Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-02 / 51. szám
Előkészületi mérkőzések Szálloda épül Balatonföldváron TAMÁSI MEDOSZ—GYÖNK 6:1 (3:0) Fomádon került sor a két csapat találkozójára. Az NB/IH-asok a következő játékosaikat szerepeltették: Kovács II. — Buczkó, Káló, Priger, Kovács III., Hado- bás, Délczeg, Sándor, Bóta, Pencs, Stemler. Csere: Németh, Tóthi, Misz.’.ai és Miklós. A Tamási MEDOSZ eddigi — idei — edzőmérkőzésein most nyújtották a játékosok a legjobb teljesítményt. A csatárok ötletesen, gólratörően játszottak, ugyanakkor a védelem ha kellett, kitűnően rombolt. A gyönkiek kitűnő edzőpartnemek bizonyultak. Az NB/III-asok góljait Stemler (2), Délczeg, Hado- bás, Pencs és Káló (11-esből) szerezte. A gyönkiek látogatását ma, pénteken adják vissza a forná- diak, kezdési idő: 14,30. DOMBÓVÁRI SZÖV. SK—SÁSD • 3:1 (1:1) A Baranya megyei vendégek ellen a dombóváriak így álltak fel: Dobos — Fiber, Tamás, Herte- lendi, Vida II., Nagy, Loboda, Üj- vári, Vida I., Völgyesi, Lódri. Csere: Illés és Gaál. A hazai csapat már az ötödik percben vezetéshez jutott, amikor a szemfüles Lódri felismerte a kínálkozó helyzetet, és a sásdi kapuba juttatta a labdát. 1:0. A gól nem törte le a vendégeket, sőt fellelkesítette, és ettől kezdve a félidő végéig mezőnyfölényben voltak. Ebben az időszakban a dombóvári védelemnek sokszor kellett önfeláldozóan közbeavatkozni. A 40. percben a vendégeknek a lelkes védekezés ellenére tó sikerült kiegyenlíteni. 1:1. A második félidőre a sásdi játékosok elfáradtak, fokozatosan visszaestek, ugyanakkor Dombóvár erősíteni tudott, és átvette a játék irányítását. A 25. percben Völgyesi szép egyéni alakítása után 2:l-re vezetett a hazai csapat. Sok kihagyott helyzet után a mérkőzés befejezése előtt három perccel Gaál állította be a végeredményt. 3:1. Megjegyzések GONDBAN STEPÁN EDZŐ Az NBTII. délnyugati csoportjában a listavezető máza-szászvó- ri labdarúgócsapat edzőjének, Stepán Tibornak komoly gondjai vannak: sok a sérültje. Róth és Széles után Czebei is kényszer- szünetet tart és játékukra egykét hétig nem számíthatnak. A kapuban már több edzőmérkőzésen Gyorsok védett, aki különben mezőnyjátékos. Ennek oka: Besenyei Dunaújvárosban tartózkodik, hogy befejezze tanulmányait. megszerezze mérnöki diplomáját. Süveges József, aki hosszú éveken át kitűnően látta el a Bányász kapujában feladatát, szintén orvosi kezelés alatt áll és a jelekből ítélve nem is számíthatnak egyhamar szereplésére. Stepán edző szerint bajnoki mérkőzéseken Besenyei továbbra is védi az NB/m.-asok hálóját, de átmenetileg az edzéseken és az előkészületi mérkőzéseken nem tud részt venni. Érdekesség: Gyorsok annak ellenére, hogy mezőnyjátékos, a körülményekhez képest jól véd. Egyetlen hátránya, hogy termete alacsony ahhoz, hogy a magas labdáknál minden esetben Jól tudjon közbeavatkozni. A ,.MOSTOHAGYEREKEK’* Fertőszögi Béla. a megyei ifjú- *ágL labdarúgó-válogatott edzője, panaszkodott — nem is alaptalanul — azokról a tapasztalatokról, melyeket az elmúlt tíz napban szerzett, miközben a különböző csapatoknál az edzéseket látogatta: — Szomorúan kellett megállapítani, hogy a legtöbb helyen meg sem kezdték az ifjúsági labdarúgók edzéseit. Az egyik NBTII.. as csapatnál nem is titkolták, hogy nincs pénzük pillanatnyilag felszerelésre áz iflsták részére. Különben is csak áprilisban kezdődik az ifistáik bajnoksága, ráérnek még. Tehát úgy néz ki, hogy az egyesületi vezetők szerint az ifjúsági játékosnak elég kót-három heti alapozás, vagyis hat-nyolc edzés. Ott, ahol mégis folynak az edzések, elszom.orítóan gyér az érdeklődés, mely' az ifis- ták részéről tapasztalható. Mindössze 4—5 az edzéseken résztvevők száma. A távolmaradásuknak többféle oka van. Részben iskolai, munkahelyi elfoglaltság, de köz-; reiátszik az is, hogy edzésük csak abból áll, hogy kapnak egy labdát, és ezzel befejeződött a velük való törődés. • HOL JÁTSZIK KISDOROG? A megyei labdarúgó-bajnokság« bán részt vevő csapatok vezetői és játékosai joggal tették fel az elmúlt napokban a kérdést: Vajon hol játssza Kisdorog a mérkőzéseit? Köztudott, fto&y Pénzt és járművet adnak, de... A Dombóvári Alkotmány Termelőszövetkezeti Sportkör labdarúgócsapata január közepe óta heti három edzéssel készül a bajnoki rajtra. Eddig a csapat három edzőmérkőzést játszott. Először a megyebajnokságban szereplő D. Szövetkezeti SK együttesével találkozott. Az edzőmérkőzést a szövetkezetiek nyerték 4:2 arányban, és az eredmény a tsz-csa- pat javára nézve hizelgő. A második edzőmérkőzésükön Nak együttesét fogadták, amely nagyszerű edzőpartnernek bizonyult. A dombóváriak 1:0 arányban győzték le őket. Az elmúlt vasárnap Dalmandon, a MEDOSZ csapatával mérkőztek, ahol meg- leoő 7:3 arányú győzelmet arattak. A sportkör elnöksége a hét elején beszámoltatta az edzőt és a szakosztályvezetőt, hogy a felkészülés eddigi szakaszában a tervből mit hajtottak végre, hol vannak problémák, miben kérnek segítséget. Az elnökség közölte a megbeszélésen, hogy a termelő- szövetkezet az idén változatlanul 40 ezer forint támogatást ad a sportkörnek, de természetesen továbbra is adják a járművet a vidéki utazásokhoz. A tsz labdarúgócsapatánál általános megállapítás, > hogy az äAya- gi támogatás ugyan megvan, de az erkölcsi támogatás elmarad. Sorozatosan távolmaradnak: a sportkör elnökségi üléseiről azok a tsz-vezetők, akiknek minden szempontból előnyös lenne, ha azokon részt vennének. Á sportolók köszönetét mondanak az anyagi támogatásért, • .de szeretnék, ha a tsz vehetői időnként érdeklődnének a sportkör életéről, munkájáról, a labdarúgók örömeiről, gondjairól. Ez esetben lényegesen jobb lenne a csapat hangulata. Sakk-spartakiád A paksi járási sakkszövetség jólsikerült járási sakk-spartakiádot rendezett, melyen a paksiakon kívül a Györkönyi Tsz SK, a Gerjeni MEDOSZ és a Németkéri Tsz SK sakkozói ültek asztalhoz. Egyéniben és csapatversenyben is györkönyi győzelem született. Eredmények: Egyéni versenyben: 1. Sterczer János (Györköny) 10, 2. Farkas István (Györköny) 9, 3. Unka Pál (Paks) 8, 4. Lábos János (Györköny) 7, 5. Kiss Jenő (Györköny) 7, 6. Szinger Imre (Paks) 6, 7. Kauzli Kálmán (Györköny) 5,5, 8. Várszegi Ernő (Paks) 5, 9. Szusz János (Györköny) 4,5, 10. Hegedűs Tamás (Gerjen) 2,5, 11. Nicki Ferenc (Paks, ÁG) 1.5, 12. Kajári István (Paks) 1 ponttal. Csapatversenyben: 1. Györkönyi Tsz SK 10,5 pont (Kauzli, Lábas, Kiss, Sterczer), 2. Paksi Konzervgyár 6 pont (Kajári, Kramarik, Linka, Szinger), 3. Gerjeni MEDOSZ SK 4,5 pont (Hegedűs, Komoróth, Kövesi, , Endrédi), 4. Németkéri Tsz SK 3 pont (Fánczi, Krausz, Lamm, Ferenczi). rogL pálya alacsony fekvése miatt egy kis eső esetén is már olyan mély a talaj, hogy a játékvezetők jóindulata szükséges, hogy azon bajnoki mérkőzést játszhassanak. Mint ismeretes, az ősszel elmaradt a Kisdorog—Tolna mérkőzés, mivel a játékvezető a pálcát bajnoki mérkőzésre alkalmatlannak találta. A kisdorogiak is tudják, milyen rossz a pályájuk, ezért egy ideiglenes pályát építettek. Ez a jelenlegivel ellentétes irányban, a község másik szélén terül el. a volt téglagyár mellett. A kisdorogiak szerint még 10—15 pótkocsi homokot keli a területen elszórni, a kapufákat kell festeni és azt labdarúgóik birtokukba vehetik. Természetesen, jó idő esetén, amikor a talaj megfelel a követelményeknek, a régi nálván játszanak, ahol megfelelő öltöző és fürdő is áll a játékosok és a játékvezetők rendelkezésére. MI LESZ VELED HÖGYÉSZ? A Hőgyészl MEDOSZ megyebajnokságban szereDlő labdarúgócsapata nem a legjobb előjelekkel kezdi a tavaszi szezont. Az őszi eredményeik alapján a kiesőjelöltek között állnak és nagy erőfeszítésekre lesz szükségük, ha el akarnak onnan kerülni. A sportkör vezetősége új edzőt szerződtetett. Szabó Elemér személyében. A kitűnő .képességekkel rendelkező Szabó Elemérnek minden tudására szükség lesz ahhoz, hogy megments-? a hőgyészi csapatot a kieséstől. Szerinte azonban nem úgy mennek a dolgok, mint ahogy kellene, ahogy ő szeretné. A vezetőségtől lényegesen több segítséget vár, hogv ne maradjon magéba, mert egyedül nem tud megbirkózni a nem éppen kevés gonddM. feladattal. A Hőgvészi MF-DOSZ sporttelepe irigylésre méltó, de a labdarúgócsaoaté már kevésbé, a játékosok és az edző is reálisan látja a helyzetet, a tornyosuló gondokat, így nincs is más célkitűzésük, mint bennmaradni a megyebajnokságban. Mit ítélne ? A tegnapi kérdésünk: Büntetőrúgást véget az „A” csapat játékosa. A büntetőrúgást végző játékos egyik társa a játékvezetői sípszó után, de még a rúgás elvégzése előtt belép a büntető- területre. Közben az elrúgott labdát a kapus kiüti és az idő előtt belépett játékos megindul a labda irányába. Az egyik védő időközben odaér és visszarántja a szóban- forgó csatárt. A helyes válasz: Közvetett sza- szabadrúgást kell ítélni a büntető úgás elvégzése előtt belépő játékos csapata ellen, arról a helyről, ahol a szabálysértés történt. Ezt megelőzően természetesen mindkét játékost figyelmeztetni kell. Mai kérdésünk: A cserejátékos, miután a partjelzőnél jelentkezett, a játékvezetőtől engedélyt kap a csere végrehajtására. A labda természetesen játékon kívül van. A lecserélt játékos, miközben lemegy a játéktérről, megüti az ellenfél egyik játékosát. (A helyes válasz lapunk holnapi számában.) f HÍREK A szekszárdi járás labdarúgó-játékvezetői részére az első továbbképző előadásra március 5-én, hétfőn kerül sor Szekszárdon, a TS helyiségében. Kezdés: 17 óra. * Kovács I. Zoltán, a Tamási MEDOSZ NB/III-as csapatának kitűnő kapuvédője hetek óta sérüléssel bajlódik. Derékfájása miatt már több edzést és előkészületi mérkőzést kihagyott, helyette Kovács II. védett. A Tamási MEDOSZ vezetői remélik, hogy a bajnoki rajtig Kovács Zoltán egészsége rendbe jön, és ismét védhet. A Bonyhádi Vasas ■ NBIIU-as férfi asztalitenisz-csapata vasárnap játssza idei első bajnoki mérkőzését, amikor a Kaposvári Rákóczi együttesét fogadják a Bonyhádi Közgazdasági Technikum tornatermében. Kezdési idő: 9,30. • A Hőgyészi Helyiipari SC megyebajnokságban .szereplő- férfi . kézilabdacsapata szorgalmasan készül- a rajtra. Átlag 20—22 játékos vesz részt az edzéseken, melyet to- : vábbra is Temesvári Ferenc edző irányit. A hőgyészlek a napokban kaptak meghívást a Simontornyal BTC-től, az április 4-i kupamérkőzésekre. A Dél-dunántúli Áram- szolgáltató Vállalat szekszárdi üzemigazgatósága FELVESZ KŐMŰVES SZAKMUNKÁSOKAT. rJ elentkezés: Szekszárd, Bezerédj u. 9. sz. alatt, a Szerelési osztályon. (82) Márton István építőművész (Lakóterv) tervei szerint még ebben az évben megkezdik Balatonföldváron a már korszerűtlenné vált motelek helyén egy B kategóriájú szálló építését. Képűnkön: a 400 személyes Neptun Szálló makettje. (MTI foto: Balassa Ferenc felv. — KS) Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Régi melódiák. 9.00: Indul a bakterház. Regény. IX. 9.20: Az Ambrosian Singers Morley-felvé- teleiből. 9.30: Népi zene. 10.05: Iskolarádió. Osztályfőnöki óra kö- zépisk. III—IV. osztályosainak. 10.25: Édes anyanyelvűnk. 10.30: Joan Hammond és Hans Hotter énekel. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Modem radiológia. 11.10: Zenekari muzsika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok. Bige József furulyán és dudán játszik. 13.45: Műszakváltás. Riport. 14.00: Gyermekrá- dió. 14.25: Kisiskolások műsora. 15.10: Chopin-felvételekből. 15.44: Nóták. 16.05: így élünk. . . mi nők. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Vita a kritikáról, n. 18.00: Egy rádiós naplójából. 19.30: Döglött aknák. Vígjáték. 21.37: Caruso művészi pályája. III. 22.20: Félóra sanzon. 22.50: A ..Szíriát oszlopairól. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: A Randevú-zenekar felvételeiből. PETŐFI RADIO 8.05: Kazacsay Tibor: Pantomin- szvit. 8.20: Don Pasquale: Részletek. 9.03: Gyermekrádió. ló.00: A zene hullámhosszán. 10.59: Lottó- eredmények. 11.55: Versek. 12.05: Az élő népdal. Budakeszi. 12.15: Zenekan muzsika. 13.03: Két trió. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Pályaválasztási vetélkedő. 19.20: Magyar képeskönyv. 19.39: A világkonszernek működéséről. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Uj könyvek. 20.28: Énekóra. Vidám kisopera. 21.00: Szakmai ,.tojás”. 21.10: Könnyűzene. 21.40: Egy pálya vonzásában. . . Ifjúsági Rádió. 22.00: Magyar zeneszerzők műveiből. 23.15: Nóták. URH 18.05: Angol, társalgás. 20. 18.25: Vujicsics' Tihamér énékéi. 18.40: Schönberg műveiből. 19.23: A ■'bibliás ember. Részletek. 20.15: Dzsessz. 20.36: Uj lemezek. 21.45: Barokk muzsika. MAGYAR TV 8.05: Iskola-tv: Matematika. (Alt. isk. 8. oszt.) 8.30: Angol nyelv. (Középisk. I—II. oszt.) 9.55: Magyar irodalom. (Alt. isk. 5. oszt.) 11.05: Élővilág. (Alt. isk. 6. oszt.) 11.55: Német nyelv. (Kö- zéoisk. III—IV. oszt.) 13.10: Matematika. 14.55:‘ Magyar irodalom. 15.50: Élővilág. 17.35: Hírek. 17.40: 25 évesek világa. Riportfilm, 18.10: Meteorológia. 18.15: Helyünk a világmindenségben. III. 18.45: Munkahelyi közérzet, demokratizmus az üzemekben. Riportfilm. 19.15: Reklámműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Pirx kalandjai. Tv-film. (SZÍNES!) 21.00: Benedek István vetélkedőműsora. 4. 22.00: Tv-híradó. — 2. 22.10: Telesport: Műkorcsolya-VB. Jégtánc, Pozsonyból. (SZENES!) n. (KÍSÉRLETI) MŰSOR: 19.30: Műkorcsolya-VB. Jégtánc,’ Pozsonyból. (SZÍNES!) 22.10: Kolumbuszon. Tv-filmsorozat. IL, Isten veled, Bászka. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Mi lehet, amikor ketten egyetértenek — Gyermekadás. 18.30: Népszerű tudományos film. 19.00: Népi muzsika. 20.30: Három, kettő, egy — kvízadás, 21.40: Műkorcsolyázó-világbajnokság. 22.30: Opatija. Szórakoztató zenei fesztivál (felvételről). 2. műsor: 20.30: 625 vonalon. 21.30: Színészarckép: Stanoje Dusanovic. 21.57: Huszonnégy óra. OSZTRÁK TV 1. műsor: 10.00: Iskola-tv. 18.00: Nemzetközi agrármagazin. 18.25: Jó éjszakát gyerekek! 18.30: Elbűvölő Jeannie. Filmsorozat. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek: 20.15: Holnapután történik (2. rész). „Titkos konferencia”. 21.10: Közvetítés Bratislavából: Műkorcsolya VB Táncosok versenye. 2. műsor: 18.30: Iskola-tv. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események képekben. 20.15: Zenés szórakoztató műsor: Ahogy Mainz énekel és nevet... MOZI BONYHÁD: Átutazóban Moszkvában. (Szovjet film.) DOMBÓVÁR; Koma kalandjai. (Szovjet film.) DUNAFÖLDVAR: Személyiségcsere. (Amerikai film.) (16.) PAKS: Farkasvér. (Szovjet film.) SZEKSZÁRD: Lila ákác. (Magyar film.) TAMÁSI: A fekete város. I., H. (Dupla hely árral. Magyar film.) TOLNA: Felszabadítás III. (Szovjet iiiOL)