Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-21 / 43. szám

FEBRUAR 21 SZERDA Névnap: Eleonóra A Nap kél 6,41 — nyugszik 17,16 órakor A Hold kél 22.20 — nyugszik 7,49 órakor — A mezőgazdasági könyv­hónap első szakelőadását Ta­másiban a nők klubja, a Kop­ie a ÁFÉSZ és a járási könyv­tár rendezte. Otthonunk-kis- ke'rtünk címmel Fehér József üzemgazdasági főfelügyelő tar­tott erről a témáról vetítéssel illusztrált előadást. A követ­kező rendezvény február 24-én 10 órakor lesz, a tsz-szövetség tanácstermében, az „Élelmi, szergazdálkodás és a jövőku­tatás” témája iránt érdeklő­dők számára. Az előadást dr. Sárkány Pál, a Mezőgazdasági Kiadó főszerkesztője tartja. — Az Országos Takarék­pénztár február 26-án és 27-én Budapesten rendezi a gépko­csi nyereménybetétkönyvek idei első, sorrendben a 47. sorsolását. A húzáson az ok­tóber 31-ig váltott, s január 31-én még érvényben volt 5 ezer és 10 ezer forintos betét­könyvek vesznek részt. Az el­ső napon a Budapesten váltott betétkönyvekre 252, másnap a vidéki betétkönyvekre 317 sze­mélyautót sorsolnak ki. — A pincehelyi Vöröske­reszt-szervezet műsorral egy­bekötött vacsorát rendezett áldozatos véradói számára. — Hét erőgépet és e?v Cse­pel tehergépkocsit újítottak fel a tengelici Petőfi Terme­lőszövetkezet motorszerelői a téli hónapok alatt. Ezenkívül hat pótkocsi is nagyjavításra került. Ezek a géoek a köte­lező műszaki szemlén is részt Vettek. — Szocialista brigádok ve­télkedője. A Hőgvészi Állami Gazdaság négy kerületében megkezdődtek a szocialista brigádok közötti vetélkedők. A döntőt március 3-án Hő- gvészen. az állami gazdaság központjában rendezik meg. — Petőfi nyomában indul­nak autóhusztúrána február 25-én a sárszentlőrinciek. A megyei tanács népművelési csoportjának anyagi támoga­tásával egész napos kirándulás keretében járják végig az Al­föld Petőfi-emlékhelveit. — A megyei filmstúdió tag­jainak néprajzi vonatkozású alkotásaiból a jővő hónao ele­jén válogatást készitenek a Magyar Tudománvos Akadé­mia archívuma részére. — Az elmúlt évben mintegy ezer darabból álló magyar páncélpajzs berendezést szál. Ihottak nyolc Ruhr-vidékj szénbányába, több mint 10 millió márka értékben. A ma­gvar berendezések a Ruhr-vi- déki bányákban, az általában 170—190 méter hosszú és 3—4 méter vastag szénrétegű frontokon, sikeresen vizsgáz­tak. — Diafilmesek évadkezdése Volt hétfőn este a bonyhádi közgazdasági szakközépiskolá­ban; Havasi Ödön és Lengyel László helybeli amatőr mutat­ta be nyári útiélményeiről ké­szített színes diafelvételeit. A legközelebbi diafilmes-találko- zón dr. Csullag József Japánról készült felvételeit láthatják az érdeklődők.’ — Ittasan kerékpározott Pábli István 31 éves tamási gépkezelő. Ä Tamási Járásbí­róság ezért 800 forint pénz- büntetésre ítélte. SZELES IDŐ Várható időjárás ma estig: Időnként felszakadozó felhő­zet. Szórványosan, inkább csak keleten, havazás, havas eső. Az élénk, helyenként erős északi szél csak lassan mér­séklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma plusz 5 fok körül« ratNi NMTR We netxmwtarnnmtt A SZŐ VOSZ felmérése a lakásszövetkezeti mozgalom helyzetéről Szerszámliasználati díj A lakásszövetkezeti mozga­lom helyzetét, tavalyi fejlődést vette számba a SZÖVOSZ egyik legutóbbi felmérése. Eszerint a működő lakásfenn­tartó, -építő, garázs, és üdülő- szövetkezetek száma 1972. de­cember 31-én 877, a szervezés alatt állóké pedig 135 volt. Az e szövetkezetekben érdekelt tagok (családok) száma meg­közelítette a 115 ezret. A lakásfenntartó szövetkeze­tek száma a múlt esztendőben 68-cal. az általuk kezelt laká­soké pedig 10 765-tel nőtt. Né­hány megyében és a főváros­ban megkezdődött a telepsze­rűnek tekinthető társasházi közösségek lakásfenntartó szö­vetkezetekké alakulása. A lakásépítő szövetkezetek fejlődése annak ellenére, hogy azt 1972-ben számos pénzügyi és területelőkészítési nehézség hátráltatta, összességében ered­ményes volt. Az év során 61 új szövetkezet alakult 5478 la­kás felépítésére. A fővárosban előrehaladott tárgyalások foly­nak a szövetkezeti lakótelepek feltételeinek kialakítására. Több megyében még akadozik a szervezés, nem eléggé gyü­mölcsözőek a megyei szövet­ség, a tanácsok, valamint az építtetők munkáltatói, s a vállalatok közötti kapcsolatok. A SZÖVOSZ megítélése szerint a jövőben erőteljesebben kell fbglal kozni a SZÖVTERV- irodák lakásszövetkezeti cso­portjainak kialakításával. Kedvezően alakult a garázs­szövetkezeti építkezés. Külö­nösen kedvelt forma a sor­garázs. Tavaly összesen 45 ilyen szövetkezet alakult 2601 garázs felépítésére. Nem minden tekintetben valósultak meg azok a tervek, amelyeket a megyékben az üdülőszövetkezetek fejlesztésé­re készítettek. Somogy és Szol­nok megye kivételével — ahol a múlt év során 251 üdülőrész építése fejeződött be — még mindenütt nagy szükség van az ÁFÉSZ-ek, takarékszövet­kezetek, esetleg ügyvédi mun­kaközösségek szervező tevé­kenységére, segítő közreműkö­désére, hogy az üdülőszövet­kezet céljaira kiszemelt terü­leteken a tavalyinál lényege­sen nagyobb arányú építke­zés valósulhasson meg. Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter más tárcák, országos hatáskörű szervek, testületek vezetőivel és az il­letékes szakszervezetekkel egyetértésben kiadott rendele­tével szabályozta a 6aját szer­szám használatát és a haszná­lati költségek térítését. A ren­delet kimondja, hogy a saját szerszám használatáért költ­ségtérítésben kell részesíteni azt a dolgozót, aki a vállalat rendelkezése szerint a munka­körébe tartozó feladatok, mun­kák elvégzéséhez saját kézi- szerszámát, segédeszközét hasz­nálja. A prágai légiszerencsétlenség A prágai repülőtéren hétfőn dr. Stefán Sutka közlekedés- ügyi miniszter vezetésével megkezdte munkáját a TU— 154-es típusú szovjet utasszál­lító repülőgépet ért katasztró­fa körülményeinek kivizsgálá­sára alakított csehszlovák kor­mánybizottság. A szerencsét­lenség színhelyére szovjet szak­értői csoport is kiszállt, Kov- tyuk szovjet polgári légiközle­kedési miniszterhelyettes veze. tésével. A katasztrófát túlélte a sze­mélyzet kilenc tagja és 25 utas, akiknek mentése hétfőn a dél­utáni órákban ért véget. A túlélők többsége jó egészségi állapotnak örvend, legtöbbjük már elhagyta a kórházat. A négy légi utaskísérőn kí­vül a gép roncsai között életét vesztette 17 csehszlovák, 37 szovjet, 5 kubai, valamint 1 991 ,Ez is Budapest“ — Kisasszony, megengedi, hogy a kisgyermek átadja ön­nek a helyét? lengyel, 1 NDK-beli és 1 ro­mán állampolgár. A katasztró­fát — csodával határos mó­don — egészen enyhe sérülés­sel túlélte az egyetlen magyar állampolgárságú utas, Aszódi János, a KGST gépipari állan­dó bizottságának szakértője, aki kedden Bmóban részt vett volna a bizottság ülésén. A vizsgáló bizottság eddigi munkája során megállapította, hogy a szerencsétlenség idő­pontjában a légköri viszonyok kedvezőek voltak. A szerszám mindenkori fo­gyasztói ára, karbantartási költsége, és elhasználódási ide­je alapján kell megállapítani a használati díjat szerszámon­ként, illetve ennek alapján munkakörönként meghatáro­zott összegben, vagy a törzsbér százalékában. Az adott szak­mán belül több feladatot ellá­tó dolgozó részére átalányban is megállapítható a szerszám­használati díj, de szigorúan ki­mondja a rendelet, hogy ez a költségtérítés csak a ténylege­sen elvégzett munka idejére illeti meg a dolgozót. Fontos előírás az is, hogy a vállalatnál a szerszámhasználati díjak együttes összege havonta nem haladhatja meg az efajta té­rítésben részesülők havi kere­setének 3 százalékát, átalány esetén pedig dolgozónként a havi 100 forintot Az új intézkedés szerint a vállalatoknál kollektív szerző­désben, az ipari szövetkezetek­nél munkaügyi szabályzatoké bán kell meghatározni azokat a munkaköröket, amelyekben a saját szerszámhasználat köte­lező, továbbá előírni a szer­számhasználati díj mértékét, és fizetésének rendjét a használ­ható szerszámok jegyzékét Ä rendelet március 1-én lép ha­tályba. ..J A mozik is megemlékeznek Pest és Buda egyesülésének százéves évfordulójárót A vidéki nagy filmszínházak bemutatnak Budapesttel fog­lalkozó rövidfilmeket cserében pedig egy-egy budapesti mozi vidéki alkotó pátriájával fog­lalkozó filmjét vetíti. Szekszárdon a Panoráma filmszínházban február 22 és 28 között Kolonits Ilona Ez is Budapest című filmjét láthat­juk a kísérőműsorban, ugyan­abban az időben a budapesti Ugocsa mozi a szekszárdi film­stúdió — Kiss István és Raffai Anna — Sárközi képek című kisfilmjét mutatja majd be. Ismét lesz filmklub Bonyhádon Bonyhádon az elmúlt évek során működött már filmklub. Hogy miért mondjuk ezt múlt időben? Mert a klub több, mint egy éve megszűnt De nem azért, mintha a bonyhá­diak nem vettek volna részt elegendő számban a klubfog­lalkozásokon; Éppen ellenke­zőleg. A nagyszámú közönség­Több tüzelőolaj Az utolsó téli hónap dere­kán gyors összesítéssel értékel­te a tüzelőolaj-ellátást az ÁFOR. A felmérés szerint fennállásuk óta ezen a télen fogyott a legnagyobb mennyi­ségű folyékony tüzelőanyag, annak ellenére, hogy az idő­járás megkímélte tartalékaikat. Jelentősen nőtt a korszerű olajtüzelést alkalmazó háztar­tások 6záma. 1972 utolsó ne­gyedében egymillió tonna tü­zelőolajat adtak eL Ennek több mint felét a Dunai Kő­olaj ipari Vállalat termelése fedezte. A csúcsidőben napon­ta 700 tonna tüzelőolajat adtak át az ÁFOR-nak. A hazai ter­melés mellett jelentős mennyi­ségű olaj érkezett Csehszlová­kiából, a Szovjetunióból, Ro­mániából és az NSZK-ból is. Az idei esztendő első negyedé­ben várhatóan 840 000 tonna lesz a fogyasztás, a különböző megállapodásokkal ezt a meny- nyiséget mintegy 30 000 tonna túlbiztosítással garantálja az ÁFOR. összesítve a felmérés tapasz­talatait, megállapítható, hogy az 1972—73-as télen — leg­alábbis eddig — nem volt je­lentősebb fennakadás az ellá­tásban. Egy-két helyen a szűk szállítási kapacitások miatt né­hány órát várakozni kellett a töltőállomásokon, de a hiány­zó mennyiséget ott is gyorsan pótolták. A jobb ellátást az el­adóhelyek számának fokozatos növelésével biztosíthatták: ezen a télen már 726 eladóhely volt, a viszonteladók száma pedig meghaladta a 3100-at. Mint is­meretes, az elmúlt években sok gondot okozott a vasúti szállítási kapacitás hiánya. Ennek elkerülésére a mostani idényre 300 tartálykocsit bé­relt az ÁFOR Romániából. nek a járási művelődési köz-! pont szűkös helyiségeiben nem tudtak megfelelő teret bizto­sítani. Most végre — csütör­tök este — újra nyit a klub. a közelmúltban szépen fel­újított nagyközségi filmszín­házban, A kezdeményezés a megyei tanács járási hivatalát és a Tolna megyei Moziüzemi Vállalatot dicséri. A jelentke­zők száma máris közel van a háromszázhoz. Amint megtudtuk, 22-én,' csütörtökön este hét órakor a Nagy nevettetők sorozat első filmjét vetítik. A foglalkozáso­kat minden második hét csü­törtökjén tartják, este hét órai kezdettel. Lopott» hogy becsukják Birinyi Dezső 52 éves nagy- mányoki lakos vagyon elleni bűncselekmények miatt eddig másfél évtizedet töltött sza­badságvesztésben. Legutóbbi szabadulását követően — a múlt év kora telén — nem vállalt rendszeres munkát, ha­nem ingóságainak eladásából éldegélt. Miután már semmije sem maradt, egv szövetkezeti istállóból 80 forint értékű használt ruhaneműt lopott. Ezt követően feljelentette ma­gát a rendőrségen, hogy — amint mondotta — csukják be, legyen hol laknia. A Bonyhádi Járásbíróság Birinyi Dezsőt közveszélyes munkakerülés és lopás vétsé­ge miatt halmazati büntetésül tizhónapi börtönre ítélte. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér L Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 13339 Levélcím: 7101 Szekszárd, Postafiók 7i. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—31 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 069

Next

/
Oldalképek
Tartalom