Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
édesanyák, otthon A rádió egy riportműsora nemrég meglehetősen komor képet festett a gyermekgondozási segélyen lévő dolgozó nők és munkahelyeik kapcsolatáról. Nem szándékozunk a család, az összetartozás ünnepének ürügyén kozmetikázni azt a valóságot, amit ez a riport fölfedett, de talán nem ártalmas vállalkozás, ha mi is megszólaltatunk e kapcsolatokról néhány édesanyát. Az az anya- és gyermekvédelmet szolgáló ellátás, amelyet államunk ez idő szerint biztosít, nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó, hiszen nálunk jóval gazdagabb országok „zsebéből” sem telik arra, hogy lehetővé tegyék az anyák számára — államköltségen — az otthon maradást. Lehetővé azért, hogy maguk láthassák el kisgyermekeiket abban az időszakban, amikor azoknak az anyai gondoskodásra a legnagyobb szükségük van. 1.970-ben — országosan a havi 500—600 forintos gyermek- gondozási segélyt élvezők száma meghaladta a 140 ezret. A szám azóta csökkent. Jelentősen növekedtek azonban azok a párt. és állami intézkedések folytán adható további kedvezmények, amelyek biztosítani hivatottak, hogy a dolgozó ,nővet a gyermekgondozási idő tartama alatt ne érhessék károsodások. Mind munkajogi, •mind társadalmi, mind erkölcsi megbecsülés szempontjából ugyanúgy nevelhessék gyermekeiket, mintha dolgoznának. Jogszabály írja elő, hogy a segélyezés lejárta, vagy megszüntetése után a kismamák eredeti, vagy ahhoz hasonló munkakörbe kerüljenek vissza. Minden rendben is van e tekintetben? Nem ezt kívánjuk az elkövetkezőkben bizonyítani, hiszen az anya- és gyermekvédelmet szolgáló ellátás ügyeit emberek intézik és nem angyalok. Éppen ezért kétségkívül akadnak a pozitív példák mellett úgynevezett negatív határesetek is, amelyeknek híre gyorsabban jár, mint a kedvező példáké. Tudunk olyan ipari üzemről, nem egyről, amely a terhesség időszakában javasolt könnyebb munkabeosztást is csak huzavonák árán adja meg az arra rászorulónak. Holott a kúné- lőbb beosztást az anya és a születendő csecsemő egészségéért felelős szakorvos javasolja. Tudunk viszont olyan munkahelyről is, amely — mint például a Tolna megyei KÖJÁL — gyermekgondozási segélyen lévő dolgozóját terjesztette föl annak távollété- ben kitüntetésre. Hermann Nándorné közegészségügyi ellenőr ez év tavaszán vette át az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetést. Túl szép lenne, ha a gyermekgondozási segélyt élvező édesanyák és az üzemek, vállalatok, intézmények portáin már csak ilyen lenne? Lesz ilyen is! Bízhatnak benne olvasóink, hogy idővel csak ilyen lesz, sértetlen marad az a jó, emberi megtartó kapcsolat, amely mérsékelni kéoes a munkából való kiesés szakmai, anyagi, némelykor erkölcsi hátrányait, veszteségeit. Hogy mikor? Amikor társadalmi és egyéni érdek összhangban tud csak szólni a jövő generációkért! Ha múlt időben és egy nyelven beszélhetünk már arról, ami napjainkban gyakorta el tudja keseríteni a minden dolgainkra figyelő embert. A munkahelyek, a munkahelyi kollektíváit, melyek oly sokat tesznek a mindenki egyért, egy mindenkiért elv alapján, lehetnének máris éberebb, következetesebb szántónkéról az anya- és gyermekvédelmet szolgáló ellátás napi tennivalóinak. Hiszen a tulajdonosi tudattól áthatott társadalmi ellenőrzés az anya- és gyermekvédelem terén is nélkülözhetetlen fontosságú dolgunk... A hegy nem megy Mohamedhez... M. Lajosnét az utcán még lánynevén szólítják az ismerősök. Tizenkilenc éves sincs, Kati lánya öthónapos. — Kislányom születéséig a selv- <v ,rban dolgoztam szövőként. Szerettem a gyárba járni, jól is keresnem. Az átlagfizetésem 2260 forint volt. Édesanyúméknál lakunk, de nemcsak építkezésre, sok minden egyébre kellene a pénz, mégis úgy döntöttünk, hogy mind a három évet kiveszem. A gyerek miatt, a kicsinek szüksége van az anyai gondoskodásra. A szülés után volt nálam két munkatársnőm, a szakszervezet képviseletében. Arra gondoltam, na, most engem is „kipipáltak”. .. Amikor még dolgoztam, hallottam a kismamáktól, hogy egyszer megnézi őket a szakszervezet, és ezzel lefudia az ügyet. Azóta tényleg nem is voltak nálam, csak azok a munkatársaim, akikkel egyébként is jó barátságban vagyok. A kapcsolatom azért megvan a gyárral. Édesanyám is ott dolgozik, tőle értesülök minden eseményről, így azt is megtudom, hogy ml az, amiből kihagytak. Lehet, hogy a benti rendezvények többségére nem tudnék elmenni, mert a kicsi teljesen leköti az időmet, de nagyon jól esne, és el is várnám, hogy azért értesítsenek róla, elvárjanak minket is, kismamákat. Ha a hegy nem megy a Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. A pénzt kiküldenék postán, de én mindig személyesen megyek be érte. Meglátogatom a munkatársaimat, a gépemet. Szeretnék ugyanoda visszakerülni majd, ahol a szülésig dolgoztaim, de általában arra a gépre rakják az embert, ahol éppen üres hely van. Ezt meg lehet érteni, de az bánt, hogy még csak néhány hónapja vagyok távol, és máris érzem, hogy idegenül fogadnak azok, akikkel nem voltam közvetlen munkatársi viszonyban. Most, amikor legutóbb a gyárban jártam, hallottam, hogy felhívták a bizal- mik figyelmét ránk. Nem panaszkodhatok arra sem, hogy nem tekintenek a gyár teljes értékű dolgozójának. A múltkoriban kiselejtezett hordókat lehetett igényelni a gyári dolgozóknak. Nem mindenki kapott, de én köztük voltam. Hogyan képzelem el? Kezdjük a legelejével: tájékoztassák a szülés előtt álló asszonyokat, hogy milyen teendőik vannak, mit kell elintézniük, ha otthon akarnak maradni. Ne csak egyszer látogasson meg a szakszervezet, ne csak egyszer legyen mód a képviselőivel beszélgetni. És értesítsenek a gyár eseményeiről. Minden héten bejöttem... Hegedűs Gyula gépműhely! szerelő a regölyi Népakarat Tsz-ben. Tavalyi átlagos havi keresete 1678 forint volt, vagyis zsebén is érezte a termelő- szövetkezet gyöngébben sikerült gazdasági évét, ugyanis a korábbi esztendőben havi 1342 forintot keresett. Hegedűs Gyuláné született Sós Margit már kevésbé, mert bár termelőszövetkezeti tag, mint könyvelő havibéres, másfél ezerért. Csakhogy ez a másfél ezer forint jóidőre kiesett a Hegedűs-család költségvetésé, bői, ugyanis új állampolgárként. jelentkezett a világra Hegedűs Zsolt. — Az öthónapi szülési szabadságot nem számítva másfél évig voltam otthon, — mondja a munkahelyére nemrég visszatért fiatalasszony. —- Havi ötszázzal, nálunk ennyi a gyermekgondozási segély, — Megérte? Nem is válaszol az együgyü kérdésre, hanem valószínűleg Zsoltra gondol és mosolyog. — Mivel segítette a közösség? , — A termelőszövetkezet hétszáz forint anyasági segélyt adott. CSÉB-tag vagyok, onnan négyszázat kaptam. Ezenkívül a vezetőség is megszavazott külön négyszázat — A gyerek, főleg a kisgyerek, nemcsak öröm, hanem gond is. El tudott-olykor szakadni otthonról? — Szerencsére. Itt lakunk nem messze, szinte minden héten bejöttem az irodába. (Ez csakugyan szerencse. Ne gondolja ugyanis a városlakó, hogy Regölyben nincsenek távolságok. Aki például Majsa- puszta szélén lakik, az kétszer is meggondolja, hogy akár keREICH KAROLY RAJZA rékpáron elmenjen a falu másik végére.) — Ilyenkor könyvelgetett egy kicsikét, vagy csak be- s„oig£ ett a kartársnőivel? — Könyvelgetett a csuda! Beszélgettünk. Hiszen falubeliek vagyunk, nekem még a dédöregapám is itt született., mindenkit érdekel a más örö- me-baja. — Most, hogy visszajött, érzi-e az otthon töltött másfél év hiányát? — Igen. Kicsöppentem a gyakorlatbóL — Zsoltra most ki vigyáz? — Édesanyám. — Bölcsőde? — Nincs. Ez sokunk legnagyobb bánata. Sajnos nem olyan sokaké, hogy a bánatot orvosolni lehetne. Tanácstagot kérdeztünk erről. Regölyben kevés gyerek születik. Lényegesén kevésebb r • bö!c"'-»;t lenne érdemes fenntartani nekik. Egy műszakba járok majd — M. P.-névéi a s'óen’í-dials „kisboltjában” beszélgettünk. — Éppen a gyéreiteknek viszek valami cukorfélét, —• monta. M. P-né egy azon sióagárdi fiatalasszonyok közül, aki igénybe vette államunk segítségét, a hároméves gyere me.ígo..dozási segélyt. — Kétszer is igénybe vettem. Még négy hónap volt vissza az első gyermek születése után, amikor ismét kisbabánk lett. így négy hónapig ezerkétszáz forintot kaptam. — Hová kerülnek a gyerekek, ha lejár az újabb három év? — Sajnos, itt Siőagárdon nincs bölcsőde. Talán azért is terveztünk így, hogy a nagyobbik gyerek el tudja máj« vinni a kisebbet az oviba. — Mennyi van még hátra a három évből? — Még egy év. öt éve itthon vagyok már. Jó lenne, na még annyi időm lenne vissza, mint amennyi eddig letelt. — Annyira hasznosnak találja? — Természetesen. Minden időmet a gyerekekkel tölthe- tem, nevelhetem őket. És persze, minden hónapban megjön a hatszáz forint. Arra is nagy szükség van. — Hol dolgozik? — A Szekszárdi Nyomdában. —- Óhatatlanul arra gondolok, hogy ennyi idő után akár el is felejtették munkahelyén— — Nem. Nem felejtettek eL Nem engedtem, Minden negyedévben legalább egyszer bemegyek, beszámolok a gyerekekről, az itthoni dolgokról, és persze, kikérdezem a munkatársaimat is, hogy mi újság, hogy vannak? Volt már rá példa, hogy ők látogattak meg. Különben annyi az új arc a nyomdában, hogy én lassan már csak a törzsgárda-tagokat ismerem. — Mennyivel keresnek többet a munkatársai? — Két forinttal több órabért kapnak, mint amikor eljöttem. — Mit gondol, utoléri őket? — ígéret van rá. Azt ígérték, hogy ha visszamegyek, ugyanannyiért dolgozom majd én is, mint ők. Azt is mondták, hogy a gyerekek miatt nem károsodhatom anyagilag. Azután, majd elfelejtettem, Ígéretet kaptam arra is, hogy amíg a gyerekeim nem érik el a tízéves kort, csak egy műszakba kell járnom. — Gondolt-e arra, hogy előbb visszamegy dolgozni? . — Volt rá eset, hogy szerettem volna, de komolyan azért mégsem gondoltam rá. A gyerekeknek itthon volt rám szükségük. Tulajdonképpen hálás is vagyok, hogy hat évet velük tolthetek. HURKA KÉSZÍTÉSÉHEZ IGEN ALKALMAS TÖRMELÉK RIZS 6,60 FT FOGYASZTÓI ÁRON MÁR KAPHATÓ a Tolna megyei Népbolt Vállalatnál és a szövetkezeti élelmiszerboltokban. Baranya—Tolna megyei Élelmiszer- és Vegyiáru- Nagykereskedelmi Váll. Pécs, Kossuth L. u. 21. sz. (288)
