Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-02 / 27. szám
Két kommentár Nixon sajtóértekezlete Becsben tegnap is tanácskoztak Újságírók a Hofburg, az osztrák császárok egykori rezidenciájának bejárata előtt. A nyugati hírügynökségek washingtoni tudósítói Nixon amerikai elnök rögtönzött sajtóértekezletét kommentálva egyértelműen leszögezik: az Egyesült Államok elnöke azért mondta le tavaszra tervezett nyugat-európai körútját, mert az Észak-Vietnam ellen intézett decemberi amerikai bombatámadások nyomán személye ellen ellenséges légkör alakult ki. A tervezett látogatást hivatalosan ugyan sohasem jelentették be, de az illetékes amerikai köröktől és a legfontosabb nyugat-európai országok washingtoni nagykövetségeitől szerzett értesülések szerint 1972 decembere óta tevékenyen előkészítették ezt az utat, amelyet végül is a B—52- esek Hanoi és Haiphong ellen intézett terrorbombázások miatt fújtak le. A jelek szerint több nyugat-európai kormány — így a bonni, a páriAz első külföldi politikus, akit január húszadika, elnöki hivatalába való másodszori beiktatása óta Richard Nixon fogad: Nagy-Britannia miniszter- elnöke, Edward Heath. A London és Washington közötti „különleges kapcsolatot” az utóbbi időoen már nem hangsúlyozzák ugyan, mint tették a második világháború alatt és után évtizedekig, ritkábban hangzik el a fogalmazás, hogy Nagy-Britannia az USA első számú szövetségese —, de a hagyományos, régi é«s erősre kötött szálak, ha talán fellazultak is. még nem szakadtak el — és nem a közös , nyelv az egyedüli indoka a különleges szövetségnek. Mégis, a mostani Nixon— Heath találkozó más körülmények között jött létre. Mint minden korábbi tanácskozás amerikai elnök és brit kormányfő között. A változás Anglia oldaláról döntő, hiszen a szigetország január elsején — londoni fogalmazással élve — „belépett Európába”, azaz tagja a Közös Piacnak. Épp ezért a Közös Piac többi tagállama, elsősorban Francia(Folytatás az 1. oldalról) zsel és zöldséggel. A városi tanács elnökének véleménye szerint március végére mindent rendbe hoznak a földeken. Ezenkívül sürgősen helyre kell állítani a megrongálódott útszakaszokat is, ami nem lesz kis munka, hiszen legalább 30 ezer köbméter földet kell megmozgatni. A közlekedési hálózat helyreállítása is igen nagy munka lesz — folytatta Tran Duy Huong. — Az amerikai repülőgépek érzékeny fcsapásokat mértek a város közlekedési rendszerére. A hanoi városi tanács elnöke beszélt a közeli jövő terveiről is. Elmondta, hogy a romokat mindenhol eltakarítják és új házakat építenek: két helyen maradnak csak meg a romok emlékeztetőnek, azon a két helyen, amely a decemberi bombázások idején a legnagyobb károkat szenvedte. Itt emlékmúzeumot kívánnak létesíteni. Nyilatkozata végén a polgár- mester a következőket mondotta: „Rengeteg munka vár ránk Hanoiban, de tudjuk, hogy a szocialista országoktól hatékony segítséget kapunk. Hanoi zsi és a római kormány — figyelmeztette a washingtoni Fehér Házat, hogy Nixon körútja során hevess Amerika-ellenes tüntetések robbanhatnak ki. Az AFP szerint az Egyesült Államok elnöke elleni párizsi, bonni vagy római tüntetések minden bizonnyal olyan Euró- pa-ellenes reagálást váltottak volna ki Nixon hívei körében, amely ártott volna az Egyesült Államok és a nyugat-európai tőkés országok kapcsolatainak. Ezért érthető — állapítja meg a francia hírügynökség —, hogy Nixon és nyugat-európai partnerei arra a következtetésre jutottak: az Amerika-ellenes érzelmek, amelyeket a VDK elleni decemberi bombatámadások keltettek Nyugat- Európában, veszélyeztetnék az Atlanti-óceánon innen és túl élő tőkés partnerek közeledését. ország azt reméli, hogy Heath nemcsak London, de egy kicsit az egész Közös Piac nevében, ennek érdekeit képviselve ül le tanácskozni Nixon- naL Annál is inkább, mert vannak gazdasági ellentétek a Közös Piac, s az USA között, s őszre ki is tűztek egy kereskedelempolitikai tanácskozást egyfelől az Egyesült Államok, másfelől az európai gazdasági közösség részvételével. Nixon ugyan eppen a Heath-szel folytatott tárgyalása előtt jelentette ki, hogy az USA és a Közös Piac viszonyát „konstruktív szellemű versengésnek és nem gazdasági konfrontációnak” kell áthatnia —, de e szépen hangzó szavak mögött milyenek lesznek a tettek? S már nem is kell jövő időben beszélnünk. Éppen azon a napon, február elsején, csütörtökön, amikor Nixon a Fehér Házban fogadta a brit kormányfőt, két hatalmas amerikai légitársaság egyszerre jelentette be: nem él elővásárlási jogával, és lemond a korábban általa megrendelt Concorde repülőgépekről. örömmel várja a testvéri országokból az önkéntes építőmunkásokat és ha ezek megérkeznek, akkor nemzetközi munkabrigádot létesítünk. Azt tervezzük, hogy a későbbiekben új fővárost építünk egy másik alkalmasabb helyen, mintegy 60 kilométernyire innen. A távlati tervek már meg is vannak. A régi Hanoi a Vörös folyó partján emléknek marad meg: a vietnami nép hősiessége és bátorsága emlékművének.’' Nagy erővel láttak az újjáépítéshez az ország más, háború sújtotta vidékein is. Csütörtökön amerikai helikopterek fedélzetén Saigonba érkezett a négyoldalú katonai vegyes bizottságban részt vevő DIFK delegáció vezetője és a küldöttség további 29 tagja. A Reuter-iroda — korábbi tudósításával ellentétben — azt írja, hogy a dél-vietnami forradalmi erők küldöttségvezetője Tran Van Tra vezérőrnagy, a hazafiak 1968. évi nagy offenzívájának egykori parancsnoka. A vietnami nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság küldöttségvezetői csütörtökön megállapodtak abban, hogy Húsz ország képviselőinek részvételével folytatódtak csütörtökön Bécsben a két- és többoldalú nem hivatalos eszmecserék az európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentésének, közelebbről az ezzel foglalkozó előzetes konzultációnak a szervezési és eljárási kérdéseiről. VARSÓ A Szovjetunió újabb öt kén- savgyárat vásárolt Lengyelországtól. A gyárak mindegyike évi 500 000 tonna kapacitású. Lengyelország az utóbbi tíz évben összesen 26 kénsavgyá- rat adott el a Szovjetuniónak. Ezek közül tíz már teljes kapacitással üzemel. CANBERRA Ausztrália hamarosan tárgyalásokat kíván kezdeni a de. mokratikus Vietnammal, a két pénteken Saigonból Dél-Viet- nam három különböző térségébe küldik a testület megfigyelőinek első csoportjait. A nemzetközi testületben részt vevő négy ország — Kanada, Magyarország, Lengyel- ország és Indonézia — mindegyik csoportban két-két küldöttel képviselteti magát. Dél-Vietnamban a tűzszünet ötödik napján tovább csökkent a harci tevékenység, amely területileg is az országrész néhány körzetére korlátozódott. A VDK külügyminisztériuma és a DIFK az elmúlt napokban már több ízben leszögezte, hogy szigorúan tartja magát a bókemegállapodás előírásaihoz ~ és tételesen felsorolta azokat a tartományokat és városokat, ahol a saigoni csapatok megsértik a tűzszünetet és területeket igyekeznek elragadni a népi erőktől. Ezek a próbálkozások azonban a jelek szerint szűnőben vannak. A saigoni parancsnokság közleménye szerint a legélénkebb harci tevékenység továbbra is Quang Tri tartományban, a Cua Viet folyó torkolatánál folyik. A január 31-én megkezdődött, diplomáciai és katonai szempontból . teljesen újszerű eszmecsere részvevői most dolgoznak ki olyan kérdéseket, mint a feltehetően jövő héten kezdődő sokoldalú konzultáció ülésrendje, az elnöklés, megbeszélések nyilvánossága stb. (Mint ismeretessé vált, a szer. ország diplomáciai kapcsolatok felvételéről —• közölték csütörtökön jól értesültcanber. rai körökben. MEXIKÓVÁROS ' Csütörtök) jelentések szerint a kedd délutáni súlyos mexikói földrengésnek 42 halálos áldozata van. A lapok több száz sebesültről és több ezer hajléktalanról adnak hírt. A földrengés elsősorban a falusi területeket sújtotta, ahol a házak kevésbé ellenállók. Súlyosbítja a helyzetet, hogy kedd délután óta több mint tíz új földlökést észleltek, ha nem is az elsőhöz hasonló erősségűeket. BELGRAD A jugoszláv kormány úgy határozott, hogy ötmillió dollár értékű segélyt nyújt a VDK- nak és a DIFK-nek. A jelzett összegben árucikkeket és fel- szerelési tárgyakat szállítanak Vietnamba. HELSINKI Az európai biztonsági és együttműködési értekezletet előkészítő nagyköveti tanácskozás csütörtökön délelőtt folytatódott. A Dipoli palotában összegyűlt diplomaták az ülésen az európai biztonsági értekezlet első napirendi pontjával az európai biztonság, szavatolásával összefüggő kérdéseket vitatták meg. CONAKRY Amilcar Cabral. a meggyilkolt kiváló forradalmár emlékére Conakryban Rendezett gyűlésen felszólaltak az afrikai vezetőkön kívül a Szovjetunió, a Vietnami Demokratikus Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia, a Szakszervezeti Világ- szövetség, a Béke-világtanács, az angolai nemzeti felszabadító mozgalom, a pánafrikai ifjúsági mozgalom, az afrikai nemzeti kongresszus képviselői is, és méltatták Cabral érdemeit. dai első tájékozódó megbeszélés elnök nélkül, zászlók nélkül, feliratok nélkül zajlott le, a küldöttségek ott foglaltak helyet a Hofburg tanácstermében, ahol üres széket találtak.) A csütörtöki megbeszélések teljes titoktartás mellett folytak különböző bécsi nagykövetségeken. A Hofburgban csak a mintegy 300 főnyi újságírógárda tevékenykedett, az MBFR-betűktől tökéletesen megtisztított sajtóközpontban. Osztrák részről azonnal reagáltak arra, hogy a szocialista országok nem helyeslik a konzultáció NATO-keresztapaságú elnevezését. A mostani megbeszéléseken kell tisztázni, miről is folytassanak eszmecserét az ugyancsak most meghatározandó részvevők, milyen fázisai legyenek a hosszúra ígérkező tárgyalássorozatnak. A nyugati sajtót ezekben a napokban valósággal elárasztják az európai katonai erőviszonyokra vonatkozó „megbízható” értesülések, amelyek most egybehangzóan a Szovjetunió, a Varsói Szerződés fölényét dokumentálják. Az atlanti sajtó nem is titkolja, hogy bármilyen megegyezés szülessék Helsinkiben, vagy Bécsben, a NATO-t meg kell óvni az „enyhülési korróziótól”. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár és a TÄSZI szerződése A Termelőszövetkezetek Áruértékesítését Szervező Iro- , da Akadémia utcai székházában csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették az eddig egyedülálló szerződést, amelyet a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár és a TÁSZI kötött. A szerződés értelmében a gépgyár és a több mint 600 termelőszövetkezettel kapcsolatban lévő iroda a hazai mezőgazdasági gépek ismertetésére, elterjesztésére közös programot dolgoz ki, megszervezik a mosonmagyaróvári gyárból kikerülő gépek országos szervizhálózatát és közlik a gyártókkal, tervezőkkel a tapasztalatokat. Az együttműködésre annál is inkább szükség van, mert — amint a sajtótájékoztatón elmondották — gyakran előfordul, hogy külföldről, tőkés valutáért hoznak be olyan mezőgazdasági berendezéseket, amelyeket a hazai ipar is gyárt, mégpedig elismerten jó minőségben. Ez lett a sorsa a mosonmagyaróvári új típusú gyümölcsosztályozó és manipuláló gépsornak, amelyből a Szovjetunió és Csehszlovákia eddig több százat rendelt, miközben hazánkban csak egykét példányt használnak a termelők. Az újszerű együttműködéssel a sertés- és a szarvasmarha, program megvalósításához nagy teljesítményű technológiai berendezéseket is ajánlanak a szerződő felek. Terrorakciók r r Eszak-íror szagban Csütörtökön délelőtt Belfast, bán ismeretlen merénylők egy bérelt munkásbuszt felrobbantottak. Az utasok közül egy ember meghalt, több pedig megsebesült. Belfast katolikuslakta An- dersonstown nevű negyedét, amelyet a gyilkosok autóval könnyen meg tudtak közelíteni a közelben húzódó autópályáról, most katonai barikádok zárják el a város többi részétől. Szövetségesek ellentétei A békés hétköznapok gondjai a VDK-ban