Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-22 / 44. szám
Az ifjúságpolitikai határozat végrehajtása a tsz-ekben A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége szerdán Szabó István elnökletével ülést tartott, és összegezte az MSZMP ifjúságpolitikai határozatának és az ifjúsági törvény végrehajtásának tapasztalatait a termelőszövetkezeti mozgalomban. Az elnökség megállapította, hogy a termelőszövetkezetek jelentős eredményeket értek el a több. mint 200 000 tsz-fia- tal helyzetének, életkörülményeinek javításában. A további fejlődés érdekében a TOT elnöksége ajánlást fogadott el: ezt megküldik majd a gazdaságoknak. Az ajánlás utal arra, hogy a tagsági viszony a tsz-ekben számos olyan jogot biztosít — és egyben kötelezettséget is jelent — amelyet más szektorokra, illetve ágazatokra az ifjúsági törvény ír elő. Ahhoz, hogy ezekkel a lehetőségekkel a termelőszövetkezeti fiatalok az eddiginél jobban . éljenek,, egyebek között az is szükséges, hogy jobban bekapcsolódjanak az ön- kormányzatba, s így nagyobb felelősséget vállaljanak a falu életének, a gazdálkodásnak alakításában. A fiatalok érdeklődését erősíteni kell a mezőgazdaság, a termelőszövetkezeti munka iránt. A tájékoztatást már az általános iskolában pályaválasztási tanácsadással kell megkezdeni. A fiatalok szakmai képzéséért az eddiginél többet kell tenni. Az. elnökség ajánlja a mezőgazdasági szövetkezeteknek. hogy a jól bevált módszerek alapján, segítsék a fiatalok letelepedését, a családalapítást, és a lehetőségek szerint gondoskodjanak élet- és munkakörülményeik megjavításáról. A termelőszövetkezetek területi szövetségei is az eddiginél , többet tehetnek a fiatalok megsegítéséért. A TOT elnöksége irányelveket fogadott el. a mezőgazdasági szövetkezeti . tisztségviselők keresettérítésére és költségtérítésére. Az. , irányelvek azt a célt szolgálják, hogy a tisztségviselők keresettérítése, költségtérítése és jutalmazása a. jogszabályoknál összhangban, egységes elvek szerint alakuljon valamennyi tsz-ben, társulásban és az érdekképviseleti szervekben. A tisztségviselőknek nem okozhat anyagi hátrányt a megbízatás ellátása, amely azonban nem jelenthet rendszeres kereseti forrást sem. A megbízatás önmagában nem lehet jogcím az anyagi juttatásokra, de lehetővé kell tenni, hogy .az átlagon felüli eredményért a tisztségviselők jutalomban részesüljenek. ;; Genfben megnyílt az ENSZ leszerelési bizottságának tavaszi ülésszaka, amelyen 24 ország képviselői vesznek részt. Kép: Alckszej Roscsin szovjet fődelegátus (bal oldalon) és Joseph Martin, az amerikai delegáció vezetője a tárgyalások szünetében. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete szerdán tudományos i munkásságuk elismeréséül magyar tudósoknak adott át okleveleket. Képünkön: V. J. Pavlov, s a kitüntetett magyar tudósok: Nagy Miklós, Grastyán Endre, Láng Géza, Lássák Kálmán, Szentágothai János és dr. Erdei-Grúz Tibor. _______________ I zraeli támadás libanoni gerillaközpontok ellen Izrael újabb Libanon elleni fegyveres provokációjával kapcsolatban Jurij Komyilov, a TASZSZ kommentátora a következőket írja: Az izraeli szélsőségesek mos. tani agresszív akciója újra igazolja, hogy a Tel Aviv-i vezetők, miközben fokozottan hangoztatják „Izrael békesze- retetét”, valójában továbbra is a fegyveres terjeszkedés politikáját folytatják arab szomszédaikkal szemben. Az 1967. óta eltelt időszakban Izrael mintegy ötven félkatonai települést hozott létre a megszállt arab területeken. Figyelmet érdemel, hogy Izrael agresszív akcióira a szomszédos Libanon ellen, valamint a megszállt, területek gyarmatosítására vonatkozó újabb tervek kidolgozására akkor kerül sor, amikor Washingtonban végéhez közelednek a tárgyalások az Izrael rendelEgy hazaáruló hamvai Amikor e sorokat nyomdába adtuk, még nem kaptunk jeléntést arról, megtalálták-e a koporsót Párizsban. Ugyanis arra számítottak, hogy ezen a napon valahol „felbukkan” majd a hétfőn titokzatos módon ellopott koporsó. Pétain marsall hamvaival. Az első világháborús verduni csatának — amelynek szerdán volt az évfordulója — francia részről Pétain marsall volt a hőse. Ugyanez a Pétain azonban később a politikai életben mindinkább jobbra tolódott, s a második világháborúban ő egyezett ki a támadó német nácikkal, s alakította meg Hitler bábállamát, a csatlós Franciaországot. A fasizmussal való kollaborálása miatt a háború után halálra ítélték, ezt aztán kegyelemből életfogytiglanra változtatták. * Igen sajnálatos lenne, ha ez a különös ügy most a választások előtt újabb meggondolatlan lépést: a jobboldalnak tett engedményt eredményezne. Mert a franciák többségének ma is jól kell emlékeznie mind a megszálló német csizmákra, mind az ellenállás hőseire —, és azokra is, akik, Pétain-nel az élen, a leigázók hűséges kiszolgálói voltak. Hogyan tartja a kapcsolatot a külföldön élő magyarság az óhazával? Milyen eredményei, milyen tervei vannak a Magyarok Világszövetségének? — erről kért tájékoztatást Kárpáti József főtitkártól az MTI munkatársa. — Tapasztalati tény — monclta a főtitkár —, hogy a szülőhazájától távol élő magyarság érzésben, érdeklődésben mindinkább Magyarország felé fordul. Erősödik a magyarsághoz .való • tartozás érzése, a magyar származás tudata. Tovább növekszik a hazalátogatók száma: az elmúlt három évben, 1970—1972-ben összesen csaknem 400 000 magyar, távolban élő rokon járt itthoz. Ezen belül — örvendetesen — új tényező: a második és még inkább a harmadik nemzedék nagy számú jelentkezése az óhazában, érdeklődése a szülők; nagyszülők nyelve és a magyar kultúra iránt, igénye a tájékozódásra a Magyar Népköztársaság fejlődéséről, helyzetéről. — 1972-ben a nálunk járt rokonlátogatók száma meghaladta a 138 ezret, s ebből több mint 50 ezerre tehető az Érdeklődés az óhaza iránt első és a második nemzedékbeliek száma. A tengerentúli országokból mintegy 30 ezren látogattak Magyarországra; egyedül az Egyesült Államokból több mint. 15 ezren jöttek. Az európai országok közül legtöbben, csaknem 48 ezren az NSZK’-ból érkeztek hósz- szabb-rövidebb látogatásra a szülőföldre. Az ittjártak' meg-^ nyilatkozásaiból ' leszűrhető egyértelmű következtetés: mind szélesebben kibbntakózó- gyűrűző igény, hogy.'valóság- élményt, közvétlen ismereteket szerezzenek az óhazából. Ez a folyamat, illetve igény — tette hozzá Kárpáti VJózsef — a jelek szerint erősödni fog, s elősegíti nyelvünk és kultúránk mind nagyobb hatósugarú kibontakozását," terjedését határainkon tüL — A megannyi pozitív eredményt, a határainkon átívelő kapcsolatformálás fejlődését alapvetően elősegítette és szol,, gálja az 1970-ben először megtartott anyanyelvi konferencia; Ez év júliusában — pontosabban július 29 és augusztus 6 között — tartja második ülésszakát az anyanyelvi konferencia. Az eseményre ezúttal Szombathelyen kerül sor. — 'többszörösére nőtt azoknak a száma, akik tanulják a magyar nyelvet külföldön (ahol élnek), vagy kifejezetten ezzel a céllal utaznak Magyarországra. Kialakult a nyelvtanulással egybekötött ifjúsági és gyer- meknyaraltatás rendszere. A nyári hónapokban a világ minden tájáról érkező gyerekek a Balaton melletti úttörő- és SZOT-táborokban, a közép- iskolás korúak Sárospatakon, az egyetemisták Debrecen, Szeged, Esztergom nyári egyetemein, illetve az „Expressz” ifjúsági táboraiban tanulhatnak. — Bizonyos, hogy a konferenciák nyomán a külföldön élő magyarság ügyében további előrehaladás és újabb sok jó eredmény várható. Még talán az is lehetséges, hogy azokban az országokban, ahol jelentős számú magyarság él, jelentkezni fog olyan igény: az illető országban államilag is tegyék lehetővé, biztosítsák és támogassák a nemzetiségi csoportok anyanyelvi oktatását, nemzeti kultúrájuk ápolását, mint ahogy ezt például Ausztráliában már elkezdték. — Kapcsolódik az elmondottakhoz, hogy az anyanyelvi konferenciával egyidejűleg az idén is vendégül látunk 10—12 külföldi magyar tánccsoportot (az. Egyesült Államokból, európai országokból egyaránt), és megrendezzük fesztiváljukat. Mindez a Petőfi-évforduló esztendejében, annak jegyében .is történik. A Petőft-emlékév különben a külföldi magyarság számára is kiemelkedő esemény. A költőre együttesen emlékezik az egész világ magyarsága. Sokrétű, gazdag a jubileumi események, rendezvények sorozata. Sok kiváló művészünket küldjük el a magyar kultúra követeiként ezekre a Petőfi-ünnepségekre, . mint ahogy több élvonalbeli művészünk ott volt a nemrégiben Ausztriában tartott Petőfi- es teken. kezésére bocsátandó újabb amerikai segélyről'. Az Egyesült Államok egy évvel ezelőtt háromszázmillió dollárt adott Tel Avivnak Phantom-típűsú vadászbombázók vásárlására, most pedig újabb, ezúttal 5Í5 millió dolláros összegről fóly- nak a megbeszélések. Az amerikai imperialista körök katonai, gazdasági és politikái támogatásban részesítik izraeli, ezzel ösztönzik Tel Aviv terjeszkedő politikáját. A libanoni kormány úgy határozott, hogy panasszal fordul az ENSZ Biztonsági Tanácsához a két észák-libanoni Palesztinái menekülttábor 1 ellen intézett 'izraeli* támadás miatt — közölték szerdán Bei- rutban Khalil Abuhamad külügyminisztert idézve., Szaeb Száíám miniszteréiből!! a parlament szerdai ülésén „nyilvánvaló agressziónak” minősítette a kedden esté lezajlott izraeli akciót és rámutatott, hogy ezúttal semmiféle olyan esemény nem előzte meg az izraeli támadást, mely' bármiféle módon ürügyként szolgálhatott volna annak végrehajtásához. A Tripolitól északra , levő Nahar és Badavi ' Palesztinái menekülttáborokban, melyek 14 000, illetve 7000 menekülj- nek biztosítanak menedékét, összesen 29 személy — más jelentések szerint több —esett áldozatul a helikoptereken ‘ étkező izraeli katonák tüzérségi akciójának. A barbár támadás után 49 személyt szállítottak súlyosabb-könnyebb sérüléssel kórházba. Palesztinái bécsi éis szerint az izraeli1 agre.sszórpk 25 halottat és 40 ’ sebesüket veszítettek. A támadók elyo- nulása után még több időzített bomba i& felrobbanj 'mélyek szintén okoztak személyi sérüléseket és anyagi károkat. Az izraeli vezérkar egy tisztje szerdán Tel Aviv-ban egy sajtókonferencián azzal próbálta magyarázni a kedd éjszakai támadást, hogy, Izrael . Libanonban akarja elejét venni a palesztin kommandók európai akcióinak,, . s kilátásba helyezte azt is, hogy. a hasonló jellegű terrorcselekmények a jövőben is. folyta-, tódni fognak. A tiszt. közlése szerint a támadás során az izraeliek foglyul ejtették, s Tel Aviv-ban bebörtönözték. az El Fatah palesztin gerillaszervezet egy török . származású tagját. „ , Lapzártakor érkezett: > Az izraeli légierő. gépei szerdán a megszállt Sinai'félsziget fölött lelőtték a líbiai légitársaság egy Boeing—727- es típusú utasszállító repülőgépét — közölte Tel Avivban egy katonai szóvivő. Az első értesülések szerint hetven ember vesztette életé j