Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-10 / 291. szám
Váci Mihály nyomait Az idei könyvnapon megjelent Váci Mihály Toldi feltámadása című kötete. Ebben a könyvben, aminek min* den sorából a népért dobogó szív szeretete árad, olvashatjuk a következőket; „A nyíregyházi tanítóképző ötödik osztályába jártam az 1942— 43-as tanévben. A háború miatt kevés volt a tanító; rendelet jött: az ötödéveseket is kihelyezik tanítani. Az osztály negyven tanítójelöltjét szétszórták az ország minden tálára. Én is megkaptam^ a kinevezést: Pampuch Mihály osztálytársammal együtt Tolna menye egy-egv kis tanya- települését jelölték ki számunkra ... Decs-Alföldszállás a Sárköz egyik tnnvnvilá- ga. Ennek az iskolájában kezdtem tanítani, alig tizenkilenc évesen, az alsó három osztályt.” Isv már olvastam is. amit előbb Pörbölyön hallottam Gilián Sándorné, Nyirati Erzsébettől, aki maga is ott lakott Decs-Alföldszálláson, és akinek most Szekszárdon lakó testvérét tanította is Váci Mihály. Judittal, az érettségizett rokonlánnyal és Kálmán fiammal november 6-án útrakeltünk, hoey megkeressük azt az Iskolát. ahol a később nagyhírű költő életében először tanított Azt már hallottuk. hogy a tetejét lebontották, már régen nincs benne tanítás, de talán a falakat még láthatjuk. Pörbölyig autóbuszon mentünk. Enyhén csípős, nanos időben értünk ki a faluból (mert már Pör* bölv Is megérdemli a falu nevet). a dűlőút egy darabig a gemenci erdő mellett kanyarog. Egy elágazásnál kérdezősködtünk, de mert iskolát mondtunk, nem ■'jő irányt mutatott effv asszony, a Gyöngyösoldal felé indított minket. ahol valóban van iskola. Szerencsére még útközben megkérdezhettünk egy idős bársikát. aki csacsifogatára földet rakott. Ö mondta, hogy a másik dűlőhöz kell visszar mennünk, tehát az elágazástól bem keletre, hanem nyugatra. Az iskolát különben már lebontották, csak a helye van meg. Ott van a piros csereoes téesz-istálló közelében, a boltnak átellenben. — Végigmenjünk, nem vggvtok még fáradtak? — kérdem főleg a lányt féltve. De mindketten azt mondták, ha már idáig eljöttünk, menjünk csak tovább. Egy határjelző kő közelében régi fakereszt áll. ott megpihentünk kissé. Kihalt, lakatlan tanyák közt vezetett utunk, már csak imitt-amott van lakó egy-ew hulló vakolatú házban. Siratná Váci Mihály? Nem, amint nem siratta az elousztult nvírségi tanyákat sem. „De miért is? Hiszen én nem sajnálom azt. amit maguk a Jakók örömmel hagytak ott” — írja ugyanennek a kötetnek Tanvatemető című részében. Már odaérünk a kis vegyesbolthoz, szünnap van, átlós vasrúddal zárva az üzlet. Szerencsénk van, mert alighogy körülnézünk, egy idős házasnár és asszonysorban levő lányuk, érkeznek oda kerékpáron. A bolt mögötti tanyán laktak, már lebontották nagy részét, a megmaradt őrháznvi házrészből egy kis hálófülkét, és egy kis konvharészt alakítottak. Baján leírnak már, csak nyaranta járnak ki az öregek, jószágot tartani. — Tgen, mi ismertük, emlékszünk rá, és örültünk, amikor láttuk a tévében, 5 az, aki itt tanított. Tessék jönni, megmutatjuk az iskola helvét! Velük megyünk. Bizony már csak a helye van meg, az iskolát teljesen lebontották, kő kövön nem maradt, még a fundamentumot is kiásták és »’hordták. Csak a feliáró egyetlen, alsó foka maradt meg. mögötte már a kiásott fundamentum szabályos árokrendszere. Judit leül és vázlatot rajzol, Kálmán a romok közül egy padlómozaik tenyérnyi tört részét tisztogatja meg és kijelenti; Hazavisszük emlékül! Az épület téglalap alaprajzú volt. Két tantermes, de összenyitható, az egyik terem végében kinyitható oltár volt Ott tartottak a tanyaiaknak misét, istentiszteletet. Erre az a kis harang hívta a környékbelieket, amelyik ma is megvan, fából készült haranglábon. Pörbölyiek mondják, tiszta időben a déli harangszót is hallották. A tantermek déli oldalán világos, nagy ablakok voltak. Az épület nyugati részén két szo- ba-konyhás tanítói lakás, ebben laktak Váci Mihály idejében Habián Istvánék, az akkori tanító és felesége. Leányuk Baján tanult, s amikor a szülők bementek Bajára, velük ment Váci is, aztán leült a Déryné parkban és írogatott... Az énület keleti részén volt Váci Mihály szobája, alaprajzát tekintve, háromszor- három méteres lehetett — Sokat szeretett ra izclni. Lerajzolta a népviseletben járó leányokat, asszonyokat. „Rajzoltam sokat, rajzolnék ma is, ha időm lenne” — mondja az Élet és Trbdalomnak adott interjújában negyvenéves korában. Sajnos e részlet bevezetőjében írt ismertetés sorai nem váltak be; „Eél élete még hátravan, sok mindent tehet vele..." Talán erre a korszakára is jellemző, amit könyvében ta- nvai tanítóskodása ideiéről ír; „Én esténként, éjszakákon át a dűlőkön csavarogtam, este könyvek és írott sorok fölött az engem megváltó jövendőről szőttem megfogalmaz- hatatlan álmokat.” De saját maga miatt nem panaszkodott. ..Az eltemetettségeti a munkához, bármilyen munkához. tehát nem a művészi alkotómunkához való áldozó- dást. a hivatásnak, a foglal- hozásnak való alávetettséget úgy éltem át, azzal a végső tudattal, hogy számomra ez az elrendeltetés.” Ha sírt, ha ja ihatott, nem magáért, hanem a népért, az évszázadokon át^ szolgasárban kínló- dottakért. cselédekért, meg- alárottakért, tanyaiakért szólt, árait és kiáltott. Tegyünk értük valamit! —■ írja- mikor meglátogatta az úifehértói tanvai kollégium alapftóiát és lelke«; szervezőjét. Bundi GvuTat’„Ha a maga helvén mindenki úgy ösz- szeszedné a státusa, kinevezése, funkciója hatáskörén túli lehetőségeket is, hány kollégium épülhetett volna már!” Milyen jó arra gondolni. hogy innen Decs-Al- földszállásrói sem a nagyvilágba szóródtak el a gyerekek. hanem szüleikkel faluba jutottak, vagy a decsi kollégium lakói lettek. G is fgy akartai '„Hátat fordítani, mindazoknak, amiket úgy ismerek s melyeket — sírva értük — úgy gyűlölök: a tanyáknak, ezeknek a nyomorult, idillikus börtönöknek, és a tanyai iskolákba vezető hatkilométeres utaknak, melyeken annyi ezer tehetséges gyermekbe fagy bele még mindig a lélek”... Az iskola a hatvanas évek elején megszűnt. Azután iroda, raktár, csibenevelő is volt itt, végül a teteje beszakadt. aztán lebontották és, anyagát Decsre szállították. Habián István tanítóék Balatonszárszóra költöztek, a tanító már meghalt, özvegye, úgy tudjuk most is ott él Balatonszárszón. Ez a kanalas rendszerű kút megvolt abban az időben is, és akkor voltak fiatalok ezek a gesztenyefák. amiket az iskolások ültettek, M keresve ••• Arra gondolunk és arról beszélgetünk hazafelé menet, hogy érdemes lenne összegyűjteni az adatokat, emlékeket, még élnek, akik a . keze alá jártak”, még nem szóródtak szét a négy világtáj felé és megérdemelne egy emléktáblát is az a hely, ezzel a felirattal : Itt állott az az iskola, amelyben Váci Mihály először tanított Arra a kis haranglábra lehetne erősíteni. Dűlőutak és tanyarészek nevei napjainkban hovatovább feledésbe merülnek, legtöbbnek elég, ha nevüket megőrzi a krónikaíró, de vannak helyek, amikről később i® pontosan érdemes tudni, hol, merre voltak és ezek közé tartozik a decs-alföldszál- lási iskola is. Most még nem késő, még hitelesen azonosítani tudjuk az adatokat. DOBÓ LÁSZLÓ PÁKOL1TZ ISTVÁN: BERDA JÓZSEF EMLÉKÉNEK Hej, fráter Josephus, dilettáns-csuhás, Isten civil-cselédjé, nem küldenek rozséért, fát se kell aprítanod: az égi Bogrács alatt szegényemberek fájával tüzelnek; nem reguláz klastromi disciplina, se világi paragrafus: kimustrált bakancsaidban kedvedre bócoroghatsz az angyalkönnyharmatos réteken gombát, jóféle fűszerszámot gyűjtögetve------S zakácsok Szakácsa, bizonyára átvetted már az Égi Étlap felelős szerkesztését, s a végenincs ebédek romjain Krisztuskönnyét nyak aisz a válogatott kaszakapakerülő cimborákkal — — A jóízű és immár botránkozást sem keltő böfögések pauzáiban kurtára szabott, pikáns-borsos rögtönzéseiddel mulattatod a zordképű szeráfok gyülekezetét; és estefelé, a Fiastyúkról lógázva lábaid, el-eltűnődsz: mire végzi a néhai proletár Újpesten, meg Karakószörcsögön, és mi fortyoghat a világ Nagy fazekában, mit a képmutatás födő je borít? Önművelésre vezérlő kalauzok Olvasom, hogy hazánkban 3656 művelődési otthon van, s számuk 1960. óta csaknem ezerrel gyarapodott. Aztán egy komoly folyóiratban fölfedezek egy publikációt. Címe: Szükség van-e művelődési otthonokra? Az írás szerzőié hazánk legismertebb népművelői közé tartozik, valóban hivatott tehát a kérdés feltevésére, mérlegelésére. Mit szépítsem. a sajtó is ludas annak az ábrándnak kialakításában, hogy a művelődési háá, a könyvtárhelyiség, a klub szinte egymagában megoldja egy-egy terület művelődési gondjait. Életem fiatalabb és hiedelmekkel köny- nyen sodródó szakaszában magam is így vélekedtem. Ma már túl vagyok azon, hogy lényegében építkezési, közlekedési, anyagi kérdések sikeres megoldásán múló folyamatnak tartsam az eredményes önművelést. Egy példa arra, hoey milyen tapasztalatok késztettek korábbi nézetem módosítására. Meekéndeztem egv budapesti bérház húsz felnőtt lakóiát, hányszor voltak az elmúlt öt évben az otthonukkal éppen szemközt álló Madách Színházban? A húsz megkérdezett (háromnak egyetemi diplomája, nyolcnak érettségije van) közül egy volt, aki minden új darabot megnézett, négy — emlékezete szerint — évente legalább egyszer elment a lakásától kamyúitásnvira lévő színházba. hat lakó egvszer-kétszer iárt már a Madáchban, kilenc viszont még soha nem látta belülről a szóbanforgó színházat. (Az adatgyűjtés végén véletlenül tudtam meg, hogy a minden darabot megtekintő fiatal diniomás a színház egyik tagiénak közeli rokona, s így alighanem ingyenjegyet kap.) Aznap, amikor mindez tudomásomra jutott, beszámolót olvastam arról, hogv az abo- nvi tanyávilág lakói közül mintegy 250-en váltottak bérletet a szolnoki színház bemutatóira Mit bizonyít e két tény? Hogy akár közel van az emberhez a színház, akár távol, egyre megv?.:; Ezt semmiképp sem bizonyítia. Csak sejtet valami olyasfélét: az abonyi tanyavilágban van valaki, aki szívügyének tekinti, hogv a parasztok élő színházat lássanak, a pesti bérházban pedig jószerivel a kutva sem törődött az emberek művelődésével. szórakozásával. Az utóbbi természetesen semmiképpen sem jelenti azt, hogy az emeletes lakóházakba közönségszervezőket kéne „beállítani”. Csupán arra gondolok. hogy a személyes ráhatásnak semmivel sem pótolható szerepe van az érdeklődés fölkeltésében. Aki olvasott néhány olyan öntői et írást, melyben jelentős alkotók adnak számot pályájukról. emlékezetéből számos példát tud összegereblyézni arra, hogy a könyvek szerzői kinek a befolyására váltak zenekedvelőkké, kik nyitották rá szemüket a képzőművészetek kínálta szépségekre, kik igazították el őket, hogy a könyvek áradatában melyekre áldozzanak pénzükből és figyelmükből. Az esetek jelentős részében ezek az „eligazítok” nem könyvtárosok, hivatásos művészettörténészek vagy éppen pedagógusok voltak. Egyszerűen olyan személyes ismerősök, akik önnön életükben fölismerték a művelődési lehetőségek kihasználásának fontosságát és emberi kötelességüknek tartották. hogv ezekre környezetük figyelmét is fölhívják. A kulturális „szájpropagandának” ezt a formáját azért is fontosnak tartom, mert a pallérozódásra legjobban rászoruló rétegek vajmi kevés eligazítást kapnak a folyóiratokban és a vezető újságokban megjelent műbírálatokból. Ezek jó része ugyanis — tisztelet a kevés kivételnek — még a diplomások zöme számára is „magas”. Annyi bennük az „adekvát... aspektus ... evidens ... humani- zációs __ szenzibilis... norm atíva ..oly gyakran hivatkoznak a szerzők az izmusok különböző válfajaira: oly kevéssé mondják ki fehéren- feketén, hogy az elemzett műalkotás szép vagy rút, fontos vagy jelentéktelen, érdekes vagy unalmat áraszt — hoey eligazító szerepük legalábbis vitatható. Se népművelő küldetésüket nem teljesítik, se az olvasó elméjének igényeivel nem találkoznak. Egyszerűen azt bizonyítják a szakma előtt, milyen roppant műveltség árad a kritikusokból. Ez a kritika egészének hitelét is csorbítja. Láttam már a méltatok által esztétikai tolvajnyelven dicsért filmet úgy, hogy nem voltunk többen a vászon előtt, mint tízen. szinte féltem az ürességtől kongó nézőtéren. És tudunk lefitymált művekről, melyeket jóformán nem lehet levenni a műsorról, mert a kulturális bóvlinak is megvan a maga száipropagandája, s azzal a kritika a maga diplomások használatára szánt fogalmi apparátusával nem tud hatékonyan megmérkőz- ni. A társadalmi munka fogalma napjainkban csaknem a fizikai munkára redukálódott. Az a fajta kulturális tevékenység, melynek áldását ifjú korunkban oly sokan élveztük: hogy az olvasottabb, a fejlettebb ízlésű, a világnézeti határozottságig eljutott idősebb a fiatalok kezébe nyom egy könyvet „olvasd el. és majd beszélgetünk róla” — kezd kimenni a divatból. Az a tény. hogy az elmúlt 25 évben 450 ezren végezték el a dolgozók általános iskoláit; hogy 200 ezren végeztek ugyanilyen keretek között középiskolát; hogy csupán a művelődési otthonok ismeret- terjesztő és nyelvtanfolyamain 1970-ben több mint százezren vettek részt, azt a gondolatot keltheti, hogy az önművelés sugalmazói napjainkban már csak a hivatalos keretek. Azok is. De mellettük nagy-nagy szükség van minden művelt ember önkéntes segítségére. A szakemberek szerint az iskola olyan fiatalokat képez, — idézem az egyik ezzel foglalkozó tanulmány szavait —: „... akikben szilárdan kiformálódnak mindazok a politikai, erkölcsi, ízlésbeli, tudományos értékek, gyakorlati jártasságok, amelyek kellően felkészítik őket arra. hogy szocialista társadalmunkba beilleszkedhessenek, abban alkotó tevékenységet végezhessenek, közéleti feladataikat sikeresen elláthassák, egyéni életüket kiegyensúlyozottá tehessék, a fejlődés dinamikus tényezőivé váljanak, általános és szakműveltségük kiegészítésére folyamatos önképzéssel képesek legyenek ..Van iskola, arnelv önmagában mindezt megadhatja a fiatalnak? Én kételkedem ebben. Ehhez a környezet türelmes, szeretetteli segítségére is szükség van. Az iskola — bár szüntelen hangoztatja az olvasás fontosságát — nem kénes olvasóvá nevelni mindenkit. A rádióból ugyan naponta áradnak a komolyzenei irodalom remekei — a fél ország elzárja mégis a készüléket, ha Mozart- vagy Bach-muzsika csendül föl. Egyik neves színművészünk elmondta nekem, hogv kisdiák korában a labdarúgáson kívül egvéb nem érdekelte. Az otthoni pofonok, a tanári szidalmak sem tudták az „elégséges” tanulók közé emelni. Aztán ecv alkalommal egy újságárus áradó örömmel és színes részletességgel beszélt neki az Úri muri előadásáról. Az úiságárus rábeszélése késztette, hogv megnézze az előadást, melynek első szünetében már egész lénvét elöntötte a sóvárgás: ó, ha egvszer ő is szinnad- ra kerülhetne. Attól a npo*ó] ez a cél lebegett előtte: ez-b-t kezdett komolyan tanulni: ezért készült tudatosan a nanra. amikor a főiskola felvételi bizottsága elé kerülhet .. ; Balzac mondatta egvik regényalakjával : ..Senki sem juthat el személyes kalauz vélkül a tiszta gm^nlat. rz igaz szépség, a művészet kínálta szellemi gazdagság tartományaiba.” A fogalmazás kissé régies, a tartalmat viszont a múló emberöltők sem cáfolták meg. BAJOR NAGY ERNŐ
