Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-24 / 251. szám
A tJptiho A Szekszárdi Dózsa ismét az 1MB I-ben Nem bíztak túlságosan a Dózsa vezetői a sikerben, de a lányok a kellemetlen hideg, esős időben felborították a papírformát és harmadízben harcolták ki az NB/l-be jutást. Helyenként izgalmas és szép versenyt láthatott az a kis létszámú hazai közönség, aki kíváncsi volt a kétnapos atlétikai viadalra. Az első napon nagyjából a papírforma érvényesült: a Dózsa 4x100-as váltója győzött és ezzel 8 pontos előnynyel zárult az első nap. A második napon hallatlanul izgclmasan alakult a verseny és Kiss Eszter győzelme diszkoszvetésben, valamint a 4x100 méteres váltó nagyon szép küzdelemben kiharcolt győzelme, a vártnál nagyobb arányúvá tette a szekszárdi lányok győzelmét. Gratulálunk a Szekszárdi Dózsa lányainak az NB/l-be jutáshoz. Külön dicséret illeti Mozolai János testnevelőt, a csapat edzőjét, akinek egész éves fáradságot nem ismerő, nagy szakmai felkészültségét igazoló eredmény a magasabb osztályba jutás. További sikeres helytállást kívánunk. EREDMÉNYEK: 100 m: 1. Deé Márta (Szekszárd) 12.2, 2. Velancsics Katalin (Videoton) 12,4, 3. Balogh Katalin (ZTE) 12,5, 4. Tóth Teréz (Szombathely) 12,9, 5. Németh Ilona (Bakony V.) 13,2, 6. Horváth Etelka (Győri D.) 13,6. 200 m : 1. Deé Márta (Szekszárd) 25.2, 2. Velancsics Katalin (Videoton) 26.2, 3. Tóth Zsuzsa (ZTE) 26,5, 4. Németh Anna (Bakony V.) 27, 5. Raáb Károlyné (Szombathely) 27,3, 6. Balázs Edit (Győri D.) 27,4. 400 m: 1. Horváth Judit (ZTE) 59,2, 2. Balázs Edit (Győri D.) 60,5, 3. Csaba Györgyi (Szekszárd) 60,6, 4. Hódi Mariann (Bakony V.) 63,6, 5. Raáb Károlyné (Szombathely) 65, ó. Pál Zsuzsa (Videoton) 65,2. 800 m: 1. Jakab Erzsébet (Győri D.) 2:16,8, 2.' Farkas Magdolna (Bakony V.) 2:21,6, 3. Horváth Judit (ZTE) 2:24,0, 4. Horváth Janka (Szombathely) 2:26,2, 5. Vida Borbála (Szekszárd) 2:29,9, 6. Döbrentei Zsuzsa (Videoton) 2:53.7. 1500 m: 1. Jakab Erzsébet (Győri D.) 4:46,4, 2. Farkas Magdolna (Bakony V.) 4:53,7, 3. Horváth Janka (Szombathely) 4:59,2, 4. Vida Borbála (Szekszárd) 5:16,3, 5. Horváth Emma (ZTE) 5:37,6, 6. Békési Erzsébet (Videoton) 6:12,3. 1C0 m gátfutás: 1. Éger Zsuzsa (Győri D.) 15,4, 2. Selmeczi Ildikó (ZTE) 15,6, 3. Kovács Kamilla (Szombathely) 16,9, 4. Petrits Judit (Szekszárd) 17,2, 5. Nagy Erzsébet (Bakony V.) 17,5, 6. Kovács Margit (Videoton) 17,9. 4x100 méteres váltó: 1. Szekszárd (Borbély—Csaba—Kovács—Deé) 50,4, 2. Bakony V. ^Ékes—Németh—Csornai— Nagy) 51,2, 3. Videoton (Velancsics— Cserjés—Kormos—Mózer) 51,4, 4. Szombathely (Tóth—Cida—Tóth E.—Raáb) 51,6, 5. Győri D. (Éger—Balázs—Horváth—Kocsis) 52,5, 6. ZTE (Tóth—Horváth—Selmeczi—Balogh) 73,4. 4x400 méteres váltó: 1. Szekszárd (Vida—Fehér—Csaba—Deé) 4:09,2, 2. Győri D. (Kontó—Gede—Balázs—Jakab) 4:09,4, 3. Bakony V. (Jankó—Hódi— Harlai—Csornai) 4:13,2, 4. Szombathely (Raáb—Meiszner—Horváth— Schütz) 4:15,8, 5. ZTE (Horváth—Tóth— Márovit5—Péter) 4:10,0, 6. Videoton (Kormos—Móxer—Pál—Velancsics) 4:18,5. Magasugrás: 1. Schütz Katalin (Szombathely) 165, 2. Kovács Éva (Szekszárd) 160, 3. Kovács Margit (Videoton) 158, 4. Éger Zsuzsa (Győri D.) 155. 5. Selmeczi Ildikó (ZTE) 152, 6. Nyárádi Zita (Bakony V.) 140. Távolugrós: 1. Csornai Éva (Bakony V.) 5,54, 2. Kovács Éva (Szekszárd) 5,47. 3. Tóth Edit (Szombathely) 5.16, 4. Mózer Edit (Videoton) 5,13, 5. He- mela Ágnes (ZTE) 4,97, 6. Marton Erzsébet (Győri D.) 4,58. Gerelyhajítás: 1. Jóxsa Zuzsa (Győ- ' ri D.) 39,48, 2. Torma Ibolya (Szekszárd) 36,84, 3. Hemita Erzsébet (Szombathely) 34,44, 4. Károly Györgyi (ZTE) 27,92, 5. Budai Mária (Bakony V.) 25,52, 6. Cserni Mariann (Videoton) 24.82. Súlylökés: 1. Balogh Katalin (ZTE) 12.09, 2. Józsa Zsuzsa (Győri D.) 11,50, 3. Horváth Viktória (Szombathely) 11,58, 4. Búzás Erzsébet (Szekszárd) 11,24, 5. Izmindi Gizella (Bakony V.) 10,96, 6. Beiali Éva (Videoton) 10,86. Diszkoszvetés: 1. Kiss Eszter (Szekszárd) 40,72, 2. Göttl Erika (Győr) 40.10, 3. Montág Ágnes (ZTE) 32,94, 4. Csernai Mariann (Videoton) 31,34, 5. Csik Zsuzsa (Szombathely) 30,94, 6. Budai Mária (Bakony V.) 25,78. A pontverseny végeredménye: 1. Szekszárdi Dózsa 65. 2. Győri Dózsa 56, 3. ZTE 47, 4. Szombathely 45, 5. Bakony Vegyész 42, 6. Videoton 31 ponttal. Az NB/I. B. pontversenyének végeredménye: 1. Szekszárdi Dózsa 124, 2. Győri Dózsa 115, 3. Zalaegerszegi TÉ 95, 4. Szombathelyi Haladás 87, 5. Bakony Vegyész 84, 6. Videoton 67 ponttal. Nagy küzdelem Bátaszék és Tolna között a megyebaj nokságban Bátaszék Duna földvár, Tolna Bölcske ellen nyert — Kisdorog — Szedres 9:0 — Simontornya Tamásiból vitte el a két pontot A megyei labdarúgó-bajnokság 11. fordulója nem hozott nagy meglepetést. Bár váratlan Simontornya Tamásiban aratott győzelme, de ha figyelembe vesszük, hogy a bőröscsapat az elmúlt hetekben fokozatosan javuit, nem számit meglepetésnek győzelmük. Bátaszéken Dunafölávár játszott. A vendégcsapat 10 emberrel lépett pályára, mivel a játékvezető egy játékost nem engedett szerepelni, aki előzőleg az ifjúsági mérkőzésen már játszott. 4:0-ás bátaszéki vezetésnél Duna- földvár létszáma kilencre apadt, mivel Nagy megsértette a partjelzőt, amién a játékvezető kiállította. Az 5:0 ellenére is csak részben volt elégedett a bátaszéki közönség a vasutasok játékával. A tolnai csapat ezúttal otthon játszott, Bölcskét fogadta. A hazaiak még mindig gyengélkedtek és csak közepes teljesítményt nyújtva, nagy küzdelem után tudták megszerezni 2:0-ás győzelmüket. Kisdorogon a tartalékos Szedres csak negyedórán keresztül tudott ellenállni a hazai rohamoknak. Utána megindult a gólzápor és 5:0 ás félidő után 9:0~ra nyert a hazai csapat. Érdekesség: Cseke a kilenc gólból hatot szerzett. A Dombóvári VSE Szekszárdon rendkívül mérsékelt teljesítményt nyújtott. A mérkőzés egyetlen gólja úgy esett, hogy a különben mezőnyjátékos Földi a labda mellé ütött és ezzel a góWal nyert a Dombóvári Vasutas csapat. A másik dombóvári csapatunk, a Szövetkezeti SK Hőgyész ellen közepes teljesítmény után is biztosan győzött. A találkozó 13. percében a játékvezető 11-est ítélt Hőgyész ellen, de Dobos lövését Balaskó kivédte. A 28. percben Hőgyészből Barabás II. a kiállítás sorsára jutott. A Vasas játékára kétszázan voltak kíváncsiak Bonyhádon. A hazai csapat 2:1-es félidő után 4:1 arányban nyert Tengeliccej szemben. A Szekszásdi Dózsa tartalékcsapata Majoson vendégszerepeit. A lelkes hazaiak az első félidőben vezettek Gáspár II. góljával, de a második félidőben a technikásabb szekszárdi csapat Kálmán és Bús góljával 2:1 arányban nyert. A bajnoki táblázaton Bátaszék áll az élen, az azonos pontszámú Tolna gólkülönbséggel szorul a második helyre. Kisdorog 2, Simontornya és o Dombóvári VSE 3 ponttal szakadt le Bátaszéktől. DUNAFÖLDVÁR CSAK 10 JÁTÉKOSSAL KEZDETT Bátaszék — Dunaföldvár 5:0 (3:0) Bátaszék, 200 néző. Vezette: Streer. Bátaszék: lVIicski — Pom- sar, Makk, Hollósi, Hurtony, Fábián, Csiesó, Zágonyi, Holacsek, Aradi. Tóth II. Csere : Pénzes. Dunaföld vár: Lukács — Berényi I. Nagy, Novák, Németh, Rivnyák, Beréhyi II., Hosszú, Bencsik, Kern. A vendégcsapat az ifjúsági játékosát, Rihát akarta szerepeltetni, de ezt a játékvezető nem engedélyezte, mivel előzőleg az ifis- ták mérkőzésén már játszott. így a dunaföldváriak végig 10 emberrel játszottak. Alacsony színvonalú mérkőzésen a hazaiak kezdtek jobban és az első percekben három nagy helyzetet hagytak ki. A 20. percben Zágonyi 15 méteres jól eltalált lövése vágódott Lukács kapujába. 1:0. A 23. percben Holacsek volt eredményes. 2:0. A 26. GYŐZELME ELLENÉRE IS GYENGÉN JÁTSZOTT TOLNA Tolna - Bölcske 2:0 (1:0) Tolna, 300 néző. Vezette: Ritzel. Tolna: Imre — Vincze, Havasi II., Csendes. Fazekas, Strich, Scheffer, Pintér, Schäffler, Herczig, Markos. Csere : Kugler. Bölcske : Márma- rosi — Bereczki, Hidvégi, Papp, Majrák, Fercs, Varga I., Sipos, Szauer, Kiss, Varga II. Tolna lépett fel támadólag és a 4. percben Pintér lövését a kapus bravúrral védte. A bölcskeiek védekeztek, teljesen beszorultak kapujuk elé. A 20. percben Pintér 18 méterről lőtt. Mármarosi kiütötte és Pintér másodszorra nem hibázott. 1:0. A 32. percben Pintér löKISDOROG 9 GÖLJÁBÖL CSEKE 6-OT LŐTT Kisdorog—Szedres 9:0 (5:0) Kisdorog, 300 néző. Vezette: Csókás. Kisdorog: Kiss — Márton, Brunner, Antal I., Boda, Győrfi, Cseke, Domokos, Fazekas, Illés, Kerekes. Csere: Antal II. Szedres: Pfeiffer — Merk, Tornai, Szabó, Lökös, Dán, Koleszár, Körösi, Szabján. Boros, Simon. Csere: Csiesó, Siklósi. A sáros, mély talajú pályán a hazaiak jobb erőnléttel rendelkeztek. A 15. percben Cseke szerezte meg a vezetést, majd öt perc múlva ismét Cseke volt eredményes. 2:0. A hazaiak előnyét a 30, percben Fazekas nötotta be a mérkőzés végeredményét. 9:0. Az erősen tartalékos Szedres játékosai nem tudtak alkalmazkodni a rossz talajú pályához, a hazaiak ilyen arányban is rászolgáltak a győzelemre. Jók: Cseke, Antal I., Domokos, Kerekes, illetve Szabján, Boros, — DOMOKOSNÄ — CSAK KAPUSHIBÁBÖL NYERT A DVSE Dombóvári YSE—Alpári SE 1:0 (1:0) velte. 3:0. Ezután a 35. és a 4d. percben a kitűnően játszó Cseke újabb két gólt szerzett. 5:0. Szünet után feljött Szedres, azonban a nehéz talajon nem tudtak kibontakozni. Ebben az időszakban Szabjánnak volt három szabadrúgása, ezeket nem tudta gólra váltani. A 20. percben Antal II. közelről szerzett gólt. 6:0 A 25. percben Cseke lövése a kapufáról vágódott a gólvonal mögé. 7:0. A 30. percben Cseke a védőket kicselezve lőtte hatodik gólját. 8:0. A 35, percben Fazekas áiiíSzekszárd, 50 néző. Vezette: Krómer. Dombóvár: Bancsi —Ber- tók, Potó, Szijártó II., Poór, Molnár, Sonkoly, Mike, Varga, Vég-' váríj Bíró. Csere: Hilbert, Szíjártó. Alpafi SÉ: Földi — Lázár, Hepp, Czikli, Szabó, Túrós, Turbók, Maros^ Kovacsevics, Fehérvári, Ro- zog^. Hideg, szeles időben, sze- rnerkélő esőben kezdődött a mérkőzés. A 9. percben dombóvári támadás végén Bíró kiugrott a szekszárdi védők között és nehéz szögből Földi keze mellett a jobb sarokba lőtte a labdát. 1:0. A 25. percben Szabó két lépésről a kapufára fejelte a labdát. A 42u percben Alpári SE támadás futott a bal oldalon, Rozoga lövése a felső kapufáról vágódott vissza & mezőnybe. A második félidő' első negyedórája unalmas játékot hozott. A 17. percben Fehérvári 7 méterről Bancsiba lőtte a labdát. Nyolc perccel később Molnárt a játékvezető reklamálásért kiállította. A befejezés előtt három perccel Túrós beadását Bancsi nehezen hárította a berobbanó csatárok elől. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. A vendégcsapat igen mérsékelt teljesítményt nyújtott és csak kapushibából tudta megszerezni a két pontot. Jók: Bíró, Szíjártó n.# illetve Maros és Turbók, — BENCZE — MÉRSÉKELT TELJESÍTMÉNY IS ELÉG VOLT A SZÖVETKEZETIEKNEK Dombóvári Szöv. SK—Hőgyész 3:0 (1:0) percben Tóth II. a 16-os sarkáról nehéz szögből, kapásból lőtt a hálóba. 3:0. Szünet után a 7. percben ismét Holacsek volt eredményes. 4:0. Egy perccel később Nagy megsértette a partjelzőt, ezért a kiállítás sorsára került. Miután nem akarta elhagyni a pályát, így a játék két percig szünetelt. A 35. percig Bátaszék volt támadásban, a vendégek szórványos ellenakciói nem jelentettek veszélyt Micski kapujára. A 36. percben Aradi állította be a végeredményt. 5:0. Az emberelőnyt jól használta ki a pályaválasztó együttes, bár játéka elmaradt a várakozástól. Jók: Makk, Holacsek, Hurtony, illetve Lukács, Hosszú. — KÁNTOP — Dombóvár, 100 néző. Vezette: Kleiber. Dombóvár: Dobos — Tárnái, Hertelendi, Szóka, Lakos, Nagy, Gaál, Illés, Loboda, Tóth II., Lódri. Csere: Vida II., Sziber. Hőgyész: Balaskó — Törő, Barabás 1., Manhaldt, Lakatos L, Barabás 11., Óberitter, Lakatos II., Kovács, Pintér, Pilács. A 2. percben Loboda jobb oldali beadását Tóth II. közelről lőtte a hálóba. i:0. A 13. percben Dobos ll-esét Balaskó kivédte. Továbbra is a hazaiak támadtak, szinte egy kapura játszottak, de a csatárok a kínálkozó lehetőségeket elügyetlenked- ték. A második félidő elején sem változott a játék képe, nagy fölényt harcolt ki a Szövetkezeti SK. A 18. percben a vendégek védelmének hibáját Illés ügyesen használta ki és közelről gurított a hálóba. 2:0. A 27. percben Illés közeli lövése nyomán védhetetle- nül vágódott a hálóba a labda. 3:0. A gól után Barabás II. sportszerűtlen magatartásért a kiállítás sorsára jutott. Közepes színvonalú találkozón a dombóvári csapat mérsékelt teljesítményt nyújtva is biztosain győzött. Jók: Loboda, Lakos, Hertelendi, Vida ZI* illetve Balaskó. Manhaldt GAÁL — SIMONTORNYA MAR A 4. HELYRE VEREKEDTE FEL MAGÁT Simontornya—Tamási Szöv. SK 2.-0 (1:0) vése a kapufán csattant. Ezután a hazaiak nagy mezőnyfölényt harcoltak ki, de a csatárok lövései célt tévesztettek. Szünet után az 5. percben Fazekas kavarodás végén újabb gólt szerzett. 2:0. A 40. percben bölcskei támadás végén Kiss mély beadása a kapufáról vágódott vissza. A tolnai együttes győzelme ellenére még mindig közepes teljesítményt nyújtott. Jók: Fazekas, Scheffer, Vincze, Csendes, illetve MármaroSl, Hidvégi, Majrák, Fercs. — SCHUSZTER — Tamási, 150 néző. Vezette: Der- ner. Simontornya: Horváth — Andriskó, Geruszl, Ihász, Nagy, Kőműves Havel, Molnár, Baranyai, Szelei, Rabóczkl. Csere: Péter. Tamási : Németh — Béres, Háti, Péti, Tóth I., Horgos, Noé, Juraslcs, Hirth, Wittmaim, Fölöskei. Csere: Hohner. A mérkőzés hazai támadásokkal indult Hirth lövését védte Horváth. A 1L, percben Szelei 35 méteres lövése nyomán a rosszul helyezkedő Németh fölött a hálóba hullott a labda. 1:0. A gólt változatos, hullámzó játék követte, de a csatán rok mindkét oldalon adósak maradtak a befejezésekkel, A 4». percben Pölöskeit » iS-oeoa belül BIZTOS HAZAI GYŐZELEM fOR buktatták a simontomyal védők, a játékvezető azonban továbbot Intett. * A második félidőben mindkét kapu előtt adódott gólhelyzet, de a védők jól romboltak. A befejezés előtt 10 perccel egy kapu előtti tömörülést a Lesipuskás Molnár ügyesen kihasznált és közelről lőtt a kapuba. 2:0. A két együttes összecsapásából a gólhelyzeteit jobban kihasználó Stmontomya került ki győztesen. Mezőnyjáték alapján a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. Jók: Geruszl, Horváth. Molnár, Andriskó. Illetve a hazaiaknál csak Háti Igyekezete érdemel dicséretet. — NAGY — Bonyhádi Vasas—Tengelic 4:1 (2:1) BcmyMd, 2öfl tl&z&v VézeHeg Pethő. Bonyhádi Fries! — Bara-=> bás, Ambrus, Fazekas, Pécsi, Hei- decker, Horváth, Varga, Khul« Szegedi, Bulla. Csere: Eizenche^> Tóth. Tengelic: S allai — Világi*; Gáncs I., Bölcsföldi, Rxidolf, Horváth. Jilling. Gáncs Hl., Baranyai* Hujtoert, Molnár. A 8. perobec. Szegedi egy bal oldali támadás végén csúsztatott fejessel juttatta hálóba a labdát. 1:0. A 10. percben P ’ 'v‘ löv ’ »''Ütötte a ka" i'bon bal alsó sarokba vágta a labdát. 2:0. A «• percben Hujbert kőzett lővéje akadt meg a hálóban, la, Szünet után a U. percben Varga egyéni aludó végén növelte a hazaiak előnyét. 11. A a. percben tentât Varga, »olt eredményes, isi, '• R vígig aportszerű és Jő Iramú mérkőzésen a mezőnyfölényben játszó Vasas Ilyen arányban is megérdemeltén győzött. Jók : Ambrus, Beidecker, Szegedi. Fazekas, Illetve juilns, Gáncs r. Gáncs HX. . - -.t-iJÍ-. ____ f esr*t6sKosárlahda Dlfí II Sz. Vasas— Szolgáltató 65:40 (37:18) Vezette: Verbőczi, Bacsfai. A Szekszárdi Vasas csapata az alábbi összeállításban vett részt: Skoda (14), Sáfrán (18). Binder (10). Jankovics (4), Eszterbauer (2). Csere : Götz (4), Vecsési (5), Marth (4), Csepreghy (2). Kutas (1). Halmos (1), Csuka (—). A hazaiak emberfogással, a vendégek zónavédekezéssel játszottak. Tartalékosán játszott a hazai csapat, mivel Mechtl és Falvai még mindig sérült, Budavári a pénteki edzésen nem jelent meg és ezért maradt kL a csapatból. Mindjárt, a Vasas volt a kezdeményező és a 3. percben már 6:0-ra vezetett. Tetszés szerint érték el pontjaikat és jobbnál jobb helyzeteket dolgoztak ki az ellenfél palánkja alatt. Már az első félidőben a cseréknek is játéklehetőséget biztosítottak, akik meglepően jól helytálltak, amit jól bizonyít, hogy Csuka kivételével mindenki szerzett pontot. A félidő közepétől az ellenfél is fokozatosan lendült játékba. Ez főleg támadásban mutatkozott meg, védekezésük továbbra is gyenge volt. A második félidő is a hazaiak fölénye jegyében zajlott, de a támadások befejezése már nem mindig volt olyan eredményes. Ennek ellenére biztos hazai győzelem született, a papírformának megfelelően. A győzelem értékét növeli, hogy a fiatal játékosok is megfelelően helytálltak, örvendetes Sáfrán dobóforrnája. mely a következő nagyobb tudású ellenfelek ellen fontos lesz. HÍREK A megyei középiskolás labdarúgó-bajnokság első fordulójában a Palánk! Mezőgazdasági Szakiskola 2:©-s félidő után 7:0 arányban győzött a Tolnai Gimnázium ellen, a tolnai pályán. Góllövők: Stercz (2), Odor (2)j Szigeti, Boros és Szabadi. ♦ A paksi járási labdarúgó szövetség Szabó Lászlót (Dunaszent- györgy) október 30-ig, Szuhai Györgyöt (Iregszemcse) szintén olctóbér 30-ig, míg csele Józsefet (Kajdacs) november 13-ig tiltotta el a játéktól. A szövetség elnöksége Kajdacs fellebbezését elutasító tU, és az első fokon hozott határozatot hagyta érvényben. Ennek alapján október 29-én a kaj- dacsiaknak Izményt idegen pályán (Nagydörög) kell fogadni, « A megye! kézilabda-szövetség ma, kedden 17 órakor ligaértekezletet tart. Két fontos kérdés szerepel napirenden. Az MNK és az osztályozó. Mint ismeretes, az MNK selejtezőjét 29-én játsszák csapataink a megyében, és ennek a sorsolását készítik el. illetve a kezdési időpontban kell megállapodni a vezetőknek. A másik téma: a járási bajnokságot nyert női és férficsapatok vezetőinek kell megjelenni, hogy megbeszéljék a megyebajnokságba jutásért sorra kerülő osztályozó részleteit, A szövetség a hét végén, szombaton és vasárnap Szekszárdon rendezi az osztályozót. Sz. Dózsa II.— Majos 2:1 (0:1) Majos, 50 néző. Vezette: Kiss B. A lelkesen Játszó majosi csapat az első félidőben fölényt harcolt ki amelyet a 20. percben Gáspár II.’ góllá értékesített, 0:1. A második félidőben a technikásabb Dózsa II. csapata Kálmán és Bús góljaival a maga Javára fordította a mérkőzést. A második félidő 20. percében Polák (Dózsa II.) kiállítva. Jók: Kéri, Lizák, Bús. Illetve Gáspár I., Lőrinez, Lőbel. . — Lőrinc* —'