Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-20 / 299. szám
I DECEMBER 20 SZERDA Névnap: Teofil A Nap kél 7,28 — nyugszik 15,55 órakor A Hold kél 15,55 — nyugszik 7,35 órakor — A háztartási fűtőolaj árusítását az idén kezdte meg Zombán az ÁFOR. A forgalom várakozáson felüli, napi átlagban 4—5 ezer liter olajat adnak el. Az ÄFOR vezetői a zombai Községi Tanáccsal folytatott tárgyalások alapján Ígéretet tett, hogy jövőre a nagy forgalmú szekszárd—siófoki útra való tekintettel kétkutas töltőállomást építenek, ahol a normál- mellett szuperbenzint is árusítanak. — A dunaszentgyörgyi Községi Tanács a tartalék földterületből parcellázást végzett, ötvenkét házhelyet alakított ki. A területet teljesen közműve- sítetfék. megépítették a villanyhálózatot. A házhelvek átadására a nymokban kerül sor, majd az OTP-n keresztül értékesítik. — A Tolna megyei Háziipari Szövetkezet november közepéig befejezte 25 millió forintos évi tervét. Előreláthatóan elérik, vagy valamivel túlhaladják a 30 milliós termelési értéket. — Egy allensbachi közvéleménykutató intézet felmérése szerint az NSZK felnőtt lakosságának körülbelül egynegyedét legalább egyszer meglopták az elmúlt három évben. A 10 éven aluliaknál ugyanez az arány 18 százalékot mutat. A megkérdezettek 7 százalékától nénzt. 21 százalékától pénzt és értéktárgyakat, a fennmaradó 72 százaléktól kizárólag személyi tárgyakat loptak el. — A würzburgi egyetemi szemészeti klinikán hétfőn nyitották meg Európa első szembankját. A klinikán mínusz 198 fokos hőmérsékleten tartósítják a szaruhártyát, amelyet így szükség esetén azonnal felhasználhatnak szemoperációkhoz. — A krokodil torkából mentettek ki pajtásai egy tízéves kenyai kisfiút. Mohammed Mishel osztálytársaival úszni ment a Garrisa város közelében levő folyóra, amikor hirtelen krokodil támadta meg, és elkapta a bal combját. Amikor társai látták, hogy pajtásuk bajba került, visszafordultak, körbevették a támadó fenevadat és kinyomták a szemét. A megvakított hüllő elengedte áldozatát és elmenekült. — „Boldoggá fogom őt tenni”, — jelentette ki a 30 éves Bruno Vilar, költő és festőművész, miután oltárhoz veAz egész családnak örömet szerez, ha karácsonyra megvásárolja a lakás újjávarázsolásához szükséges tapétát. Tapétabolt, Szekszárd, Béla tér 5. (236) Még mindig nem késett el az ajándékvásárlással. Ajándékozzon Halápy János gyönyörű festményeit ábrázoló falinaptárt. Önnek csak a címet kell ráírnia és postán küldheti belfölre, külföldre, mert praktikus postai csomagolásban kerül forgalomba. Kapható a papírboltokban és a PIÉRT-nél. (239) TOLNA MEGYE! NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség; Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon : 129—01. 123—61 Sportrovat: 126—15 Kiadja: Tolna megyzi Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Bé’a tér 1, Telefon: 120—11, liO—10 Felelős kiadói KATG-TA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 20 Ft _____ iudSkf’ -m : 25 03| ___ _ z ette az egykor igen népszerű olasz filmsztárt, a 72 éves Paola Borbinit. A megindító szertartás után a „fiatalaszszony” kijelentette, hogy Brúnó ostromlásának engedve döntött a házasság mellett, de siettette elhatározásában az is, hogy édesanyja nem nézte jó szemmel törvén vtelen kapcsolatukat. Paola édesanyja a közelmúltban töltötte be 102. életéyét. — A dunaújvárosi tanács megvásárolta Domanovszki Endre Kossuth-díjas „Jegyesek” című nagyméretű gobelinjét, amelyet most hoztak haza a ve’encei biennáléról. A Kossuth-díjas művész a városi tanács vezetőivel együtt a tanácsháza földszinti házasság- kötő termében jelölte ki azt a helyet, ahová a 4,2x4 méteres gobelin kerül. — A bajai régészek levonultai; a madaras! késő szarmata- kori sírmezőről, ahol tíz év óta végeznek leletmentést, feltárást. Ez évben az eddigi leghosszabb — január elejétől december közönéig tartó — m'szakot zártak a régészek. 1972-ben 35 köznépi sírra bukkantak. összesen pedig már 640 halom- és lapossír leleteit mentették meg a Dél-Alföld 1400—1600 évvel ezelőtti lakóinak földművelő-állattartó életmódjáról. — A Bonyhádi Zománcgyár ifjúsági klubjában asztalitenisz-, sakk- és asztalifoci-baj- nokságot rendeztek, majd totót töltött ki minden résztvevő a sporttal, olimpiákkal kapcsolatban. A legeredményesebb négy versenyző nyilvános vetélkedőn vett részt. Ezután a magnósklub adott zenei műsort. A klubesten a zománcgyári és a meghívott cipőgyári és közgazdasági szakközépiskolai fiatalok jól és hasznosan töltöttéle el szabad idejüket. — Cserép kupa. A berlini VIT tiszteletére tömegsportakciót hirdetett Bátaszéken a községi és a vállalati KISZ- szervezet a Cserép- és Vázke- rámi.agyár építésén dolgozó fiataloknak. A versenyszámok között asztalitenisz, sakk, kispályás labdarúgás, röplabda, természetjárás, lövészet szerepel. A tömegsport-akció júliusig tart. — Sárköz népköltészete címmel tart előadást ma délután fél hatkor Bogár István nép- művészeti főelőadó a szekszárdi várostörténeti klub tagjai és az érdeklődők részére, a művelődési központ klubszobájában. — Rendőrségi felhívás. A rendőrség kéri azokat a fiatalembereket, akik 1972. november 28-án 23 óra körüli időben, Tolna községben a Deák F. utca—Rákóczi utca sarkán beszélgettek és akiktől egy középkorú házaspár, egy fekete színű, rövid bőrkabátban lévő férfi után érdeklődött. Jelentkezzenek a helyi rendőri körzeti megbízottnál, vagy Szek- szárdon a Városi és Járási Rendőrkapitányság Várköz utca 4., fezt. 9. számú helyiségében. IDŐ JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás ma estig: Időnként csökkenő felhőzet, szórványos kisebb havazás, hó- szállingózás, mérsékelt, napközben megélénkülő északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok között. *6LM Miatti wüa neteilitfi tsttselntm Mentesítő vonatok, másodjáratok A MÄV és a Volán felkészült az ünnepi forgalomra Az év végi ünnepek, a karácsony és a szilveszter évek óta valóságos kis népvándorlást idéz elő. Emberek utaznak vonaton, buszon a családhoz, rokonokhoz, ismerősökhöz. Ez a néhány nap minden évben a Volán és a MÁV próbája. Az idén is felkészült mindkét közlekedési vállalat a megnövekedett forgalom zavartalan lebonyolítására. A MÁV mentesítő vonatokkal és a vasúti kocsik számának növelésével, a Volán másodjáratok, illetve tartalék autóbuszok készenlétbe helyezésével gondoskodik a forgalom lebonyolításáról. A MÁV december 22-én és 23-án Budapest Déli • pályaudvarról 22 óra 45 perckor mentesítő vonatot indít Pécsre, ami 3 óra 04-kor ér Dombóvárra. 21-től január 1-ig, december 27 és 28-a kivételével a Szekszárdról 19 óra 30 perckor Budapestre induló gyorsvonat szerelvényét egy motor- és két személyszállító kocsival megerősítik. 23-án a Pécsről Budapestre mentesítő gyorsvonatot indítanak, amely 18 óra 53 perckor érkezik Dombóvárra. 24-én a Déli pályaudvarról 13 óra 24 perckor indul szintén egy mentesítő vonat, ami háromnegyed ötkor érkezik . Dombóvárra. Karácsony másnapján Dombóvárról délután öt perccel négy előtt Pécsre indul mentesítő vonat. 30-án 13 óra 07 perckor a Déliből Dombóváron keresztül Pécsre, január 1-én háromnegyed négykor Dombóvárról Pécsre indul mentesítő vonat. A MÁV több járatain is a szokásosnál több kocsival közlekednek a szerelvények. Tekintve, hogy a felsorolt vonatok csak indokolt esetben közlekednek, a MÁV kéri az utazni szándékozókat, indulás előtt érdeklődjenek az állomásokon. A Volán a több éves tapasztalatai alapján így szervezte meg az ünnepi forgalom lebonyolítását: 22-én és 23-án a Szekszárdról Budapestre 5 óra 40 perckor, 10 óra 10 és 13 óra 50 perckor, valamint a Budapestről 12 óra 45, 15 óra 10 perckor és 18 óra 30 perckor Szekszárdra induló autóbusz- járatokhoz egy-egy másodjáratot állít be. A többi útvonalon a forgalom zavartalanságát tartalék buszokkal biztosítja. December 22-én és 23-án Szek- szárdon öt, Tolnán egy, Gyön- kön három, Tamásiban két buszt indítanak, Bonyhádon pedig 22-én három, 24-én pedig öt autóbusz áll indulásra készen. A menetrendben meghirdetett valamennyi járat indul, így biztosítják a karácsony este későig munkában lévő dolgozók hazajutását is. A két ünnep között, illetve az év első napjaiban — a sok éves tapasztalat alapján nem kell es nem is fogják járatok számát növelni. Traktortűz Szekszárdim Szekszárd határában, a Béri Balogh Ádám Tsz területén hétfőn alkonyat után kigyulladt egy Sz—100-as traktor. A gépen néhány szerelvény és vezetőfülke vált használhatatlanná; a kár körülbelül 5000 forint. A tűzhöz két gépjármű- fecskendővel vonult ki a szekszárdi állami tűzoltóság. A megmentett érték több mint 20 000 forint. A tűz keletkezési okát még vizsgálják. A Kedves Vevő Szekszárd, mezőgazdasági termékek boltja. A kedves vevő sült kolbászt kér. Megkapja. De hát ez sok, mondja a kedves vevő szenvedő képpel, mire a kartársnő megfelezi az adagot. A bundás, műszempillás kedves vevő nyafog: jaj, ez kevés, tegyen még hozzá. Aztán paprikát kér, időközben eszébe jut, ne paprika legyen, inkább mustár, de ne is mustár, inkább savanyú uborka, öt perc, tíz perc. Telik az idő. Több óhaja nincs, csupán egyetlen szelet kenyér. A kartársnő leszeli. „Vastag”, reklamál a kedves vevő és kér vékonyabb szeletet. A vékonyabbat viszont túl vákonynak találja. Még szerencse, hogy közel a gyógyszertár. Végre nagy nehezen elégedetten távozik. Mindenesetre torkán akad a falat, ha tudja, hogy mit kívántak neki a mögötte várakozó asszonyok ... Ez a kedves vevő nem tudja. Nincs hozzá intelligenciája, felérni ésszel, hogy ő áz üzletben csak az egy i k, de nem az egyetlen vásárló. — ir — Elkészült Talán már két éve is van annak, hogy a bátaszéki mozi vezetője örömmel újságolta: majd meglátom milyen szép mozi lesz itt nemsokára. Lesz új előcsarnok, új fűtés... És lett. A bátaszéki mozi most már új köntösben, új fűtési rendszerrel, új pénztárral, ragyogó világítással várja a nézőket. A mozi vezetője elmondta: a mozilátogatók a sok szép hatására sokkal kulturáltabban viselkednek, megkímélik a berendezéseket. .,A büfé is kész lesz a tavaszra. Sajnos, elfogyott a pénz. így egyelőre csak a helye van meg a büfének. De tavaszra meglesz a büfé is” — ígérte a mozi vezetője. Az ígéretben bízni lehet. Ezt bizonyítja az átalakított mozi is, amely egyre több nézőt vonz. Azt hiszem, én is csatlakozom a moziba járók táborához: egyrészt azért, mert a televízióm a végét járja, másrészt a műsor sem olyan, hogy ne tudna szabadulni tőle az ember. (/. 1. b.) ítélet a Hámori-ügyben Hasznos munka tiltott módon — Egy váratlan felmentés A végéhez közeledő esztendő egyik igen nagy érdeklődéstől kísért Tolna megyei bűnügye tegnap délelőtt első fokon — talán véglegesen — befejeződött. A Szekszárdi Járásbíróság dr. Uzsák Zoltán tanácsa ítéletet hirdetett idősebb és ifjabb Hámori János, valamint Bodai Lajos ügyében. Bodai Lajos és idősebb Hámori János ma már nyugdíjas. Az események idején Bodai a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat igazgatója, Hámori pedig a vállalat szekszárdi kirendeltségének vezetője volt. Ifjabb Hámori János földmérőként édesapja keze alatt dolgozott. Amint a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrfőkapitányság a nyomozás eredményeként feltárta, a két Hámori — Bodai hozzájárulásával — a megengedettnél hosszabb időn át, több tízezer forintra rúgó kiküldetési átalányt vett feL Megyénk — főként Szekszárd — gyors ütemű fejlődése olyan mennyiségű földmérő munkát követelt, hogy azt az igénylők számára sem a pécsi, sem más vállalat nem tudta elvégezni. Idősebb és ifjabb Hámori János önálló vállalkozóként teljesített megrendeléseket a szekszárdi Városi Tanács, a Garay és a Béri Balogh Adám Tsz, továbbá a paksi Nagyközségi Tanács részére. ök dolgoztak a megyeszékhelyen a KISZ. és á Mé- reÿ úti lakótelep, valamint a paksi vásártér kitűzésénél. A szervező, az irányító idősebb Hámori volt. Ugyanő fiktív nevekre vett fel munkabért, a pénznek azonban csak egy hányadát fizette ki az alkalmi munkásoknak. Az igazságügyi szakértő megállapítása szerint nem egy 'munkát túlszámlázott ' a megrendelőknek. Az így okozott kár hozzávetőleg 70 000 forintra tehető. A járásbíróság idősebb Hámori Jánost társtettesként, üzletszerűen elkövetett üzérkedés, valamint hat rendbeli, társadalmi tulajdont károsító csalás bűntette miatt halmazati büntetésül egyévi és hatból napi börtönre, a közügyektől egyévi eltiltásra és 1000 forint pénz-mellékbüntetésre ítélte. Ifjabb Hámori Jánost társtettesként, üzletszerűen elkövetett üzérkedés bűntette miatt egyévi börtönre és 1000 forint pénz-mellékbüntetésre ítélte a bíróság. A járásbíróság ifjabb Hámori szabadságvesztés-büntetésének végrehajtását háromévi próbidőre felfüggesztette. Bodai Lajost a vád és következményei alól felmentette a járásbíróság. Az ügyben a bíróság tanúkat hallgatott ki, arra vonatkozóan! hogy mi indította az igazgatói a jelentős összegű átalányod kifizetésének engedélyezésére. Az átalányok folyósításáról korábban egy magasabb szintű tájékoztatón is volt szói Nem csupán Bodai, hanem néhány más vezető beosztású résztvevő is helytelenül értelmezte az előadó által mondot- tak_egy részét. A későbbi el-' lenőrzések alkalmával senki sem kifogásolta a kiküldetési átalányok fizetését. Mindebből okszerűen következtetett arra a járásbíróság, hogy Bodai Lajos a kifizetések engedélyezésekor tévedésben volt. Az ítélet indokolásában a büntető tanács vezető bírája kifejtette, hogy a két Hámori társadalmi szempontból hasz- nos ™.unkát, véSzett, ez mindkettőjük számára nyomatékos enyhítő körülményként szolgált. A munka elvállalásának módja — és idősebb Hámori esetében a csalás — az, ami megbüntetésüket szükségessé tette. Ha aoa és fia munkáltatói engedéllyel a megrendelőknél másodállást — esetleg mellékfoglalkozást — vállal, nem kerül a vádlottak padjára. A vádhatóság képviselője az ítéletet mindhárom vádlott vonatkozásában tudomásul vette. A két Hámori — védőikkel együtt — háromnapi gondolkodási időt kért. Mivel pedig Bodai Lajos és védője szintén tudomásul vette az ítéletet, az ő vonatkozásában az ítélet jogerős. .) , — borváré «3 j I