Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-22 / 301. szám

I Készülnek a zárszámadások A nehézségek ellenére is kedvezően alakul a szövetkezetek gazdasági helyzete Az egyik termelőszövetkezet — nyolcszázezer forint saját pénze mellé — másfél milliós hitelre nyújtott be igényt, hogy a hirtelen jelentkező kedvező lehetőséget kihasználja: meg­vásárolhasson 90 vemhes üszőt Az állatokra a szomszédos Bács megyéből is jelentkezett vevő. A Nemzeti Bank megyei igazgatósága alig egy nap alatt, az állattenyésztési felügyelő­séggel együttműködve, elintéz­te a szövetkezet hiteligényét így tehát lényegében mindkét szövetkezet jól járt: az egyik, mert az év utolsó napjaiban olyan pénzbevételhez jutott, amellyel a jövedelmét növel­heti; a másik azért, mert úgy növelhette szarvasmarha-állo­mányát, hogy annak haszna a jövőben kamatozik. A dolog másik oldala, amelyet most nem akarunk részletesen bon­colgatni: az egyiknek nyilván égetően szüksége volt a pénz­re, a másik viszont olyan tar­talékkal rendelkezik, amelyet most is fel tud használni anél­kül, hogy az a jövedelem, az oszthatóság rovására menne. Ezt az esetet azért idézzük, hogy szemléltetni próbáljuk a termelőszövetkezetek jelenlegi helyzetét, a zárszámadások várható eredményeit. Most még korai lenne részletes eredményekről beszélni, mert december 31-ig nemcsak sok viz foiyik le a Dunán, hanem a szövetkezetek jövedelme is áradhat, apadhat —csupán ál­talános következtetéseket le­het levonni a helyzet eddigi alakulása alapján. Már számtalanszor elhang­zott, leíródott, hogy rendkívül nehéz év volt az idei. Lehet, hogy több alaphiányos szö­vetkezet lesz a megyében az idén, mint tavaly volt — kü­lönösebb aggodalomra még- sincs ok. Annak ellenére sem, hogy most úgy látszik, csök­ken a november közepén kal­kulált bruttó jövedelem. Ismert, hogy a gabonater­més alakulása sok milliós ki­esést okozott, amelyet az őszi­ek jó terméseredménye sem tudott mindenütt kiegyenlíte­ni. Az időjárás az őszi beta­karításhoz is mostoha volt, így a múlt évinél lényegesen jobb termések által ígért többletjövedelmet sem lehe­tett teljes egészében realizál­ni. Magyarán, a betakarításra, a szállításra, a szárításra, a raktározásra fordított többlet- munka, többletkiadás elvitte a haszon tekintélyes részét. Mégis, a kedvezőtlen körül­mények, tényezők ellenére is gazdaságilag tovább erősödtek a közös gazdaságok. Megfelelő összegeket fordítottak a ter­melés fejlesztésére, részben sa. ját erőből, részben hitelekkel, arra vigyázva, hogy ne adó- sodjanak el, meglegyen a kö­vetkező évek fejlesztési alapja is. ' Az idei év mindezek mellett a korábbi években megkezdett nagy beruházások — a szako­sított telepek építésének — be­fejező éve is. Pontosabban: a „nagy nekilendülés”, áradata vonult le. A gazdasági helyzet általá­nosan kedvező alakulását mu­tatja az is, hogy a gazdaságok növelik fejlesztési alapjukat, abba mintegy 27,5 százalékkal többet tesznek, mint az elmúlt évben. A forgóeszközök saját feilesztési alapból való bizto­sítása is nagyobb arányú. Ami a szarvasmarha-állomány fej­lesztésére irányuló törekvést jelzi, nagyobb az idei termény­készlet, a tartalék is. A következő kérdés ezek után: hogyan alakul a szövet­kezetek tagságának jövedel­me? Ebben is csak az előzetes becslésekre lehet még támasz­kodni — azok azt ígérik, hogy a tavalyihoz hasonló szinten lesz, illetve valamelyest nö­vekszik. Itt látszólagos ellent­mondás jelentkezik. Azért lát­szólagos, mert az idén tovább csökkent az élőmunka-ráfordí­tás, a megtermelt értéket több gépi m un kával állították eló. így a felosztható alapból akkor is több egy-egy tag ré­szesedése, ha az esetleg a ta­valyi szinten marad — bár in­kább növekszik. A gazdasági helyzet mellett a tagság poli­tikai érettségét is jelzi, hogy nem jelentkezik a minél töb­bet kiosztani hangulat. Ezúttal is számolni kell az­zal, hogy néhány szövetkezet alaphiányos lesz, szanálásra kerül. A szanálás kellemetlen, de nem jelenti azt, hogy az illető gazdaság kritikus hely­zetbe kerül. Az alaphiány oka rendszerint a túlméretezett fejlesztés, illetve az, hogy nem a várt elképzelés szerbit alakul a fejlesztés haszna. Az alap­hiánynak természetesen van­nak következményei — pél­dául: a kiosztható jövedelem az előző két év átlagának 80 százaléka — és le kell vonni a szükséges következtetéseket, ügy szervezni a gazdálkodást, hogy az alaphiányt a követke­ző évben ne kövesse veszteség. Most, az év végéin igen ko­moly gondot okozott a pénz­ügyi helyzet rendezése, a kint­lévőségek behajtása, illetve a tartozások fizetése. Ez érthe­tő volt, mert a betakarítások elhúzódása, az értékesítés ké­sedelme következményeként a gazdaságok az előző évekhez képest később jutottak a ter­vezett, várt összegekhez. Mind- ‘1 ezek ellenére is— áhru ' ismét“'; a szilárdabb helyzetet igazol­ja — a szövetkezetek időre törlesztették esedékes hitel- tartozásaikat Erre a helyzet­re egyébként a Nemzeti Bank is felfigyelt: a jövő évben már úgy alakítja a hitellejáratok idejét, hogy az ne okozzon a szövetkezeteknek esetleges na­gyobb pénzügyi feszültséget. Az eszményi helyzet az len­ne, ha évközben is állandó lenne a pénzügyi egyensúly, dehát a mezőgazdaság helyze­tét — bármennyire törekszik is a növénytermesztést függet­leníteni az időjárástól — be­láthatatlan ideig az adott év időjárása határozza meg. Azt viszont már sikerült elérni, hogy olyan kritikus év is, mint az idei, csak átmeneti nehéz helyzetbe hozhat egy- egy mezőgazdasági üzemet, alapjait viszont nem tudja megrendíteni. Sőt, mint a ta­pasztalatok mutatják, ha a kívántnál kisebb mértékben, a gazdaságot, az alapokat fej­leszteni is lehet. B. I. A Filharmóniai Társaság Zenekarának Mendelssohn-^ßtje A megyei művelődési köz­pontban a hangversenyévad egyik legszebb estjét hallot­tuk. Ez alkalommal első ízben járt Szekszirdon a nagy múl­tú, még Erkel Ferenc által ala­pított Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. A műsoron Mendelssohn- múvek szerepeltek, a 125 éve halott romantikus mester mű­vei. Elsőnek Hebridák című nyitánya hangzott el, mely a skót sziget sziklás partjait, hullámzó tengerét, ködös at­lanti tájait idézi. Majd a ze­neirodalom egyik legszebb, legismertebb hegedűversenye szólalt meg. A műsort Men­delssohn ritkábban játszott műve a Skót szimfónia zárta. Ebben a műben ugyancsak egy skóciai utazás emlékei, a vidék tájai, történelmi légkö­re és népzenéje elevenedik meg. Az Operaház tagjaiból ala­kult Budapest Filharmóniai Társaság Zenekara az ország egyik vezető együttese. A szekszárdi zenebarátoknak ezút­tal alkalma nyílt megcsodál­ni, milyen az ideális nagyze­nekari hangzás. A vonósok kristálytiszta, csodálatos telt színei, a fafúvósok gyönyörű tónusa, az egyes hangszer- csoportok plasztikus hangzás­arányai és az egész zenekar harmonikus egysége egyaránt tanúsítottáli. A hangverseny szólistája Gyarmati Vera hegedűművész kissé lassú, vontatott indítás után egyre inkább utat talált a hallgatók szívéhez. A las­sú tétel önfeledt vallomás­zenéje csakúgy, mint a al­tétel játékos boldog tündérvi­lága ihletett előadóra talált. Játékában a muzikalitás és vir­tuóz technikai készség egy­aránt megmutatkozott. Kórodi András Kossuth-dí- jas karnagy fölényes, nagy­vonalú, mégis pózmentes ve­zénylése zenekarának biztos támasza, hallgatóinak kitűnő kalauza volt Mendelssohn vi­lágának megszereléséhez. A műveket Létay Menyhért kitűnően ismertette. HUSEK REZSŐ A rómaiak nyomában Dunák ömlődön Közismert dolog, hogy a Ró­mai Birodalom határa orszá­gunkat ketté vágta, é3 az is, hogy a határ vonalán szabá­lyos rendben csapatok állomá­soztak. A Dunaújváros helyén létesített erőd neve Intercisa volt, egyike annak az erőd­láncnak, amelyik Pannónia inferior tartományt (Kelet-Du- nántúl, délen a Száváig) vé­delmezték. Az intercisai cast- rum északi szomszédja Vetus Salina (Adony) volt, míg déli irányban Annamatia (Baracs- puszta) majd Lussonium (Du- nakömlőd) következett. A ■provinciá története szempont­jából öly fontos katonai tábo­rok feltárása sajnos nagyon el van maradva a követelmé­nyektől: Intercisatól délre a tartomány magyarországi ré­Sietünk Kisfiam hétköznapja reggel fél hét tájban úgy kezdődik, hogy sietnie kell. Nem szívesen teszi, igaza is van. Korábban kelteni azonban nincs szívünk, így aztán siet a felkeléssel, mo­sakodással, reggelizéssel, fogmosással. Gyakran gyanítom, hogy csők a mézes kenyér, vagy az alma harapdálása közben ébred fel igazán. De ez mit sem segít rajta, mert az öltözéssel is sietni kell, hogy időben elügethessünk az óvodába, ahová három és fél esztendőn keresztül elég volt fél kilencre eljutni, de újabban a foglalkozás folyamatossága érdekében nyolcra kötelező. Ugyan­akkor siet édesanya, aki mielőtt elmerül a számlázás rejtelmei­be, elébb valamiféle rendet óhajt teremteni a reggeli csatatér nyomait viselő otthonban. Siet az apa is, ahogy sietnek a szám­lára várók, a gépkocsit rakodó munkások, a szerkesztők, a lap elkészítésén munkálkodó nyomdász barátaink. Vagyis folyvást mindenki mindig csak siet. Ennek a szívinfarktusok gyakoriságéra vonatkozó összefüggéseit bármikor szívesen ecsetelik az orvosok, bizonyítja a gyógyszertárban vásárolt nyugtatok mennyiségének növekedése. Szóval az élet gyors, rohan, száguld és aki (noha kedve ellenére) nem alkalmazkodik ehhez a vágtázóvá vált ritmushoz, az lemarad, nem áli helyt, tohonya lesz és modern iajhór. Mindez igaz, csak azt. bajos megérteni, hogy ebben a ve­szekedett nagy sietségben miért megy mégis minden olyan ir­galmatlanul lassan? A lakáskérvények lakássá változta, a sorban állás a fűtő­olajat csepegtető kút mellett, annak írásbeli bizonyítása postai úton, hogy valaha, valahol egy távoli városban házasságot kö­töttünk? Az átjutás a szekszárdi villanyrendőr szeszélyes kapuján, a Sió-híd átépítése, az Augusz-ház lassan már reménytelenül bekövetkező rekonstrukciója, egy IBUSZ-iroda nyolcszor megígért modernizálása és a modernizált változat átadása, vagy annak az óhajnak valóra váltása, amikor hitvesem kiküld az udvarra, hogy azt mondja: „Hozzál már be nyolc-tíz kanna vizet, mert mosni akarok!" Mély lélektani kérdések ezek, foglalkoztatnak szocialista üzemszervezőket éppúgy, mint hivatali főnököket, gyakorló be­osztottakat és más halandókat. Miért isszuk lassan a kávét és gyorsan a féldecit? Miért fogyasztjuk az andaxint és a koffeint? Miért próbáljuk mindennapjaink életritmusában keresztezni a gazellát a teknősbékával? ’ Alighanem mert a két életritmus, a sebesség és a lassúság, a lépés és az ugrás, a kellemes és a kellemetlen valahogy ki­egyenlíti egymást. Még szerencse, hogy ebben a furcsa megosztásban mi is teszünk érte valamicskét, hogy mindannyiunké előbbre menjen. O. L szén az idén volt az első ása­tás határ menti castrumban, Dunakömlődön, melyet a Tol­na megyei múzeumok megbí­zásából e cikk szerzője végzett. A római castrum a halász- csárda fölötti, Bottyán-aáncnak nevezett domb tetején állott. A mai elnevezés Rákóczi le­gendás hírű tábornokának át­kelésére és harcaira emlékez­tet még ma is. Itt kelt át ugyanis a kuruc seregekkel az Alföldről, a domb alatti imsó- si révnél 1705 nyarán. Abban az időben, de a római korban is. a Duna nem jelenlegi med­rében folyt, hanem egy nagy nyugati kanyart leírva, köz­vetlenül a Sánchegy alatt Eb­ből fakadt az. hogy kitűnő át­kelőhely alakulhatott itt ki, amit a bronzkortól a múlt századi íolyamszabályozásig a hely lakói ki is használtak. A kanyar átvágása óta az egy­kori imsósi rév mindkét állo­mása a Dunántúlon van. A szabályozásig tehát a Duna közvetlenül a Sánchegy alatt kanyarodott vissza déli irányba. A folyam alámosta a magas lö6zpartot, az omlások nyoma még most is látszik a domb keleti oldalában. A le­szakadt terület nagyságára a domb tetején egykor állott cast rum méreteiből, arányából lehet következtetni. Az idei ásatás egyik eredménye éppen ez volt: a castrum szélessége valamivel több, mint 200 mé­ter, hosszúságából csak mint­egy 60 méter maradt meg. A castrumok oldalarányainak is­meretében kiszámítható, hogy a partból mintegy 250 méter hiányzik. Dunakömlőd már a múlt században beírta nevét a ró­mai lelőhelyek sorába: itt ke­rült elő az egyik keleti vallás, Iuppiter Dolichenus kultuszá­nak egy páratlan szépségű ezüst körmeneti jelvénye, a Nemzeti Múzeum egyik ékes­sége. A lelőhelyet Wosinsky Mór, Tolna megye neves monográ- fusa azonosította Lussonium- mal, azóta tudjuk, hogy a Sánchegy tetején római erő­dítmény lappang. Ennek elle­nére az első ásatásra csak 1969-ben került sor, a castru- mon kívül, egy újabb értékes lelet hitelesítésére. A szántás­ból ugyanis egy katonai dip­loma átégett töredékei kerül­tek elő korábban. Az ásatás során egy lakóépület gazdasági részét tártuk föl, az elszenese­dett gerendák alól egy kocsi­vas veretei. de ami fontosabb, egy másik, de ép állapotban lévő diploma került elő. A diplomák két összeerősített branzlemezből állnak, a 25 évet tisztességgel leszolgált ka­tonák obsitlevelei voltak. Mi­vel egész hosszú vésett felira­tok vannak rajtuk, többek között a kiadás idejében a provinciában állomásozó összes csapat neve, a hadtörténet legfontosabb forrásai. Az érdekes lelőhely kutatása az idén folytatódhatott. Cé­lunk a további feltárások meg­alapozása volt, vagyis a cast- nun helyzetének, méreteinek tisztázása. Amint láthattuk, ez sikerült is. Metszeteinkben szépen kirajzolódott a helyen­ként hat méter mély védőárók. Érdekes egyébként megfi­gyelni, amire a lussoniumi és az intercisai ásatások jó lehe­tőséget nyújtanak, hogy a je­lenleg; felszíni domborulatok­hoz képest hol kerülnek elő a falak vagy azok nyomai. A castrumokat mély árkok vet­ték körül, eredetileg tehát az erőd fala a lejtő szélén állt. Intercisában általában a lejtő (vagyis az egykori árok rész­ben betöltődött rézsűje) felső részében szokott előkerülni a fal kiszedett maradványa, Lussoniumban a lejtő alsó harmadában került elő. Ebből csak egy dologra lehet követ­keztetni: Lussoniumban koráb. ban bányászták ki a falak kö­veit, mivel szélesebb sávot mosott el a talajvíz az erőd belterületéből. Amíg ugyanis megvoltak a falak, mintegy támfalként tartották a mögöt­tük lévő földet. Ez történt a lussoniumi erőd nyugati falánál (az előbbi ese­tet az északi és dél; fronton lehetett megfigyelni), ahol a castrumfal viszonylag jó álla­potban van ma is. Talán az éppen alatta húzódó házsorra való tekintettel nem bolygat­ták ezt a szakaszt — a férfiak. Az asszonyok és a gyerekek annál inkább. Fölfedezték ugyanis, hogy a fal vonalában rengeteg faszén van. Az elein­te rejtélyesnek tűnő dologra az egyik kutatóárok adta meg a feleletet: a castrum védfalát valamikor a IV. század végén a korábbi kőfalra fából építet­ték meg, majd az egyik betörő ellenség gondoskodott arról, hogy a késői utódok ne szen­vedjenek szükséget vasaló­szénben. Több Duna menti castrum esetében előfordul, hogy az al­földi oldalon ellenerődje volt. (Intercisaé a Kislak-csárda romjai alatt sejthető). Lusso­nium ellenerődjének romjai a századfordulón még láthatók voltak, Wosinsky ír is róluk. A Duna medrének keletre va­ló terelésével már ez a hely is a nyugati parton van. , VISY ZSOLT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom