Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-01 / 258. szám
à « Szarvasmapka-tenyésztcs — korsóé F ü bbfïï, olcsóbban Magyarországon jelenleg 110 liter körül van az egy főre jutó évi tejfogyasztás, és alig több, mint 10 kg a marhahúsfogyasztás. E két statisztikai adattal az utolsó helyek egyikét foglaljuk el a fejlett étkezési kultúrájú nemzetek sorában, s valahol a gazdaságilag elmaradott országok szintjén állunk. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy hazánkban az állati eredetű fehérj efogvasztás kevesebb az élettanilag szükségesnél. s az ország fejlettségi színvonala által indokoltnál. Az egészséges és korszerű táplálkozásra való áttérés hatását jól tükrözik a jaoán tapasztalatok: mezőgazdaságuk és állattenyésztésük fejlődésével. az állati fehérjefogyasztás növekedésével összefüggésben 15 év alatt 10 centiméterrel növekedett a japánok átlagos testmagassága. s az életkor meghosszabbodására utaló tendenciát is megállapítottak. Más országok fehérjetermelési hatásfokát vizsgálva kiderül. hogy ez ott a legkedvezőbb, ahol a szarvasmarhatartás és ezen belül a tejtermelés különösen fedett. Ami arra mutat, hogv állattenyésztésünkben mindenekelőtt a szarvasmarhatartást kell jelentős mértékben fejlesztenünk. Ezt egyébként az is indokolja, hogy marhahúsból szinte korlátlanok az exportlehetőségeink. Talán kevesen tudják, hogy a szarvasmarha adja a fejlett tőkésországokba irányuló kivitelünk 15—17 százalékát: 1965-ben 43, 1971-ben mintegy 90 millió dollár volt a bevételünk az exportált marhahús ellenértékeként. HÜS ÉS TEJ Elgondolkoztató, hogy az említett exportbevétel-növekedést a szarvasmarha-tenyésztésben csaknem húsz éve tartó állománycsökkenés mellett értük el (1971-ben mintegy 40 ezerrel kevesebb tehenünk volt, mint öt évvel korábban). Az elmúlt 8—10 év alatt javult ugyan az egy tehénre számított évi hústermelés (kb. 58 kilogrammal), s elérte a 435 kilogrammot, de jelentős mennyiségű vajat és tejport kellett importálnunk a kiegyensúlyozott ellátás érdekében. Ebből arra következtethetünk, hogy hazánk lakossága táplálkozási szokásai révén a marhahúst kevésbé becsüli, és nélkülözni is tudja azt, nem úgy a tejet és a tejtermékeket. Számítani lehet rá azonban, hogy a marhahús iránti kereslet fokozatosan növekedni fog, s 1985-ig eléri a fejenkénti évi 14,5 kg-ot, ami csupán a hazai fogyasztás vonatkozásában közel 50 százalékos termelésnövelést kíván meg. Ugyanakkor a tej- és tejtermékigény erőteljes fokozódásával is számolni kell. A szarvasmarha-tenyésztés gondjain csak komplex intézkedésekkel lehet segíteni. Ennek jegyében fogant a múlt év derekán meghirdetett kormányprogram, mely átfogó tenyésztéspolitikai, takarmányozási, eszközellátási stb. terveket és tennivalókat tartalmaz. NAGYÜZEMI MÖDON A negyedik ötéves terv még hátralevő éveiben elsősorban a meglevő eszközök és állomány jobb kihasználására kell törekednünk, a tehénállomány csökkenésének megakadályozására. A távlati terveket illetően azonban nem szabad elfelejteni, hogy csak a nagyüzemi korszerű tartási technológiák bevezetésétől várható ugrásszerű, nagy előrelépés. Ezen belül fontos tényező még az olcsó és gyors építési módszerek megvalósítása. A szarvasmarhatelepek létesítésénél ma már az olcsóbb és gyorsabb paneles építési módot alkalmazzák. Előregyártóit, réteges, ún. szendvicsszerkezetekkel dolgoznak, és ezeknek már a helyszínre való szállításánál is sokat megtakarítanak. Elérték, hogy egy száz férőhelyes istálló építésénél a felhasznált anyag súlya 1150 tonnáról 400 tonnára csökkenjen. S ez még nem is a végső határ. Az egyik mezőgazdasági egyetemünk kutatói olyan szarvasmarha-istálló '(pontosabban : teleprendszer) terveit dolgozták lei, amelynél az egy férőhelyre vonatkoztatott beruházási költségek 50 százalékkal kisebbek, mint a hivatalos irányárak, A korszerűen kimunkált tartástechnológiai rendszerben egy dolgozó a hagyományosnál 6—10-szer több állat gondozására képes, a javasolt takarmányozási rendszer bevezetése pedig napi 1,4—1,6 kg-os állatonkénti súlygyarapodást tesz lehetővé (manapság a napi súlygyarapodás átlaga csupán 800—900 gramm körül van). A nagyüzemi technológiák gazdaságosságára mutatnak rá a szovjet tapasztalatok is. Az újonnan épülő szarvasmarha- telepeiket 800—1200 férőhelyes méretben készítik. A szarvas- marhahizlalás terén kedvező eredményeket értek el a 8— 12 000 férőhelyes hizlaldák létesítésével, de 30 000-es befogadóképességű marhahizlaldák építését is tervbe vették. Ugyanott a tehenészetekre és hizlaldákra a nagyfokú gépesítés jellemző. A takarmánykiosztást, a trágyaeltávolítást stb. gépesítve végzik, alig néhány dolgozó közreműködésével. A szarvasmarha-hizlaldákat lehetőleg cukorgyárak közelébe telepítik, ahol folyamatosan érkezhetnek a gyártási melléktermékek, a répaszeletek. A szarvasmarha-tenyésztésben a korszerű irányzat a kötetlen tartású tehenészet. Ez olyan új technológia alkalmazását kívánja meg, amely által a munkaerőigény minimálisra csökkenthető, A nagyüzemi termelésfejlesztés mellett a háztáji gazdaságok hús- és tejtermelési lehetőségeit sem szabad figyelmen kívül hagyni. A kormányprogram végrehajtása kapcsán szerencsére erre is gondoltak a szarvasmarha-tenyésztésünk talpra állításán fáradozó szakemberek. B. I. A százhetvenöt éves Georgikon Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1797-ben kezdte meg működését Európa első felsőfokú mezőgazdasági intézete, a Keszthelyen létrehozott Georgikon. Nevét Vergilius tankölteményéről és alapítója, a kimagaslóan haladó yondolkozású Festetics György keresztnevéről kapta. Különösen nagyra értékelhetjük ennek a főiskolának a megalapítását azért is, mert hazánk akkori urai, a feudális társadalmi és gazdasági rend sajátosságainak legféltékenyebb őrzői voltak. Ez az iskola pedig arra vállalkozott, hogy művelt mezőgazdasági szakembereket képezzen, neveljen, akik képesek áttörni az elmaradottság korlátáit. ■ Ennek a főiskolának utóda a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem, amelyet 1970-ben emeltek erre a rangra. Négy karán ma több, mint háromezer hallgató tanul. A keszthelyit a növényvédelem és az agrokémia oktatási központjává fejlesztik, a mosonmagyaróvárin állattenyésztési és tejgazdasági szakembereket képeznek, a körmendin mezőgazdasági gépészeket, a nagykanizsai pedig az általános agronómusokon kívül vetőmagtermesztő és gyepgazdálkodással foglalkozó szakembereket bocsát ki. Új vonása az egyetem munkájának, hogy agrárkémikus mérnököket a veszprémi vegyipari egyetemmel közösen is képez. Oktatásukban részt vesz több kutatóintézet és vegyipari termelőüzem is. Hazánk mai mezőgazdasága, illetőleg élelmiszergazdasága évről évre töpb, magas fokon képzet( szakembert igényel. Igen sok új termelési módszert, korszerű technológiát kell bevezetnünk és alkalmaznunk nem csupán az állami gazdaságokban, hanem az ország szántóterületének 80 százalékán gazdálkodó termelőszövetkezetekben is. További haladásunk a mezőgazdasági termelésben főleg annak a függvénye, hogy dclgozik-e benne elegendő szakember. Agráregyetemeinkre — köztük a keszthelyire is — igen nagy feladatok várnak. A nagy múlt, a méltán ápolt hagyomány kötelez. Az oktatók és a kuttok elé azt a követelményt állítja, hogy mezőgazdaságunk további korszerűsítésének, műszaki fejlesztésének értő szakembereit neveljék az egyetemen. Miként 175 évvel ezelőtt célul tűzték az intézmény akkori vezetői: a Georgikon valóban elévülhetetlen érdemeket szerzett GULYÁS PÁL Kétezer tehén befogadására alkalmas tejgazdaság építkezése, ahol mindössze 70 főnyi személyzet dolgozik. A háttérben a takarmánytároló silók. Fogalmak — fókuszban Munkaidőalap Minden gyárban, vállalatnál meghatározott a létszám, és a munkarend szerinti munkaidő. E kettő szorzata elvben a munka- időalap, tehát az a» kJőmennyi- ség, amelyet egy nap, egy hónap, egy év alatt a foglalkoztatottak munkával töltenek. A gyakorlatban — a tervek készítésekor — már kisebb összeggel számolnak, hiszen a hiányzások, szabadságok, stb. mérsékelik az időalapot, ahogy a létszám esetleges csökkenése — ami napjainkban nem ritkaság — szintén maga után vonja ezt. S még valami: sajnos, a ténylegesen letöltött munkaórák nem azonosíthatók a valójában ledolgozottakkal... 48 VAGY KEVESEBB Hazánkban a törvényesen előírt munkaidő heti 48 óra vagy ennél kevesebb. Igaz, a posta, a vasút folyamatos üzemű egységeinél, az élelmiszeripor egyes idényjelleggel dolgozó üzemeiben, s természetesen a mező- gazdaságban lelni heti 48 óránál többet teljesítőket is. Tavaly 308 munkanap volt, idén 306 van. Ha most ezt megszorozzuk az egyes iparterületek létszámával, megkapjuk az elvben letölthető munkanapok számát. 1972 júniusában 26 hétköznapot mutatott a naptár. A kohászatban 101,7 ezer ember dolgozott, azaz... Ám álljunk csak meg. Az időalap legfontosabb része a teljesíthető munkaórák száma, de ezt mechanikus szorzással nem lehet megállapítani, hiszen vannak, akik 36, 40 órát teljesítenek, azután 44-et... tehát az előírt és a ledolgozott órák számát kell összevetni — természetesen a létszám figyelembevételével —, hogy képet kapjunk munkaidő kihasználásáról. NEM CERUZAKOPTATAS ügy tűnhet, a termelés formális tényezőjéről van szó, azaz számontartásával bíbelődni nem több, mint ceruzakoptatós. S az baj, hogy e felfogás még az üzemekben is érvényesül, holott nagy veszteségek forrása az idővel való pazarló gazdálkodós. A növekvő termeléssel arányosan ugyanis képtelenség bővíteni az időalapot. Sőt, az kisebbedik. Az állami iparban 1960-ban 1,9 milliárd munkaórát teljesítettek, tavaly kétmilliárdot; közben ugyanis lezajlott a munkaidőcsökkentés. Az emelkedés 1968-ig tartott, akkor 2,2 milliárd volt az óraszám. Azóta zsugorodik, ám azt, hogy az üzemek számára az idő még nem eléggé pénz, bizonyítja a túlórák növekedése. (1960:30, 1965:38, 1971 :58 millió!) S ez sok vállalatnál a munkaidőcsökkentést is megkérdőjelezi. Amit pedig az iparban és az építőiparban kötelezően megszab a 3304/1969. sz. kormányhatározat. Az 1967-ben kelt — 1021-es — rendelkezés még csak lehetővé tette a munkaidőcsökkentést. Addig 210 ezer ember dolgozott a heti 48 óránál kevesebbet. Az egészségre ártalmas munkakörökben már hosszú évek óta 36—42 óra a heti munkaidő. Még 1957-ben megszűnt a textiliparban a szombat éjszakai műszak, 1967-ben a szénbányászat mérsékelte az előírt óraszámot. 1968-ban és 69-ben azután 1,9 millió ember számára lett törvényesen hosszabb heti négy órával a szabad idő. az ötnapos munkahét Érdemes tovább tallózni, mert például rábukkanunk arra a tényre, hogy néhány iparterületen viszonylag magas azok aránya, akik a 44 munkaóránál is kevesebb teljesítésére kötelezettek. így szász bányászból 16, kohászból 41, papíripari munkás bál 57, nyomdászból 97. Nem szerencséjüknek köszönhetik ezt, hanem a kedvezőtlen körülmények indokolják az általánostól való eltérést. Ahogy sokak számára az ötnapos munkahetet szintén. Tavaly a szocialista ipar minden száz munkása között hét olyan volt, aki heti öt napnál nem dolgozott többet Az alumíniumkohászatban, a gyógyszer- iparban, a cementqyártásban o munkások harmada, negyede használhatja már az öt munka- és két pihenőnapra oszló naptárt. Ami azért a többségnek méq távolabbra esik. Végül is mennyire rúg eqv-egy iporterületen a termék előállítására fordított idő? A közlekedés! eszközök gyártásában például havi 11—12, a textiliparban 17—18 millió órára. Honnét az olykor egymilliót i$ meghaladó eltérés? A grafikonon csúcsok és völgyek. Július, augusztus a szabadságok ideje, azaz „völgy". December? Az ünnepek előtti legális meg illegális csúsztatások ideje; azután olykor közbeszól az időjárás — az épitőanyag-iparbon —, vagy egy influenzajárvány. GAZDÁLKODNI VELE Nem sorolható az sem a kedvező irányzatok közé, hogy folyamatosan csökken a teljesítménybérben ledolgozott órák száma. 1966-ban az összesnek még 60,6, tavaly már csak 57,2 százaléka volt. A gépek, berendezések kihasználatlanságára utol az, hogy a letöltött munkanapok 69,9 százaléka az első műszakra jut, a másodikra 21, s csupán 9,1 a harmadikra. Némely iparterületen — sorrendben: a bányászatban, a papírgyártásban, a kohászatban, o textiliparban stb. — valamivel jobb a helyzet, de ezt sokkal inkább a termelési adottságok, mintsem az üzemi törekvések eredményezik. 1971-ben 289 millió volt az iparban teljesített munkanapok száma, s ebből 20á millió az első műszakra jutott. S míg a nap 24 órájának nagyobbik részében kihasználatlanul állnak hatalmas kapacitású termeiőberendezések, a gyárak bővíteni szándékoznak, üzemet építenek.., Érzékeny jelzőrendszer lehet tehát akár üzemi, akár iparági méretekben az időalapok elemzése. S e lehet napjainkban kell-re változik, hiszen tavaly egy, idén, az első félévben további egy százalékkal mérséklődött — mivel a munkáslétszám csökken — a fölhasználható óramennyiség. Uj munkavállalók nem tolonganak a kapuk előtt, a munkaidőt aligha lehet meghosszabbítani, viszont termelni évről évre többet kell. Pénzzel, anyaggal lassan megtanulnak gazdálkodni a vállalatok. Nagy hiba lenne, ha e sorból az időalap kimaradna, de még az is, ha csak a végére kerülne. M. 0. uj
