Tolna Megyei Népújság, 1973. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-13 / 60. szám
Cipőcsere — olcsó csere © Cipőt mindenki hord, cipőgondjai csaknem mindenkinek akadtak már. Talán ez az oka, hogy néhány éve hol kevesebbet, hol kampányszerűen, de szinte mindig beszélünk, írunk a cipőkről. A minőség bizony — hogy is szokták óvatosan fogalmazni? — kívánnivalót hagy maga után. Szeretném leírni, hogy az utóbbi időben javult a cipők minősége. — Ne írja le — mondja Király Péter, a szekszárdi Korzó Áruház vezetője. — Ne írja le, mert nem igaz. Körülbelül ugyanannyi a reklamáció, mint tavaly, vagy két éve. A jogos, mert a jogtalan reklamációk száma még nőtt is. Egyedül a Minőségi Cipőgyár javított a technológián. Most kisebb ládákkal küldünk oda vissza. Mintha a kedves vevők rájöttek volna arra, hogy lehet cipőt kapni ingyen is. ötha- vonkánt vissza kell vinni a régit, s választani helyette. Sokszor az ember szíve fáj: kibírna még az a cioő egy szezont, de ha a vevő ragaszkodik hozzá, cserélnünk kell. Amit itthagv, elvész. összeór- lik, vagv néhánv forintért eladják. Naponta húsz pár cipőt hoznak be. Ebből két-három reklamáció mindig jogtalan. Nézze meg a raktárban. Micsoda kár! A raktárban bűz. Nagy halom cipők. Letaposott kérgűek, lyukas talpig hordottak, félsar- kúak. Töröttek, szakadtak, piszkosak. — Ezt miért cserélték ki? — Leszakadt a zippzár. — De hiszen itt a biztosító, így, ha beakasztják, ipáris nem szakad le. — Ugrál a gyerek, elmozdul. Ki kell az ilyet cserélni. — Ez teljesen újnak látszik. — Nézze meg közelebbről. Kicsit megrepedezett a lakk. Hatszáz forintos a csizma, cserélni kellett. Éppen tegnap. Szandált, víkendcipőt és egy fapapucsot kapott érte a tulajdonosa. Hiába, most már tavasz van. aztán majd nyár következik. — Vannak notórius cserélők? — Hogy vannak-e? Tudja mit mondok? Van olyan vevőnk, akiről már akkor tudom, amikor kiválasztja, hogy visz- szajön vele a szezon után. — Mert már ismeri, hogy az a fajta cipő rossz? — Mert már ismerem a vevőt, aki még egyetlen egyszer sem tette meg azt a szívességet, hogy vissza ne hozta volna, amit vásárolt — Számon tartják őket? — Olyannyira, hogy a megyei tanács kereskedelmi osztályára is elküldtük a névjegyzéküket. Ha reklamálnak, hadd tudják a felügyelőségen, kikkel állnak szemben. @ Telefon az igazgatónak: — Kérem, felháborító, hogy a Rottler nem cserélte ki a cipőmet. Hat nap még hátra van a félévből, addig jogos a reklamációm. Én tudom a jogaimat, engem nem fognak átverni, hogy addig húzzák, halasztják, amíg elkések. Ha fél órám lenne a határidőből, akkor is kötelesek lennének kicserélni, érti? — Nem — mondta az igazgató. — Nem vagyunk kötelesek. Hozza be a cipőt, elküldjük KERMI-vizsgálatra. Elküldték. Jött a szakvélemény: a vevő reklamációja jogos. A cipőt kicserélték, a pénz egy részét visszatérítették — az újonnan választott olcsóbb volt. — Most tegye a szívére a kezét és úgy mondja, hogy ön szerint minden rendben volt ennél az esetnél. Hat hónapig ingyen hordani egy lábbelit, aztán egy másik újat kapni és még költőpénzt is hozzá... o Szemben ülök a notórius cserélővel. Alacsony, fekete hajú, középkorú férfi. Kiabál. — Maguk engem ne tanítsanak! Inkább jobb cipőket gyártanának. Azt hiszi, nekem öröm ide járkálni? — Kérem, várjon egy percre. A cipőosztályon vásárolt cipőknek körülbelül két és fél százaléka érkezik vissza. Az öné mindig ezek között van. A két és fél százalékból körülbelül az egytized jön vissza kétszer, ön mindig ezek között van. Aki hatszor cserél, mint ön, az fehér holló. Az áruház vásárlói között lehetnek körülbelül húszán. Szek- szárdról és környékéről. Mond- jut ötvenezer ember közül húsz. önnek nem lenne feltűnő? — Úgy látszik, balszerencsés kezem van. — Ennyire? Egyszer, legalább egyetlen egyszer már véletlenül is találhatott volna jót. És még valami. Nem gon- dolkoztatja el az a tény, hogy mindig tél után és ősz végén romlik el a cipője? Hordja egy nyáron, egy télen át, aztán visszahozza. Miért ez a pontos időbeosztás? — Ne faggassanak! — mondja a kis ember és dühös. — Gyártsanak inkább jó cipőt. © Mi a megoldás? — A múltkor vettem egy autógumit — meséli az áruház vezetője. — Mondták, tízezer kilométer, vagy fél év garanciát adnak. Használtam, egyszer csak látom, hogy kezd tönkremenni. Visszavittem a szaküzletbe. — Mennyit használta? — kérdezték ott. Mondtam, hogy körülbelül ötezer kilométert. — Akkor — mondták — a fele árát visszatérítjük, s tessék. válasszon egy másikat. Rottler Tibor a cipőosztály vezetője és Palkó Lászlóné egész kötetre való esetet mond ej. Kívülállónak néha mulatságosakat. Például arról az asszonyról, aki egy egész szatyor cipővel érkezett, unokáétól a nagyapáéig, arról a vevőről, aki mindenhová elment, a szakszervezettől a nőtanácsig, csak a KERMI-nek nem volt hajlandó átengedni a cipőt vizsgálatra. Én nevetek, a mesélek el sem mosolyodnak. Azt mondta egy vevő: — Ideges? Hozok mágának kálmápirír.t. A nagy áruházban a reklamációk kilencven százaléka a cipőosztályra érkezik. — írja meg, — mondják — csak írja meg bátran azoknak a gyáraknak a hevét, melyek cipőit legtöbbször cserélni kell. Nem ez lesz hitelrontás, a hitelrontást a szalagokon követik el. Meg a technológusok és az újítók. Mi itt valamit értünk a cinőkhöz is. Van olyan gyártmány, amiből már-már kiújították a cioőt. Vacakabb az anyag. paD,-r a talobélés Aztán jön a reklamáció. — Ez a nagy halom a Savária cipőgyárnak megy vissza. Egyedül több. mint az összes többi. A másik két doboz a Duna cipőgyáré, az a kisebb a Minőségi selejtje. — Erről a cipőről itt a szekrény tetején külön regényt lehetne írni. Bejött a tulajdonosa és közölte, hogy ö egy kicsit ideges ember. Aztán ordított, aztán elküldtük KERMI- vizsgálatra a cipőt, ahol kiderült, hogy a reklamáció jogtalan.. Nincs annak a cipőnek semmi baja az égvilágon. A mi emberünk megint kiabá1* egy verset, aztán elrohant. Itthagyta a cioőt. Őrizzük, mint az aranyat. Ha elveszne... Az a kedves vevő olykor bejön és vitatkozik. Mi néha kitisztítjuk a cioőt, tönkre ne menjen a raktárban. KÁDÁR PÉTER PosEarlcis ess környéke 2. A kihallgatást végző rendőrtiszt a fehérbárányságát bizonygató delikvenstől állítólag megkérdezte: és mondja, mi maradna a házából, ha elkiáltanám magam, lopott anyag kilépni ? A kihallgatáson nem nevetett senki. Ebben az építőanyagban nem bővelkedő világban mindenesetre elgondolkodva járja az ember a szekszárdi Hermann Ottó lakótelep környékét. Képeslap Svájc. Többszintes épületek, lakkozott faburkolattal, teraszos kertek, nyáron hatalmas pálmák alatt színes napernyők, hintaszékek. A házak — ez látszik — nem bontott anyagból épültek, a berendezést pedig nem a Bizományi Áruházban vásárolták. Egy télikertbe kukucskálok, s hirtelen nem is tudom, hogy mit lehet egy télikertben csinálni. Ha jól emlékszem, amerikai filmben láttam legutóbb ilyet, de ott is zöld, kék, sárga részeire bomlott minden, tehetetlen, értelmetlen halmazzá a film végén. Nagyvonalú, elegáns környék. A nyomozó firtatta háznak kifele enyhe szögijén lejtő katedrálüvegből lett volna az emeleti fala. Esztendeje lassan, hogy a tulajdonost nem érdekli a ház sorsa, egy szöget sem tett arrébb, s másutt lakik. Kinek, mondják kinek van szüksége külföldet, század- eleji úrhatnám épületeket utánzó palotára. Nem tudja senki. A völgybe épült fennhéjázó széplány titoktartó, és szemérmesen lecsukja redőnyszemeit a vasárnapi áhítozók előL Zárt világ. A hivalkodó, magát kellető, s jó módot harsogó Alpes láttán a jóistenhez fohászkodik az albérlő, a lakástulajdonos, s másnap tán két anyacsavarral akarja megváltani a világot. A feleletet keresem. Az itteni háztulajdonosok nem tetőt akartak a fejük fölé. Nem védelmet a meleg, a hideg, az eső és a hó elől. Nem átláthatatlan falakat a tolakodó tekintetek elé, pincét a szénnek, és padlást a lomnak. Jelképet a módnak, a pénznek, a hóbortos nagyzolásnak, s a vele rokon pazarlásnak. Keverednek a fogalmak. A nagyzolás határesete a pazarlás, s fordítva. S vajon nem tekinthető-e össztársadalmi szempontból pocsékolásnak, ha egy ötszobás házban három ember lakik, s két-három szobát egyáltalán nem használnak. Akkor, mikor a városokban öt-tíz évet várnak lakásra több gyerekes családok, faluhelyen pedig a kis keresetűek, a nagy családosok negyvennegyvenöt esztendős korukra jutnak önálló lakáshoz, házhoz. Kinek használ az efajta pazarlás? Jóllehet, van aki azt mondja, nem szidni kéne a takarékos embereket, hanem dicsérni. Ámde. Gondoljunk csak arAz úttörő kulturális szemle helyi döntője Szekszárdim Vasárnap délelőtt, a Babits Mihály megyei művelődési központ színháztermében tartották az úttörők hagyományos kulturális szemléjének helyi döntőjét a szekszárdi pajtások. A zongoraszóló kategóriájában aranyfokozatot ért el Mán- di Erzsébet és Szekulity Agnes, a IV-es számú, Blázer Júlia, a ll-es számú és Baka Judit, az I- es számú általános iskola tanulója. Ugyancsak az egyéni kategóriában, klarinétszólójáért arany fokozatot ért el Rácz Elemér a ll-es számú, és hegedűszólójáért Sarlós Zsuzsanna, a tll-as számú iskola tanulója. Versmondásban arany fokozatot ért él Báli Erzsébet, á II- es számú énekszólóban pedig Hegedűs Márta, az I-es számú általános iskola tanulója. A nyolctagú zsűri arany fokozatúra minősítette az egyéb kategóriában Philipp Istvánnak, a 111-as számú általános iskola tanulójának bűvészmutatványát. Csoportos kategóriában a Magyar Üttörők Szövetsége Országos Elnökségének arany oklevelét kapta a Babits Mihály megyei művelődési központ úttörő (haladó) néptánc- csoportja, az I-es számú általános iskola 7. B osztályának kamarakórusa, a Babits Mihály megyei művelődési központ úttörő bábcsoportja és az I-es számú általános iskola énekkara. A március 18-án, a forradalmi ifjúsági napok keretében az úttörő néptáncfesztiválon Szekszárdot a megyei művelődési központ úttörő néptánc- csoportja képviseli. Az év első felében megrendezendő megyei úttörő kórustalálkozón pedig az I-es számú általános iskola énekkara képviseli Szekszárdot. ra, mennyit ér a munkahelyén az az ember, aki örökké azt lesi, mikor lóghat haza tapétázni, kazánt javítani, ablakot tisztítani — hisz egy kétszintes ház karbantartása, fenntartása rengeteg időbe telik. Tehát egyik helyen szigorú takarékosságról, a másikor — a munkahelyen — felelőtlen pazarlásról van szó. A meszesügy már hetek óta furdalja az oldalamat. A helyszín — véletlen-e vagy sem — megintcsak a Hermán Ottó lakótelep. A meszesgödörben senki se tudja, hogy mennyi mész van. A TOTÉV 1969—70-ben építette a nagyon impozáns és sokszor mutogatott 40 lakásos társasházat. A leoltott mész egy nagy gödörbe került és az építkezés befejezésével ott is maradt. A kőművesek elmentek, a gödör tetejét földdel beszórták. Az agyagon fű sarjadt, és pár hét múlva úgy tűnt, mintha a_ puszta anyaföld lenne a gaz alatt. Később jöttek az útépítők, s ha a markolónak szíve lett volna, nem harapott volna bele a mészbe. Csakhát a markoló nem tud gondolkodni. Az útépítőknek nem az a dolguk, hogy utánajárjanak, kié a mész, és miért van ott, továbbá nincs joguk felelősségre vonni senkit. Nem bírálnak, utat építenek és könyörtelen módon alárendelnek mindent a munkájuknak. A több méter magas mészfal mellett naponta száz—százötven ember jár munkába. És tudja, hogy nem az isten különös és bőséges kegyelme folytán került oda a mész. Valamint sejti, hogy a lakása beázása és a mésztemető között valami titokzatos, kideríthetetlen összefüggés lehet. Egész napos értekezlet egy „gazdag” termelőszövetkezetben. Délben ebéd, főzi: a sofőr, felszolgálja: a főkönyvelő. Raguleves, paprikás csirke, kemencében sült rétes. Kérdem a főkönyvelőt, hol lehet fizetni? Azt hiszi, viccelek. — Ezt kérem ingyen és bérmentve adjuk, ön ma a mi vendégünk. — Igen, de ez az ebéd legalább húsz forintba kerülhet Hol számolják el ennyi embernek? Feleletre sem méltat. Karján törlőruhával az elnök széke mögé áll és a fülébe súgdos. Az meg hahotázni kezd. Hagyom. Értelmetlen lenne vele vitatkozni úgyis. Pedig a „gyerekes” dolgokról nem ártana egy kicsit beszélgetni. Történetesen arról, hogy nem baráti összejövetelen, pinceszeren, házibulin, zsúron, hanem fontos értekezleten vagyunk. Dolgozunk. Ha dolgozunk, azért fizetést kapunk, ebédhozzájárulást, napidíjat. Azért is dolgozunk többek között, hogy megkeressük az élelemrevalót. Következésképpen mások számlájára senkinek sem jár ingyen trakta. Kinek jutott ez akkor ott eszébe? Senkinek. Megszokták. D. VARGA MARTA (Folytatjuk)
