Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-25 / 278. szám
f X Pályakezdő építők Fiatal építőmérnökökkel beszélgettünk Szekszárdon, a Tolna megyei Tanácsi Tervező Irodán. Körösi Károly két éve, Kovács József idén kapta meg diplomáját. Pályakezdők. Magukról, a munkájukról kérdeztük őket. — A megyei tanács ösztöndíjasaként kerültem a TOTÉV- hez — kezdi a beszélgetést Körösi Károly. — Ott dolgoztam négy hónapig művezetői Körösi Károly beosztásban. Csalódást okozott, hogy nem azt találtam, amire számítottam. A szakmai dolgokkal alig foglalkozhattam, emberekkel kellett vitatkoznom, az SZTK-lapok kitöltésétől kezdve az utazási költség- térítésig mindent csináltam. A megyei tanácshoz fordultam, kértem helyezzenek át a tervezőirodához. Januárban lesz két éve, hogy itt vagyok. — Jól érzi magát? — Igen. Azzal foglalkozhatom, amit szeretek. Úgy hiszem, ez a munka közelebb áll az egyéniségemhez, a beállítottságomhoz. Jó a kollektíva, kaptam néhány kedvemre való feladatot. Tavaly három hónapig dolgoztunk a fürgedi bekötőút tervezésén. Ez azért is tetszett, mert a mi munkáink zöme kisebb, ritkán van önálló útépítés, nem lehet végigvezetni azt a klasszikus tervezési folyamatot, amit az egyetemen megtanultunk. Persze igazán majd csak akkor örülhetünk, ha az általunk kidolgozott három variáns valamelyikét kivitelezik. Részben társadalmi munkában, most folyik a szekszárdi Vincellér utca közműveinek tervezése. Ebből Körösi Károly szívesen kiveszi a részét, ugyanis a Vincellér utcában épül az a társasház, amelynek egyik lakásába feleségével együtt a tavasszal szeretnének beköltözni. — Nagyon szeretek barkácsolni. Most, hogy a szüleimnél lakunk, keveset foglalkozhatom ilyesmivel, de az új lakást elsősorban saját munkámmal akarom berendezni. — A munkahelyén megbecsülik? — Biztosan, mert másként nem érezném jó! magam — Szekszárd hogy tvtszik? — Talán ez nálam nem is olyan lényeges, hisz a szülővárosom. A feleségem viszont csepeli, elég nehezen illeszkedett be az új környezetbe. Társaságunk nem nagyon van. Kovács Józsefnek az idei nyár volt az utolsó vakációja. Ezután legfeljebb már csak szabadságra mehet. Szeptembertől dolgozik a tervező- irodán, vízépítőmérnök. — Ez mit jelent? — A folyókkal, csatornákkal, a községek vízellátásával kapcsolatos tervezői munkát. — Miért lett építőmérnök? — Én nem mondhatom, hogy „már gyerekkoromtól kezdve..." Egyszerűen csak szerettem a vizet, a hajózást, megragadott az a kifejezés, hogy „vizesmérnök”. Ez inspirált, hogy az egyetemnek erre a karára jelentkezzem. Egy kicsit mást találtam óit. mint amit vártam, mégsem bántam meg. Kovács József Tolnán lakik, a felesége Mözsön tanít, < pedig naponta autóbusszal j;'. Szekszárdra. — A tervezéshez hozzá tarto zik, hogy állandóan felszínen tartsam, gyarapítsam ismereteimet A bejárás viszont rengeteg időt elvesz tőlem. Reggelenként sokszor csak közelharc árán jutok fel a buszra, nem éppen kellemesen kezdődik a nap. Szekszárd nagyon tetszik, szívesen letelepednénk itt, de a mostani lakásárak mellett erre gondolni sem merünk. — A munkahelye megfelel-e előzetes elképzeléseinek? — Most amikor befejeztem az első munkámat, csak azt tudom mondani, hogy ez egyenes folytatása volt az egyetemen tanultaknak, pontosan megfelelt nekem. örültem, amiért teljes egészében rám bízták. A szekszárdi Ácsai árok vízmosás-kötési tervét készítettem el, vagyis olyan műtárgyrendszert terveztem, amely felfogja a hordalékot, elősegíti a feliszapolódást. Éppen ma van a leadási határidő. Amikor a munkahelyemről beszélek, hozzá kell tennem, hogy csak két és fél hónap tapasztalatai alapj mondhatok bármit is. Úgy érzem, sikerült beilleszkednem megismertem kollégáimat, ők is befogadtak. Százhetven éves a Magyar Nemzeti Múzeum — A munkán kívül fogUlk«*'-*’ mivel Százhetven évvel ezelőtt, 1802-ben alapította Széchenyi Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeumot. Hazánkban ez az impozáns épület adott otthont első ízben nemzeti értékeinknek. Az épület őrzi patináját, ma Is fővárosunk — s az egész ■ rág — egyik ékessége. Képünkön: a Nemzeti Múzeum kertje, a késő őszi napsütésben is kedvelt találkozóhelye időseknek és fiataloknak. (MTI-foto — KS) , < *'i>' Kovács József — Én nem szeretek barkácsolni, inkább olvasok: a szikirodalmat, meg mást. Még fifem állapodtam meg az új környezetemben, majd ha teljesen otthon érzem magam, az időmet jobban meg tudom szervezni. Ettől függetlenül — és nagy szavak nélkül — mondhatom: szeretném megbecsülni ezt a helyet, mert nekem nagyon megfelel.-gySZOMBATON, 25-ÉN T Magyar filmnapok RENDEZVÉNYEI MIATT A PANORAMA MO~l 8 ÓRAI ELÖADASA ELMARAD. Rendkívüli előadás 3 órakor: Ralu hercegnő hozománya, fél 6 órakor: Utazás Jákobból. (339) Biztosíték mér helyét A SZARVAS-CSÁRDA NAGYSZABÁSÚ SZILVESZTERÉN? Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. (326) Kukoricahordás Káromkodással kezdődik a nap. Apám cifrázza, mert nem elég, hogy a kukoricát most, vasárnap kell behozni, traktorért, pótkocsiért sorbaállni, könyörögni, még a beosztott traktoros sem jön el. Akad másik, de azért apám igencsak emleget valakit a termelőszövetkezettel összefüggésben. Kedvem lenne odaszólni neki, hogy hiszen maga is alapító tag volt, vagy mi a fene — de jobbnak látom, ha hallgatok. Anyám is ezt teszi, csendben kászálódik fel a platóra. A Bjelorusz kéményén fekete füstpamacsok pöffennek ki, a szél elkapja őket, közénk vágja. Behúzzuk a nyakunkat, markoljuk a pótkocsi oldalát erősen, mert akkorákat döc- cen, majd kibukik belőlünk a lélek. A dúlöút tócsáiból víz, sár, jégdarabok fröccsennek szét a kerekek alatt, egy-két sárkolonc nekünk is jut, miután fölröpül a kocsira. Rakodunk. Szaporán dobáljuk a nagy, egészséges csöveket. Nyoma sincs rosszkedvnek. Jó a termés, lesz ezen a holdon vagy hatvan mázsa. Fönn van az utolsó kukoricarakás is, indulhatunk. Azaz csak indulhatnánk. Lesüllyedt a kocsi két első kereke. Meg se moccan. A pilóta egy darabig kínozza a gépet, aztán fölmászik a pótkocsira. Végignéz a kukoricatengeren. Szerencsénk van, alig pár száz méterre rakodik egy Dutra. No az majd kihúz bennünket. A traktoros érte megy, mi meg a kocsi tetején ácsorgunk, nem akaródzik leülni a hideg, vizes kukoricára. Megakad a szemem a közeli tanyán. Tetejét szél hordta (talán az emberek is besegítettek neki), falát egér, patkány lyuggatta. Se ajtaja, se ablaka. — Kié volt? — kérdezem apámtól. — A Mandus Karádié. — Hát az, ott a fák között? — A Vighéké, amaz meg a Vargáéké. Volt itt annyi, ahány darab föld. Elkezdi számolni az ujjain: — A Körösztöséké, a Soósé- lté... Legtöbbnek már nyoma sincs. Lebontották, a kutat betemették, a fákat kivágták. Apám még most, húsz év után Is megmutatja, melyik hol volt. Messzenézö tekintete keresi, kutatja a hatalmasra nőtt almafák, körtefák, diófák alá húzódó csinos kis épületekéi, az istállókban kérődző, jól tejelő teheneket, az árnyékba kötött kottást, a kobolyákban, lapokban hentergó kocákat, a szinte takarmány nélkül felnevelt kacsa-, libasereget. Csak egy szóval kellene biztatni, hogy tövir öl-hegyire elmondja, micsoda gyöngyélet volt itt „azelőtt”. Anyám egy szalmával tömött zsákot dobott a kukoricára, arra telepedett. A csípős szél elől még beljebb húzódik kopott berlinerjébe, amelyet úgy öregített magához, hogy világoszöldről sötétkékre festette. Hallgat, míg mi a tanyákról beszélgetünk. Pedig neki is vannak emlékei „az- előttTÖl”. Elmondhatná, hogyan kísérte vissza a csendőr a pomázi kertészetbe, amikor otthagyta a munkát, meg azt, hogy a magafajta napszámoslányok — akiknek se földje, se tanyája nem volt — mit álmodtak éjszakánként az urasági disznóólba leterített szalmán, a tömegszálláson. Nem mondja, talán csak a gondolatai csapnak össze apáméival. De ha beszélős kedve volna, akkor sem lenne most idő a diskurzusra, mert megjött a segítség. A Dutra könnyedén húzza kifelé a dűlőútra a jól megrakott pótkocsit. Onnan aztán már a mi masinánk is elboldogul. Lapulnak a rugók, olyan simán haladunk, mintha aszfalton mennénk. Észre sem veszem, amint elmarad mellettünk egykori nyolcholdas birtokunk. Néhány kisgyerek- kori emlék miatt akartam megkérdezni, pontosan hol húzódott a határa, de már késő, elszalasztottam az alkalmat. Nem baj, úgy sem tudnám megjegyezni a nagy sík határban, melyik darab föld volt a miénk. GYURICZA MIHÁLY A Szekszárdi Műszergyár FELVÉTELRE KERES BETANÍTOTT GÉPMUNXÁSOKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés a Szekszárdi Műszergyár munkaügyi osztályán. (388) A Szekszárdi Vasipari Vállalat FELVESZ öntödei technológust. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztály- vezetőjénél, Szekszárd, Keselyűsi út 6. (315) Népújság 7 1972. november 25.
