Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-23 / 302. szám
! Á tejipari vállalat szoeialista brig idvezetőinek tanácskozása Gabula Antalné a kézi mlntaszűrővel vizsgálatra készíti elő a leányka bort a szövetkezet pincéjében. Kétszáz hektó van belőle. A* ezerjóval ét » hárslevelűvel együtt már árusítják a borkóstolóban» A Tolna megyei Tejipari Vállalat szocialista brigádjainak év végi értekezletét tartották meg a napokban Szek- szárdon a Babits Mihály kulturális központ kistermében. A tanácskozáson Ismertették az év termelési eredményeit. A végleges mérleg elkészítése előtt is biztosan látszik, hogy a vállalat ebben az évben túlteljesítette a tavalyi szintet. A tejipari vállalat öt tejüzeme és a szekszárdi sajtérlelő szocialista brigádjainak vezetői az elmúlt majdnem tizenkét hónap során végzett munka értékelése után, a tejiparra vonatkozó új kormány- határozatok alapján a jövő évi feladatokról tanácskoztak. Történelmi lapszemle Régmúlt karácsonyok Az újság — bizonyos érte- lember — mindennapjaink tükörképe. Készítői, a szerkesztők azt „tesznek bele”, amit fontosnak tartanak, ami érdekli az olvasót, foglalkoztatja az embereket. Éppen ezért nemcsak szórakoztató időtöltés a régi lapokban böngészni, hanem egyben tanulságos is, sokszor többet ér. mint egy rossz történelemóra. Most, karácsony előtt, ml is azzal a céllal lapoztunk bele a század második évtizedében megjelent Tolna megyei újságokba, hogy megnézzük, hogyan készülődtek akkor az ünnepekre. Vájjon mi érdekelte a Tisztelt Olvasót az 1910-es évek karácsonyán? Az első „kiollózott” anyag a Tolnamegyei Közlöny 1912. december 8-i számából való. Ekkor a hadseregek már készen álltak, mindössze az ürügy hiányzott, hogy megkezdődhessen a harc a világ újrafelosztásáért. Úgy látszik, sejtették ezt szűkebb hazánkban, Tolha megyében is, mert az említett újságban olvasható a következő hír: BEHÍVÓVAL. MEGZAVART LAKODALOM Múlt szerdán tartotta meg lakodalmát Varga István fürgedi legény Béndek Rozália ozorai leánnyal. Alig, hogy elvégződött az esküvő, s kiléptek a templomból, az ajtóban állott egy kipirult, lihegő kisfiú, cédulát szorongatva a markában. Fürgédről jött a küldönc, s a cédula „Behívó", mely szerint az újdonsült férj azonnal — azaz este 7 óráig tartozik jelentkezni a kaszárnyában. Hogy a vígság sírássá változott, s hogy az újdonsült menyecskét nem győzték vigasztalni, ez természetes. Valamint az is természetes, hogy ezután nincs a földön senki, aki a fürgedi násznéppel elhitesse, hogy nem lesz háború. Mert akkor minek a katona, méghozzá ilyen sürgősen? Sajnos a fürgediek nem ok nélkül gyanakodtak. Azonban akadtak emberek, akiket nem az elrontott lagzi, hanem pénzük sorsa aggasztott. Őket a lap következő számában nyugtatta meg egy szerkesztői üzenet TÖBBEKNEK Ismételve kijelentjük, hogy békében és háborúban nyugodtan alhatik az, kinek pénze takarékpénztárba van téve. A takarékpénztárak a hágai nemzetközi egyezmény védelme alatt állanak, ami azt jelenti, hogy minden nemzet kormánya megegyezett abban, hogy takarékpénztári betéteket még a győző ellenségnek se szabad érinteni. Hogy ezek után nyugodtan aludtak-e a betéttulajdonosok, arról nincs tudomásunk, de az tény, hogy a szerkesztő nem várta meg a háború végét: közben elhunyt. így aztán nem kérhették tőle számon az elveszett koronákat A következő esztendő, 1913 karácsonya előtt még arról írt a Tolnamegyei Közlöny, hogy „Az Első Szekszárdi Magyar Asztaltársaság az idén is, mint minden évben, karácsonyi felruházási ünnepélyt rendez folyó hó 24-én du. fél 3 órakor az Obemik féle Erzsébet szállóban. A legnemesebb emberbaráti célokat szolgáló egyesület 16 szegény sorsú gyermeket ruház fel tetőtől taloiq, hogy boldoggá teoye nekik a karácsonyi ünnepeket.” Egy év múlva már egészen más hírek jártak. 1914. december 20-án jelent meg a következő: OROSZ FOGSÁGBA JUTOTT JEGYZŐ Kiss Lajos bátaszéki községi jegyző, ki mint tartalékos zászlós küzdött vitézen a galíciai harctereken, mint nejéhez írott levelező lapon írja, orosz fogságba jutott, s mint hadifoglyot az oroszok tűrhető bánásmódban részesítik. Az 1914. december 27-t — karácsonyi — szám vezércikkének címe VÉRES KARÁCSONY Oda lett az emberek vetése, ez a Vörösmarty-idé- zet ill a vezércikk élén. ...Az öldöklés fúriái száguldanak végig a világon, az Isten képére teremtett emberek egymás kiontott vérével festik pirosra hegyvölgyek fehér hómezőit. Évtizedek alkotásait, jólétét söpri el a háború, legszebb remekeiket döntik porba romboló szerszámokkal, véres akarattal maguk az emberek... így kesereg a cikkíró, de azért annyira mégsem szomorú, hogy ne „a mi fegyvereink diadaláról, a győzelem teljes sikeréről" szónokolna. Vájjon mennyire érdekelte a győzelem például Linka Károly vármegyei tisztviselőt, mikor 1915 karácsonyán megtudta, hogy fia elesett az olasz fronton? Még ma is összeszorul az ember szíve, amikor a rövid híradást olvassa. HŐSI HÁLÁL Linka Zoltán, a 17. honvédgyalogezred vitéz had- apródja, Linka Károly vármegyei tisztviselő fia, a do- berdői fennsíkon vívott véres rohamban, szíven találva elesett a királyért és a hazáért ... Az élet a legjobb tanító- mester — tartja a szólásmondás. 1917. december 23-án már egészen más a vezércikk hangvétele, mint néhány évvel korábban: nem a győzelmet, hanem a békét áhítozza. „Remények reménye teszi a háború negyedik véres karácsonyát elviselhetőbbé az emberi millióknak. Amióta lelkiismeretlen nép- bolondítók lángba borították a világot..Természetesen nem részletezi a cikkíró, hogy kik is voltak tulajdonképpen azok a lelkiismeretlen népbolondí- tók. Elvégre nem nevezheti nevén az agg királyt, Ferenc Jóskát, aki 1914 nyarán még azt üzente, hogy elfogyott a regimentje. — Ezt a Kossuth- nóta dallamára énekelte Szek- szárdon is a háborút éltető tömeg, csak úgy, mint az ország többi városában. Az utód, IV. Károly már nem nagyon üzengetett, de mit is üzenhetett volna azoknak, akikről így írt az említett vezércikk: ... Ma a negyedik háborús karácsony estén is sötétek és hidegek sok helyen a szobák, nem gyúltak ki a karácsonyi örömlángocskák, messze idegenbe van még, a lövészárkok mélyén, vagy a hontalan hadifogságban az, akinek jelenléte fényt és meleget, szeretetét adna a karácsonyestnek ... Mindez ma már történelem. Szerencsére. — OV. — így is lehet Könyvet vettem. A könyvet még nem olvastam el, ez is természetes, hiszen kinek van ilyesmire ideje karácsony táján. Elolvastam viszont az alábbi szövegű cédulát, amelyet azért teszek közkinccsé, mert úgy érzem, érdemes. A szöveg: „9152. Ezt a könyvet az AKADÉMIAI KIADÓ és az AKADÉMIAI NYOMDA állította elő. Amennyiben bármilyen előállítási hibát, vagy hiányosságot fedez fel e könyvben, ami a mű rendeltetésszerű használatát gátolja, s a kiadványt saját könyvkereskedője már nem tudja kicserélni, kérjük, keresse fel postán, vagy személyesen az AKADÉMIAI KÖNYVKIADÓT (Bp. V. Alkotmány u. 21.), vagy az AKADÉMIAI KÖNYVESBOLTOT (Bp. V. Váci u. 22.) ahol a könyvet e szelvény ellenében HATÁRIDŐ NÉLKÜL BÁRMIKOR hibátlan példányra cserélik ki, illetőleg, ha az adott könyv időközben elfogyott volna, azonos értékben választása szerinti akadémiai kiadványt bocsátanak rendelkezésére.” Ennyi az egész. Kellemes ünnepeket kívánok az Akadémiai Kiadónak és az Akadémiai Könyvesboltnak. (ordas) Piac és környéke — pénteken Nem tudni miért, e sorok írója könnyebben férkőzhetett a TESZKERV áruház kiszolgálóihoz, eladóihoz pénteken délelőtt, mint a vásárcsarnoko- sokhoz. Ez utóbbiban oly sokan vették körül a különféle elárusítóhelyeket, hogy kérdezősködni, tudakolózni nem volt idő. — Talán estefelé csitul a forgalom. Akkor jöjjön, — mondják az elárusítók. Mindenesetre a vásárcsarnokból megpakolt szatyrú háziasszonyok, idős férfiak jöttek kifelé, s a megrakott táskák, szatyrok árubőségről árul- kodtáK A TESZKERV áruház baromfirészlegében Göttlinger Mátyás eladó újságolja: — Tegnap délután ötkor tizennégy pulykakakast kaptam, Tolnai leányka és ha hiszi, ha nem, húsz perc alatt tizenkettő elment Igaz, volt benne előre rendelt is. De ez a kettő itt — mondja, saz egyik hatalmas szárnyast a pult fölé emeli — nem megy, túl nagy. — Mennyi? — Tizenkét kiló. Forintba meg, mivel hogy kilója harminckettő, összesen 384 forint Sok? Ne higgye. Nagy családoknak a legkifizetődőbb. Süthetnek, főzhetnek belőle, fasírtot levest csinálhatnak ebből... Nem is sorolom, a háziasszonyok jobban tudják. — Más baromfival hogy áll? — Jól. Tyúk is, csirke is bőven van a raktárban. Vevő? Ajaj! Úgy fogy a baromfi, mint a cukor. Végigjárva az áruház többi elárusítóhelyét, mindenütt telt polcok, rekeszek, ládák fogadnak. — Négyféle almánk van, — mondja a fiatalasszony — tessék választant Körte is van, tessék. Gyönyörű, illatozó kerek kenyerek, kalácsok, beiglik mutatják és kínálják magukat a másik helyen, arrább meg, a hűtőpultról gömbölyű disznósajtok, kolbászok, hurkák hívogatnak. A piactér vaslábú asztalainál néhány őstermelő álldogál csak. Sütni való tök, cseresz- nyepaprika-füzér, savanyú káposzta, csirke, tyúk van előttük az asztalokon. Egy sióagárdi menyecske két tömött kacsát hozott. Egyik elment már, a másik még vevőre vár. — Megy ez is a másik után — mondja a fiatalasszony. — Holnap újra jövök, szombaton lesz a nagypiac... Arráb fenyőágak, fenyőillat fogad. — Tegnap ilyenkor még fán voltak — mondja a szekszárd- szőlőhegyi férfi, s ágakat emel, mutat. — Hogy adja az ágakat? — Darabja három-négy-öt forint. Melyik milyen. — Honnan hozta? — A grábóci erdőről. Igazolvány, ha kell, van ám. Szőlőhegyről biciklivel átmentem a gurovicai erdőn, s kész. Úgy nincs messze. Hogy megéri-e? Csurran-cseppen valami. Erdélyi György, a halszak- üzlet vezetője nyeles hálót merít a betonkádba. Buzog, hullámzik a víz, halak teste villan. — Ez aztán a jó fogás... Erdélyi György a háló tartalmát a nagy asztalra dönti. — Ponty, harcsa. Hatalmas, szép kövér halak. — Fogy? — De még mennyire. Az elmúlt néhány nap alatt hatszáz mázsát adtunk el... Ne, ne értsen félre, nemcsak itt. Tudja, mi látjuk el a vendéglátó vállalat, meg az ÁFÉSZ egységeit is. — Elfogy a hal karácsonyra, nem marad szilveszterre... — Dehogynem. Biztosíthatom, nálunk mindenki kap, aki csak venni akar. — Úgy legyen. Felbolydult méhkas az utca, az utolsó nekirugaszkodás jele az arcokon. Most már csak a kenyér, tej, tejtermékek vannak hátra. Ami karácsonyra kell, a legfontosabbak, már odahaza vannak. Egy nap, s újra előkerülnek—- 'j -