Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-07 / 5. szám

v> n bslifos F-es Az emberi tudatban élénken élnek bizonyos kitüntetett szá­mok. Közéjük tartozik a hetes is. Nemcsak őskori és későbbi leletek tanúsítják e szám meg­különböztetett helyét a műve­lődéstörténetben, hanem a leg­újabb vizsgálatok is. Az első emberi „ismeret” minden bizonnyal a Nap já­rásához kapcsolódott. Jóval ké­sőbb vált tudatossá a Hold alakváltozásának rendszeressé­ge és az alakváltozások időtar­tamának mérése az éjszakák számával: a Hold 14 éjszakán át nő, 14 éjszakán át fogy. Akik nemzedékek hosszú so­rán át eddig a megismerésig jutottak el, már előre megjö­vendölhették mikor állnak be a Hold alakváltozásai, és így szinte természetfelettieknek tűnhettek társaik előtt. Ezzel azután az őskor kezdetén a 14-es szám feltehetően felsőbb­rendű jelentéstartalmat kapott, de arra vonatkozóan, hogy ké­sőbb miért mégis ennek a számnak a fele, a 7-es vált a kőkorszak mágikus számjegyé­vé, nincsen magyarázatunk. Akkori mágikus voltát azon­ban igen sok kőkori lelet dí­szítményei bizonyítják. Az ősi népek vallásában többnyire szent 6zám volt a 7-es. Általános feltevés, hogy először az ókori kelet civilizá­cióiban emelkedett a szentség rangjára. A sumér mítoszok szerint a világmindenség sor­sát a 7 leghatalmasabb, leg- bölcsebb isten és istennő hatá­rozza meg, az alvilágba hét kapu vezet, s ott hét bíró dönt a halottak sorsáról. Ugyan­csak e hitrege szerint a víz­özön hét napig tartott, stb. Szent volt a 7-es szám az óko­ri Egyiptom. India, Kína és Amerika birodalmaiban is. E kultúrák kozmológiai képzetei és időszámítása erre a szám­jegyre épült: hét napig tart egy holdfázis, az éjszakai ég­bolton hét „vándorló” égitest látható (Nap, Hold, Mars. Ve­nus, Merkur, Jupiter, Satur- nus) és hét csillagból áll az észak jelképe a Göncölszekér. A szibériai népek sámánjai­nak öltözékén és felszerelési tárgyain már következetesen visszatér a 7-es szám (hét ma. " dár. hét szarvas, hét jurta, stb.) 0 A mágikus 7-es szám tisz­telete nemzedékről nemzedék­re szállt. Az őskor vadászai, majd az újkőkor pásztorai, földművesei és halászai vették át, megőrizték az első civilizá­A fiatalok újra felfedezték a tangót ciók vallásai, sőt a későbbi vi­lágvallások is. A zsidók a he­tet a teremtés történetével és a vallási törvényekkel hozták kapcsolatba. (A hétágú gyertya­tartó használata máig fenn­maradt.) A régi germánok még a rómaiakkal való érintkezés előtt ismerték a hetet. A kato­likus egyház a hetet a zsidók­tól vette át. A kereszténység-* gél együtt a hétnapos beosztás és vele a bűvös hetes szám is elterjedt (például hét alvó szent, stb.) míg az arabok ré­vén az összes izlám vallású népeknél talált elfogadásra, így maradt fenn és él tovább a bűvös 7-es napjainkban is a mondák, mesék és babonák világában. A hetes számnak az emberi tudatba nyúló mély gvökerei- ről nemrég meglepő bizonyí­ték került a tudósok kezébe. G. Miller' amerikai pszicholó­gus az ingerfelismerés és el­raktározás mechanizmusát ta­nulmányozta mérnökökön. A kapott statisztikából kitűnt, hogy a különféle alanyok hi­bátlan érzékelési és rögzítési képességének tartománya hét látási, hallási, ízlelési, stb. in­gerig terjed. Miller ebből azt a következtetést vonta le, hogy a hetes szám összefüggésben van ingerfelismerő és emlékfelidé­ző képességünk határával. A 7-es szám pszichológiai jelen­tőségét különben W. Wundt német pszichológus már több mint száz évvel ezelőtt meg­állapította és eredményeit az­óta a legkülönbözőbb kísérle­tek igazolták. Nem véletlen tehát, hogy a ..mágikus hetes” alapvető jelentősége a világ népeinek műveltségében (mint határérték) a teljesség képze­tének kifejezése. Gondolunk a „hét világcsodára”, a „hét bölcs” világszerte elterjedt kéozetére, az indiai eredetű „Hét bölcs ember” elbeszélé­seire, stb. Talán nem véletlen, hogy a magyarok történelme éppen „7 vezért” ismer, és ugyanígy nem véletlen, hogy nyelvünkben elég gyakran je­lentkezik a 7-es szám külön­féle szólásokban („heten, mint a gonoszok”, „hétszilvafás”, „Héttorony” vagy valakinek a „hét istenét” szidják, stb.) Minden rossz, ha a vége rossz... Az egyesült államokbeli Jersey City-ben megrendezték az udvariasság hetét. A város lakói az éttermekben, az autó­buszokon, a filmszínházakban versengtek, hogy kedvükben járjanak embertársaiknak. A zsűri a hét utolsó napján hoz­zálátott, hogy eldöntse: kiket illet meg a legudvariasabb embernek járó jutalom. A múmiák tanúságtétele a népvándorlásokról A múmiák elemzéséből meg lehet állapítani a nagy nép- vándorlások útvonalát. Ezt az elméletet hangoztatja a texasi egyetem orvosa, Peter Statsmy Az antropológusok annak bi­zonyítására, hogy Amerikát Egyiptomból átvándorolt lakók népesítették be, papirusz­csónakokon és más egyéb olyan járműveken keltek át az óceánon, amelyekkel hajdanán az egyiptomiak közlekedtek. Manapság az antropológusok más módszerrel dolgoznak: a múmiák beható vizsgálatából kívánnak fényt' deríteni a tör­ténelem előtti népvándorlások­ra. Vizsgálataik során az anti­gének elemzéséhez folyamod­nak. Az antigének hatására ugyanis a szervezetben védő­elemek, úgynevezett antitestek alakulnak ki. Ezeknek a védő antitestek­nek igen nagy a jelentőségük, mert segítségükkel távolítható el a szervezetből mindennemű idegen szövet, ezenkívül elő­segítik a vér protein-termelé­sét, azonban nem tudjuk, ho­gyan működnek. Az első anti­gén felfedezése óta eltelt 7 év alatt a tudósok 30 különböző típusú antigént különböztettek meg egymástól. Ezekből álta­lában az ember szervezetében négyfajta található meg. _ Az antropológusok statisz­tikai felmérést készítettek arról, hogy a 30 antigén milyen gyakorisággal jelent­kezik a különböző népeknél. A vizsgálatok kimutatták, hogy a különböző népekhez tartozó egyedek szervezetében más és más antigén található. Amikor összehasonlították, az amerikai indiánok antigénjeit az egyiptomiak antigénjeivel, kétséget kizáróan kimutathat­ták, hogy a két nép ugyan­ahhoz a néptörzshöz tartozik. Peter Statsmy is hasonló vizsgálatokat végez, azonban más technikát alkalmaz. Mú­miák testszövetéből vesz min­tát. Ezzel a módszerrel vizs­gált meg 35 (1000—2000 éves) perui múmiát és megtalálta antigénjeiket. A továbbiakban ugyanilyen kísérletet óhajt folytatni egyiptomi múmiák­kal. így akar feleletet kapni arra a kérdésre, vajon az egyiptomiak valóban Kolum­buszt megelőzve hajóztak-e át az Atlanti-óceánon, hogy meg­vessék lábukat Közép- és Észak-Amerikában ? „Csillaghullás99 Angliában Királyi kocsimosó, volt miniszter, újságkirály és sportember egyaránt sze­repel az angol királyi ház újévi kitüntetettjeinek lis­táján. 11. Erzsébet angol ki­rálynő az újévkor szoká­sos „csillaghullás” kereté­ben elsősorban azokat tün­tette ki, emelte lovagi rangra és ékesítette a leg­különbözőbb rendjelekkel, akik részt vállaltak a szi­getország „európaizálásá- ban”, azaz közreműködtek Nagy-Britannia közöspiaci csatlakozásának előkészíté­sében és végrehajtásában. Kitüntetést kapott azon­ban az angol krikettcsa­pat kapitánya és az az észak-írországi atlétanő is, aki Nagy-Britannia egyet­len atlétikai aranyérmét szerezte a müncheni olim­pián. Nem feledkezett meg a királynő saját házatájáról sem: Viktoria érdemérmet kapott a buckingham pa­lota érdemes kocsimosója, aki éve tartja karban, mossa és fényesíti a kirá­lyi udvartartáshoz tartozó gépkocsikat és hintákat. (AP) A legrégibb sír Az első „modern” ember Dél-Afrikában élt, — ezt állít­ják dél-afrikai régészek, mi­után a radioaktív szén-teszttel A vita rendkívül heves volt, olyannyira, hogy székek röp­ködtek-a levegőben, s végül a zsűri tagjai és a teremben je­lenlevő nézők Ököllel estek egymásnak, aminek .,eredmé­nyeként” az udvariassági hét 14 harcosát kórházba szállítot­ták. megállapították, hogy 42 ezer éves csontvázakra bukkantak. A Natal északi részén elterülő Lebambo-hegység barlangjá­ban egy férfikoponyát és egy gyermek csontvázát találták. A barlangot és a leletet már negyven éve ismerik, de hite­les kormegállapításra csak nemrég került sor. Megállapí­tották: a gyermeket rituális szertartás szerint temették el. s az eddig ismert temetkezési helyek vagy sírok egyik leg­régebbijéről van szó. A csont­maradványok mellett művé­szien faragott és különböző színekre festett kő-, csont-, és achát eszközöket és tárgyakat is találtak. A pilóták egészségi állapotáról Az NSZK 1100 tánctanára eb­ben az évben nagyon meg van elégedve: jelenleg kereken 300 000 fiatalt tanítanak, akik már nemcsak beatet és egyéb „szabadfogású” táncokat akar­nak tanulni, hanem foxtrottot, tangót és bécsi keringőt is. A táncosok újra úgy táncolnak, mint ahogy ez tulajdonképpen a táncospárokhoz illik: meg­fogják egymás kezét és közö­sen próbálják megtenni az elő­írt lépéseket és . figurákat. A beatnek. a szólisták táncának tízéves uralma után a fiatal táncosok újra felfedezték part­nereiket. — Feltételezhető, hogy benne a német verseny­táncosok kiváló hírnevének is szerepe van. Mechthild és Ru­dolf Trautz, győzelmi soroza­táról közismert német táncos­pár és számos táncvilágbaj­nokság nyertese után most két új csillag tűnt fel a nemzet­közi parketten: a hamburg­hamburgi Evelyn és Wolf gang Opitz, az 1972-es londoni vi­lágbajnokság első helyezettjei a dél-amerikai táncokban (felső felvételünk). Tánciskplájuk hí­re — ahol az utánpótlás ki­képzéséről is gondoskodnak — messze Hambur-g határain túl is ismert. G. H. Ha a repülőgép egyik utasa rosszul lesz, legtöbb esetben a nylonzsák megoldja a problé­mát. Azonban ha a ros6zullét a pilótát keríti hatalmába, an­nak’ tragikus következményei lehetnek. 1966-ban 81 személy vesztette életét, mert a pilótát infarktus érte, amikor Oklaho- mában leszálláshoz készülő­dött. Az utóbbi tíz évben leg­alább 17 olyan esetről tudunk, amikor a pilóta rosszulléte kis híján katasztrófával vég­ződött. A repülőszerencsétlenségek lehetőségének minimumra csökkentése érdekében a Szö­vetségi Légügyi Igazgatóság (FAA) arra kötelezi az Egye­sült Államok valamennyi piló­táját. hogy hathónaponként je­lentkezzék orvosi vizsgálatra. Mennyire hatékonyak ezek a vizsgálatok? A polgári repülés orvosi problémáival foglalkozó szak­emberek legutóbbi, nizzai ülé­sén Alois Sauer nyugatnémet orvos elmondotta, hogy 804 amerikai és német pilótát ve­tett alá a EAA módszereinél sokkal szigorúbb, vizsgálatok­nak. Sauer 18 év'ed'at óiigzeft vizsgálatai kimutatták, ‘ hogy legalább 50.— majdnem^ kizá­rólag amerikai — pilóta szen­ved olyan betegségben, amely repülésre alkalmatlanná teszi. Nem egy pilótának két, sőt. több betegsége is volt. Nem Sauer beszámolója volt az egyetlen vészkiáltás a niz­zai konferencián. Az ameri­kaiak bejelentették, hogy há­rom éven át folytatott ellen­őrző vizsgálatuk során hasonló megállapításokra jutottak. Az amerikai légitársaságok nagy többsége a FAA módszereinél szigorúbb vizsgálatnak veti alá pilótáit. Különösen szigorú vizsgálati módszert ír elő a PaoJ\merican és ai/Transworld Airlines. A Northwest Airlines azt is előírja, hogy a felvétel­re "jelentkező pilótákat pszicho­lógiai tesztvizsgálatnak kell alávetni. l

Next

/
Oldalképek
Tartalom