Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-25 / 278. szám

I f \ ! Kti 1 tűsén előtt  Televízió négy munkatársának halálos balesete a dombóvári fémtömegcikk-gyártók Az épülő új üzemcsarnok. A jövő nyáron elkezdik lenne a termelést. Készlet az Utazás Jakabbal című tilmaül. Az író és a nyelv Á Nobel-díjas Heinrich Böll nyilatkozata A Magyar Rádió és Tele­vízió mely megrendüléssel jelenti, hogy munkatársai, Mertz Nándor rendező, Tomsits Rudolfné Hódos Ju­dit bemondónő, Varga Béla gépkocsivezető és Vinkler György szerkesztő munká­juk végzése közben autó­baleset következtében el­hunytak. A Magyar Rádió és Televízió az elhunytakat saját hallottainak tekinti. Temetésükről később törté­nik intézkedés. • Csütörtökön este 22 óra 20 perckor Aszód határában a fénysorompós vasúti átjáróban egy tehervonat összeütközött a rádió és televízió személy- gépkocsijával, amelyet a 20 éves Varga Béla budapesti la­kos vezetett. A szerencsétlen­Magyar fi lm napok Ma délután lesznek Szek- szárdon a magyar filmnapok záró rendezvényei. Ez nem­csak a héten pergetett filmek­kel fémjelzett eseménnyel függ össze, hanem az ugyan­ekkor hazánk más városaiban bemutatottakkal is kapcsola­tos. Fél hatkor lesz a Panorá­ma Filmszínházban Gábor Pál „Utazás Jakabbal” című film­jének díszbemutatója, melyen részt vesz a megyénkbeli szü­letésű rendező, Császár István a film egyik írója, Szabó Éva és Huszti Péter filmművészek. A mára hirdetett második elő­adás elmarad, ugyanis az „Utazás Jakabbal” vetítése után a filmszínház aulájában kerül sor művész—közönség találkozóra, majd ugyanitt a ma^r filmnsnok során a kö­ség következtében Varga Bé­la, valamint utasai: Vinkler György 26 éves szerkesztő, Tomsits Rudolfné (született Hódos Judit) tv-bemondó, bu­dapesti lakosok a helyszínen életüket vesztették. Mertz Nándor 31 éves rendező, bu­dapesti lakos kórházba szállí­tás közben meghalt. A vizsgálat eddigi megálla­pításai szerint a balesetet az okozta, hogy a nem működő fénysorompó előtt a gépko­csivezető elmulasztotta a kö­telező megállást, Gara János 60 éves sorompóőr, galgamá- csai lakos viszont alaposan gyanúsítható azzal, hogy nem megfelelő módon alkalmazta a kézilámpás jelzést. A rendőr­ség Gara Jánost őrizetbe vette és a szerencsétlenség ügyében a vizsgálatot tovább folytatja. zönség elé került filmek vitá­jára. A megyei moziüzemi vál­lalat információi szerint erre az alkalomra, a fentieken kí­vül Szekszárdra érkezik és a vitában részt vesz Szabó Ist­ván, a „Szerelmesfilm” rende­zője, Kardos Ferenc (Ünnep­napok, Gyermekbetegségek), Gyertyán Ervin kritikus. Bánffy György színművész, Gergely Róbert, a Filmfőigaz­gatóság, Kicsi Gábor a szak- szervezet és Adorján József a MOKÉP részéről, továbbá egy négytagú filmes delegáció Ju­goszláviából, Zomborból. A vita után kerül sor a fogadás­ra, melyet a művészek tiszte­letére a megyei moziüzemi vállalat rendez a Gemenc Szállóban. Ha három nap esik az eső, be kell szüntetni a munkát a dombóvári Fémtömegcikk­gyártó Vállalat műhelyében. Beázik a tetőzet. Már megja­vítani sem érdemes. — Csak a jövő év júniusáig bírjuk ki valahogy — mond­ja Bánhelyi Béla, a vállalat igazgatója. Júniusban átadják az új üzemépületet. Hétmillióba ke­rül. 1974-ben elkészül a hor­ganyzó műhely is. Mostani kalkuláció szerint 2 millió hat­százezer forint értékű lesz. A gépi berendezés rekonstruk­ciójára évente 300 ezer forin­tot, összesen mintegy másfél milliót fordítanak majd. Majd. Egyelőre maradnak a régi, ócska, beázó épületeit. Ahol elképesztő szociális kö­rülmények között dolgoznak a munkások. Az öltözők, mos­dók elavultak, szűkek. Hiába javítják a padozatot, süllyed a pince. Mindezt nem azért mond­ják el a vállalatnál, mintha sajnáltatni akarnák magukat. Talán inkább a kontrasztha­tás kedvéért. Mert a nem ép­pen idillikus körülmények kö­zött a vállalat dolgozóinak jó munkája, a következő ered­ményeket hozta: Tavaly év végén a nyereség négy és fél millió forint voU. Icfén ötmillió lesz. Várható­an ötheti nyereségrészesedést fizetnek, az. évi keresetek 10 Hogyan élnek a vidéki ipar­telepek dolgozói, hogyan ala­kulnak munkakörülményeik, milyen szociális ellátottságuk? — e kérdésekre kereste a vá­laszt a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének felmérése. Időszerűségét az adta, hogy az ipar területi elhelyezkedésé­ben az elmúlt évtized során nagyarányú átalakulás ment végbe. Míg az 1960-as évek elején a textilipari dolgozók­nak csaknem háromnegyede Budapesten, valamint Győr és Csongrád megyében koncent­rálódott, addig e területek az idén már csak a létszám 60 százalékát tömörítik. Az 1967- ben megindult erőteljesebb vidéki ipartelepítés nyomán hazánkban ma már szinte minden megyében van textil­ipari üzem. A szakszervezet a bérügyi vizsgálódást a köt-szovő ipar­ra összpontosította, mivei itt a legjelentősebb a bővülés. A köt-szövő vállalatok 1967. és 1971. között 14 vidéki te­lepet létesítettek, s ezekben ma már csaknem 5000-en dolgoznak. A korábbi agrár területeken élő mezőgazdasági munkához szokott nehézkezű embereknek nem volt könnyű a helyhez, időhöz kötött fi­nomabb készséget és nagy munkafegyelmet igénylő mun­kához illeszkedniük. Az új ipartelepeken dolgozók több, mint egyharmada még egy­százalékát. Aki régebb óta dolgozik a vállalatnál, annak arányosan még többet is. Tavaly 450 tonna horgany­zott edényt — mosófazekakat, vödröket, fürdőszobába alkat­részeket — azaz a tízféle gyártmányból összesen mint­egy 370 ezret. Idén 460 ton­nát, jövőre 600-at. Az átlagbér 1968-ban 19 ezer 500 forint volt, idén eléri a 23 ezret. A létszám pillanatnyilag néggyel kevesebb, mint ta­valy. — Év végére ugyanannyi lesz — mondja az igazgató — nálunk is akad néhány ván­dormadár. A horganyzóban sű­rűn váltogatják egymást a segédmunkások. Szívesen jön­nek ide, de amikor rájönnek, hogy a 2700—2800 forintos havi keresetet nem adják in­gyen, kérik a munkakönyvü­ket. — Az az igazság — mond­ja a főkönyvelőnő —, hogy a munka ‘mindig meghozza a jutalmát. A munkások köz­érzete is más, ha látják, hogy látszata van annak, amit csi­nálnak. A múltkor bevásár­lás után az áruház előtt vé­letlenül meghallottam két em­ber beszélgetését: — „Örülök” — mondta az egyik —, „hogy eljöttem tőle­tek. Meddig bírod még ab­ban a kóeerájban?’ — „örülsz?” — kérdezett vissza az, aki itt dolgozik. éves munkaviszonnyal sem rendelkezik, kevésbé gyakor­lottak, s ezért keresetük is kevesebb, mint a törzsgyár­ban dolgozóké. A vállalatok azonban öszönző bérformák széles skálájával (például pré- miumos időbérrel, pótlékolt teljesítménnyel, lépcsős nor­makövetelménnyel) igyekez­nek megoldani az átmenet problémáit. A vállalati kol­lektív szerződések tanúskod­nak: mindenütt törekednek a vidéki gyárak, telepek dol- gazóinak helyzetén javítani. Munkakörönként szabályozzák az újonnan belépők tanulási idejét, a betanításhoz, az át­képzéshez minden segítséget megadnak, s a lehetőségek­hez képest figyelembe veszik a lakásgondokat is; a gyárak lakásfejlesztési alapját diffe­renciáltan állapítják meg. A továbbiakban a vizsgálat kiterjedt minden 1968. után telepített üzemre. Mivel az új vidéki üzemek többsége nem kifejezetten textilipari tevékenység céljára tervezett épületben kapott otthont, jó részük zsúfolt, rendezetlen. A szakszervezet megállapí­totta: sok új telepen igen magas szintű a szakszervezeti szervezettség, meghaladja a vállalati átlagot, s ez arra vall, hogy az iparba belépő új dolgozók szívesen kapcso­lódnak be a mozgalomba. (MTI) „Aztán mennyi nyereséget adtak a ti gyáratokban?” Mert nálunk öt hetet.” — öröm volt hallgatni, ahogy beszélt, önérzet volt a sza­vaiban. — Szóval a jó munka min­dig meghozza jutalmát. Idén 2,5 millió forintot építettünk be az új üzemépületbe. Ha a dalmandi gazdaság építőbri­gádja is tartja magát ígéreté­hez, jövő nyárra az új helyen dolgozunk. De semmit sem ad­nak ingyen. Attól kezdve tör­leszteni' kell majd a kölcsö­nöket. — Bizony — mondja az igazgató — nem lesz olyan magas az év végi nyereség­részesedés, mint most. — Ne mondj ilyet! — csat­tan a főkönyvelőnő. — Évente tízmillióval többet kell ter­melni, akkor meglesz a mos­tani nyereség. Majd annyival többet termelünk. Uj gépekkel meg lehet oldani. Az új üzemrész most a megvalósult álom. Hogy gyor­sabban haladjon a munka, hogy anyagi gondok ne gátol­ják az építést, a részesedési alapból egymillió forintot át­tettek a fejlesztési alapba. A vezetőség újfajta gyárt­mányok bevezetésén töri a' fejét. A termelés tízmilliós növelését nem lehet egyedül több horganyzott edénnyel megvalósítani. Olyan termék kell, ami kapós a piacon. Bár egyelőre nincsenek ér­tékesítési gondjaik. A lakos­ság horganyzottedény-szük- ségletének 30 százalékát ké­szítik Dombóvárott. De többet is el lehet majd adni. Jövőre a dunántúli megyék vas-nagy- kerei és a budapesti VASÉRT- en kívül Bács-Kiskun és Csongrád megye is rendelt. < (kádár) Az idén Nobel-díjat kapott nyugatnémet író, Heinrich Ball, a nemzetközi PEN klub elnöke, a szervezet Nyugat-Berlinben most lezajlott kongresszusa után nyi­latkozott a bécsi rádiónak. A nyilatkozat több szempontból igen tanulságos. Ismert, hogy Böll elkötelezett író: nyíltan antifasiszta, haladó gondolkodású. A nyugatnémet választási harcban is határozot­tan Brandt kancellár és az SPD mellé állt, a revansista-konzerva- tív erők ellen szállt síkra. A ri­porter egyik kérdése az volt: ho­gyan egyezteti össze Böll a poli­tizálást a PEN elnöki tisztével, amely szerinte nemzetek feletti, s a politizálást már alapszabá­lyaiban kizáró szervezet. Böll kijelentette: aki komolyan veszi a PEN alapszabályait, s törekszik a megvalósításukra — példának említette a faji, vallá­si, nemzetiségi megkülönbözte­tést elítélő alapszabályt —, an­nak szükségképpen politikai har­cot is kell folytatnia, ha nem akar a levegőbe beszélni. A riporter egy másik aggályos kérdése arra irányult: a szocia­lista felfogás, amely a felismert szükségszerűség korlátáihoz méri a szabadságot, nem ellentétes-e a nyugati „demokratikus" sza­badságeszménnyel. Böll lehen­gerlő választ adott: nyugaton a könyvkidás és a tömegkommuni­kációs eszközök monopóliuma teljesen illuzórikussá teszi az írói szabadságot, nem is szólva a kultúra elkommercializálódásóról, amely arra kényszeríti az írót, hogy eladható árucikket termel­jen, ha nem akar éhen halni. Egy harmadik kérdés azt fe­szegette: vajon a politizáló író nem váiik-e nemzetileg elfogult­tá, s így nem kerül-e szembe a PEN alapelveivel. Böll a válaszban a nemzeti nyelv foiitosságáról szólt és igen lényeges megállapításokat tett. Az író — mondotta — a politi­zálással teljesíti az „itt és most”, a felismert szükségszerűség pa­rancsát, nemzeti nyelven szólva azonban ennél többet tesz, azt is szolgálja, ami „örök": a nyelv ugyanis régebbi minden állam­formánál, minden társadalmi rendnél, s a jövőben is élni fog, ha az írók nem hagyják elsor­vadni, elszürkülni, kiapadni. Sa­ját írói feladatai közt is egyik legfontosabbnak a nemzeti nyelv ápolását tekinti, mert az írok ez­zel nemcsak népüket, a világot is szolgálják: a nemzeti sajátos­ságok egyik legszebbike, a nem­zeti nyelv szépsége és tisztasága az egész emberiséget gazdagít­ja. „Nyelvében él a nemzet” — mondhatta volna Henrich Böll, ha ismerte volna a reformkor magyar irodalmának legfőbb jel­szavát Más szavakkal is ezt fo­galmazta meg. Választ adva ez­zel napjaink magyar irodalmának egyik vitás kérdésére is: az író és az ún. „örök értékek" viszo­nyára. Akadnak még nálunk is írók, akik húzódoznak a politi­zálástól, az „itt és most" felada­tainak vállalásától, azt fejteget­ve, hogy az (ró hivatása több, magasabb: az „örök” erkölcsöt, igazságot stb. kell szolgálnia. Böll helyesen mutatott rá, hogy az egyetlen „örök" a nyelv; de csak akkor, ha állandóan ápol­juk, fejlesztjük, alkolmassá tesz- szük az új ismeretek, új igazsá­gok kifejezésére. Homoródi József Szakszervezeti felmérés a vidéki textiles dolgozók élet- és munkakörülményeiről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom