Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-21 / 17. szám
Centiméterekké! merik a talentumot Tudós tanulmányozza a zongoraművészek kezeit Áhhoz, hogy az emberből zenész legyen, zenésznek kell születni! Aki nem rendelkezik a zongorázáshoz alkalmas kézzel, abból soha nem lesz nagy zongorista: a talentumot ui. meg lehet mérni a centiméterszalaggal, maga a szorgalmas gyakorlás nem elegendő ahhoz, hogy mester legyen valakiből. Christoph Wagner a dortmundi Munkafiziológiai Max-Planck-Inté- zet munkatársa megszerkesztett egy műszert, amivel meg lehet mérni egy zongorista kezének a mozgékonyságát. „A mozgathatóság játéktere különösen az ujjizületeknél lényegében véve egy velünk született adottság, amit még kitartó edzéssel sem lehet számott/vő mértékben megnagyobbítani” — fejtette ki a tudós, aki idestova 1964. óta tanulmányozza a kis és nagy zongoristák ujjait. Mivel a zenélés magas fizikai teljesítményeket követel meg tőlünk, a tudós nekikezdett az Ízületek megméréseinek, melynek során elsősorban a kezek forgathatóságát és az ujjak hajlíthatóságát és távközét vette szemügyre. Tanulmányai alapján a következő megállapításra jutott: Rendkívül sokat számít, hogy egy zenész egy megfelelő családból származik-e. Amennyiben nehézkes kezei vannak, a legkitartóbb gyakorlás sem segít rajta. Aki ennek ellenére szorgalmasan tovább gyakorol, az legfeljebb ínhüvelygyulladást kap a végén. A kéz abszolút nagysága viszont csak alárendelt szerepet játszik a jövendő zongorista karrierjének szempontjáBenzinszagú esküvő „Ha benzinkútunknál 40 liter benzint vásárol, akkor ingyen ráadás gyanánt, hivatalos esküvői szertartást nyújthatunk önnek (természetesen, ha még nem nős)”. Ilyen hirdetés sok texasi benzinkúton látható. Mellesleg szólva ez tény, nem pedig reklám — a legtöbb benzinkút-tulajdonos — áí- láshalmozás folytán — egyúttal a városi tanács tisztviselője, és törvényes joga van házasságok bejegyzésére. A haladás azonban nem topog egyhelyben ... Sok benzinkutas manapság azt a jogot is szeretné megszerezni magának, hogy válásokat is lebomtolithasson. A válás ugyan többe kerülne — jó száz literbe. ból. A dortmundi mérőműszer legutóbbi „áldozata” a tajvani Pi Hsien-Csen volt, a XXI. Nemzetközi Zeneverseny zongorista vetélkedőjének győztese Münchenben. A fiziológia szemszögéből nézve kiváló teszteredményt ért el — a dortmundi tudós azonban még egész életében nem látott ilyen kis kezeket. Az orvos• kinyitja a -rendelő ajtaját és meglátja, hogy a várószobában egy fiatal pár üldögél. Az ajtónyitásra a nő feláll és elindul az orvos felé. — Jöjjön maga is — szól oda az orvos barátságosan a férfinek. A rendelőben megkéri az asszonyt, vetkőzzék le, majd tetőtől talpig megvizsgálja. Végül odafordul a férfihez és megkérdi: — Mindig ilyen idegesen viselkedik a hölgy? — Fogalmam sincs — válaszol a férfi. — Most látom először életemben. J«ek a „lengsri kisasszonyok" * Hallgassunk telefonkönyyet, KRESZ-t A zenebarátoknak, akárcsak a csend kedvelőinek, se szeri, se száma. De amint az angol pszichológusok megállapították, az embereknek van egy egészen sajátos kategóriája — ezek az emberek otthon nem tudják elviselni a csendet, de nem szeretik a zenét sem. Kísérletképpen speciális hanglemezeket készítettek számukra, amelyekre utcai zajokkal kísérve felvették a közlekedési szabályokat. A siker minden várakozást felülmúlt: rövid idő alatt 70 000 lemez kelt el. Igaz, a vásárlók egy része panaszkodott, hogy a lemezekről hallható szöveg rövid. Mivel a lelkes feltalálók úgy vélték, hogy valóságos aranyérre bukkantak, elhatározták: hanglemezre veszik a 3628 oldalas londoni telefonkönyvet. Itt azonban előre nem látott akadályba ütköztek: a címoldal belső fel,én ott áll egy kis. mondat: „Szerzői jog. fenntartva...” — Megfogytál, megsápadtál. Mi bajod? — Megcsal a férjem. Rettenetesen bánt: ezért fogyok rohamosan... — Válj el. — Nem tehetem. — Miért nem? — Még hat kilót kell leadnom ... A fiatal házasok hozzálátnak az asszonyka első ebédjének elfogyasztásához. A férj hirtelen leteszi a kést meg a viliit és megkérdezi: — Mondd drágám, mivel töltötted meg ezt a csirkét? — Egyáltalán nem töltöttem meg. hiszen nem volt üres belül... » H nők fffiiiii gép kocsi vezetik ? Herbert Lewrenz, hamburgi közlekedésügyi szakember véleménye szerint a nők jobban vezetnek, mint a férfiak. Nyu- godtabbak, figyelmesebbek és óvatosabbak, mint a férfi gépkocsivezetők. Lewrenz nrofesszor fizikai és pszichológiai tesztvizsgálata szerint a nők jobban bírják a Vitorlás a háztetőn Az új-zélandi Ray Craton szomszédai rendkívül meglepődtek, amikor egy szép reggel azt látták, hogy egy vitorlás mered az égnek Craton háza tetején. A dolog magyarázata egyszerű volt: Craton fiával együtt elhatározta, hogy csónakot épít. A szomszédok azonban tiltakoztak, amikor Cratonék az udvaron fűrészszel és kalapáccsal nagy zajt csaptak. Ezért a műhelyt áthelyezték a tágas padlásra. Amikor a csónak már elkészült, kénytelenek voltak kibontani a tető egy részét, hogy onnan eresszék le a földre a vitorlást A világ körül — 69 óra alatt Phileas Fogg, Verne Gyula Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regényének hőse számos követőre talált. Utazók tucatjai próbálták megdönte- ni Fogg rekordját. A közelmúltban pontosan Verne hősének útjára indult Jean Mazaret francia újságíró. A 39 360 km-es utat repülőgépeken tette meg. Miután 14- szer szállt át és 12 pilóta vitte gépein, Jean Mazaret 69 óra 1 perc múlva tért visz- sza kiindulási helyére. A férj ingerülten rászól a feleségére: — Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy levágasd a hajadat! — Te megkérdeztél engem, amikor elkezdtél kopaszodni? A tanítónő megkérdezi: — No, Karcsi, ki volt III. Henrik apja? — II. Henrik. — Kitűnő. És ki volt I. Lajos apja? — Zérus Lajos. hosszú utat. Egy három óráig tartó próba folyamán a vezetés hatásfoka 11 százalékkal csökkent a férfiaknál, a nőknél pedig 10 százalékkal növekedett. Az éjszakai vezetés első két órájában a férfiak lefőzik a nőket, a későbbiekben azonban a nők bizonyulnak éberebbnek. A női vezetők ezenfelül udvariasabbak a volán mellett, és jobban tiszteletben tartják a másik autóst, mint férfikollégáik. A nőknél azonban gyakran előfordul, hogy összekeverik a jobb és bal oldalt, és sokszor figyelmetlenül nyitják ki a gépkocsi ajtaját. Egy év óta utazik a német kereskedelmi flotta egyik hajóján az NSZK két első női tisztiiskolás tengerésze: a majna-frankfurti 27 esztendős Marlies Behrens és a 21 esztendős Margret Sierk (felvételünk), aki édesapja ha- lászh'ajőján nőtt fel az Északi-tenger partján. Míg Marlies kapitányként akarja, bejárni a . tengereket, Margret „csak”' kormányos szeretne, lenni. Hat évig tart, amíg valaki feljuthat a parancsnoki hídra. A 11 000 tonnás MS „Karonga” kapitánya Kreh, meg van elégedve védenceinek előmenetelével. Amióta Afrikában megmászta velük a 4070 méter magas Kamerun hegység get, „keményebbeknek” tartja őket számos hasonló korú legényembernéL Marlies- nek különben egy titkos receptje is van mindazok számára, akik hasonló gondolatokkal foglalkoznak (a Né- met-Amerika-Vonal például 1973-ban további két „tengeri kisasszonyt” akar megnyerni magának): rendkívül hasznos a könnyűatlétika és különösen a billegő gerendán végrehajtott futógyakorlat. A későbbiek folyamán pedig természetesen nem árt, ha férfi kollégáik egy-egy leszakadt gombjának felvarrását is elvállalják. Egy texasi túrista nézegeti Párizsban az Eiffel-tor- nyot: — Ez különös... Már nyolcadszor vagyok itt és semmi sem változott. Úgy látszik, mégsem sikerült ola jra bukkanniok ... A szülei megkérdezik az ötéves Lacikát: — örülnél, ha kapnál egy öcsikét, vagy húgocskát? — Most kérditek, amikor már késő? A világ első, teljesen automatizált gyorsvasúíja Az idén adták át San Franciscóban a közel tíz év óta épülő városi gyorsvasutat a forgalomnak. A vasút ráfordítási költsége — 1,3 milliárd dollár — mind ez ideig a legmagasabb kommunális kiadás az Egyesült Államokban. A vasút hálózata olyan területen halad át, ahol 2,5 millió ember lakik. Mindkét közlekedési irányban óránként 30 ezer ülőhely áll az utazóközönség rendelkezésére. Az időmegtakarítás és az utazás kényelme rászoktatja majd a lakosokat arra, hogy génkocsijaikat az állomások mellett létesített díjmentes parkolóhelyeken hagyják. A napi 200 ezer utassal számoló forgalom lebonyolítása csak az üzem teljes automatizálásával oldható meg. A vasút forgalmát 2 számítóközpont irányítja. A vonatokat a végállomásokról automatikusan indítják. A szerelvények az egves állomásokon mindig ugyanazon a helyen állnak, meg, a neronon hatalmas nyilak mutatják azt a helyet, ahol a vagonok ajtajai kinyílnak. Minden szerelvényen csupán egy kísérő van, akinek csak szükség esetén van feladata. A csúcsforgalom idején 105 szerelvény közlekedik 90 másodperces időközökben. A legnagyobb sebesség 130 km óránJoe, a találékony ló A lovak szempontjából a világon nincs rosszabb a bögölynél. Az ausztráliai böglyök sem kivételek: szegény ló, ;akárhogyari rázza a fejét és a fülét, nem tudja elkergetni kínzóit. Az a körülmény, hogy gazdája nem törődik ezzel a dologgal, „tudományos felfedezésre” vezetett egy Joe nevű lovat. Miután megfigyelte, hogy a ház macskája milyen ügyesen elkergeti kínzóit, Joe egy idő múlva rendszeresen magával vitte a macskát a legelőre, és így végre nyugalmat talált. ként, az állomásokon időzés csupán 20 másodperc. A számítóberendezés 10 másodpercnyi pontossággal tartja be a menetrendet. Az elágazásoknál a komputer a szerelvény sorrendjét megváltoztatja és meghibásodás esetén a szerelvényt a forgalomból kivonja, A központban 3 alkalmazott figyeli képernyőkön az egész forgalmat. A számítógép feljegyzi az egyes szerelvények teljesítményét, gondoskodik a szükséges javítás-karbantartásról. Szokatlan a vágányszélesség, amely 1680 mm. A vonal 120 km hosszú, részben alagutakon keresztül, részben talajszinten, részben beton tartóoszlopokon, mint magasvasút került megépítésre. A vasút legérdekesebb része a San Franciscó-i öböl alatt vezetett 5,8 km hosszú alagút, amely jelenleg a leghosszabb tenger alatti gyorsvasút-alagút a világon. Az alagút csőrendszere 40 méter mi’----- fekszik a tenger színe alatt. fesd