Tolna Megyei Népújság, 1972. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-16 / 296. szám
Tűnődés felnőttoktatásunk ügyében  kifli keservei A művelődésügyi miniszter alig fél esztendővel ezelőtt megjelent rendelkezésének megfelelően 1973 január elején kezdik el működésüket országszerte azok a tanfolyamok, amelyek a munkásem- berek számára biztosítják a nyolc általános iskolai végzettség megszerzésének lehetőségét. Megyénkben, az arra illetékesek információja szerint, nincs szükség az említett rendelkezés végrehajtásához kapcsolódó intézkedésekre. Azaz; működnek az osztályozó vizsgákra előkészítő tanfolyamok, a dolgozók esti és levelező tagozatos általános iskolái. Tehát, minden nagyon szép, és minden nagyon jó. Hála az egeknek, legalább az általános iskolai munkástanfolyamok megszervezésével nem kell már foglalkoznunk. Hát, ha nem kell, nem kell — véltem — mígnem kezembe került ismét az MSZMP Tolna megyei Bizottsága Fórum c. kiadványának 1972/1. számú példánya. Abban is dr. Vadas Ferencnek, a Babits Mihály művélődési központ igazgatójának írása. Az általános műveltség emelése érdekében nagyon sok mendent tettünk — írja dr. Vadas Ferenc —. Mégis ehelyütt foglalkoznék részletesebben a felnőttoktatással. Mi indokolja ezt? Az a kétségbevonhatatlan tény, hogy művelődésügyünk örvendetes fejlődése ellenére a megye 15 éven felüli lakosai közül 92 618-an nem végezték el az általános iskóla nyolc osztályát, nem szerezték meg az alapműveltséget. (A szerző itt megjegyzi, hogy a fenti adatot a KHS 1970. évi népszámlálás 5. Tpl- na megyei kötetének adataiból idézte.) Sajnos — folytatja —, e negatív jelenség a felnövekvők soraiban újratermelődik. A ihűveletlenség gátjává válik a termelésnek, ellenzője a technikai haladásnak. Gátja a kultúra értékei befogadásának. „Mi a gyökereknél kezdtük. Osztályozó vizsgaelőkészítő tanfolyamokat szerveztünk. 1970 a kísérleti év kezdete óta 393-an tettek sikeres vizsgát. Jelenleg 43 tanfolyamon készülnek a megyében a 7. és 8. osztály vizsgáira. A hallgatólétszám 446 fő. Nem közömbös, hogy valamennyien fizikai dolgozók. Miben rejlik sikereink titka? Az oktatásügy és a népművelés összefogásában.” Távol áll tőlem a siker elvitatásának szándéka. Tolna megye 1970 óta országos felnőttoktatási kísérleti központ lett, az osztályozó vizsgák követelményeinek pedig több, mint félezren feleltek meg, mióta ezek a tanfolyamok léteznek, és ezúttal már úgy, hogy a szakmunkásigények növekedésére okosan figyelő vezetők kérik a tanfolyamok megszervezését. Node, azóta egy frissebb adatunk is van, amely szerint megyénk lakosságából több mint 118 ezren — és zömmel fiatal emberek — nem rendelkeznek az alap- műveltséget biztosító, az általános műveltség befogadására, majd' annak tovább gyarapítására képesítő nyolc általános iskolai végzettséggel. Ha a siker adatait a 118 ezerhez viszonyítom és számolok azzal is, hogy különféle okokból valóban újratermelődnek azok, akik az alapok elsajátításában az iskolakötelezettség ellenére megálltak, akkor nem értem a nyugalmat. Nem tudom, miért nincs nekünk dolgunk egy rövidesen hatályba lépő rendelkezés kapcsán?! Tisztában vagyok azzal, hogy a fönti bekezdés végén számosán kapják föl a fejüket sértődötten, mert úgy vélik, munkájuk, hozzáértésük -érdemeit tépázom itt. Szó sincs ilyesmiről. Nagyon is tudom, milyen megterheléseket, felelősséget jelent akár a közoktatás, akár a közművelődés területén úgy tevékenykedni, hogy a napi munka eredményei idővel mérlegelhetővé erősödjenek. De éppen azért, mert tisztelem azokat a nőket és férfiakat, akik bár tisztában vannak népművelő munkájuk sziszifusziságával, nem hátrálnak meg — mondom éppen ezért hadd szóljak egyet. Nem egyébért, mint, kissé áttételesen ugyan, de a közművelődés egységéért. Az együtt- hatóbb munkáért, amit felnőttoktatásunk ügye nemcsak érdemel, követel is. A dolgozók esti és levelező tagozatos oktatását megszervező iskolák pedagógusai nálam szavahihetőbben tanúsíthatják, hogy a felnőttoktatásnak ez a sok éven át bevált két formája öreg már ahhoz, hogy az osztályozó vizsgákra előkészítő tanfolyamokkal fölvegyék a versenyt. Ez az utóbbi forma véglegesen az, amelyik míg vizsgára készít, maga is jól vizsgázik. Nos, nem kellene akkor kevesebbet alkalmazni a régiből, és többet az újból? Félreértés ne essék, nem azt akarom javasolni, hogy szüntessük meg a levelező és esti tagozatot általános iskolai fokon, amíg ezekre is szükség van. A feszesebb összetartozást hiányolom, s a jobb együttműködést oktatási, népművelési szerveink és gazdasági egységeink között. Megyénkben kevés olyan sok munkáskezet foglalkoztató gazdasági szervezet van, amelyiknek ne lenne káderfejlesztési tervének tartozékaként A gyorsbüfébe járni nem túlságosan előkelő. Már ha bisztró, vagy mondjuk drug-store lenne, akkor inkább. „Megbocsásson csak nem ülök le a város közepén a kirakatba enni!” Igaz. van aki hátra bújva, babfőzeléken spórol! Kevesen persze. Mal- teros ruhás kisinasok, talpaló szerelők, átutazó rakodók, sárga hajú melósasszonyok, löttyedt bőrű, fogatlan, öregeik, pattanásos, kispénzű kamaszok étkezőhelye ez. Így igaz. Gyorsbüfé a város közepén. A kilátás kitűnő. Itt nyúlnak szét a város erei, itt áramlik át ezernyi ember. Villanyrendőr, sarki rendőr, autók, ruhák, nők. Bent jó meleg, látnivaló van — és mindig történik valami — olcsó, nem néznek ki senkit, fogyasztani nem muszáj, és mégiscsak lát mindent az ember. Három esztendje a WC-ben meghalt egy öregember. Szív — állapította meg a doktor. és lakattal lezárták a kapukat. A „jobbak” a büfépulthoz mennek, kávét isznak, meg jaffát, és innen viszik a süteményt harmadosztályú áron. Csomagolva. A büfé pultja norvég. A norvég pult mögött a göngyölegraktár szabadon. Láthatja mindenki, van mit enni és inni, lehet költekezni, ha van miből. Leülni nem mindenki szokott Bár van magas szék is, meg alacsony is, hogy az öregeknek ne kelljen feltápászkodni. A székeket hetente egyszer ultrás vízzel lemossák. Krétával mindennnap kiírják, hogy mit lehet enni. Igazán nem lehet panasz, egy hang sem. Jól főznek, s lehet választani. Heggel nyolctól például kolbászos bablevest. Délután frissen sülteket kis adagot, meg nagy adagot. Amit csak akar az ember. Az étteremben naponta körülbelül ötven tizenkét—tizenhat éves iskolás korú étkezik. fölmérése arról, hogy dolgozóik iskolázottsága milyen. Hányán rendelkeznek felső és középfokú képesítésekkel, a nyolc általános elvégzését feltételező szakmunkás-képesítéssel, és kik azok, akik elsősorban maguknak adósak az 5., 6., 7., 8. osztály elvégzésével?! S mellette nem is lépték még át azt a korhatárt, amelyen túl már nehéz lenne tanulásra bírni a dolgozó emberek százait. Gondolkodjunk ezen! Úgy érzem, nem fölösleges, hiszen a szakmai műveltség fejlődésünk által megkövetelt állandó növelése abszurd követelés az alapműveltség birtoklása nélkül. Évekkel ezelőtt a közművelődés ügyének Tolna megyei munkásai hozták létre a felnőttoktatás újjászületését eredményező új oktatási formát, az osztályozó vizsgákra fölkészítő tanfolyamokat. Ez a siker a terület szakembereinek nemcsak ügyszeretetét, variációs készségét is bebizonyította. Bevallom utólag, hogy itt az ő megértésükre apellálok elsősorban, mert tudom, hogy azt a nemesen nyugtalan fajtát képviselik társadalmunkban, amely emberfajta nélkül a fejlődés csak araszolva lenne képes előre, mind előrébb haladni. Azért számítok az ő megértésükre, mert ők tudják leghívebben, mennyi még a dolgunk az általános műveltség általánossá tétele terén. Ha pedig ezt tudják, nem ismerhetik el, hogy a bevezetőben említett miniszteri rendelkezés végrehajtásával kapcsolatban nekünk, Tolna megyében nincs tennivalónk! — lászlő — A la carte. A napi jegyre ráfizetnek, ha többet fogyasztanak. Hozzávalók 10 adag „gulyásleves csipetkével”-hez: 1 kiló marhaapró, 12 deka zsír, 40 dkg vöröshagyma, 1 deka fokhagyma, 3 deka csemegepaprika, 6 deka só, 20 deka lecsó, 12 deka liszt, 1 tojás, két gramm kömény és két kiló burgonya. Az ember csak fogja a háromszögletű műanyag tálcát, ráteszi a kanalat, meg a villát, esetleg kést is, és összeszámolja, hogy mibe kerül a vacsorája. Kér. Ráteszi a műanyag tálcára a műanyag tányért, keres egy jó helyet, lehetőleg meleget, kigombolja a kabátját és jóllakik. Egyszerű ez kérem, különösen, ha addig sem kell az albérletben rostokolni. Másoknál üldögélni, kirakatot nézni, pincérre várni. Háborús filmet nézni. Otthon fűteni, a szalonnás serpenyőt elmosogatni. Pedig nem rossz: „sült szalonna tojással” — házilag. Rendszeresen idejárnak melegedni a cigányok, az öreg „tarhások”, a gyerekek lesik az ételmaradékot, a felnőttek pedig sörre váltják a tegnap keresett pénzt. Néhány napja a kiadópult előtt felszakadt a központi fűtés vezetéke. A kövezetét feltörték, egész nap nagy erővel áramlik a gőz alulról felfele. Szerda, meg szombat erős nap. Piaci nap. A gyorsbüfé tömve. Egymásnak adja a helyét a vasipari szerelő, meg a németkéri parasztasszony. Beszélgetnek a saját hangjukon, ismerős szavakkal a saját dolgaikról. É; nem félnek, hogy meglátják, hogy kipletykáPák őket, hogy a hasán spórol, vagy válik, vagy épnen szerelmi légyottot beszél meg titokban. Teljesen mindegy, mit mondanak. — Igen uram, nem szégyellem bevallani, hogy e fotó nem gyermekkori képem. Felnőtt, meglett koromban ábrázol, amint hosszas keserveim után megtörtén pihenek egy gyufás- skatulya társaságában. Azt kérdi, milyen érzés ilyen kicsinek lenni. Nem jó. Hogy miért? Gondolja csak meg, hogy mennyivel könnyebb szabványméretű kiflitársaimnak. Nyugodtan élik tiszavirág életüket. Hajnalban kiveti őket magából a kemence, azután boltokba kerülnek, majd sta- niclikba, végül üres gyomrokba. Ugye. milyen szép? Én is erre vágytam ... De, hát én ilyen apró termettel vagyok megáldva — megátkozva — s így láttam meg a napvilágot az elmúlt hét folyamán a Szekszárdi Sütőipari Vállalatnál. Felháborodásom késztet pa- I naszra! Sajnos, értem is negyÜgyis mindig mondanak valamit! Délután 16 h-tól este 24 h-ig a büfét és a WC-t Makó Imréné takarítja. Nappal kenyeres Antalné a WC-s, ezen-, kívül többször felsöpör. Mióta van vécés, a mellékhelyiségben nem folyik a kőre a víz. A vécében kötelező vécé- díj nincs. De adható. Olykor bevetődik ide Tüske úr, aki népi énekes, úgy mellesleg. Vesz egy üveg sört, ez kissé feldobja, mert mostanában kevés alkohol is feldobja, és lesi, hogy kinek énekelhet. Van mindig tétlen alkalmi szórakozó ; kime- nős katona, ráérő agglegény, é- nem árt egy kis változatosság. Tüske úr ilyenkor fogatlan szája elé teszi a tenyerét, és elénekli általában a Deres már ha határ-t, ingyen. A hangja szép bariton. Az ittas — ez többnyire megfigyelhető — nem tud rendesen írni. Azért, ha nem nem szolgálják ki, és kéri a panaszkönyvet, megkapja. Csak sajnos növeli a panaszkönyvi statisztikát! A rőtbajuszú hegyes kis öregúr azt hiszi, és is afféle... Bár a gyorsbüfé nem kifejezetten tartózkodási helyük, itt ugyanis nem igen szoktak ismeretleneknek fizetni. Inkább a presszót kul- tiválják. A kis emberke rám csap. örül, hogy nem ke’l egyedül üldögélnie. Nyugdíjas, huszonnyolc esztendeje özvegy, egy szobácskáját maga takarítja, és évente kétszer, karácsony és húsvét előtt hív egy asszonyt, aki felsúrolja a padlót. Félmű- szakos, havonta mindössze 1400 forintja van. Üzemi konyhán étkezik, és naponta háromszor iszik kávét, a legutolsót este nyolckor. Cigarettázik. Munkást szív.’ Többször jártam a gyorsbüfében, de egyszer sem tudven fillért kérnek, s emiatt gyötör a lelkiismeretfurdalás. Bűnrészes vagyok, magam is — akaratom ellenére — részt veszek a vásárló becsapásában. Higgye el, én húsz fillérrel is beérném... Ezt is el kell mondanom még. Együtt vagyunk a vajas kiflikkel, melyek — megsúgom magának — csak any- nyiban különböznek tőlünk, hogy szép ívben görbültek, s nem ilyen csúnyán, mint jómagam is. Uram, köszönöm a türelmét, nem untatom tovább. Kérem, mondja el történetemet a sütőipar vezetőinek, szakembereinek, hogy szomorú sorsomon okulva ne készítsenek többé ilyen nyomorult kis kiflit. mint jómagam. Igen, még valamit. Talán nem is untatnám önt keserveimmel, ha csak magam lennék... De sajnos, mostanában egyre többen ilyennek születünk! — vj — , Foto : Gottvald. tam megkérdezni, hogy „ön például mit olvas?”. Nem volt metszem hozzá. Tabódról ketten: apa és fia.' Bírósági ügy. A fiú kezességet vállalt kölcsönre, amit az illető a takarékszövetkezettől vett fel. Időközben az illető elfelejtett fizetni, így a fiú keresetéből levontak kétezer forintot. Szerda van, panasznap a bíróságon. Az idős férfi a Hőgyészi Állami Gazdaságban éjjeliőr, le se feküdt. A fia reggel még dolgozott—• takarmányos ugyanott, egyenesen Szekszárdra utaztak. Zöld puf aj kában vannak, bablevest esznek, és sört isznak, és mentegetőznek, hogy nincs rajtuk öltöny. Nyugtatom őket. nincs ünnep, hát minek. ■Viszonzásul rögtön elmondanak egy történetet Szup- rics Vendelről. Szuprics Vendel nagy ór volt, és mégis egyszerű ruhában járt. Egyszer bemegy a kávéházba, kér egy sajtár kávét, hát nagy fintorogva odaadják neki. Fogta magát, hazament, felöltözött ünneplőbe. Visz- szament. és kért megint egy sajtár kávét. Viszik neki nagy hajbókolással. Szuprics Vendel erre fogta a kalapját, belevágta a kávéba, és azt mondta: Nesze igyál, itt csak a kalapnak van becsülete. Így élünk. Miközben Párizsban három órán át tanácskoztak a négyes értekezlet résztvevői, Cérnán és Schmitt követ gyűjtött a Holdon, az Akadémián megkezdődöttt egy zenetudományi konferencia, a Parlamentben befejeződött az országgyűlés, és a Cegléd nevű tengerjáró hajó Bejrútban tartózkodott, a gyorsbüfében megállás nélkül ették a pörköltet, és itták a sört. A világ része ez is! D. VARGA MARTA Gjorsbfifé
