Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-17 / 297. szám

Hatvan szövőnő hiányzik a tefnai pamutszővcben Mit várnak a bérintézkedésektől és a nyugdíj-korkedvezménytől? KÉP A (NEM IS OLYAN RÉG) MÚLTBÓL: Fiatal lány érdeklődik a textilgyár portá­ján,. van-e felvétel, mert szö­vőnő: szeretne lenni. A portás elővesz egy füzetet és felírja a nevet, címet. A jelentkező megkérdezi, sokan vännak-e előtte, hamarosan sorra ke­rül-e. A portás megnyugtatja: Mindössze tíz olyan név sze­repel a füzetben, akik koráb­ban jelentkeztek, és még nem vették fel őket, ,így talán két- háróm hét, egy hónap múlva várhatja az értesítést, mert ebben a gyárban van mindig kilépés, sok a kismama is, aki szülési szabadságra megy, he­lyettük újak kellenek. KÉP A MÁBÓL: (1972. de­cember 12-én délelőtt 9 óra­kor) : Szelei János szövödeve- zető bekopog Rózsahegyi Jó­zsef igazgatóhoz és elkéri a vállalati személykocsit. Bor­júdra megv, beszélni egy ki- lépfii akaró szövőlány édes­anyjával. A szövőnő — aki kü­lönben .19 éves és négy éve dolgozik a gyárban — albér­letben lakik Tolnán, az albér­lethez száz forinttal járul hoz­zá a gvár.. Ki akar lenni, mert édesanyja betegeskedik és rá otthon van szükség a háztar­tásban. A szövődé vezetője — aki különben a megye egyik legkorszerűbb üzemét irányít­ja, több száz három műszak­ban termelő géo és több mint háromszáz szövőnő munkáié­ért felel — most Borjúdra megv és meg próbálja magya­rázni a beteges mamának, hogy nem muszáj kilépnie a kislányának a gyárból ahhoz, hogv otthon segíteni tudjon a házimunkában, mert van a gvárnak arrafelé rendszeres bárautóbusz-járata is, azzal is bejárhat Tolnára, ha felmond­ja az albérletet. Mi sem .ter­mészetesebb, hogy Szelei Já­nos megkapja a személyautót, hiszen egy szövőnő „megmen­téséről” van szó. A* két „kép” összevetése ön- - magában is mutatja azt a változást, ami. a- munkaerő-1 helyzetben az utóbbi években végbement, már nemcsak a fővárosban és a többi ipari központban, hanem a legtöbb vidéki — ipari jellegű — fele-. pülésen is. A Famuttextilmű- vek tolnai gyára munkásainak fele nem tolnai. Vannak, akik n°gyven-ötven kilométerről járnak be — természetesen a beutazás költségei a vállalatot terhelik — mások, vagy fél- százam albérletben laknak a községben. Albérletben, amit a gyár szerez és támogat fejen­ként és havonta száz forinttal. Az igazgató elárulta, hogv egyregy bejáró, távolabbról naponta különbusszal beszállí­tott, szövőnő utazási költsége havi ezer forint, az albérlete­sek „csak” százba kerülnek. Lehetne most számolgatni és következtetni. Mi lenne, ha ezekkel az ezerforintokkal a muhkabért emelnék, akkor ta­lán'több tolnai — aki évekkel ezelőtt szőtt a gyárban és el­ment máshova dolgozni, visz- szajönne —dehát ez mégsem olyan egyszerű. Annak ellené­re, hogy az ezerforintok a tex- tilgyárnál nem bérköltségként jelentkeznek, így a bérszabá­lyozásból „kiesnek” — másutt azonban — a Volánnál; az el­használódó autóbuszok, gumik, gázolaj stb. gyártóinál vég­eredményben munkabérre, nyereségrészesedésre, prémi- ' umra fizétik ki. No de, ha olyan egyszerűen „béresíteni” lehetne minden vállalatnál az ilyen költségeket, ez számos lehetőséget jjdna a' visszaélésre és „tovább "gyűrűzne” más te­rületekre is. A textilgyári kép azonban mindenképpen indokolja azt, amit Vályi Péter mondott az országgyűlésen: „A nagy vál­lalatok részére — különösen ott, ahol nagy értékű termelő- berendezések vannak — fel­tétlenül biztosítani kell éssze­rű átcsoportosítással is a szükséges munkaerőt!” Oda i kell hatni, hogy a korszerű ; nagyipar munkaerőgondjai megszűnjenek. Nem engedhet­jük meg magunknak azt a luxust, hogy korszerű, nagy teljesítményű gépek álljanak tétlenül, mert nincs aki ke­ze' ie őket. A tolnai gvárban ma hatvan szövőmunkahely nincs betöltve. A gyárban most már több mint egy évtizede folyik ipari- t~nuló-képzás, évente mintegy ötven fiatalból lesz szövő szakmunkás. 1966-tól 72-ig 293 fiatalt képeztek ki szövő­nek, ma közülük százhatvanan dolgoznak a gyárban. Az 1966-ban végzett ötvenből ma mindössze 19 dolgozik a szö­vőgépeken. Sokan kérték más beosztásba magukat, még töb­ben elmentek, bolti eladónak, bölcsődei dadának, műszer- gyári betanított munkásnak és még vagy tucatnyi munkate­rületre. A SZÖVÉS NEHÉZ MUN­KA — különösen itt, ahol fül­siketítő zajt csinálnak a gé­pek, három műszak van, a nyolc óra alatt végig állni kell. Aki jobb munkahelyet kap, elmegy. Még akkor is, ha pár száz forinttal csökken a havi keresete. És bár a mun­kakörülmények változtak, a régi üzemből az újba, a kor­szerűbe költöztek át, ahol a szociális ellátás, a klíma, a világítás, egyszóval minden, ami a környezetet meghatá­rozza, jó, szép, mégis több tu­catnyi szövőgép áll. Nincs, aki mozgásba hozza. Ezért tartják időszerűnek a gyárban mindazt az új intéz­kedést, ami a közelmúltban történt. .Nevezetesen: A Köz­ponti Bizottság november 14— 15-i állásfoglalását, ami ko­moly bérintézkedéseket he­lyez kilátásba az állami nagy­ipar munkásainak és műveze­tőinek, valamint a nyugdíjjog­szabályok módosítását, a kor- kedvezmény kiterjesztését a szövőkre is. Ezek nemcsak azt az elvárást elégítik ki, hogy a szocializmus építése idején mindenekelőtt a munkásság életkörülményeit kell javítani — van ennek egy másik, össz­társadalmi szempontból is fon­tos oldala: növelni a modern szocialista nagyipar vonzere­jét. Rózsahegyi József igazgató véleménye: A Központi Bizottság hatá­rozata több oldalról is érint bennünket. Egyrészt, várjuk a bérintézkedéseket, azt a nyolc százalékot, amivel emelni kell a kormányintézkedés folytán a béreket, megkülönböztetett el­bírálásban részesíteni a nőket foglalkoztató és a há­romműszakos üzemeket. Ezenkivül: vállalati for­rásból is — a nyereség terhé­re — emelünk, sőt meggyőző­désem, hogy itt az ideje csök­kenteni Tolna hátrányos hely­zetét a nagyvállalat többi te­lepeivel szemben. A munka­erőgondok a fővárosi gyáregy­ségekben korábban jelentkez­tek, ellensúlyozására ott bér- vonalon is intézkedéseket kel­lett tenni, végül is kialakult egy egyre nagyobb aránytalan­ság a fővárosi részlegek és a vidéki, különösen a tolnai — gyárak bérszínvonala közt. Hátrányos helyzetben vannak a karbantartók, lakatosok is, a KB-határozat után elkészül az országos besorolási skála, így azonos bért kaphatnak a nehéziparban dolgozó szak­munkásokkal. Vállalatunknak engedélyezik a bértömeg-gaz­dálkodást, ez újabb béremelési lehetőségeket jelent. Úgy hi­szem, a bérintézkedésekkel némiképp kompenzálni lehet azokat a hátrányokat, amelyek a szövődében a nehezebb munka, a három műszak kö­vetkezményei. — Sokat várunk a korked­vezménytől. Az első napokban kicsit megijedtünk, hiszen ha a szövőnő korábban mehet nyugdíjba, ez azt jelenti, hogy nálunk jó néhányan elmennek, akik különben három-négy év múlva keresték volna meg a nyugdíjelőkészítő bizottságot. Tovább növekednek munka­erőgondjaink. Ma azonban már másképp látjuk annak ellenére, hogy munkaügyi osztályunk adata! szerint 1973-ban tizenöt olyan szövőnő mehet korkedvez­ménnyel nyugdíjba, akikre csak két-három-négy év múl­va kerülhetett volna sor. Hi­szen ez a rendelkezés is nö­veli a szakma vonzerejét. Ezért is született. Mert ha valaki tizenöt évig szőtt a gyárunkban és elment másho­va dolgozni, érdemes vissza­jönnie, hiszen így előbb mehet majd nyugdíjba. Pontosabban! ha valaki ma 16 éves és eljön hozzánk szövőnőnek, negyven- nyolc éves korában nyugdí­jassá válhat. Nyolc évi szövő­munka után két év a korked­vezmény, utána minden négy év után egy esztendő. És ha valaki tovább dolgozik, példá­ul, ma ötvenéves, húsz évig szőtt, január elsejével nyug­díjba mehet. Ha nem megy, minden további egyévi szol­gálat után hét százalékkal nő a nyugdíj-alapja. A PAMUTSZÖVÖGYÁR munkaerőgondjainak enyhíté­sét is szolgálják a Központi Bizottság állásfoglalásában előirányzott Intézkedések és a nyugdíj-korkedvezmény kiter­jesztése. A következő hóna­pokban elválik, tudtak-e élni a gyárban a lehetőségekkel. J. J. Egy választópolgár Meghívtak az országgyűlésre. Zsebemben a névre szóló belépő, a hatos kapunál fel- . mutatom a kormányőrség szolgálatos tagjának, tiszteleg, én mag elindulhatok : helyet foglalni az országgyűlés hírlapírói karzatán, ahonnét akár egy páholyból, jól látni a szereplőket Is, a közönséget Is. Tévénézés közben erre sokszor gondol­tam. Itt a közönség nyújtja a látványos játékot és a szerep­lők, a képviselők többnyire elgondolkodva ülnek a padso­rokban, hallgatagon jegyzetelnek, némelykor súgnak vala­mit a szomszédnak, közben a filmesek, a fotósok, a világo­sítók szünet nélkül, fáradhatatlanul járkálnak, buzgólkod­nak. Közelről, lentről nézve a kommunikáció felvonulása ön­magában is látványosság. S jó érzéssel jut eszembe: egy­úttal lehetőség, talán a mostaninál nagyobb lehetőség. Több­re lennének képesek ezek a kamerák „megfelezve”. Oly­képpen, ha néhány mutatná a tévénézők millióinak a be­szélőt, az előadót, a törvényjavaslat előterjesztőjét, néhány másik kamera jneg ezzel együtt „láttatná” a tényanyagot, azt tehát amit a beszélő állít, megállapít, mond a terme­lésről, a termelékenységről, a szervezettségről, a szervezet­lenségről, a csúcsforgalomról, a nagy létesítményekről, és így tovább, és így tovább. Na dehát ez mások asztala, ma­radjak . a . meghívónál, a belépőj egynél, amely „érvényes az 1972. decemberi ülésszakra” és igaz, a nevemre szól, mégis (á többi néhány tucattal együtt) a közvélemény nyer vele bebocsátást az ülésterembe, A választópolgár, az állampol­gár. ilyen, minőségben, ezekkel az érzésekkel indulok oda magam is. Nincs értelme mellébesZélni. Húzódozva mennék is, ma­radnék is, alapon ülök gyorsvonatra, feleslegesnek érezvén végigülni, végighallgatni az országgyűlést, hiszen a távirati iroda kiadja, az újságok szóról szóra közük a teljes anya­got. Mit lehet akkor még: ©hhèz hozzátenni? Aztán ott a rádió, a televízió, Hajnalban, indulás, előtt Bereczki Gyula még otthon bejelentette (ezzel kezdve a Krónikát). „A nap legfontosabb hazai eseménye: délelőtt tizenegykor összeül az országgyűlés.” Délben megtudja az evész ország, mi tör­tént délig, eéte, hogy mi történt estig. Így van ez rendjén. Teljes a nyilvánosság, nincs titkolódzás, ködösítés, iga­zat adhatok Balogh Sándor bádogos- és vízvezetékszerelő­nek, aki a Kulacsban megitta a szokásos esti kisfröccsöt, s közben felvilágosított: „Az ország költségvetését, jövő évi tervét meg fogom ismerni, de ne félj, nem kötik az orrom­ra a mi költségvetésünket bent az üzemben.” A. vonaton, ülve, a ködös, téli tájat nézve, nem tudhat­tam, hogy ezt majd odafent, az Orszá "házban, a fényes, csiUáros ülésteremben Pullai Árpád ezekkel a szavakkal teszi szóvá. Idézem: „A vezetők akkor követelhetnek töb­bet, ha gondoskodnak is beosztottaikról. Ha bizto;Hiák munkájuk feltételeit: ha foglalkoznak anyagi és szociális ellátásukkal; ha megadják számukra a véleménynyilvání­tás lehetőségét; ha tájékoztatják őket az üzem és a társa­dalom helyzetéről, feladatairól. A gazdasági, állami veze­tőknek nemcsak a termelés parancsnokainak, hanem politi­kai vezetőknek is kell lenniük. A munkahely nemcsak az anyagi javak előállításának szintere, hanem az emberfor­málás kohója is.”. Gondolom, ezek a találkozások, az ilyen gondolattalálko­zások jelentik népünk összeforrottságát és akaraterejét a szocializmus építésében. Igaz, ma még gyakran hallom, s látom, hogy a dolgozók, a munkások egy része sikerélményt mérséklő kirekesztettség állapotában él. Balogh Sándor az országot magáénak érzi, az üzemét alig.aüg. Az ország megosztja vele örömeit, gondjait, fontos, nélkülözhetetlen, társtulajdonosnak tiszteli, a haza részvényesének tartja, a munkahelye nem mindig. Felcsavarnak egy zsebrádiót, és hét órakor újból hallom! a nap legfontosabb hazai eseménye... Dunaújváros. A szemben ülő kislány szalámis vajas ke­nyeret eszik, az ablaknál ülők keresztrejtvényt fejtenek, a szemüveges fiatalasszony képes újságot olvas, a büfés pa­naszkodik, alig áll a lábán, talpon volt egész éjszaka, le se az országgyűlésen hunyta a szemét. A kalauz figyelmezteti: ne járjon annyit a lányokhoz. Valahol Dunaújváros és Pusztaszabolcs között leeresztett sorompó, mögötte munkások várakoznak. Választópolgárok. Mi vagyunk tehát a választópolgárok, az a fehéringes is, akit a kelenföldi büféből kikergettek: „Záróra, zabáit maga hajnal óta eleget.”. A Parlament folyosóin képviselők sétálnak, beszélget­nek. Ismerős arcok. Benézek a gyűlésterembe. A tévé valahogy nagyobbnak mutatja. Kisebb, illetőleg inkább meghittebb, otthonosabb. A tájékoztatási hivatal embere ismerteti a várható esemé­nyeket, Ha az országgyűlés elfogadja, akkor ezek lesznek az ülésszak tárgysorozatai: 1. Az 1973. évi állami költségvetésről szóló törvényjavas­lat; 2. A népgazdasági tervezésről szóló törvényjavaslat; 3. Az Elnöki Tanácsban megüresedett hely betöltése, az új építési és közlekedési -állandó bizottság megválasztása, valamint a különböző bizottságokban megüresedett helyek betöltése; 4. Interpellációk. (Elfogadta.) Tizenegy óra. A képviselők a padsorokban ülnek. Isme­rős arcok; Kádár János, Fock Jenő, körben bársonyszéke­ken a miniszterek. Velem szemben a Tolna megyei ország- gyűlési képviselők. De sokan nagyon hiányoznak. Nem látjuk ebben a te­remben soha többé Dobi Istvánt, Mürinich Ferencet, Veres Pétert, Erdei Ferencet, Váci Mihályt, s Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja éppen ezekben a pil­lanatokban meghatotta n szól a . legutóbbi . ülésszak óta el­hunyt dr. Mihálvfi Ernő országgyűlési kénviselőről. „D r. Mihályfi Ernő több mint fél évszázados közéleti pályáján mindig a haladás oldalán állt, a nép igazáért küzdött.. Felüliünk, csend van. A pénzügyminiszter expozéja következik. Ezekben a percekben már érzem: ez, tehát a jelenlét más, több. Képernyőn látni az országgyűlést nem ugyanaz, mint szívni annak levegőjét, érezni, érzékelni at­moszféráját, hangulatát. A teremben csakugyan az ország foglal helyet. Látom, ott van Tolna megye "Mait Borsod megye, hozzám karnyújtásnyira Bács-Kipkua" megye. Köz­ségek, városok, járások. Hallgatok, figyelek, „A Duna-menti Hőerőmű, amelynek dolgozója vagyok..DOLGOZÓJA. E szó csengése gaz- dagabb kifejezőbb,, mint más helyen, más helyzetben, más körülmények között. Jobban átérezni, hogy mi vagyunk az ország gazdái. Jobban átérezni a felelősséget a maradék­talan elkötelezettséget abból, amit itt mondanak, és abból, ahogyan mondják.. Nem találok rá pontosabb kifejezést: az ülésteremben dolgoznak. Hallgatok, figyelek, s magam előtt látom a határban szántó traktorosokat, a Parlament előtt dolgozó vágányja­vító munkásokat, az iskolából hazaballagó tanyasi gyereke­ket, s látom Raff"' Se-n'O arcán a töprengést. Talán az in­terpellációja foglalkoztatja... Az újságok részletesen beszámolok az ülésszakról. Ezzel a néhány sorral csupán csak érzeá.i hozzájárulással szeret- ziek szolgálná ílz olvasoikn&kj p

Next

/
Oldalképek
Tartalom