Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-29 / 74. szám
Nem divat — szükségszerű a szójatcrmelés fokozása 100 millió dollárra rúg idei importunk Gyorsabb, hatékonyabb törvénykezés Az igazsógügy-miniszter a Parlamentben, az országgyűlés tavaszi ülésszakán előterjesztette az új büntetőeljárást, amely törvényerőre emelkedett. Ez az új törvény korántsem csupán jogászokat, a bűnüldözés szakembereit érdekli, hanem a lakosság körében is élénk figyelem kíséri. Magyarországon évente körülbelül kétmillió peres üggyel foglalkoznak a bíróságok és egyéb szervek. Jelentős részüket érinti az új büntetőeljárás alkalmazása. A bűncselekmények felderítése és az ezt követő gyors felelősségre vonás: a társadalom közvetlen érdeke. Eddig eléggé gyakran tapasztalhatta az állampolgár, hogy a bűntett felderítésétől, a tettes kézrekerítésétől hosszú idő telik el a jogerős ítélet megszületéséig. A mostani korszerűsítés azt jelenti, hogy tovább erősödik a törvényesség, a törvényes garanciák megmaradnak — ugyanakkor mégis hatékonyabb és gyorsabb lesz a bűnüldözőmunka. Mivel a BTK korábbi módosítása a bűncselekmények körében bevezette a bűntett, illetve vétség kategóriát, ezt a kettős felosztást és ennek következményeit alkalmazni kellett a büntetőeljárásnál is. Annyit jelent ez, hogy vétségeknél — s az ügyek túlnyomó része ilyen — lényegesen egyszerűsödhet a nyomozás, a vádemelés és a bírói eljárás is. A vétségi eljárás kiküszöböl számos tárgyalási napot, jelentés elegendő hozzá a jegyzőkönyvezés helyett, az ügyész egyszerűsített tartalmú vádindítvánnyal emelhet vádat Előrelépést és gyorsítást jelent az is, hogy első fokon, számos olyan bírósági eljárásnál, ahol eddig tanácsnak, tehát szakbírónak és két népi ülnöknek kellett eljárnia, most a kisebb ügyekben csak a bíró jár el, nem kell feleslegesen elvonni munkahelyükről az ülnököket. A fontos ügyeknél viszont változatlanul szükség lesz az ülnökök társadalmi közreműködésére. Említést érdemel az is, hogy az első fokon eljáró megyei bíróságokon, a különlegesen fontos ügyek tárgyalásain ötös bírósági tanács alakul, ítélkezik. És segít abban, hogy megalapozottabb legyen az ítélet, ritkább az új eljárás szükségessége —■ tehát gyorsuljon az igazságszolgáltatás. Az új büntetőeljárás foglalkozik űn. ártatlanság vélelmének fogalmával. A kifejezés és értelmezése ugyan szerepelt korábban is, a tartalma azonban nem érvényesült eléggé. Most egyértelműen érvényesülhet majd az a törvényességi alapelv, hogy bűn- cselekmény miatt büntetést csak bíróság állapíthat meg, és senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata ki nem mondta. Ebből adódik az is, hogy ha valakivel szemben büntetőeljárás folyik, az illetőt nem lehet kötelezni arra, hogy ő bizonyítsa be az ártatlanságát, a bűnösségét az eljáró hatóságnak kell minden kétséget kizáróan bizonyítania. Ez az ártatlanság vélelmének jogelve. Ami szorosan idevág: bűnesetek kapcsán, a sajtónak meg kell jelölnie azt is, hogy az eljárás melyik szakaszáról tudósít Előfordulhat ugyanis, hogy a rendőri „szakban" valaki bűnösnek látszik, ezt meg is írják róla, a bírósági szakban azonban kiderül, hogy a tényállás más. Bírósági döntés elé nem vághat közlemény, nem lehet a közvéleményt előre befolyásolni, a bíróságra nyomást gyakorolni. Sok egyéb, közérdeklődésre számottartó részlete van még az új büntetőeljárásnak. Említést érdemel, hogy a védő jogait — és kötelességeit — pontosabban körülírja, növekvő szerepet biztosít neki már a nyomozati időszakban is. Ugyancsak igen fontos — és megint csak az eljárások rövidítését szolgálja, — hogy a másodfokú eljárás is egyszerűsödik. Az új törvény, végső soron, minden tételével azt hivatott segíteni, hogy a törvényesség még szilárdabb legyen —< a bűnös gyorsabban megkaphassa azt a büntetést, amelyet megérdemel. (KS) Huszonnégy évvel ezelőtt tanulmányi kiránduláson voltunk Iregszemcsén, az akkori kutatóintézetben. Megtekintettük a napraforgó-, a kukorica-, a gyapotkísérleteket, majd dr. Kurnik Ernő egy, a földből éppen kibúvó növényre mutatott: — Gyerekek, ez lesz a jövő egyik növénye, a szója. Azóta elmúlt negyedszázad, de a szója még mindig a jövő növénye. Bár Iregben kineme. sítettek néhány új, jól termő fajtát, alig akadt néhány gazdaság az országban, amely termesztésére nagyobb területen vállalkozott volna. Közben a nagyüzemi állattenyésztés növekedett, az elmúlt néhány év alatt feltűnően rohamosan, amelynek takarmányát részben importból kell fedezni. Ez a takarmány elsősorban a szójaliszt, a szójadara. Az utóbbi években olyannyira megnőtt iránta a kereslet, hogy jelenleg rekord, áron fut a világpiacon. Az Agrimpex adatai szerint tavaly mintegy ötvenmilliót kellett, az idén már 100 millió dollárt kell fizetnünk csupán szőj atakarmányért. Ez a szám már nagyon sokakat gondolkozásra késztet: az igény egyre nő, nemcsak nálunk, hanem a világ jó néhány más országában is, az árakban nem várható lényeges csökkenés — ez a népgazdaságnak egyre többe kerül. Nem lenne-e célszerűbb a szőj atakarmány nak legalább egy részét itthon megtermelni ? A kérdésre Kurnik Ernő professzor adta meg a választ. — A háború alatti években Magyarországon igen gyorsan terjedt — igaz, bizonyos kényszerítő körülmények hatására a szójatermesztés. 1944-ben Osztrigák ibolyántúli sugárzásban A franciák új osztrigatenyésztési módszert dolgoztak ki. Eszerint lehetőség nyílik arra, hogy 15—20 méter mélységben tenyész- szék az osztrigát, fekete, rothadásmentes műanyagból készült kosarakban. Védelmükről ibolyántúli sugarak gondoskodnak. A megoldás előnye az, hogy a partoktól távol is lehet tenyészteni ezentúl osztrigát. ezáltal elkerülik az árapállyal és a szennyeződéssel járó kényelmetlenségeket. lepi hírverés a rajzos hiréelés már elérte a 62 000 holdat. A termésátlag akkor azonos szinten állt az USA átlagéval. — Ha akkor tudtunk szóját termelni a fasisztáknak, miért nem tudunk termelni a magyar disznóknak? — tették fel a tréfásnak tűnő kérdést. Miért kell annyit kísérletezget, ni? Nos, a jelenlegi szójater- mesztési kísérletek azt szolgálják, hogy kiválasszák a legjobban termő fajtákat, és megfelelő tapasztalatokat szerezzenek a vetőmagtermesztő gazdaságok. A hazai fajták mellé ugyanis behoztak több, amerikai fajtát, a mi éghajlati és talajviszonyainknak megközelítően megfelelő területről. A múlt évben kilenc üzemben 9—9 fajtával végeztek termesztési kísérletet, például a Szekszárdi Állami Gazdaságban, bizonyítandó, hogy Magyarországon nagyüzemileg is lehet biztonságosan szóját termelni. Mi akadályozza ezek utón a gyors területnövelést, ha mindenképpen indokolt az import csökkentése hazai terméssel? A szekszárdi Garay Tsz már hat év óta foglalkozik a szója- termesztéssel, így rendelkezik tapasztalatokkal. Horváth Lajos elnök —• és még vele együtt nagyon sok gyakorlati szakember — szerint a rendezetlen árkérdés. A vetőmagért 650 forintot kap a termelő, de ha takarmányként adja el, ak. kor hatvan forinttal magasabb áron?! Ez az ár nem ösztönzi a termelőket, arra hogy országosan a mostani háromezerről mintegy 25 000 holdra növeljék a termőterületet. Igaz, már folynak tárgyalások új ár megállapításáról — valószínű, nem kell sokáig várni a megnyugtató rendezésre. A termelés várható növekedése új kérdést is felvet: a feldolgozás mikéntjét. Erre is vannak elképzelések. És pedig vertikális integráció keretében, társulásos alapon hoznának létre feldolgozó üzemeket az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek. Négy ilyen Imre László : 7. Első naptól kezdve keményen dolgoztak. Kapelláró számára ez nem volt újdonság, hiszen amióta az eszét tudja, mindig dolgozott. Akinek pedig a keze jár, a dolgán van az esze, az általában kevés beszédű. Ha beszéltek neki, szívesen hallgatta, ahány fiatalkorú társa volt, annyiféléi jött, torzonborz embér- kék, zömük fiatalabb nála. Amikor pedig — néhány hét elmúltával — megnövesztette a bajuszát, ő lett „az öreg", sokan nem is tudták, mit keres a fiatalkorúak között, ha az „egyenruha” nem lett volna rajta, börtönóroek nézhette volna akárki. A komolysága miatt is. Meg ahogyan dolgozott, összezárt szájjal, rendesen. Követ tört, fát vágott, tuskót hasogatott, kertet ásott, mikor hová vezényelték ki őket, s ha megtörölte izzadt homlokát, s héhány percre megállt, hogv kifújja magát. egv idő után nem szólt rá a felügyelő, holott a többieket örökké abriktolta. Olykor már hiányzott neki, 6t miért üzem létesülne az ország legfontosabb termelőkörzetében, az első a Szekszárdi Állami Gazdaságban. Mindenesetre, egy-egy üzem berendezését, indítását alapos költségelemzésnek kell megelőzni. Az üzemekben gyártott szójalisztet borjú- és malactápkészítéshez lehet majd felhasználni. További kérdés lehet még, hogy mi kell a biztonságos termesztéshez. Kurnik professzor szerint kiváló minőségben előkészített talaj, a vetéshez meg_ felelő a legtöbb vetőgép, a Vetéssel azonos időben kijuttatott gyomirtó szer, később esetleg egy-két gépi kapálás, a betakarításhoz megfelel bár_ milyen kombájn. Ahol öntözési lehetőség van, a növény azt igen meghálálja. Az intézet által kidolgozott termelési technológia révén — ha azt vasfegyelemmel végrehajtják — nagyon jó eredményeket lehet elérni. A szója különösen a kukoricatermesztő gazdaságokban lehet jó kiegészítő növény, termesztéséhez meg. felelnek bármelyik zárt rendszer gépei — tehát még csak nem is igényel speciális gépeket. A szója száz évvel ezelőtt honosodott meg Magyarországon. Nem divat, hanem gazdasági szükségszerűség diktálja, hogy az eddigieknél nagyobb arányban termelje a mezőgazdaság. Az állattenyésztő üzemek az import szójadara, -liszt felhasználói, fogyasztói — nekik sem, a népgazdaságnak sem mindegy, hogy egy kiló hús takarmányköltségeiben mennyi a forint és a dollár aránya. A világpiac távlati prognózisa azt jelzi, hogy az eddigihez hasonló meredek görbe szerint emelkedik felfelé a szója iránti kereslet. Nálunk most még csak állati takarmány — nagyon sok országban már — mint a legnagyobb szójatermelő USA- ban is — az élelmiszerek alapanyagai közé is bevonult. BI. nem tolják le valamiért. A többiek rosszalló pillantása kísérte, amikor őt hagyták megpihenni, rossz vége lesz ennek, gondolta, mint ahogy így is történt, később, amikor túljutottak az ismerkedésen és azt nézték egymáson, kinél mibe köthetnek bele. A szeme állásába, meg abba, ahogyan néz, ha pedig nem néz rájuk, úgy az a baj, akibe bele akarnak kötni, az olyan emberbe belekötnek, nézheti magát, ha nem gazsulál. Kicsi látta el hírekkel rendszeresen. — Arra az alacsony szőkére vigyázz. Késelés miatt került Ide. Van, aki az öklében fogja a halefet és fölemelt kézzel szúr, attól ne félj. Ha csak egy kicsit jó a szemed, elugrasz, vagy megfogod a csuklóját. De aki úgy jön, mintha fütyörészne a korzón, fölemeli a nyitott tenyerét, mintha meg akarna simogatni, aztán hirtelen, ebből a nyitott tenyérből ellöki a kést és megáll benned ott, ahol ő akarja, ahová célzott, attól félni kell, mert kombinál. Hiába dzsúdóztál. hiába emelgetted a súlyzót százszor, ötszáz- szőr egy nap, összecsuklasz, mint a colstok, még örülhetsz, ha nem a májadba ment Erről van szó, fiúkám. — Nagy marha vagy te, Kicsi — mondta Kapelláró, mivel előző élete során nem találkozott késeiével. Nem Is hitt a létezésükben, azon fölöttébb egyszerű életfilozófia indítékából, hogy amennyiben ő nem emel kést másokra, őt sem bánthatják. Azért elgondolkoztatták Kicsi szaval. Érdekes — jutott eszébe — Gye- vi az öklében tartotta a kést. Nem csinált titkot belőle, hogy Szúrni akar. Létezik az, hogy a szemében van a lelke? Elképzelhető, hogy csak védekezett? De miért félt volna tőlem? Mert látta, hogy gyűlölöm. Miért gyűlöltem? Mert elvette tőlem az Anyámat? Az Anyámat, akinek szerettem volna leszámolni a dohányt, az első segédfizetést, az utolsó fillérig. Itt van. Ezt hoztam neked Anyu. Te tudod mire kell. Azit is te tudod, hogy nekem mire lenne szükségem. Szeretnék egy szőke csajt fölkérni valami 1ó helyen. Sötét ruhában. Váci-utcai nyakkendőben, amilyet csak maszeknál lehet kapni, tetű maszekoknál, akik a tenyerük alatt tartják a kést és közben fütyörésznek a korzón, és pedikűröshöz járnak és a kis csajok úgy fekszenek le nekik. ho°v eszükbe se jut utána, hogy a nővérüknek befújják az egészet, és ha befújják is, csak dicsekvésből és örül a nővérke, megírja haza. alighanem jó parti van kilátásban, még küldik is, a NIGHT BÁR nem a Kis- duna melletti erdő, na jó, nem kell azért bedilizni. Azt mondja egyik alkalommal a Kicsi: — Te! Arra a barna srácra vigyázz. Valamit forral ellened, nézd meg a szemét. Milyen ember ez? Az ilyenek álmában gyilkolják meg az embert. Tarzan azt mondaná, sok a kromoszómájuk. Ez az ürge egyszer még megkérdezi tőled, hány éves vagy? Azt is hogy mit vacsoráztál? — Hadd kérdezze. Majd én is kérdezek tőle valamit — válaszolta Kapelláró. Mit tudnál kérdezni? — Azt, hogy mit énekelt neki az anyja esténként, amikor kicsi volt? Emlékszik e még rá? És mi a véleménye a nemzetközi helyzetről? — Azt hinné, froclizod. — Felőlem hihetné. Amíg gondolkozik a feleleten, nyugodtan megnézhetem, mi van a kezében. — És ha föltartja a két kezét? — Hátha nincs a kezében semmi. Akkor azt mondom neki, komám, tied a harminc- kettedik korsó sör. Akarsz hozzá egy fél cseresznyét? — Csak tudnám, mit mondana erre Tarzan! (Folytatjuk) Két év nyolc hónap