Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-04 / 2. szám
Ülést tartott a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága I Tolna megyei fiatalok is készülnek a VIT-re Beszélgetés Kaczián Dánossal, a KISZ megyei bizottságának titkárával gy nak' 10 forinto szakmunkástanulóknak — D. E. Egy pályakezdő gondjai Varjas Jánosnak, az MB első titkárának elnökletével tegnap délelőtt Szekszárdon ülést tartott a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága, Meghallgatta azt a jelentést, melyet Kaczián János MB-tit- kár terjesztett elő a KISZ honvédelmi nevelő munkájának tapasztalatairól és az ezzel kapcsolatos feladatokról. A vitában többek között felszólalt Takács László alezredes, az MHSZ megyei titkára is, aki Ifjúsági klub 1972 augusztusában a tolna! műve- lődési központ művészeti előadója kérdőíves felmérést végzett a GÉM, a selyemgyár és a textilgyár KlSZ-szerve- zeteinek fiataljai között, a KlSZ-titká* rak segítségévek. A felmérés, illetve véleménykutatás célja az volt, hogy kiderítse, igénylik-e a fiatalok ifjúsági klubok létrehozását? Milyen az érdeklődési korük, hogyan használják fel szabad idejüket, a klub létrehozásakor milyen irányú tevékenységükre lehet számítani. milyen programokon veimének részt, stbL 250 véleménykérő lapot osztottak ki c KISZ-szervezetekben; ebből százki len- cen igényelték az ifjúsági klub létrehozását — az alakuló ülésen azonban jóval kevesebben, kb. negyvenen jelentek meg, azóta viszont 117 főre emelkedett a taglétszám. Eddig minden jelentkezőt felvettünk, de a klub vezetősége úgy határozott — a létszámra való tekintettel —, hogy a továbbiakban már csak előzetes jelentkezés, a klub vezetősége, valamint tagsága véleménye .alapján vés** szűk fel az új tagokat, a' klub szabályaihoz nem alkalmazkodókot viszont kizárjuk a klubból, W /c •• »5'Vó’w" A művelődési központ eddig! aránylag csendes szombat estéi megváltoztak fiatalok vettéfc birtokukba <s termeket, az ifjúsági klub tagjai. Az alakuló ülést 1972 őszén tartottuk, melyen a klub vezetőjének. Deli Erzsébetnek programjavaslatait vitattuk meg. A vezetőséget november első összejövetelén választottuk meg. A tagsági díj havonta: középiskolásoknak' 10 forint, szakmunkástanulóknak az MHSZ és a KISZ között kialakult együttműködést elemezte. A vb-ülés második napirendi pontjaként Sebestyén Dezső és Hopp János, az MB munkatársai, valamint Páldl Ede, a bátaszéki Cserép- és Vázkerámia Gyár KISZ- védnökségének szervezőié tartott tájékoztatást a megyei KISZ-védnökségek helyzetéről. A vb-ülés a jelentést és a tájékoztatót elfogadta. alakult Tolnán t5 forint, a dolgozó fiataloknak 20 forint. A klubösszejövetelek 18—22 óráig tartanak. 18—19-ig zene, 19-től kötött program, majd ismét zene, tánc. Az új klub tagjai már sikeresen vettek részt az Iregszemcsén rendezett* ifjúsági klubok találkozóján. A lányok a lövészetben a harmadik, a fiúk a második helyezést érték el. A klubon belül jól működik egy magnósklub, a művelődési központ, illetve a fiatalok saját felszerelésével. A klub zenekara* az „Astor" mellett egy-egy alkalommal ők szolgáltatják a zenét. Úgy tervezik, hogy decemberben egész estét betöltő ,,dlsc jockey” programmal lépnek a tagság elé. Az előre betervezett programot eddig még sikerült teljesíteni. Vendégeink eddig: Fodor Tamás, Vitai Ildikó, Szemes Mari, Domonkos Imre, o budapesti magnósklub két tagja, és utoljára, december 9-én Dinnyés József voltak. Nagyszabású sportvetélkedőt is rendeztünk; a klubtagok asztaliteniszben, sakkban és asztali fociban mérték ősz- sze erejüket és tudásukat. Kedves szokássá vált, hogy havonta játékos vetélkedő keretében köszöntjük azokat, akik abban a hónapban ünnepük névnapjukat. Ez alkalommal apró ajándékokat kapnak az ünnepeltek r-.pz, ajándékokról a |dub, névnap- felelősei gondoskodnak. Az ez évi első negyedéves programban többek között Petöfl-vetélkedő* szavalóverseny, a művelődési központban működő színjátszó csoport, a budapesti magnósklub műsora, valamint vitaestek szerepelnek. — Köztudott, hogy ez év nyarán Berlinbeu kerül sor a X. VIT- re. Hazánk — és ezen belül megyénk — fiataljai is készülnek a találkozóra. Kérjük, tájékoztassa a Népújság olvasóit erről a felkészülésről. A legutóbbi VIT színhelyén,' Szófiában ülésezett az a nemzetközi előkészítő bizottság, amely egy évvel ezelőtt felhívta a világ fiataljait, hogy a találkozóra készülve alakítsák ki saját programjukat, népszerűsítsék a világifjúsági találkozó alapgondolatát. Ennek megfelelően alakult meg a X. Világifjúsági és Diák- találkozó magyar nemzeti előkészítő bizottsága, amely felhívással fordult a magyar ifjúsághoz. Ebből kitűnt, hogy a korábbi fesztiválok hagyományait folytatva a haladó, demokratikus ifjúság imperialistaellenes egységének min. den eddiginél nagyobb seregszemléjére kerül sor 1973 július 28-a és augusztus 5-e között az NDK fővárosában, Berlinben. A felhívás szól arról is, hogy a magyar ifjúság magáévá teszi a X. VIT célkitűzéseit, részt vesz annak előkészítésében. A VIT-re történő felkészülésben helye van minden politikai, kulturális és sportmegmozdulásnak — legyen az a legkisebb faluban, vagy bárhol az országban — amely elősegíti a fesztivál sikerét, megismerteti, népszerűsíti a fesztivál alapgondolatát, a VIT-ek történetét, bemutatja a DIVSZ- et, a haladó ifjúsági szervezeték munkáját, életét. Mi ezeket a kulturális és sport- programokat is aktív politizálásnak tekintjük. A megmozdulások egyben tanúskodnak a más népek iránti érdeklődésről is, amit a világifjúsági találkozó jelmondata így fejez ki: Antiimperialista szolidaritás, béke és barátsági . ! ■ < — A találkozóra történő felkészülés Jegyében már eddig is számos érdekes akcióra, programra került sor. Melyek voltak ezek? i ' — Ä felkészülés első szakasza megyénkben az 1972- ben megtartott Duna menti fiatalok találkozójával kezdődött és ezekben a napokban zárul. Alapvető célként tűztük magunk elé az előkészítést, a tájékoztatást, azt, hogy megismertessük a fiatalokkal a VIT-ek történetét, a X. VIT házigazdáját, az NDK-t, rendezőjét, az FDJ-t és a DIVSZ-et A Duna menti fiatalok találkozóját felhasználtuk arra, hogy bemutassuk az eddigi világifjúsági találkozókról szóló filmeket, kiállítást rendezzünk az NDK-ról, az/FDJ-ről. Ugyancsak itt került sor arra az országos szemináriumra, melynek résztvevői megvitatták a VIT-re történő felkészülés feladatait. Magát a Duna menti fiatalok találkozóját is a VIT jegyében tartottuk. A következő időszak kevésbé volt látványos. KlSZ-alap- szerVezeteinkben megkezdődött a politikai oktatás. Minden oktatási formában külön téma a VIT-ek története, a DÍVSZ munkája, az NDK bemutatása. A 448 oktatási körben 10 750 Tolna megyei fiatal vesz részt. Van egy olyan oktatási forma is, amely kizárólag a VIT-tel foglalkozik. A találkozó iránti érdeklődés tanúsítja, hogy a 448 oktatási körből 120 választotta az utóbbi lehetőséget. — Melyek a következő időszak feladatai? — Mint említettem; célunk, hogy bemutassuk barátainkat. Ennek megfelelően megállapodtunk testvérszervezetünkkel az NDK Karl-Marx. Stadt megyei FDJ bizottságával a kiállítási anyagok cseréjéről és az idei Duna menti fiatalok találkozóján fogadjuk képviselőiket. Megtörténtek az első lépések kapcsolataink fejlesztésére, a kölcsönös tájékoztatás megkezdésére, a szovjetunióbeli Tambov megye Komszomol-bizottságával is. Déli szomszédaink munkájával ugyancsak szeretnénk megismertetni a megyénk fiataljait, ennek megfelelően a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szövetség képviselője áprilisban tájékoztató körutat tesz Tolna megyében. Felkészülésünk második szakasza tulajdonképpen most kezdődik. Ez lesz a látványosabb, a mozgalmasabb. Néhány jelentősebb akció: a Magyar Rádió és Televízió VIT-vetélkedőt rendez, melyre minden alapszervezetből jelentkezni lehet. A vetélkedőkre alapszervezeti szinten február 1. és 28. között kerül sor. Március 15-ig rendezik--á járási, városi, április 4-én a megyei vetélkedőket. Április 24-én kezdődik az országos verseny, melyet a rádióban és a tévében nyolc héten keresztül hallhatnak, láthatnak az érdeklődők. főiskolán; egyetemen gyakran hangoztatják: az elsajátított elmélet — bármilyen tömegű — nem több, mini a gyakorlat alapja. Segítője a munkavégzésnek, de nem elegendő, még sok-sok tapasztalat kell hozzá. Elégszer hallották ezt a népművelőjelöltek is, amíg diplo. májuk birtokába jutottak. Fehérvári Erzsébet, a gyönki művelődési ház huszonkét éves igazgatója is felkészült a várható gondokra, amikor államvizsga után hat héttel dolgozni kezdett. Igaz, helyzete szerencsésebb, mint legtöbb pályakezdő társának. Szülőfalujában dolgozik, szüleinél lakik. Három alapvető nehézséggel nem kell számolnia, amivel társai többségének: az albérlétezéssel, az ezzel járó megoldatlan étkezéssel (mert nem mindenhol részesül a népművelő köz- étkeztetési kedvezményben) és a beilleszkedés gondjától is mentesül — részben. Utóbbi nem teljesen egyértelmű: éppen azért, mert mindenki ismeri Erzsit és_ szüleit a faluban, sokan úgy gondolták: „Ó, falubeli lány, nem fog szólni ezért vagy azért”. — Nehezen vették tudomásul, hogy a falubeli kislány már elsősorban a művelődési ház vezetője, és hogy önálló elképzelései és határozott célja van. Az első hónapban el is terjedt rólam, hogy visszajöttem a főiskoláról, és mindent a fele tetejére fordítanék. Mindössze azt indítványoztam, Jelentős programunk lesz az április 24-i nemzetközi ifjúsági szolidaritási napon. Ugyancsak a VIT-re történő felkészülés jegyében megszervezzük az „Egy napot a VIT-ért” akciót, mellyel a magyar nemzeti előkészítő bizottság által létesítendő pénzalaphoz kívánunk hozzájárulni. A szakmunkásképző intézetek és az üzemek fiataljai részére kedvező lehetőséget nyújt az „Ajándék a VIT-re” akció. Alapszervezeteinket felhívtuk, hogy 1973 első felében szervezzenek túrákat: játékkal, sporttal kössék össze a VIT-re történő felkészülést. Ifjúsági napokra, ifjúsági találkozókra, VIT-őrtüzek gyújtására, vetélkedőkre, a sportéletben VIT-kupákra kerül sor megyeszerte. Szeretnénk, ha a fiatalok a VIT egész programját figyelemmel -kísérnék. A találkozó után az azon részt vett Tolna megyei küldöttek beszámolnak az itthon maradottaknak tevékenységükről, élményeikről. A napokban kezdődnek azok a tanfolyamok, melyeken az alapszervezeti titkárok felkészülnek az idei KISZ- munka megszervezésére. Ezt a munkát szeretnénk úgy befolyásolni, hogy egyúttal a X. VIT alapgondolatát is. erősítsük. Javasoljuk a „X. VIT — 10 akció” megszervezését. Ahol hangot-'kap a fiatalok munkájában a szolidaritás, a béke, a barátság gondolata — és mindez gazdag, színes program formájában testet ölt, ott mindenki egy kicsit résztvevőjévé is válik a X. VIT-nek. hogy az őszi, legnagyobb bevétellel járó bált a művelődési ház rendezze. Amúgy is nálunk lesz, és így a bevétel kamatozna: érdekes, színvonalas előadásokat hozathatunk rajta. Ä bált mégis a tűzoltók rendezték meg a hagyomány szerint, a pénzt közös vacsorára költötték. Tudomásul vettem, hogy ez az egyetlen módja az önkéntes tűzoltók „honorálásának”, de ha a község úezetői megértéssel fogadták volna az én érveimet is, jobb lett volna az ,.induló” közérzetem, — Az első meglepetések közé tartozott, mennyire látszat, hogy ismerem a falut. Megyek az utcán, köszönök mindenkinek. Ismerem ezt meg azt a bácsit, tudom a nevét,, meg hogy hol lakik. De hogy mi érdekli, mivel foglalkozna szívesen — erről fogalmam sincs* Amikor dolgozni kezdtem, derült ki az is, hogy mekkora energia kell arra, hogy az emberekben felpiszkáljak valami kis érdeklődést. Nagyon nehéz megváltoztatni a közvéleményt a művelődési házról is. Néhány éve dolgozott itt egy népművelő, aki enyhén szólva nem a kultúra területéhez tartozó programokat rendezett a házban. Azóta bizalmatlanok a művelődési házzal szemben a faluban. A lányokat még most sem nagyon engedik a klubba járni. — A művelődési ház majdnem „közterület" volt. Jártak ide ülésezni, értekezni, megbeszélni, de egyébként nem sokat törődtek a létével, elég elhanyagolt volt. Első beszerzésem egy színpadi függöny lett, később íróasztal, székek kerültek az irodába is. Térítőt az asztalra otthonról hoztam — most már barátságosabb az irodám is. Nyáron a ház előtti térséget parkosítjuk majd, a klubtagok indítványozták, hogy társadalmi munkában csináljuk meg. — Amikor idejöttem, 42 ezer forint volt meg a költségvetési keretből. Ebből megmaradt 30 ezer forint, így 1973-ban 129 ezerrel indulunk. Izgatott vagyok, hogy sikerül-e majd úgy felhasználni, ahogyan szeretném; jól. Tulajdonképpen 1973 az első . igazi munkaévem. — Nem, nem ment a spórolás á művelődés roi'ására. Járt nálunk Margittay Ági két műsorral, Fodor Tamás, Lakat Károly és Szombathy István sportügyben, három jó beat- koncert is volt. Sikerültek az előadások, a következőre mindig többen jöttek el. Igaz, ezek a művészek nem bohóckodtak, ripacskodtak. Az egyik neves beat-együttessel fordult elő csak ilyesmi: utcai ruhában készültek színpadra menni. Szóltam nekik: nézzenek meg engem. Ünneplőben vagyok. Nézzenek ki a közönségre — ők is ünnepiesen öltöztek. Ha mi megtiszteltük őket a megjelenésünkkel, nekik még inkább kötelességük rendesen felöltözni. Szó nélkül átcserélték színpadira a ruhájukat. — öt új szakkört, klubot indítunk a meglévő öt mellé. Novemberben kérdőíveket küldettem haza a szülőknek az iskolásokkal. Teszt-jellegű volt, hasznos dolgokat tudtam meg belőle a válaszolók igényeiről, aktivitásáról. A munkatervben az ebből szerzett tapasztalatokat is hasznosítottam. — Kapcsolataim? Bölcsföldi Klára, a könyvtár vezetője nélkül talán nem is lenne erőm a munkához. Ö az, aki hisz az elképzeléseimben, a népművelésben, és segít megértetni másokkal is azokat. Néha magammal szemben is meg kell, hogy erősítsen; egyik-másik tárgyalófelemben még mindig annyira tisztelem a volt tanárt, apám korú vezetőt, hogy nem vitázom velük. Balázs János a másik — a járási felügyelő — aki sokat segít. De jó a kapcsolatom néhány pedagógussal is — szeretném, ha valamennyivel az lenne. Vannak a faluban többen is, akik megértéssel figyelik törekvéseimet. — Mit akarok elérni? Először azt, hogy tudják az emberek — van művelődési ház Gyönkön, és hogy nekik van. (virág) 1