Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-31 / 307. szám
1 i t Petőfi és népe A költő, akit ünnepiünk, nem szerette az ünnepélyességet. Rendkívüli hatásának egyik titka épp az, hogy az emelkedett, fellengző nemesi költészettel szemben a nép egyszerű, cicomátlan nyelvén szólalt meg, elutasított minden dagályt, álbeszédnek minősítette a valóságtól elszakadt, mesterkélt, finomkodó, hamis stílust. Vigyáznunk kell hát, ha róla írunk: esetleg épp leghangzatosabb szavaink kerülnek legmesszebb az ő szellemétőh Es nem is csalt a stílusról van itt szó. Sokkal többről, elvekről. Amikor 1848 tavaszán, a forradalmi lelkesültségben úszó főváros népe egymásután rendezte a fáklyás felvonulásokat és kivilágításokat az új kormányférfiak tiszteletére. A költő keserű szavakat rögzített naplójába: „Mennyi ünnep egy hónap alatt! Vigyázzatok, hogy ezek után a fényes éjek. után sötét napok ne következzenek. Ha vesszük, e férfiak i'alamennyien megérdemelték a megtiszteltetést, melyben részesültek; de ha meg nem érdemelnék is, csak úgy megtiszteltük volna őket, és ez a szomorító a dologban. Borzasztó vasárnapi nép vagyunk! Nekünk mindig ünnep kell, és ha egyszer nem lesz emberünk, akit megünnepeljünk, majd a holdvilágnak viszünk fáklyás zenét s csinálunk kivilágítást. Talán azért vagyunk olyan rongyosak, mert mindig ragyogni akartunk.” Kétszeresen vigyázzunk hát, ha ünnepeljük őt, nehogy „vasárnapi nép” módjára fogjuk fel az ünnepet. Ma már l'egkonokabb ellenségeink sem állítják, hogy rongyosak volnánk, de azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy a „vasárnapi népre” jellemző hangulatokból végleg kigyógyultunk. Bármennyire megcsömörlöt- tünk is hamis kultuszok ünnepeitől, születésének másfél százados évfordulóján őt mégis ünnepelnünk kell. Kit, ha nem . őt? Hol van,' nemcsak irodalmunk, kultúránk, de egész történelmünknek olyan alakja, aki méltóbb volna kegyeletünkre? Az általa annyira szeretett Rákóczi, s az általa nem túlzottan kedvelt, de azért őszintén nagyrabe- csült Kossuth mellett, tehát a vitathatatlan legnagyobb magyar* mellett a helye. így látja őt a nagyvilág is. Az egész művelt emberiség számára mindekelőtt ő a magyar költő, sőt egész népünknek is ő a legismertebb és legnagyobb hatású képviselője a Világban. Csak természetes — gondoljuk magától értetődően —, hogy az irodalmi divatok szükségszerű hullámzása, s a korviszonyok változásával járó ízlésváltozások ellenére a magyar nép legkedvesebb költője ma is — Petőfi Sándor, De így van-e? A hozzá méltó ünneplés első jellemvonása az igazságra törekvés. Az igaz szavú költőről jószándékkal sem szabad valótlant állítani. Vizsgáljuk hát meg őszintén, szólamok nélkül, csakugyan igaz-e a fenti tétel? Igaz-e, hogy nemcsak Petőfi tekintette magát a nép költőjének, hanem a nép is — ma is! — a magáénak érzi Petőfi Sándort? A statisztikai adatok bíztatóan hangzanak. Egyetlen magyar költő művei sem fogytak el olyan példányszámban, mint. az övéi. Nincs is még egy magyar költő, akiről oly sokan tudnának ebben az országban: ha mást nem —, mint a tévé egyik sorozatában láttuk — legalább any- nyit, hogy költő volt, ő volt a költő. Saját tapasztalataim is ezt igazolják. Hivatásos Petőfid kutató lévén, tudnom kell, hogy mit tudnak azok, akiknek írok, s így gyakran vállalok előadást, vitát, beszélgetést. 1972-ben mintegy 45 alka’ommal találkoztam Petőfi iránt érdeklődő hallgatókkal, az ország legkülönbözőbb tájain,. Majdnem mindenütt tapasztalhattam, hogy milyen megkülönböztetett tisztelet él a költő iránt. Majdnem mindenütt, de nem egyformán. Volt protokolláris, nem túl tartalmas összejövetelünk is, volt, ahol a költőnek csak néhány igaz híve jelent meg, de nem kevés helyen több órai eszmecsere után is alig lehetett berekeszteni a vitát S ha őszinték akarunk lenni, azt is látnunk kell, hogy nem minden tisztelet egyformán értékes. Sokak számára a költő csak néhány népdal, s a legismeretebb szerelmes és tájleíró versek alkotója. Ezek az olvasók nem jutottak el a nagy forradalmi költeményekig, még kevésbé a gondolati líráig, a Világosságot! és Az apostol szintjéig, vagya prózáig, a nagyszerű úti levelekig, a publicisztikai cikkekig, az 1848-as naplóig. Ahol sikerült őszinte vitahangulatot teremteni, ott rendszerint felléptek azok is, akik a költőt elavultnak, túlhaladottnak, korszerűtlennek ítélik. Igaz tehát — szinte sta- • tisztikailag is —, hogy mindennek ellenére Petőfit ismerik és szeretik a legtöbben. De az is igaz. hogy öncsalás volna nem látni, milyen nagy még a tájékozatlanság és az értetlenség is. Petőfi szellemének napvilága még nem ragyog be minden ház ablakán. Erről beszélgetve igen sok becsületes és jószándékú tanár panaszkodott vitáinkon, hogy nem találja meg Petőfi korszerű tanításának módjait, hogy kudarcnak érzi a Petőfi-órákat .és így . tovább. Biztos, hogy sok függ tőlük. De ha ma, kivált,, az, ifjúság egy részében, és iíiég inkább némely értelmiségi körökben közönyt tapasztalunk a múlttal szemben, akkor e jelenség érdemi okát mindenekelőtt a társadalom változásaiban kell keresnünk: az életformák teljes átalakulása ingatta meg a szoborrá merevedett nagysáEgy magyar fordító Petőíi-arcliívuma Alekszandr Gerskovics, a m 'szkvai művészettörténeti intézet főmunkatársa, a művészettudományok kandidátusa. Lakása falán magyar fes-' tők művei : reprodukciók. Dolgozószobájának. könyvespolcán magyar írók alkotásai. — Első élményem Magyar- országról — háborús élmény. Tizenkilenc ■ éves voltam, tiszt a szovjet hadseregben, részt vettem Magyarország felszabadításában. Hadosztályunk Szolnokon harcolt, a gyalogság, amelynek tagja voltam, kelt át először a Tiszán. Másfél évig tartózkodtam Magyar- országon. Fél évig a hadműveletekben vettem részt, majd egy évig a hadtest lapjának voltam munkatársa. Másfél év alatt módom volt rá, hogy a magyar nyelvvel ismerkedjem, de bevallom, akkor még nem gondoltam arra, hogy magyar drámák, prózai művek fordítója leszek. Amikor visszakerültem Moszkvába, azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy angolul tanulok. Az idegennyelvű főiskolán mégis a magyar szakra kerültem, úgy éreztem, a magyar nyelvet" már valamelyest ismerem, ezért határoztam így. Itt kezdtem rendszeresen foglalkozni a magyar irodalommal és ugyanakkor befejeztem a háború ideje alatt félbeszakított tanulmányaimat is, a Gorkijról elnevezett irodalmi intézetben. Négy éven keresztül ismerkedtem a magyar nyelvvel, a magyar irodalommal. Diplomamunkámat 1949- ben védtem meg, a dolgozat témája ez volt: Puskin művei Magyarországon. A Novij Mir című irodalmi folyóiratban jelent meg. Ez volt az első munkám, amit publikáltak. — Az elmúlt 23 év alatt lefordítottam sok magyar regényt, színdarabot, novellát. Első munkáim a magyar klasszikusok voltak. Vörösmarty Csongor és Tündéje, Móricz Zsigmond Úri muri című munkája, Jókai A kőszívű ember fiai című alkotása. Én írtam az első külföldi monográfiát Katonáról, a nagy drámaköltőről. Végül is mintegy 50 magyar drámát fordítottam orosz nyelvre, a többi között Petőfi egyetlen színpadi művét, a Tigris és hiénát is. Az évek során sűrűn ellátogattam Magyarországra. „Budapest színházi élete” címmel jelent-meg munkám, majd Fábri Zoltán filmrendezőről írtam könyvet. S nemrég Petőfi Sándorról. Alekszandr Gerskovics dolgozószobájának egyik sarka Petőfi-archívum. — Húsz éve gyűjtöm a Petőfi-archívum anyagát. Petőfi verseit, könyveit jól ismerik a Szovjetunióban, de nem ismerik a költőt, az embert. Hiszem, hogy nemcsak a ma-- gyár irodalomnak, hanem a világirodalomnak is kgvés olyan alakja van, mint Petőfi, akinél a költői és emberi magatartás teljesen azonos. Húsz éve járom az antikváriumokat, levelezek magyar barátaimmal, s ma már azt hiszem, kijelenthetem, minden Petőfi-munka, minden kiadásban, az elmúlt századtól kezdődően, birtokomban van és archívumomban feltalálható a világ minden részén megjelent Petőfire vonatkozó monográfia, visszaemlékezés, adat és fényképmásolat is. Egyébként, ha már Petőfiről van szó, Petőfi Sándor kitűnő drámaíró is volt. nemcsak költő. Amikor Tigris és hiéna című színdarabját fordítottam, akkor éreztem ezt. Ha mi Puskint nemcsak, mint költőt értékeljük, hanem mint az Anyegin, vagy mint a Borisz Godunov és más dráma szerzőkét, akkor Petőfi írói arcképe is csak úgy válhat teljessé. ha megismerkedünk vele, mint színpadi szerzővel is. Egyébként nemrég jelent meg a moszkvai Isskusztvo kiadó gondozásában erről a témáról egy könyvem, Petőfi drámai színháza címmel. — Jelenleg min dolgozik? — Petőfi születésének 150. évfordulójára' készülünk a Szovjetunióban. Reprezentatív kiállítást rendezünk és megjelentetjük Petőfi válogatott költeményeit. tt. Barta Lajos A szarvassá vált fiuk Illusztráció Bartók: Kantáta Profanájához. Érdi Judit rajza gok talapzatát. Egy békés, konszolidált, reformokra, módszeres építőmunkára berendezkedett korban, természetszerűen válik problematikussá különösen a forradalmi hagyomány. Számítsuk még mindehhez a modern művészet új ízléseket kifejező, új látásmódokat bevezető hatását, s akkor semmiképpen sem fogjuk iskolai-tanítási kérdéssé egyszerűsíteni Petőfi utóéletének fenti problémáit. A valóságos társadalmi okok felvázolása persze ürügyül sem szolgálhat arra, hogy e helyzetben megnyugodjunk. Annál is kevésbé, mert minden korban egyszerre többféle tendencia is érvényesül, s a költőnk hatását fékező körülmények mellett ellenkező tényezők is működnek. Nézzük például elsőnek a szorosabban vett költészeti kérdéseket. Tény, hogy napjaink lírája, különösen Nyugaton, de nálunk is, messze került a XIX. századi eszménytől. De már oly mesz- sze, hogy egyre többször támad vágy az emberekben egy olyan költészet iránt, amely a kiválasztottak szűk körén túl is hat, valóban a néphez is szól, pontosabban a nép érdeklődő részéhez. Ilyen helyzetben Petőfi életműve ösztönző példát kínál arra, hogy a költő az új, a bonyolultabb viszonyok között is forradalmi újítóként keresse azt az utat, amelyet Petőfi a maga korában megtalált, s amely visszavezetné a költészetet a tömegekhez. Uira időszerűvé válik a forradalmár is. Nem azért, mint a valamiféle barikádos forradalomra volna szükséglehetőség ma, hanem azért, mert a legbékésebb korokban is kellenek olyan emberek, akik hittel, meggyőződéssel, szenvedéllyel elvek képviselőiként tudnák fellépni. Az igazat, szépet akaró, érts kockázatokat vállaló forradalmár ,.oem mehet ki a divatból”. Helyzete, funkciója megváltozhat, de a férfi, akinek elve van — mint Petőfi követelte —, nem fog kiveszni a történelemből. Mert a magatartás lényege nem ta mindenáron! forradalomesinálás, hanem a forradalmi szembeszállás mindenféle eltespedés- sel, kényelmeskedéssel, meg- alkuvássaL S erre ma is szükség vaui Petőfi tehát e tekintetben is időszerű eszmény marad. Vagy pontosabban: az kell, hogy legyen. De, hogy az lehessen, ahhoz mindenekelőtt meg kell ismertetnünk az igazi, a teljes Petőfit — minél több emberrel. Ünnepeinknek is az a legfőbb értelme és jogosultsága, hogy műveit terjesztve, magyarázva, igazi értőinek seregét növeljük. Nem szabad egyedüli és kötelező mintává tenni őt Akkor volt hatása a legkéte- sebb, amikor lobogóvá emeltük. Derék magyar állampolgár lehet az is, aki nem akarja Petőfi példáját követni. Az irodalomban sem kell egyedül üdvözítő példának kikiáltani. De mindent meg kell tenni azért, hogy ezt a példát a maga teljességében, hamisítatlan igazságában ismerhesse meg mindenki. Ezen az ünnepen minden okunk megvan arra, hogy elégedetten nyugtázzuk Petőfi világméretű diadalát és a szű- kebb körben, népe körében kivívott győzelmét. Mindabban. amit elértünk, benne van az 5 eszméinek,, példaadó, ön- emészco harcának történelmi erővé vált tanulsága is. Nem a kegyelet, hanem saját nemzeti önérdekünk követeli meg, hogy ezt az erőt még eltökéltebben használjuk fel mindennapi küzdelmeinkben. FEKETE SÁNDOR ""újság 7 1972. december 31.
