Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-05 / 3. szám

TOLNÁ MEGYEI világ proletárjai, egyesüljetek] A TOLNA. MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA j XXIII. évfolyam, 3. szám ARA: 80 FILLÉR Péntek, 1973. január 5. • • Ulésí tartott a Minisztertanács Párizsban tegnap is tanácskoztak A 40 el nem kötelezett ország határozata A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön üiést tar­tott. Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács ren­deletet hozott a levegő tiszta­ságának védelméről. A rende­let meghatározza azokat a fel­adatokat. amelyőket a levegő tisztaságának megőrzése érde­kében a vállalatoknak, vala­mint' a felügyeletüket ellátó szerveknek teljesíteniük és el­lenőrizniük kell. A kohó- és gépipari minisz­ter előterjesztése alapján a kormány elfogadta a Lenin Kohászati Művek nemesacél­hengermű beruházási program­jának módosítására vonatkozó javaslatot. A kormány utasí­totta az illetékes minisztereket, hogy a beruházás megvalósí­tásához a szükséges intézkedé­seket tegyék meg. Á kormány megtárgyalta és elfogadta a Magyar Nemzeti Bank és a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság elnökének jelentését a vállalatok közötti -kapcsolatban vállalt kötele­zettségek teljesítéséről. A Mi­nisztertanács felhívta a mi­nisztereket, hogy az irányítá­suk alá tartozó gazdálkodó szerveknél fokozottan szorgal­mazzák az egymással kapcso­latban álló vállalatok és szö­vetkezetek közötti szerződéses együttműködést és tartós kap­csolatokat. A jogszabályalkotásban ve­gyék figyelembe a bel- és külföldi szerződéses rendsze­rek közötti kapcsolatokból fa­kadó feladatokat, s a gazdasá­gi bírság szélesítését a szer­ződéses fegyelem javítása ér­dekében. A kormány a Fővárosi Ta­nács elnökének, a közlekedés- és postaügyi miniszternek és a Pest megyei Tanács elnökének előterjesztése alapján megtár­gyalta Budapest és környéke közlekedésfejlesztési tervét. A terv tartalmazza a tömegköz­lekedés, a közúti és a kötött- pályás személy- és teherszállí­tás, valamint a közlekedési ja­vító- és szervizhálózat, az A chilei reakció ismét fo­kozza aknamunkáját, amely az ország politikai helyzeté­nek kiélezésére, a népi egység kormánya munkájának meg. nehezítésére irányuL A jobboldali, ellenzék irá­nyítása alatt álló kereskedői egyesülések a kiskereskedelem megbénítását tervezik febru­árra. A törvénytelen sztrájkot a márciusi parlamenti válasz­tások előtti hetekre akarják időzíteni. Ez alkalommal a reákció azt tervezi, hogy „kol­lektív szabadságolás” kereté­ben a kereskedelmi dolgozók otthonmarasztalásával valósít­ja meg a sztrájkot. A kereskedői egyesülések képviselői nagyobb körutat tesznek az országban, s ezek üzemanyagtöltő állomások fej­lesztésének feladatait. A jövő­ben nagyobb gondot kell for­dítani a forgalomszervezés és a forgalomirányítás fejleszté­sére. A Minisztertanács az elő­terjesztést jóváhagyólag tudo­másul vette. Utasította az ille­tékes szerveket, hogy tej-veik kialakítása során a főváros közlekedésfejlesztési célkitűzé­seit vegyék figyelembe. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést ter­jesztett a kormány elé az is­kolaegészségügy helyzetéről folytatott vizsgálat tapasztala­tairól. Az utóbbi években ja­vult az iskolai tanulók egész­ségügyi ellátottsága, kialakul­tak és fejlődtek a gyermekek gyógyítását szolgáló járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények, nőtt a gyermekorvosok száma. A növekvő szükségletekhez, a már ma is kielégíthető igé­nyekhez viszonyítva több vo­natkozásban azonban elmara­dás mutatkozik. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomá­sul vette. Úgy rendelkezett, az illetékes miniszterek gondos­kodjanak arról, hogy az isko­laegészségügyi helyzet további javítására vonatkozó rövid és hosszabb távú tennivalókat a soron lévő oktatáspolitikai fel­adatokkal egvütt dolgozzak ki és hajtsák végre. A Minisztertanács ezután egvéb ügyeket tárgyalt. Baczonv László, az MTI hír- magyarázója írja: A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság az 1971—72-es okta­tási évben megvizsgálta az is­kolaegészségügy helyzetét. Azt vették szemügyre: kellően biz­tosítottak-e a tanulóifjúság harmonikus testi és szellemi fejlődésének, egészségvédelmé­nek feltételei, az iskolai kör­nyezet, a tanulóifjúság gyó­gyító-megelőző egészségügyi ellátása és az egészséges élet­re történő nevelés megfelel-e a követelményeknek, milyen egészséget károsító tényezők jelentkeztek, s. hatásos-e a küzdelem ezek ellen. Az el­lenőrzés hét megyében 354 is­kolára terjedt ki. Közülük 250 általános iskola, 25 gimnázium. során igyekeznek rábeszélni az üzlettulajdonosokat, hogy al­kalmazottaiknak nagyobb ju­talmakat ígérjenek, ha bele­egyeznek a februári „szabad­ságba”. Rafael Cumsilde, a kereskedők reakciós vezére a kormányszerveket „a kiskeres­kedők elnyomásával” vádolta, s az ár és ellátás ellenőrzésé­re alakult bizottságokra pró­bálta hárítani a felelősséget a feketepiac tevékenységéért. Orlando Millas gazdaság­ügyi miniszter az egyik tarto­mányi kormányzótól olyan je­lentést kapott, amely szerint egyidejűleg húsz nagykereske­dő kérvényezte „szabadságolás miatt” üzletei februári zárva tartását 1 ' 30 szakközépiskola, 33 ipari- tanuló-intézet, 16 egyéb okta­tási intézmény volt. Emellett vizsgálták az érintett egészség- ügyi intézményeket, valamint az irányító oktatási és egész­ségügyi szervek tevékenysé­gét is. A vizsgálat megállapításai­ban kifejeződik, hogy a tár­sadalom és a családok jelentős anyagi ráfordításai és az is­kolás korúak egészségvédel­mére ható egyéb intézkedések eredményeként megváltoztak az iskolai tanulók életfeltételei, táplálkozási viszonyai, ja­vult egészségügyi ellátott­ságuk. A fiatalok ma egész­ségesebbek, mint a fel- szabadulás előtti, hasonló korú generáció volt. A tanulók súlya és magassága a korábbi évek adataihoz viszonyítva nö­vekedett. A változások mindenekelőtt a halálozások és megbetegedé­sek csökkenő tendenciájával, a testi fejlődés gyorsulásával, az életkor lényeges meghosszab­bodásával mérhetők. Az ifjúság egészségvédelmé­nek alapvetően pozitív jelensé­gei mellett — mint a vizsgálat rámutatott — állandóan ható kedvezőtlen tényezők is jelent­kéznek. Az oktatásban az MSZMP Központi Bizottsága által feltárt fogyatékosságok, az urbanizáció ártalmai és Tolna megye mezőgazdasá­gának, élelmiszergazdaságának múlt évi eredményeit értékel­ték, és az idei tennivalókkal foglalkoztak azon a tanácsko­záson, amelyen Váncsa Jenő miniszterhelyettes vezetésével részt vettek a MÉM illetékes szakvezetői, a megyei pártbi­zottság gazdaságpolitikai osz­tálya, a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztálya vezetői, a tsz-szövetsé- gek képviselői. Részt vett a tanácskozáson Somi Benjamin, a megyei pártbizottság titká­ra is. A tanácskozás résztvevőinek előre megküldött, alapos és részletes elemzést Horváth Jó­zsef, a megyei tanács elnök- helyettese egészítette ki beve­zetőként. Megköszönte a mi­nisztérium vezetőinek, munka­társainak azt a segítséget, amelyet ellenőrzésben, infor­mációkban. a szanált termelő- szövetkezetek helyzetének ren­dezésében, a nyári munkák­ban, az augusztusi élelmiszer­gazdasági kiállítás előkészíté­sében, rendezésében az elmúlt évben nyújtottak. A megyei tanács elnökhe­lyettese ezután a szarvas­marhaprogram végrehajtásá­val összefüggő kérdésekkel fog­lalkozott részletesebben. Az év közepén hozott kormányhatá­A VDK-nak a 20. szélességi körtől északra fekvő területei elleni barbár amerikai bomba­támadások leállítása óta csü­törtökön 10.30 órakor 3 nap alatt már a harmadik alka­lommal ültek össze a demok­ratikus Vietnam és az Egyesült Államok szakértői. A tárgyalás színhelye a Párizs környéki Gif-Sur-Yvette volt. A csütörtöki ülésen —akár­csak a keddi és a szerdai ta­lálkozón — a vietnami szak­értői csoportot Nguyen Co Thach külügyminiszter-helyet­tes, az amerikai szakértői de­legációt pedig William Sulli- van távol-keleti ügyekkel megbízott külügyi államtitkár vezette. A vietnami—amerikai szak­értői. szintű bizalmas megbe­szélések — az AFP szerint — Le Dúc Tho és Kissinger ja­nuár 8-ra kitűzött újabb talál­kozója előjátékának tekinthe­tők. Le Dúc Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bi­zottságának tagja, a VDK Pá­rizsban tárgyaló küldöttségé­nek különleges tanácsadója csütörtökön reggel Pekingből folytatta útját a francia fővá­rosba, ahol január 8-án talál­kozik Kissinger amerikai nem­zetbiztonsági főtanácsadóval. Le Dúc Tho ezúttal is Peking és Moszkva érintésével utazik Párizsba. Le Dúc Tho csütörtökön meg is érkezett Moszkvába. Henry Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, a Le Dúc Tho-val január 8-án Párizsban tartandó újabb bi­zalmas megbeszélésének elő­készítésére két' nap alatt há­romszor találkozott Nixon el- áökkel Washingtonban. Thieu saigoni elnök két meg­bízottja csütörtökön Washing­tonba utazott, hogy — mint az AP írja — „kifejtse az ameri­kai közvéleménynek a párizsi béketárgyalásokkal kapcsolatos dél-vietnami álláspontot”. A megbízottak egyike, Tran rozat jó hatása megmutatko­zott a tenyésztési kedv növe­kedésében, bár néhány gazda­ságban még nem tudják pozi­tívan értékelni a lehetősége­ket. A fejlesztési célokat el le­het érni, azért is, mert a meg­levő, de kihasználatlan hét­ezer férőhelyből 5000 — régeb­bi és új épületekben — alkal­mas tehéntartásra. A megye ezzel a feltétellel teljesítheti az ötéveg terv végére megha­tározott fejlesztési tervet. A szarvasmarha-ágazat fej­lesztésének kedvezőtlen hatá­sa is jelentkezett, amely a komplex telepek énítési, be­ruházási költségeiből ered. Kedvezőtlen az is, hogy nőtt a differenciálódás a termelő- szövetkezetek között. Hiába van 12 aranykoronás föld Mő- csényben, 12,8-es Miszlán — viszont 11-es Mözsön — ha több a munkaráfordítás, ha­marabb használódnak el a gé­pek. évről évre nagy károkat okoz az erózió, alig tudnak anyagilag előbbre léoni. A né­hány érintett szövetkezetben a természeti adottságoknak a tehenészet volna megfelelő, de ezekben kéntelenság olvan nagv beruházást indítani, mint amelyet jelenleg az ágazat kí­ván. A növénytermelést értékelve elmondotta Horváth József, Van Do, volt külügyminiszter elutazása előtt nyilatkozott az amerikai hírügynökségnek. Azt hangoztatta, hogy Thieu elnök továbbra is követeli: a demarkációs vonalat Észak- és Dél-Vietnam között ismerjék el államhatárnak. A példátlan amerikai terror világszerte nagy felháborodást váltott ki. Az Egyesült Államok indo-í kínai háborús bűntetteit ki­vizsgáló bizottság Hanoiban közleményt adott ki. Ebben összesítő adatokat közölt a VDK ellen 1972. december 18- tól 29-ig elkövetett példátla­nul kegyetlen amerikai légitá­madásokról, az újabb amerikai háborús bűntettekről. A közleményből kitűnik,' hogy amerikai repülőgépek mintegy tíz nap alatt több mint ezer bevetésben támad­ták a demokratikus Vietnam területét, negyvenezer tonna bombát szórtak le a VDK sű­rűn lakott területeire, lakóne­gyedeire, valamint gazdasági,' kulturális, oktatásügyi és szo­ciális létesítményeire. A még nem teljes adatok szerint a B—52-es repülőerődök szaka­datlan szőnyegbombázásai nyomán az ország 2579 polgá­ri lakosa vesztette életét, il­letve sebesült meg. Az ENSZ 53 el nem kötele^ zett tagországa közül, 40 kép­viselői ülést tartottak, amelyen a vietnami problémával fog­lalkoztak, határozatban ítélték el az amerikai bombatámadá- sokat, sürgették a légitámadá­sok azonnali beszüntetését és a tárgyalások folytatását mindaddig, amíg nem hozzák tető alá a békemegállapodásfc,' Mitchell Sharp kanadai kül­ügyminiszter sajtóértekezletén arról tájékoztatta az újságíró­kat, hogy kormánya az elmúlt hetekben „több üzenetet” in­tézett a washingtoni kormány, hog, s ezekben mélységes saj­nálkozását fejezte ki a VDK elleni amerikai bomba támadá­sok miatt. ; hogy az elmúlt évhez képest csökkent a búza vetésterülete, a kedvezőtlen körülmények miatt az őszi mélyszántást sem sikerült teljesen elvégezni. A szerződéskötések — néhány ki-: vételtől eltekintve — kedvező-: en alakulnak. A cukorrépa­szerződés 87,5 százalékos, ti­zenhat százalékkal jobb a ta­valyinál. a napraforgónál 95 százalékos, az olajlennél 121,5 százalékos. Zöldségfélékből a hűtőipar lekötötte a kapacitá­sának megfelelő területet, a Paksi Konzervgyár is 90 szá­zaléknál tart, viszont 7 á TOLNAKER esetében 65 szá­zalékkal bizonvtalan még aí friss zöldségS7Ükségletn°k meg­felelő biztosítása. Az élőállat- értékesítés a tavalyihoz hason­ló szinten alakul, viszont biz­tatóbbak a baromfi- és a tojás- ellátís kilátásai: előbbinél 98 százaléknál, utóbbinál ioo szá­zaléknál tart a szerződéskötés. Vársesa Jenő miniszterhelvet- tes tájékoztatóiéban elmondot­ta: a mezőgazdasázi ágazat termelése 4 százalékkal, az élelmiszeriparé öt százalékkal haladta meg az 1971. évi tér- 1 melést. A gabonatermelés a múlt évben először megköze­lítette a tizenegy millió ton­(Folytatás a 3. oldalon) ________________________________í____________ A chilei reakció újabb támadásra készül (Folytatás a 2. oldalon) A megye mezőgazdaságának eredményei meghaladják az országos átlagot A tapasztalatokról és a feladatokról tárgyaltak a MÉM és a megye vezetői i

Next

/
Oldalképek
Tartalom