Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-09 / 290. szám

t * IT Zavartalanul repül a Hold felé az Apollo—17 Az Apollo—17 három űr­hajósa, Cérnán, Evans és Schmitt hatórás alvással pi­hente ki a késedelmes rajt fáradalmait és izgalmait. Kö­zép-európai idő szerint csü­törtökön este 21 óra 32 perc­kor ébredtek; űrhajójuk ek­kor mintegy 110 ezer kilomé­terre távolodott el a Földtől, s óránként 7560 kilométeres sebességgel rohant a Hold felé. Az iram egy kicsit gyor­sabb, mint tervezték, hiszen be kell hozni a két óra 40 perces lemaradást. Az újabb, péntek reggeli pihenőig könnyű programmal telt el az idő. „Kitakarítunk- egy kicsit” — jelentette Cér­nán parancsnok Houstonnak. A jelek szerint nincs nagy aggodalom amiatt, hogy az indítást követő órákban több­ször is „begerjedt” a riadó­jelző. Amikor a váratlan fény- és hangjelek megszakadtak, ‘ Cemannak szinte hiányérzete támadt: megkérdezte, „sem­mi riadót vagy ehhez hason­lót nem kapunk már?” Közép-európai idő szerint pénteken 7 óra 33 perckor megkezdődött az újabb, ez­úttal nyolcórásra tervezett pi­henés. Ennek megfelelően 15 óra 33 percre időzítették az ébredést, 18 óra 03 percre az első kisebb pályakorrekciót. Este 22 óra 40 perckor lép először a két holdutazó, Cér­nán és Schmitt a holdkomp, a „Challenger” fedélzetére, hogy úrviszonyok között el­lenőrizhesse az egység állapo­tát. Már szombat, pontosan 0 óra 33 perckor lesz, amikor visszatérnek az anyaűrhajóba, az „Americá”-ba. Szovjet küldöttség érkezett Budapestre A Magyar—Szovjet Baráti Társaság meghívására három­tagú szovjet küldöttség érke­zett hazánkba, hogy részt ve­gyen a Szovjetunió megalaku­lása 50. évfordulójának ha­zai ünnepségein. A küldöttsé­get, amelyet J. V. Bromlej, a Szovjetunió Tudományos Aka­démiájának levelező tagja, az etnográfiai intézet igazgatója, a szovjet—magyar történész­bizottság elnökhelyettese, ve­zet, a Keleti pályaudvaron Nagy Mária, az MSZBT fő­titkára, Tóth József, a Kül­ügyminisztérium főosztályve­zetője fogadta. Ott volt N. I. Darcsijev, a budapesti szovjet nagykövetség másodtitkára. (MTI) Smith hajlandó tárgyalni Nagy-Britanniával ? Ian Smith, a rhodesiai faj­gyűlölő rendszer miniszter- elnöke csütörtökön a parla­mentben közölte, hogy hajlan­dó tárgyalásokat kezdeni az 1971-ben Angliával kidolgozott, úgynevezett függetlenségi meg­állapodás értelmezéséről és végrehajtásáról, de nem lehet szó magának a megállapodás­nak újratárgyalásáról. A parlament fekete bőrű kép­viselőinek arra az ellenvetésé­re, hogy a megállapodást an­nak idején a néger lakosság szinte egyöntetűen utasította el. Smith cinikusan megjegyez­te, hogy a lakosság választhat az 1969 óta érvényben lévő alkotmány, vagy az 1971-es megállapodás között. Mint ismeretes az ország öt és félmilliós afrikai lakosságá­nak megkérdezése nélkül ki­dolgozott angol—rhodesiai megállapodást a Nagy-Britan- niából küldött( Pearce-bizott- ság a fekete bőrű többség kö­rében végzett vizsgálat alapján elfogadhatatlannak minősítet­te. Kanada diplomáciai kapcsolat felvételére készül az NDK-yal A Német Demokratikus Köztársaság hivatalos elisme­rése Kanada részéről már csak idő kérdése — jelentette ki csütörtökön Ottawában Pierre Elliott Trudeau minisz­terelnök. A továbbiakban elmondotta. hogy kormánya régóta fon­tolgatja a diplomáciai kapcso­latok felvételét a demokrati­kus Németországgal, de addig nem szándékozik hivatalos kapcsolatot létesíteni, míg a két német állam tárgyalásai be nem fejeződnek. Jelezte, hogy az NDK és az NSZK viszonyát rendező alapszerző­dés december 21-i aláírása után a kanadai kormány dön­teni fog a kapcsolatfelvétel időpontjáról. Hozzátette még, hogy véleménye szerint Kana­da és az NDK diplomáciai kapcsolatra lépése kedvezően fog hozzájárulni az európai enyhüléshez. Száj- és körömfájás Csehszlovákiában Ismeretes, hogy Prágában hi­vatalosan bejelentették, misze­rint Szlovákia több vidékén száj- és körömfájás megbete­gedés fordult elő. Ezért a csehszlovák külügy- és belügy­minisztérium 1972. december 8-i hatállyal elrendelte magán- személyek kiutazási tilalmát Magyarországra, Romániába. Jugoszláviába és a Szovjetunió kárpát-ukrajnaj területére. Il­letékes magyar szervek ezúton hozzák az érdekeltek tudomá­sára, hogy az említett okokból — további intézkedésig — a magyar állampolgárok sem utazhatnak ki Csehszlovákia területére, és Csehszlovákián keresztül azon túlra, még szolgálati útlevéllel sem. Nem vonatkozik e tilalom, illetve korlátozás a hazájukba visz- szautazó csehszlovák állampol­gárokra, ezek azonban kizáró­lag Komárom és Hidasnémeti határállomásokon át utazhat­nak vissza hazájukba. Az uta­zásra vonatkozóan a magyar államvasutak információs szer­vei készséggel adnak felvilá­gosítást (MTI) A munkamenetre vonatkozó javaslatokkal foglalkozott a helsinki tanácskozás Helsinki, Kis Csaba, az MTI különtudósítója jelenti : Helsinkiben, a dipoli konfe­renciacsarnokban pénteken folytatták az európai biztonsági konferencia előkészítésével foglalkozó nagyköveti tanács­kozás tárgyalásait. A napiren­den ismét az a kérdés szere­pelt, hogy milyen módon fog­lalkozzanak a résztvevők által a biztonsági konferencia meg­rendezésére előterjesztett kü­lönböző javaslatokkal. A pénteki ülés alig 45 per­cen át tartott. Az írásban be­terjesztett javaslatok mellett pénteken több küldöttség to­vábbi módosításokat terjesz­tett elő a tanácskozás további tennivalóival kapcsolatban. A Lengyel Népköztársaság nagy­követe a többi között javasol­ta, fogadja el a tanácskozás a további munkamenetre vo­Ünnepélyesen aláírták az NDK és Finnország diplomáciai kapcsolatairól szóló szerződést külügyminiszter ebédet adott az NDK külügyminisztere tisz­teletére. Helsinki Bonnal is folytat tárgyalásokat az államközi kapcsolatok rendezéséről, de ezek még nem jártak ered­ménnyel. Finnország után több más skandináv állam is bejelentette, hogy kész az NDK elismerésére. A Finn Kommunista Párt Központi Bizottsága csütörtö­kön nyilatkozatban üdvözölte a szerződés aláírását, az NDK- val való kapcsolatok rendezé­sét. Pénteken egyébként vala­mennyi finn lap terjedelmes jelentésben számolt be Otto Winzer látogatásáról. Helsinki MTI. Pénteken rö­viddel déli 12 óra után Hel­sinkiben a kormánypalótában ünnepélyes keretek közt írták alá azt a szerződést, amelyet a Német Demokratikus Köz­társaság és Finnország kötött államközi kapcsolataik rende­zéséről. Ugyancsak aláírták a két ország megállapodását, a diplomáciai kapcsolatok nagy­követi szinten történő felvéte­léről. A két okmányt Otto Winzer, az NDK' és Ahti Kar- jalainen, Finnország külügy­minisztere írta alá. Winzer csütörtökön késő es­te érkezett a finn fővárosba. Az aláírás után Karjalainen A dél-vietnami felszabadító erők átütő sikere A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártjának hivatalos lapja pénteki vezércikkében a Quang Tri körüli hadihelyzet alakulásával, a dél-vietnami népi felszabadító erők újabb átütő sikereivel foglalkozik. A vezércikkből kitűnik, hogy a dél-vietnami forradal­mi erők 1972. novemberében Quang Tri körül harcképte­lenné tettek és foglyul ejtet­tek mintegy nyolcezer ellen­séges katonát, felmorzsolták, illetve megtizedelték a sai- goni gyalogság hét zászlóal­ját és tizennyolc századát, s megsemmisítettek két páncé­los zászlóaljat. Ezenkívül le­lőttek 44 ellenséges repülőgé­pet, elpusztítottak vagy meg­rongáltak több, mint 120 ka­tonai járművet, 76 ág'-út és aknavetőt. A levegőbe röpítet­tek 38 lőszer- és üzemanyag­raktárát, továbbá nagy meny- nyiségű fegyvert és hadianya­got zsákmányoltak. Az amerikaiak és saigoni bábjaik november hónapban az időjárási viszonyokat ki­használva ellentámadásokat indítottak Quang Tri városá­tól északra és nyugatra — Ír­ja a lap. — De megsemmisítő vereségeket szenvedtek. Az ellenség Quang Tri körüli ve­Rcpülőgéprablás Etiópiában Hat légiutas — közöttük egy nő — lelte halálát pén­teken reggel, amikor az addis- abebai repülőtéren repülőgép­rablás kísérlete közben tűz­harc tört ki. Az első hírek szerint hét etiópiai, közelebb­ről észak-eritrai géprabló megkísérelte hatalmába kerí­teni az „Ethiopian Airlines” egyik Európába induló „Boe­ing” repülőgépét. A tűzharc­ban további kilenc utas meg­sebesült. A rablási kísérlet körülményei egyelőre isme­retlenek. resége elsősorban az amerikai agresszorok, az amerikai lé­gierő és haditengerészet ku­darca. A B—52-es repülőerő­dök, a Phantom típusú va­dászbombázók, az amerikai haditengerészet tüzérsége kép­telen volt megakadályozni a felszabadító erők támadásait. natkozóan azt az előterjesztést) amelyet csütörtökön a Magyar Népköztársaság nagykövete Rónai Rudolf nyújtott be. A magyar javaslat, mint jelen­tettük azt indítványozza, hogy elsősorban a. biztonsági kon­ferencia ügyrendjét és a részt­vevők körét vitassák meg, mi­előtt érdemben foglalkoznának a nagykövetek a javasolt na^ pirendi kérdésekkel. A pénteki ülésen NagyJ Britannia, illetve az NSZK küldöttsége is előterjesztett in­dítványokat, amelyek főként a napirendi kérdéseknek adná­nak elsőbbséget de nem zár­ják ki más témák megvitatá­sát. Az újabb előterjesztéseket most ismét írásban juttatják el a részvevőkhöz tanulmányo­zás végett és sorsukról esetleg már a hétfői ülésen döntenek. Ugyanekkor kerül előrelátha­tólag napirendre a nagyköveti tanácskozás időrendjének el­döntése is. Szombaton a nagykövetek nem tartanak megbeszélést. A legközelebbi ülés hétfőn dél­előtt lesz a dipoli konferencia­csarnokban. (MTI) A SALT-tárgyalások második fordulója Az Egyesült Államok és a Szovjetunió képviselői pénte­ken Genfben megtartották a SALT-tárgyalások második fordulójának 6. ülését. Az Egyesült Államok képvi­seletének épületében rendezett találkozó egy és háromne­gyed óra hosszat tartott. A küldöttségek az ülés után a szovjet misszió épületében munkaebéden vettek részt. A konferenciához közelálló körök szerint a pénteki talál­kozó a megszokott „komoly és tárgyszerű” légkörben zajlott le. A SALT-tárgyalások követ­kező ülését december 12-én, kedden tartják a Szovjetunió képviseletének épületében^ (MTI) Pénteken ismét tárgyalt Le Dnc Tho és Kissinger Le Duc Tho, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bi­zottságának tagja, a VDK Pá­rizsban tárgyaló küldöttségé­nek különleges tanácsadója és Henry Kissinger, Nixon ame­rikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója pénteken dél­után 15,00 órakor folytatta bi­zalmas megbeszéléseit Párizs Neuilly-sur-Seine nevű előváro­sának egyik épületében, amelyben a szerdai eszmecse­rét is tartották. A francia fővárosban csütör­tökön délelőtt derülátó hírek terjedtek el a közeli meg­egyezésről, az esti órákban azonban jólértesült párizsi kö­rökben már szkeptikusan nyi­latkoztak a bizalmas megbe­szélések gyors befejezésének kilátásairól. „Komoly problé­mák merültek fel annak nyo­mán — jelentette péntek reg­geli tudósításában a DP A nyu­gatnémet hírügynökség — hogy az amerikaiak ismét vita tár­gyává kívánják tenni az októ­berben már tető alá hozott fegyvernyugvási megállapodás számos pontját.” intézkedések Franciaországban az infláció lelassítására Párizs (MTI) Messmer mi­niszterelnök és Giscard d’ Es- taing gazdasági és pénzügy­miniszter csütörtökön este a francia televízióban személye­sen ismertette a miniszterta­nácsnak az infláció lelassítá­sára hozott határozatait. Ezek főbb pontjai: 1. ) Január elsejétől kezdve hat hónapig átmenetileg csök­kentik, s egyes esetekben meg­szüntetik az élelmiszerekre és egyes iparcikkekre kivetett ér­téknövekedési adót, 2. ) az államháztartásban így támadó hiány pótlására az ál­lam ötmilliárdos kölcsönt vesz fel, 3. ) megnehezítik a bankok áltai való hitelnyújtást, 4. ) némileg emelik a taka­rékbetétekre vonatkozó kamat­lábat. Az utóbbi hónapokban rend­kívül meggyorsult az áremel­kedés üteme Franciaországban, ami növelte a széles körű elé­gedetlenséget, s a választások küszöbén egyre kényelmetle­nebb helyzetbe hozta a kor- •' mánypártokat. A most meg­hozott intézkedések fő célja az. hogy átmenetileg fékezze az inflációs folyamatot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom