Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-01 / 26. szám
Qkar találkozni a jukagirokkal ? Megtalálták Petőfi bejegyzését egy futárkönyvben Mit tud a jukagirokról? Azt hiszem, nyugodtan állíthattuk, hogy kevesen tudnának erre valamit válaszolni. Érthető tehát az érdeklődés, amely Szemjon Kurilov „Ha- nido és Halerla” című könyvét fogadta. A „Szovjetszkaja Rosszija” kiadó gondozásában 50 ezer példányban jelent meg, majd hamarosan a népszerű „újságregény” sorozatban is napvilágot látott 2 millió 350 ezer példányban. Mindkét kiadás pillanatok alatt elfogyott. A könyv egy kis népről szól, a jukagirokról, melv a le«utobbi 1 <)"0-es néoszámlá- lésko»’ mindössze 600 emberből állt. De hallgassuk meg magát a szerzőt: „Kietlen tundra terül el az Ingy'girka és Kolima s•»ibériai folyók között. A tundrák általában nem barátságos éghaj- latúak, de ez a tavakkal borított ter'",1°t a ]“*&szakibb. Azt mondták. Jakutszk igen hideg, de hisz az messze délen van. Északon a Kelet-szibériai tenger jeges oartián maga Fagytestvér országa határolta e területet. Ha valaki azt mondja, hogy írótok a fagv éget mint a tűz, a szél vág mint a kés, nem tudia, mit jelentenek ezek a szavak, mert nem volt még a kolimai tímárában. A repfilőyén több ezer méteres magasságából, a több száz tó közül, nem mindenki veszi észre a két, nagy tál^a hasonlító tavat. De ha félhalkan kiejtjük az Uluro szót. megtudhatjuk, van-e a renülőséoen iukagir, mert az azonnal lenillant a magasból. A Kis és Naw Uluro a juka- giri tundra központja, jelene és múltja.” Itt játszódik a regény cselekménye. A jukagirok ősi vadász és halász néo. A hóban hagyott nyom alánján meg tudják állapítani, hogy a sarki róka éhesen, vagy jóllakottan haladt el arra, pontosan megmondják, milyen irányba húzott el a halraj. Sokszor a némaságig szótlan emberek a jukagirok, szívük és eszük azonban helyén van. ’ „Az Uluro-csi” — azaz a jukagirok — soha nem szakítják le az első virágot, vigyáznak a frissen nőtt fűre, a vendéggel megosztják utolsó falatjukat... A könyv a múlt század 90-es éveiben kezdődik. A civilizációtól teljesen elszakított jukagirok a sámánok hatalmában élnek. A sámánok miatt ellenségeskedtek a jukagir törzsek, de a csukcsok és lamutok is. A könyv írója így fest le egy sámánt: . Alacsony növésű, kövér férfi volt. Kerek, rózsás arcán egyetlen ránc sem látható. Kellemes benyomást keltő, sima modorú, gondozott embernek tűnt. Gyakran mosolygott, ilyenkor elővillantak hófehér fogai, melvek úgv ragyogtak, mint a város elöljárója köoenvén a gombok. Az embereket mosolyukkal és figyelmességükkel fegvverzik le, akik aztán koldusként távoznak tőlük. Szép ember, ám ragadozó. A ragadozók mindig szépek.” A XIX. század végén a tundrán egymás után jelentek meg az orosz tudósok, geológusok. és a száműzött forradalmárok. Ök mutatták meg a jukaeireknek, hogy létezik egy másmilyen élet is. Megtanították őket írni. olvasni, gyógyították a betegeket, leleplezték a sámánokat és kereskedőket. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után megszületett a jukagirok ábécéje, iskolák, szövetkezetek és áruházak nyíltak ezen a területen. A jukagirek európai típusú házakba költöztek és városi divat szerint kezdtek öltözködni. Amilven kevéssé ismert a világ előtt e kis nemzetiség története, olvan szokatlan a könyv szerzőjének sorsa is. Nem utazó, nem földrajztudós és nem is úiságíró. Szemjon Kurilov 1935-ben született, gyermekkorában rénszarvas- nyálakat őrzött, később középiskolába járt, ahol elsajátította az orosz nyelvet. A tundrán korábban szokatlan foglakozásokat is megtanult. Rádiós, majd mozigépkezelő lett. Hazája tájait keresztül- kasul utazta. Az élet alapos ismerete segített a fiatal jukagir írónak, hogy megírja népe első regényét, melyen 8 évig dolgozott. A regény jeleneteinek na.gv többsége nemcsak igaz, de művészien ki felező is. A regény cselekménye egyetlen törzs történetét mutatja be. Hős°i életútja állandóan összefonódik a környező jakut, csukcs és orosz emberek életével. A könyv stílusa a kifejezések pontosságával, aforíszti- kus tömörségével és finom humor'-cal t-ir-ik ki. Szemjon Kurilov regénye sajátságos eposz, a szovjet irodalom eredeti, úi jelensége. Mint jlven, azonban nem egyedülálló. A Szovjetunió megalakulása óta eltelt 50 év alatt a soknemzetiségű szovjet irodalom sok hasonló friss, eredeti tehefsézet mutató szerző művével gazdagodott. A tízezer főt számláló nanáj nép képviselője, Origorij Hod-*ser. a 7700 főt számláló mansikok íróia, Juvan Sesztolov. a csukcsok írója Jurij Rithent. E sorban foglal helvet az első jukagir író, Szemjon Kurilov, aki jelenleg az északi sarkkörön túl, Cserszkij faluban él. ALEKSZEJ GRJAZNOV (APN—KS) Petőfi Sándornak szinte minden napjáról pontosan tudunk, megírhatnánk élete naplóját, napról napra. Ennek ellenére lennének ebben a naplóban fehér foltok is. Az egyik folt kitöltéséről most kaptunk véglegesnek tűnő hírt a Kolozsváron megjelenő Utunk című irodalmi lapban. Több mint kuriózum, — rendkívül fontos történelmi, politikai és irodalmi adalék. Petőfi tudvalevőleg egyetlen évfordulóját élte meg az 1848-as márciusi napoknak. Több mint 110 év óta nyitott kérdés azon. bán, hol volt Petőfi 1849. március 15-én? A korabeli sajtóból részletesen értesülünk róla, hogy Debrecen és Kolozsvár népe nagy lelkesedéssel ünnepelte a napot, — de Petőfi nélkül. A helyi lapok részletes beszámolói sem említik a nevét, pedig bizonyos, hogy személye az érdeklődés középpontjában állott volna, mindkét város örömmel vette volna, ha ezen a napon együtt ünnepelhet vele. De hol volt Petőfi? Irodalomtörténeti monográfiák megállapítják, hogy március 16-án Petőfi Debrecenben volt, de még nem tudott Bem legragyogóbb győzelméről, Szeben bevételéről, ami március 15-én közismert volt Kolozsvárott, falragaszokon közölték az örömhírt a várossal. A román akadémia bukaresti levéltárában most megtaláltak egy fontos dokumentumot az Aradról odakerült iratok között. Egy szürke kis füzetről van szó, amelynek címlapján ez a felirat áll: „Futárkönyv Csányi László ^kormánybiztos úr rendeletéről.” A füzetben a futárok neveinek sajátkezű bejegyzése 1849. február 4-én kezdődik és március 19-én ér véget. A füzet 7. oldalán felülről a második sorban, ott áll Petőfi ke. zeírása. A rovatolás szerinti bejegyzés értelme: a költő 1849. március 15-én indult el Kolozsvárról Debrecenbe, Csányi László küldetésében. A dokumentum fellelése után a következő hipotézis alakult ki: a költő nem a szokott járattal utazott, hanem külön futárkocsiban és jóval reggel 4 óra előtt indult el. Néhány percen múlhatott a dolog, hogy Petőfi nem értesült a diadal híréről, megismétlődött tehát rajta az, amiért egy későbbi levelében Szeben bevételével kapcsolatosan panaszkodott: „A sors úgy akarta; hogy részt vegyek e hadsereg annyi fáradalmaiban, veszélyeiben és szerencsétlenségé-' ben, s hogy diadalánál ne legyek jelen.” Diadalának hírénél nem lehetett jelen Kolozsváron és Debrecenben sem,1 ahonnan másnap korán reggel továbbutazott Szalontára és csak a lapokból értesülhetett a hírről, amely nyomában járt. Petőfi tehát minden bizonnyal 1848. március 15-nek első évfordulóját — számára az utolsót — gyorskocsin töltötte hosszú úton döcögve át „igen hűvösen fúvó szélben” Kolozsvár és Debrecen között. JA Különös házasság I igaz históriája 25. —; „Oly kegyelmességgel lenne erántam és fogadna atyai gondoskodásába, — kéri az egyházfőt. — Akadályoztatná ezen házasságbéli lépésemet és tiltana minden papokat a megeskettetéstül.” — „Ne félj fiam! — válaszolta János gróf szerint a püspök. — Gyámolod és pártfogód leszek én. Oltalmazni foglak minden erőszakos cselekedetei ellen Dőrynek!" Ezzel a kitalált mesével szándékozik hitelesíteni, hogy annak idejében miért ellenezte Eger püspöke házasságát... János gróf előadja egy előterjesztésében, hogy miután ő a girincsi kastélyban lépre ragadt, s az öreg Dőry gróf vele szép szóval nem boldogult, egyszeriben hangot változtatott és ellentámadást nem tűrő hangon ugrott neki: — „Elvetted a szüzességét a leányomnak, melyről soha nem is gondoltam. Azért innen nem mégy. valameddig el nem veszed leányomat! Sőt, ha el nem akarod venni, vasra veretlek és a tömlőére kül- delek!” ESKÜVŐ PARANCSSZÓRA Buttler meglepődött Dőry Gábor mellének szegezett „házassági parancs”-á n. Ellentmondott, nem adja be egykönnyen a derekát. De a válasz nem váratott sokáig magára ... Fiskálisok és pénzelt felhajtok segítségével összeverbuvált tanúk, kocsisok, lovászok, parasztok vallják, hogy erős és szemfüles strázsák állották útját mindenfelől távozásának. Jóllehet háromszor is megpróbálkozott, hogv lovait befogatva, elkocsizzék. De jámbor terve minden alkalommal dugába dőlt. — „Nem mehettem, noha menni akartam, mert strázsák voltak rendelve éi a lovaimat kifogatta, — vallja Buttler s ezzel magyarázatát óhajtja adni Girincsen való ragadtának. — „Csak úgy fogták be ötét itten, — tudálékoskodik Huszár Sámuel uram, az orgonakészítő — mint midőn a gazdaasszony befogja a tyúkot a szitával!” Hogy bebizonyítsa az erdőtelki gróf, mily veszélyes fenyegetés súlya nehezedett reá, tanúkat állít, akik eskü alatt vallják, hogy a végén Dőry már nemcsak a magát megmakacsolt Butáért szidalmazta, de istentelen káromkodások közepette a leányának is nekirontott, mert bizony annak se nagyon fűlött a foga a vőlegényéhez, — annál inkább Szirmay Jóskához. A dühöngő atya, Katinka orra alá dörzsölte, hogy ha nem megy Buttlerhez feleségül, úgy nem teketóriázik sokat, hanem a kassai apácaszüzek zárdájába csukát ja. — Mikor kissé elpárolgott vad dühe, „külön szobájában" kereste fel leányát és kérve-kérte: — „Ne szeresd azt, akinek felesége van, — vallja egy asszony tanú, — mert Szirmay- nak van már felesége.” Egyre erősebben „pirongat- ja” a grófkisasszonyt, s végül is nyomós érvvel tett pontot a családi vita végére: — „Hogy a te rossz viselkedésed miatt senki nem vesz el, ha csak most gróf Buttler- rel el nem vétetünk!" Erre azután eleredt Katinka könnye, s hullott mint a záporeső, — de minden hasztalan volt. . . Az esketéshez azonban nem volt elegendő a fiatalok megtörése. A katolikus egyház szigorú előírásokhoz köti a házasság szentsége kiszolgáltatását. Mindenekelőtt a két jegyes lakóhelyének templomában, három egymást követő ünnepen, ki kell hirdetni a né" előtt házasulási szándékukat. Eszterházy püspök azonban szigorúan megtiltotta papjainak a Buttler—Dőry-jegyes- pár kihirdetését és összeeske- tését is, — mindaddig míg a gróf be nem mutatja gyámjának hozzájárulását a frigyhez. Buttler és fiskálisa most úgy állítja be ezt a fontos körülményt, mintha az egri püspök éppen Buttler segélykérésére döntött volna így! Pedig a lelke mélyén jól tudja, hogy éppen ő volt az, akit a püspök szokatlanul szigorú szavakkal megdorgált, mivel a megengedettnél sürgetőbb hangnemben követelte tőle a házassági engedély megadását! De bízvást fordíthatott ilyen nagyot az igazság kerekén, mivel abban a tévhitben él, hogy azok a régi levelek már rég elkallódtak ... De amikor a bírák a gróf és a „segélynyújtó” püspök közötti megállapodás levelezési bizonyítéka iránt tudakozódnák, kijelenti a prókátor, hogy az csak szóban történt,1 és arról semmiféle írás nem készült. A per egyik legfrappánsabb pillanata az, amikor Dőry Katalin ügyvédje felmutatja az egri érseki szentszéki bíróságnak Buttler, az öreg Dőry gróf és az egrj püspök közötti levelezést, mely eredeti voltában halomra dönti a perben előadott mesét, de a gróf és fiskálisa egy pillanatra sem torpan meg. Kategorikusan kijelentik, hogy azok részben közönséges hamisítványok, részben pedig fejének szegzett töltött pisztoly fenyegetésének súlya alatt volt kénytelen megírni fogsága kínos óráiban ... Olyan tanút is sikerül állítania a grófnak, aki hajlandó azt vallani, hogy a kastély körül is cirkáltak a strázsák, nehogy valamiféle titkos levelet csempészhessen ki Buttler a kastélyból, vagy éppen ilyen a kezéhez jusson kívülről. A felperes mindenre fel van készülve. Eskü alatt vallja tanúja.’ hogy Olajossy János, a girincsi plébános is erősen vonakodott Dőry erőszakos eske- tési parancsát, püspöke rendelkezése, s az egyház előírása ellenére végrehajtani. Éppen a kántor felesége hajlandó azt tanúsítani, hogy miként fenyegette meg Dőry gróf aka- dályoskodó girincsi plébánosát. — „Kegyelmednek én parancsolok! Kend az én papom! Én tartom kendet, és fogom ennekutánna is tartani. Nem kell késni a dologgal, nem kell hallgatni a püspökre!” „Megunván rettentő kun- csorgásomat, végtére könnyes szemekkel vittek a templomba, — kesergi Buttler a bíróságnak — odaállítván az oltárhoz. Mit felettem, hogy feleltem annak a papnak, egy szót sem tudok, tele lévén fájdalommal, részint atyám halála által okozott szomorúságom, részint pedig szerencsétlen helyzetem miatt.” Maurer János. Buttler házassági tanúja előadja, hogy Dőry Gábor gróf, mint a templom kegyura, biztonságképpen, még az egyház ajtaját is bezáratta, nehogy esetleg kedve szottyanjon a fogott értékes vőlegénynek az utolsó pillanatban valamiképpen kereket oldania. Az esketési szertartás lezajlása után pedig a félszemű Dőry gróf emelt hangon imigyen szólott a templomban összesereglett falubéli- ekhez: — „Látjátok, hogy a gróf Buttler megesküdött a leányommal!” — „Úgy jött ki a gróf a templomból, — mondja egy jobbágyparaszt, — mintha leforrázták volna!” Mivel pedig Dőry Katalin házassági tanúja elköltözött azóta már a másvilágra, Butt- lerék azt állítják, hogy nem is volt az jelen az esketésnél. Vosznyiczky András, a Dőry- birtok tiszttartója revét hamisan, alaotalanul írták be a matrikulába! — „Soha az Isten reám egy napot sem teremtett, — siránkozik a válóperes férj, — melyen együtt ne veszekedtünk volna. Úgy, hogy több kín, mint élet volt életünk. A grófnéval háltam ugyan, de anélkül, hogy boldogságot éreztem volna!.., NEM ESZIK A KÁSÁT j OLYAN FORRÖN... A megtámadott asszony és prókátora azonban nem ül ölhetett kézzel. Az egyre vadab- bul támadó és rohamozó Buttler és tanúhadának minden állítását igyekeznek tényekkel cáfolni, hogy megmutassák a grófnak, nem eszik a kását olyan forrón, ahogyan azt Sávoly Sámuel fiskális úr a grófnőnek főzte. (Folytatjuk)
