Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-20 / 16. szám

A mezőgazdasági dolgozók munkája, helyzete JANUAR 20 SZOMBAT Névnap: Fábián A Nap kél 7,24 — nyugszik 16,27 órakor A Hold kél 18,43 — nyugszik 8,02 órakor — Molnár Károly, a belke­reskedelmi miniszter helyet­tese január 24-én megbeszé­lést folytat Szekszárdim a megye párt- és állami vezetői­vel a kereskedelempolitikai elvek érvényesítéséről, vala­mint a megye kereskedelmé­nek fejlesztési lehetőségeiről. — A január kilencediki számunkban megjelent „Vi­gyázat, nyerészkedők” című cikkben egy mondat félreért­hető. A szöveg szabatosabban így hangzik: ...... a hosszúka­r aj végén egyetlen deka­gramm groth csont sem ma­radhat ..." — London szívéből egy 16 négyzetkilométeres körzetből áprilistól kitiltják a nagy te­hergépkocsikat Az ügy előz­ménye Heath miniszterelnök egy kellemetlen „kalandja”. A kormányfő néhány hónappal ezelőtt gyalog volt kénytelen átsétálni a parlamentből a Downing Street 10-be, más­különben saját fogadásáról késett volna el. Kocsija ugyan­is a zsúfoltság miatt szinte moccanni sem tudott az utcá­kon. — Több százezer rénszarvast mentettek meg az éhenipusz- tulástól a szibériai Csukotka félsziget állattenyésztői. A rendkívüli időjárás — erős havazás, eső, majd gyors le­hűlés — miatt a félsziget nagy részét vastag jégpáncél borította. Az eljegesedett kör­nyezetben húsz szarvaste­nyésztő kolhozban és szov- hozban takarmány nélkül ma­radt 370 ezer állat A jelentős értéket képviselő állatállo­mányt repülőgépeken, heli­Tálságosán sok a rabló Az „ezeregy éjszaka meséi" kedvelőinek társasága, amely Seherezade különböző orszá­gokban élő híveit egyesíti, úgy döntött, hogy emléket állít a mesék néhány közkedvelt hő­sének. Többék között elhatá­rozták, hogy Bagdadban sze­rény, de méltó emlékművet ál­lítanak Ali Babának és a negyven rablónak. Igaz, amikor a társaság ta­nácsának tagjai megtekintet­ték a szobrász tervrajzát és a költségvetést, megjegyezték, hogy a mester által kért hono­rárium erősen megközelíti a 40 rabló által zsákmányolt kin­csek értékét, és ezért a rablók számát jó lenne csökkenteni_ Tapétabolt a vásárlók szol­gálatában. Szekszárd, Béla tér 5. (113) TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadd Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 13339 Levélcím: 7101 Szekszárd, Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 20 Ft indexszám; 25 060 ______ f iop tereKeri es terepjárókon szállított takarmánnyal men­tették meg, s a csordákat a jég nélküli vidékre irányítot­ták. — Tizenötezer forinttal tá­mogatja a faddi Községi Ta­nács a községfejlesztési alap­ból a helyi termelőszövetkeze­ti sportkört — Lecserélik a villamos ve­zetékeket Mözsön és Öcsény- ben. A DÉDÁSZ Szekszárdi Üzemigazgatóságának szerelői a két községben nagyobb ke­resztmetszetű villanyvezeték­kel cserélik ki a régi hálóza­tot. A 200—200 ezer forintba kerülő rekonstrukció eredmé­nyeként Mözsön és öcsény- ben megszűnik vagy legalább­is jelentősen csökkent a háló­zati feszültség ingadozása. «- Korszerű olajfűtésű gőz­kazánt állítanak üzembe a ré­gi széntüzelésű kazán helyett Dombóváron, a Faanyagvé­delmi és Fatelítő Vállalat te­li tőüzemében. Az új berende­zés az év első felében kezdi meg működését. — A faddi Község Tanács megbízást adott egy tervező vállalatnak, hogy készítse el a község forgalmasabb utcái­nak világítástervezetét, illetve annak hozzávetőleges költség- vetését. A tanács vezetőinek tájékoztatása szerint két éven belül higanygőzlámpával sze­relik fel a község központját. Mr. Durand felesége ma­gából kikelve ront be férje irodájába; — Itt az ideje, hogy el­bocsásd a gépkocsivezetőt! — Mit tett már megint? — Már másodszor majd­nem sikerült neki átsegí­teni a másvilágra. Hát most vége, követelem, hogy azonnal mondj fel ne­ki! —• Ugyan, ugyan, kedve­sem —- mondja békésen Mr. Durand. — Adjunk ne. ki még egy Lehetőséget... — Tapétázótanfolyamot tar­tott az elmúlt héten Szekszár­don a KIQSZ szekszárdi kör­zeti csoportja. Az egyhetes továbbképzésen a megyéből 29-en vettek részt kisiparosok, vállalati és szövetkezeti dol­gozók. A tanfolyamot az tet­te indokolttá, hogy a szoba­festők egy része nem ismerte megfelelően az új falburko­lási technológiát BORULT IDŐ Várható időjárás szombat estág: Túlnyomóan borult idő, megismétlődő kisebb esővel, havas esővel, ónos esővel, a hegyekben gyenge havazással. Mérsékelt változó irányú széL Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton mí­nusz 1, plusz 3 fok között A mezőgazdaság tavalyi eredményeiről és idei felada­tairól tanácskozott pénteken a MEDOSZ központi vezetősége. 1973-ban a mezőgazdasági termelés — a tervek szerint — egy-két százalékkal növekedik az elmúlt évihez képest. A ga­bonafélékből az üzemeknek hozzávetőleg annyit kell ad­niuk, mint az elmúlt évben, az ipari növények termelését azonban fokozni kell, és a ta­valyinál több zöldségre és gyű. mölcsre van szükség. Az állat- tenyésztők 2—3 százalékkal adnak több árut mint egy év­vel korábban. Ax élelmiszer-gazdaságban 12.3 milliárd forintot fordíta­nak különféle beruházásokra, s es megfelel a IV. ötéves terv előirányzatának. A gaz­daságok továbbra is a gépvá­sárlásra fordítják a beruházási eszközök nagyobbik részét, az építési munkálatok — elsősor­ban a kivitelezési nehézségek Vágják a fát a töltések mentén A Vízügyi Igazgatóság szek­szárdi szakaszmérnökségének dolgozói megkezdték a Duna menti töltések véderdőinek csonkolását, ritkítását A Du­na medre és a töltés között húzódó sávon lévő fák a gá­takat védik ár esetén a jégtől és a hullámveréstől. Az el­múlt tíz év során ültetett fá­kat most nyesik, hogy irányít­sák a lombozat kialakulását, ahol pedig túl sűrű a fasor, ritkítják. így a jégtől védő és a mederhez közel lévő, gyor­san növő, erős törzsű nyárfák közül vágnak lü jó párat A töl­tésekhez közelebb lévő fűzfák­nak a lombozatát alakítják. Ahhoz ugyanis, hogy ezek a hullámokat hatásosan megtör­jék, úgy kell kialakítani a ko­ronájukat. hogy az a töltés tetejéig érjen. Ennek érdeké­ben a felfelé növő ágakat vág­ják le. A véderdők alakításával egy- időben a Sió- és a Nádor­csatorna mentói kivágják a vadon nőtt fákat A lottó e heti nyerőszámai: 2, 5, 24, 48, 61 és a magas költségek miatt — ebben az évben is másodren­dű szerepet kapnak. 1973-ban az eddiginél is töb­bet kell tenni az állami gaz­daságok, vízügyi és erdészeti dolgozók életkörülményeinek javításáért, mert a nagyfokú fejlődés ellenére az országban, még mindig 15 500 olyan ta­nyai szolgálati lakást tartanak számon, amelyek már nem fe­lelnek meg a követelmények­nek. Pihen a Renault... Miklós Gergely 35 éves bony­hádi segédmunkás október 28- án becsípve vezette Renault gépkocsiját a 6-os számú fő- közlekedési úton. A Sötétvölgy táján árokba borult vele. Mik­lós a karambolos kocsival is folytatta útját, amíg a rendőr- járőr igazoltatta. A Szekszárdi Járásbíróság Miklós Gergelyt háromhónapi fogházra, 1800 forint pénz-mel­lékbüntetésre ítélte, és tíz hó­napra eltiltotta a gépjármű­vezetéstől. A bíróság a sza­badságvesztés-büntetés végre­hajtását kétévi próbaidőre fel­függesztette. _ — Es etnisit nincs késs s vwwn?! (olu ium wferfOttTiBMtrsTäauzra» NÉPÚJSÁG II i.H.m ■ H.miuu ■hiu.hj.ihj-u i ■in.mnm-.i 1 iniinnn A brazil fővárosban csütörtökön egy 12 éves lány egész­sége« leányikreket szült. Carlo« Alberto de Souza, a 24 éves apa úgy nyilatkozott, hogy feleségül szándékozik venni a leányt. Hetes gyilkosság W ashingtonban Péntekre virradóan borzal­mas gyilkosságra derült fény Washingtonban. Az Egyesült Államok fővárosának észak- nyugati részén Kareem Abdul Jabbar (korábbi nevén: Lew Alcindor) neves kosárlabda- játékos házában ismeretlen tettesek egy fürdőkádba foj­tottak három gyermeket, négy személyt pedig agyonlőttek. Jabbar, n Milwaukee profi kosárlabdacsapat játékosa, az elmúlt napokban nem tartóz­Madách-művek díszkiadása 1823. január 21-én született a magyar drámairodalom nagy alakja. Madách Imre. A költő, író és publicista születésének 150. évfordulójáról méltó mó­don emlékezik meg a hazai könyvkiadás és az egész kul­turális közélet. A Szépirodalmi Kiadó gon­dozásában jubileumi díszki­adásban jelenik meg az Em­ber tragédiája, Bálint Endre 15 egészoldalas illusztrációjá­val. Ismét kapható Gyárfás Miklós „Madách színháza” cí­mű tanulmánykötete, amely­ben a drámaíró és dramatur­giatanár vall Madách művé­szetéről. A Magvető Kiadó egy kötetben jelentette meg a „Csák végnapjai” és a „Mó­zes” című drámákat, amelye­ket Keresztúry Dezső moder- aizált. kod ott Washingtonban,' házáí pedig a Fekete Muzulmánok elnevezésű mozgalom — amely­nek ő is tagja — központja­ként használta. Az épületben eg” súlyosan sebesült asszonyt is találtak. Az első rendőri je­lentések szerint a szomszédok hallották a lövéseket és töb­ben látták, amint a három- szintes épületből a dörrenések után néhányan kilopakodtak. Kukoricásból a bíróságra Jogosítvány nélkül vezette Simson Star motorját június 25-én Szekszárd külterüle­tén F. János 17 éves segéd­munkás. Megpillantotta a köz­lekedési rendőrjárőrt. Feltehe­tően eszébe jutott az a 400 forint, amire februárban köz­lekedési szabálysértés miatt megbírságolták. A gépet ijed­tében az út szélén hagyta, ma­ga pedig elbújt a kukoricás­ban. A rendőrök a Simsont beszállították a kapitányságra. Másnap feljelentést tett a rendőrségen, hogy motorját az előző napon ismeretlen tettes ellopta az udvarról. A turpis­ság hamar kiderült... A Szekszárdi Járásbíróság F. Jánost hatóság félrevezetésé­nek vétsége miatt 700 forint pénzbüntetésre ítélte. R. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom