Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-21 / 300. szám
f I Honismereti szakbizottság alakul Mozgalom legyen a honismeret ! Januárban a megyében is megalakul a honismereti szak- bizottság. Annyi bizottságról, elnökségről, protokoll-testület- ről hallunk, hogy lassan már nem is feltételezzük, hogy az újonnan alakulónak valódi lét- jogosultsága van. Pedig a honismereti. helytörténeti munka fontos része a szocialista hazafiasságnak, eszköze a hazaszeretetre nevelésnek, építője mindennapi történelemszemléletünknek. Szerte a megyében működnek körök, klubok, amelyek célja, feladata a honismeret. Szervezett működésük a közművelődési program része. összefogásukra, az aktuális feladatok koordinálására jön létre a héttagú honismereti szakbizottság. Negyedévenként találkoznak majd. Dr. Rosner Gyulával, a megye honismereti szakreferensével beszélgetünk a honismereti körökről. Elöljáróban elmondta, hogy nem szabad a honismeret és a helytörténet közé egyenlőségjelet tenni. A helytörténet egy-egy település történetével foglalkozik, a honismereti munka részeként. A honismeret a történet mellett a geológiai, néprajzi és .egyéb jellemzőket is kutatja. Mindkét területtel — köri formában — a fiatalok foglalkoznak megyénkben, gimnáziumok, művelődési házak klubjaiban. Az egyetlen és igen jól működő felnőtt hely- történeti. várostörténeti klub Szekszárdon, a megyei művelődési központban van. A klubok településüknek és környékének történetét kutatják, dokumentumokat gyűjtenek a község, vidék mindennapi életéről. Okos, hasznos munkára képesek, aminek színvonalát a •különféle pályázatokon elért eredmények is bizonyítják. Az ifjak mellett szükség lenne a középnemzedék aktivitására is. Dr. Rosnerék elsősorban a még tevékeny és érdeklődő nyugdíjasokra gondolnak. A honismereti munka feladatai olvan mértékben megszaporodtak, hogy a szakemberek az „amatőrök” segítsége nélkül nem képesek megoldani őket. Azok, akik néprajzot, régészetet nem tanultak ugyan, de a vállalt feladatot szíwel-lélekkel végzik, teljes értékű munkatársai lehetnek a szakembernek. Például a most aktuális nagy . vállalkozásban is. Lehetőség van rá, hogy a megye 109 községének földrajzi neveit ösz- szegyűjtsék és kiadják. Nagy munka lesz és a laikus első hallásra nem is sejti, hogy mennyire fontos a vállalkozás. A földrajzi nevek úgyanis sokat árulnak el a hely régészet; lelőhelyeiről, történetéről, sőt hitvilágáról. Utóbbit érdekes példával bizonyította dr. Rosner Gyula. Tolnában — mint ez köztudott — van egy Felsőnyék nevű község, határában egy Áldó- kútja nevű dűlővel. Ismert, . hogy egyik népvándorláskori törzsünk neve volt „nyék”. Nyilván ezen a tájon telepedett le a törzs — bizonyítja a község neve. Jól ismert István király törvénye is, amely megtiltja az utaknál, kutaknál, „ligetes forrásoknál” az áldozatbemutatás pogány szokását. Nos, a Nyék-törzs részt vett a Vata-féle pogánylázadásban — következésképpen azok közé a törzsek közé tartozott, amelyek makacsul őrizték a pogány szokásokat. így maradhatott fenn máig az ősi szertartást idéző „Áldókútja” név, ami pogány áldozóhelyet jelölt. Ezeknek a réges-régi elnevezéseknek nagy része már csak az idős emberek emlékezetében él. A parcellázással a dűlők is eltűntek. Szükség van arra, hogy idejében átmenekítsük mindnyájunk közös emlékezetébe, a könyvekbe, ezeket a lassan elfelejtődő emlékeket. — virág — A" SZEKSZÁRDI SZABÓ SZÖVETKEZET TOLNAI TELEPHELYÉRE, kétműszakos munkaidővel. konfekciód varrónői munkakörben dolgozókat felvesz. EGY HÓNAP BETANULÁSI IDŐT BIZTOSÍTUNK, EZUTÁN TELJESÍTMÉNYBÉR KERÜL ELSZÁMOLÁSRA. Jelentkezni lehet a telepvezetőnél, Tolna Marx K. u. 136. sz. alatt. ____________________________________________ (338) M INDEN TV-KÉSZULÉK ELLENSÉGE A FË5ZULTSÉGINGADOZAS. a tv-stabiiizátor A Transzformátor Szövetkezet könnyen kezelhető, tetszetős formájú, kitűnő gyártmánya o tv-stabiiizátor meghosszabbítja a tv-készülék élettartamát. Forgalomba hozza a TITAN Nagykereskedelmi Vállalat . (207) 1 db. 352-es felújított Csepel-motor és 1 db. üzemképes HDS-daru, valamint GARANT K—30-as benzinüzemű tgk., alkatrészenként is eladó. „Szakoly Testvérek"’ Építőipari Szövetkezet Szekszárd, Rákóczi u. 15. ___________________(332) A Szekszárdi Vasipari Vállalat felvételre keres NAGY GYAKORLATTAL ' RENDELKEZŐ PIACKUTATÓT. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti vezetőjénél. (290) DËL-DUNÂNTUL1 VÁLLALAT SZEKSZÁRDI TELEPE RAKODÓGÉP-KEZELŐT FELVESZ. (320) A VEGYEPSZER Szerelési Igazgatóság tamási gyáregysége Elvételre ceres : LAKATOS , HEGESZTŐ , ESZTERGÁLYOS, FESTŐ-MAZOLÓ SZAKMUNKASOKAT ÉS FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: a gyáregység munkaügyi előadójánál Tamási, Szabadság út 91. Tel.: 17. '*■ (81) Pályázatot hirdet szekszárdi középvállalat pénzügyi osztályvezetői munkakör betöltésére, megfelelő szakmai gyakorlattal, egyetemi vagy főiskolai végzettséggel. Fizetés megegyezés szerint. „Középvállalat” jeligére a kiadóba. (289) ELHATÁROZTA, HOGY CSALÁDI HÁZAT ÉPÍT? FOGLALKOZIK A NYARALÔÉPITÉS GONDOLATÁVAL* LAKÁSÉPÍTŐ SZÖVETKEZET TAGJA? Első lépés A JÓ TERV! AZ ÉPÍTÉSÜGYI TÁJÉKOZTATÁSI KÖZPONT PÉCSI INFORMÁCIÓS IRODÁJA korszerű, engedélyezésre kész kiviteli tervekkel és sok hasznos információs anyaggal áll rendelkezésre. KERESSE FEL IRODÁNKAT! Címünk: Pécs, Boszorkány u. 2. (Műszaki Főiskolán) Telefon: 13—277/64. (270) Tudósi tónk jelenti Bonylmdról Modern művelődési ház épül Bonyhádon. A helykijelölésbe ez alkalommal a lakosságot is bevonták. A kivitelező-jelölt megállapította a négy számításba jövő terület előnyét, hátrányát. Ezt a dokumentációt a járási könyvtárban átnézhetik ezután a nagyközség lakói, az erre kiadott könyvbe bejegyezhetik javaslataikat. így a végrehajtó bizottság és a tanácstagok is tájékozódnak a lakosság elképzeléseiről. Nem lehet ugyanis mindegy, hol épül meg ilyen nagy fontosságú létesítmény. A közvéleménykutatás alapján a lebontásra kerülő volt községház^ térsége lenne leginkább megfelelő. 1976-ban előreláthatóan az épület elkészül. dr. Kovács Zoltán * Harminchét évi munka után, nyugalomba vonulása alkalmából pénz- és tárgyjutalomban részesítették dr. Kovács Zoltánt, a bonyhádi Járási Hivatal „kiváló dolgozójátA hivatal először búcsúztatta nyugdíjasát ünnepélyes keretek között. A több társadalmi funkciót ellátó dolgozó lapunknak, a Tolna megyei Népújságnak is megbecsült tudósítója. A megérdemelt pihenéshez jó egészséget kívánunk. A SZEKSZÁRDI JÁRÁSI ÉS VÁROSI FÖLDHIVATAL ÜJ CÍME: Szekszárd, Széchenyi utca 54 —58; szám. II. emelet. Telefon : 12—540. (329) A Tolna megyei Állami Építőipar; Vállalat felvételre keres olajtüzelésű kazánhoz vezető fűtőt, telepi portást és fűtésszerelőt. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat központi telepvezetőjénél. Szekszárd, Tartsay V. u. 10 (326) Kétszeres számítási pontosság, fél áron. Az 50 cm-es AW FABER logarlécek Darmstadt, vagy Elektro kivitelben fél áron kaphatók a kijelölt papírboltokban és a PIÉRT-nél. • (240» ...Apróhirdetések... SÜRGŐSEN vennék 200 db Hampsire jéreét, megegyezés szerinti áron: Szemes Gyuláné Szakoly._____________________ (328) B ONT ASBÔL származó építőanyag, 14 m-es gerendák is, eladók. Mözs, Tolnai u. 14. (314) CSEREPKALYHAba kiváló Héra égőfej, városi gázhoz és/ henger alakú gázkályha eladó. Szeged, Ré- vai u. 8. Komáromlné, (249) Értesítjük ügyfeleinket, hogy a TORKOLYFÖZEST DECEMBER HO 23-TOL 1973. JANUAR 15-IG SZÜNETELTETJÜK. Előjegyzéseket már csak a jövő évre veszünk fel. Szeszipari Vállalat, Szekszárd. ________________________(298) M ENYASSZONYIRUHA-kölcsön- ' ző Dombóvár, Kölcsey u. 18, Vas- úttól első buszmegálló. (161) GYŐZTES szülőktől boxerköly- kök eladók. Érdeklődni: Szeged. Szabadsajtó u. 16. _____________________________________ (11) Z OMBA, Rákóczi u. 32. szám alatti ház eladó. _____________(323) J ÓL jövedelmező állattenyésztés kialakítását vállalom. Több éves külföldi gyakorlatom és tanulmányaim alapján. Körülmények nem differenciálnak. Cím: Solti József főállattenyésztő. Mohács, Bocskay utca 13. sz. (3ioj IRHA-kesztyűk gyermek- és női méretben, valamint sporttáskák, utazóbőröndök, női kézitáskák kedvezményes áron kaphatók. BAV., Szekszárd. (334) SlLÊCÊT, ródlit, korcsolyát, si- eipőt, anorákot, valamint minden sportcikket vásárolunk. Bizományi Áruház, Szekszárd. (333) ITT a téli Vásároljon ródlit a Bizományi Áruházból, 78—90 rt-os árban kapható. _____ (336) H ASZNÁLT televíziót, rádiót, magnetofont. lemezjátszót, valamint háztartási gépeket magas áron megvásárolja, illetve bizományba átveszi a BAV. Bizományi Aruház, Szekszárd, Garay fér 10 (335) Népújság 9 X973, december 2L