Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-11 / 35. szám
Petőfi ukránul Rideg Sándor Irtás szálén Hátával a szélhordta hókupacnak támaszkodva, magányosan ácsorgott Lehota háza, s hallgatta a szél gurgu- lázó ugatását, amely a tél fehér lován rohangált össze-vissza a pusztaságban. A hideg keresztülfúrta magát a ház falán, s zajtalanul topogott az ágyban fekvők takaróján. Nem lehet tudni, hány óra van ilyenkor. Az udvaron nem szólt hajnalban kakas. A házban nem ketyegett óra, csak a tél fehérsége riasztott halvány reggelt a szobába. Lehota Ábel begörbült vállal méregette végig a szobát, s kinézett az ablakon, melynek üveglapjára pálmaerdőt varázsolt a fagy. Körülötte a ház minden eresztéke hideget árasztott: a kilincs, és az ajtó repedése, s a cseréppel fedett tető. A sározatlan padlásról lehangzott a szél dobbanása, amint döngve nekicsapódott a homlokdeszkázatnak. Néha úgy érzett, mintha a részeg szél itt heritergett volna a szoba deszkából ácsolt bútorai között, ahol tótágast állt a mindennapi szegénység. Olyan hideg volt bent, mint künn juhszélen. A szürke árnyékkal függöny özött szegletben, holmi ócskaságból magasra púpozott ágyban feküdt Lehotáné a gyerekkel. Noha nem volt beteg, ezt tette már hosszú napok óta. Szinte bukdácsolt a levegőből áradó ólmos álmosságban, mint áld egyik árulásból a másikba zuhan. Ha megszólalt, emberére lázadott: — Miért nem vagy te olyan, ember, mint más? — kérdezte aztán ezredszer, mióta elvűit érezték ínségüket. — Másolt segítenek magukon ... Én szerezzek neked gazdát? Várod, hogy megdögöljek az ágyban kölkestül.... Azután példákat mondott másokról, és az istent emlegette Fölkelni ma sem mert, félt hogy elillan testéből ezer baltól megfoeyott ereje, amivel a januárban született gyerekét melegítette. S valóban nem volt más melegség ebben a ha'iákban. mint az ő sűrű sóhajának lehelete. — Mit akarsz velünk? — kérdezte csengőn, mintha az istennel beszélne. Lehota szótlanul állt a jégvirágtól megvakult ablak előtt, szeme sarkában, mint letörül-, hetetlen peosét világított a ború, mely annyira hasonlóvá teszi a szegény embert Krisztushoz. Nem' volt érzésében semmi önvád. Eddig mindennap ott álldogált az emberpiacon, és nem kellett senkinek se ő, se más. — Fogadjon meg, hűséges embere. leszek! — könyörgött •Az író születésének 70. étifordulója alkalmából. legutóbb egy nagvparasztnak, s az röhögött, mintha jó tréfát hallott volna: — Ügyéé! Ilyenkor minnyájan azt mongyátok! Szátokba folyik a víz, mi?... Majd szóllok... , Talán egyszer majd szól a gazdag paraszt. De most nem volt a házban akkora darab kenyér, hogy cuclit rághattak volna belőle a gyereknek, és nem volt a katlan alatt két hét óta tűz .,. Nem volt itt se Isten, se Szentség. Mindenestül le akart szakadni Lehota Ábel felett az ég. Azon gondolkozott, mi lehet rettenetesebb, az éhség-e, vagy a hideg? — Meg kék fördetnl a gyereket — nyögte az asszony. — Megfürdetjük — ígérte Lehota. A hangja úgy csengett, mint a hamis pénz. A fejsze ott volt letámasztva párjával a tűzhely előtt. A széles pofájú hosszú nyelűt akasztotta karjára, és indult kifelé. Szemhunyorításig állt a ház előtt, s végignézett a táj mindent elborító fehérségén. A közeli rét befagyott tócsái felett téli madarak felhőztek, olykor sikongva csaptak a7- ég felé. Mintha eltaszították volna, úgy indult el a süppedő földeken keresztül a messze sötétlő erdő felé. Az ég kalapja nevetségesen keskenynek látszott, s mint lerongyolódott fehér firhang szállongott alá a hó. Szembe •fújt a szél. Lehota izzadtan lépett át a bodzával szegélyezett erdő ár- Mh, A széltol vert erdő riogatva zúgott. Az óriás fák gallya úgy kelepeit, mintha ezer toronyban egyszerre szólna a húsvéti kerepelő. Azután pillanatig tartó csönd lett. Az irtás szélén arasznyi vastag akácot szemelt ki Lehota, tövétől elkotorta a kacatot. s lecsapott fejszéjével. Az erdő recsegve visszhangzott, mintha segítségért kiáltott volna. Volt ebben a hangban valami rémületkeltő. Lehota kezében megállt a fejsze, hosszú percekig hallgatózott. A fák zúgása végigborzongott a havas erdőn. Lehotának úgy rémlett, mintha a nevét kiáltották volna messziről: Ábel!... S egyszerre megroppant báta mögött a gally". Nem volt ideje, hogy eldobja fejszéjét, és futásnak eredjen. Az új erdőőr, a romlott ember — így nevezték a környéken — barátságosan nevető arccal puskára támaszkodva állt Lehota előtt, becsukott félszemmel hosszan nézte a megriadt Lehotát, és megszólalt: — Fényes nappal?... Vágy talán verebet akartál fogni az orroddal? Ide azt a szerszámot, és gyössz vélem!... A puskás válla kiszélesült, hangjából megmásíthatatlan keménység áradt. Előrebotlott frissen fényezett csizmájával néhány lépést, és kifejtette Lo- hota markából a fejszét. — Aztán nehogy nekilódulj — szólt, — mert beléd eresztek. No, mehetünk. — Hová? — szorult ki Lehota torkán a hang, s az arca sárszínűvé vált. Mély ijedelem szántott végig a testén, előre-hátra tántorgott, s hangját kömyörgésre fogta. Nem akarta, hogy bekísérje az erdő rossz hírű kisistene, és talán megverjék. — írja föl a nevem! Lehota Ábel vagyok. Házam van a bogárzó mellett. Mindenki ismer a környéken. — Csak semmi cifra?... — mondta a puskás. — A felügyelő is nagyon kíváncsi rád, bent. ö még nem ismer téged ... — Lehota szálfának dőlve nyöszörgött, térde ingadozott. Bizonyossággal tudta, hogy nem megy be a romlott emberrel. >— Családos ember vagyok... — Megfizetem a büntetéspénzt, — mondotta. — No, aló előttem, ha már Ábel vagy... Fene szén neved van! Lehota visszafelé forgott, a puskás vállánál fogva tolta maga előtt. — Nem megyek! Érti? — kiáltott Lehota. — És mi jogon tegez engem? Minden elszántsága a szemébe olvadt föl, fagyos könnye végigfolyt beretválatlan, szegletes arcán, szűkölt, mint a farkasverembe esett eb, s minduntalan kitépte magát kísérgetőie keze közül. Az erdőőr szája körül fekete csíkokban elevenedett föl a harag, szitkozódva emelte feje fölé puskája csövét Lehota arcába. A szála csikorgóit, mintha kavicsot rágott volna: — Az anyád szentséges!... Égrengetőjit a zsivány fajodnak! ... Megtaszította Lehotát és az inába rúgott. 'Lehota fölhem- peredett, és úgy maradt fekve. Fogásra lesve, szeme sarkából figyelte a vadőr mozdulatát, aki puskát szorongatott a kezében. Most csak a fejszéje nyelét szerette volna még egyszer megmarkolni. A puskás lehajolt, hogy felemelje emberét. Lehota egyetlen szorítással lerántotta magához a gallyak közé. Félig megfagyott ujjait a szemébe véste, fogával rázta a vadőr arcát Ellenfele ökle a beleit döngette. Hemperegtek a hóban fuldokolva. Egymás torkát szorongatták. A kezük és az arcuk véres és nyálas lett a pirosán loccsanó ütésektől, amint egymásba markoltak. Lehota már kezébe kaparintotta baltáját egy szúrás árén, azután újabb szúrásokat kapott, az utolsót, a legmélyebbet már nem érezte... A fölötte zúgó erdő egyetlen pirosságban lobbant föl a szeme előtt. Teljes erejéből sikol- tani akart, de nem fért ki hang a torkán, s könyökéről a hátára zuhant. Feküdt az irtózatosan hidegre változott havas földön mozdulatlanul, mintha sohasem lett volna ilyen fehér ágya. Madzaggal felkötött csizmája talpán fekete cafatban lógott ki a kapcája, mint valami óriási varangy kitaposott bele. Az erdőőr dülöngélve töröl- gette meg bevérzett arcát, s megnézte zsebóráját: éppen kilencet mutatott. Mintegy félpercig bámulta a mozdulatlanul fekvő Lehotát, s mintha megrémült volna tőle elsietett, hogy tisztázza magát ott, ahol kell, mielőtt minden nyomot el nem lep a hó... Petőfi költeményeinek első ukrán fordítója Oszip Makovej, az ukrán irodalom nagy klasszikusa vök. Több mint tíz Petőfi-fordítást adott az ukrán olvasóknak Va- szil Surat, az Ukrán SZSZK Tudományos Akadémiájának tagja, a kitűnő költő, műfordító és irodalmár. Közöttük olyan fontos versek találhatók, mint „Az őrült'’, „Költészet" és „A jegygyűrű". Petőfi alkotásainak népszerűsítésében azonban a forradalmat megelőző időben Pavlo Grabovsz- kfj költő és forradalmár szerzett múlhatatlan érdemeket. Szibériai száműzetésében harminc Petőfi- verset ültetett ót ukránra. Elküldte fordításait Lvovba, ahol azok különböző újságokban meg is jelentek, Grabovszkijt elsősorban Petőfi költeményeinek forradalmi motívumai vonzották. Századunk húszds éveitől a negyvenes évekig kárpátaljai ukrán fordítók — Voszil Grend- zsa-Donszkij, Fegyir Potusnyak, Petro Migovk, loszip Arhij, lurij Kacsij fordították Petőfit. Sokat tett művészetének megismertetéséért a kitűnő szovjet költő, Leo- nyid Pervomajszkij is. 1938-ban Kíjevben az ő fordításában jelent meg a magyar költő első verseskötete. Vlagyimir Sausure, a szovjet irodalom ukrán klasszikusa szintén fordított Petőfí- verseket Az ukrán és a magyar nép költészete sok közös vonást mutat Mindkét nép hosszú ideig harcolt külső és belső elnyomói ellen. Ukrajnában a harc dalnoka nemzeti géniuszunk. Tarasz Sevcsenko lett, akinek műveit Weöres Sándor, Képes Géza, Hidas Antal és más költők jóvol- tóból a magyar olvasók is jól ismerik. Igaza van Alekszandr Bileckij ukrán akadémikusnak, mikor Tarasz Sevcsenkót a korabeli világ- irodalom számos képviselőjével összehasonlítva arra a következtetésre jut, hogy költői alkatát tekintve Petőfi Sándorhoz állt legközelebb. Petőfi Szabadság, szerelem c. hatsoros versét valószínűleg a világ minden nyelvére lefordították. Egy poltavai születésű ukrán férfival vitatkoztam a versről. Ismerősöm, akik a költeményt már iskolás kora óta ismeri, hevesen bizonygatta, hogy nem Petőfi, hanem Grabovszkij műve. Minden valószínűség szerint az Gazdag, változatos. tartalommal, értékes szépirodalmi és tanulmány-anyaggal jelent meg a pécsi folyóirat új száma. A szám élén Nagy László öt költeményét olvashatjuk. Ezt követi Bertha Bulcsúnak a költővel készített interjúja és Czine Mihály tanulmánya Nagy László újabb verseiről. A lírai rovatban többek között Berták László, Galambo- si László, Illyés Gyula, Lovász Pál és Ténagy Sándor költeményei, továbbá Weöres Sándor műfordításai kaptak helyet. A szépprózai írások sorában Gyurkovics Tibor és Kampis Péter elbeszélését, valamint iskolában valaha tanult vers úgy maradt meg az illető emlékezetében, mintha azt ukrán költő írta volna. Alighanem arról van szó, hogy ez a népszerűségnek már olyan foka, amelyen az irodalmi műalkotás szerzőjének kiléte elhomályosul. Petőfit azért is nagyon szeretem, mert életem első, nyomtatásban megjelent műve a Nemzeti dal ukrán fordítása volt, mely 1948-ban egyetemista koromban készült. Verseit eredetiből fordítom. 11 éves koromban egyetlen szó magyar tudás nélkül kerültem Budapestre. Az élet rákény- szerített, hogy megtanuljam a nyelvet. Ma hálás vagyok a sorsnak, hogy annak idején ilyen lehetőség nyílott meg előttem. Petőfi, Arany János, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula és Weöres Sándor nyelve olyan kincsesbánya, melynek feltárása örömet okoz számomra. I Milyen nehézségekkel találkoztam fordítói munkásságom során? Minden mű nehéz a maga módján. Ma, amikor „tarsolyomban" Petőfi 60 versét és két nagy epikai művét őrzöm, különösen érzem ezt. Az Apostol lefordítása természetesen több energiámat vette igénybe, mint például A magyar nemes, bár ez is pontos ráhangoltságot igényelt. A János vitéz fordítását viszont a népmeséi motívumok teszik nehézzé. Az egyszerűséget néha nehezebb visszaadni, mint a bonyolultságot Petőfi születésének jubileumát a János vitéz lefordításával ünneplem; 28 ezres példányszámban jelent meg 1972 tavaszán a Veszelka kijevi kiadónál. E művét 1970-ben a Balaton partján, magyar barátaim vendégszerető gondoskodása közepette kezdtem fordítani, a szigligeti alkotóházban. Azt terveztem, hogy a költő születésének 150. évfordulójára jelentetem meg a művet. Boldog vagyok, hogy álmom megvalósult. Az ukrán gyerekek, de a felnőtt olvasók is szeretettel fogadták János vitéz és lluska történetét A jubileum alkalmából találkozom olvasóimmal, akiknek fordítói munkámról és Petőfi költészetének sajátosságairól beszélek. A magyar költő ugyanolyan élő, mint Puskin, Sevcsenko, Miczkiewicz, mint mindazok a költők, akik kifejezték népünk szellemét. Jurij Skrobinyec Várkonyi Nándor Pergő évek c. önéletrajzi írásának új részletét olvashatjuk. A hamarosan megjelenő Egry József-breviárium anyagából ad ízelítőt Keresztúry Dezső tanulmánya. Ehhez kapcsolódik a szám gazdag illusztrációs anyaga: Egry József vázlatfüzeteinek foto- reprodulcciói, „Új Párizsi napló” címen közli a folyóirat Bajomi Lázár Endre franciaországi útibeszámolóját. / A februári szám kritikai rovatának élén Bertók László új kötetéről olvashatunk elemző írást. Emellett több frissen megjelent könyvről tájékoztat a folyóirat. BERTOLD BRECHT: A KEZDET ÖRÖME 6 kezdet öröme! Ó reggeli óra! Első zöld fűszál a téli dermedtség Után! Ó könyv első oldala, Meglepetéssel szolgáló! Olvass lassan, Különben hamar a végére érsz! Ó üdítő vízcsepp A verejtékező arcon! És a frissen Vasalt ing! Ó szerelem kezdete! Elmélázó tekintet! És kezdete a munkának, mikor olajat Töltesz a hideg gépbe! Az első rántás és a. beugró Motor duruzsoló zaja! Első szippantás Füstje, tüdőbe hatoló! És te, Űj gondolat! (Boldog Balázs fordítása) Hetvenöt éve, 1898. február 10-én született a jeles német lírikus és drámaíró. Megjelent a Jelenkor februári száma
