Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-11 / 240. szám
4 Megyék közötti Béke kupa atlétikában Női válogatottunk minden eddiginél tartalékosabban utazott Debrecenbe a Hajdú és Csongrád elleni viadalra és a várakozásnak megfelelően kettős vereséget szenvedett. Kovács Klári és Heppné még mindig sérült, Kovács Éva megbetegedett, Deé Márta pedig Bukarestben szerepelt a belügyi spartakiádon. Ráadásul még az időjárás sem kedvezett és így mindössze Tóth Erika győzelme, Csaba Gyöngyi értékes helyezései nagynevű ellenfelek legyőzésével, és Vida Borbála újabb egyéni csúcsa emelkedett ki az eredmények közül. Férficsapatunk Tatán várakozáson felül szerepelt, hiszen az első fordulóban Vas megyét, most pedig Zalát sikerült legyőzni. Ebben az évben tehát férficsapatunk is elmozdult a mélypontról és például a gátfutás, magasugrás, gerelyhajítás erős számuk lett és nagyon komoly fejlődés indult meg a kö- zéptávfutóknól is. Megyei és egyéni csúcsok születtek ezen az erős vasárnapon és szoros versenyben sikerül ismét egy hellyel előbbre lépni a megyék rangsorában. Női csapatunk az „Alcsoportban négy fordulóban versenyez és a 3. forduló után három győzelme és három veresége van. A szezon- záró 4. fordulóban sem lesz köny- nyú dolguk lányainknak, Szabolcs és Fejér ellen. Mindenesetre az „Alcsoportból való kieséstől nem kell tartani, de az élcsoportban már nem valószínű, hogy bekerülünk. Jobb eredmények: Férfiak: 100 m: „.4. Gelencsér Sándor 11,4. 800 m: ...2. Illés Antal 2:00,4. 1500 m: ...2. Illés Antal 4:05,5. ...5. Lohn Miklós 4:20.6. 5000 m : -.5. Dohárszky István Késilabda Mi ll Duna vidéki Vendéglátó —8z. Bőrdíszmű 7:6 (2:3) Esőben, laza, salakos pályán játszott a Bőrdíszmű Dunaújvárosban. Sz. Bőrdíszmű: Topolszky — Török, Verhás, Fazekasné, La- borcz. Kajtár, Pollermann K. Csere: Éberling, Czakó, Malinger. Lelkesen kezdett Szekszárd csapata és nyolc perc alatt 0:2-re vezetett. Fazekasné átlövéss-el szerzett vezetést, majd Török volt eredményes. Az időjárás nagyon befolyásolta a játék folyamatos kialakulását, ennek tudajdonítható, hogy kevés gól esett. Verhás dobott még gólt ebben a félidőben és kialakult a 2:3-as eredmény. Topolszky több nagy lövést tett ártalmatlanná. A második félidőben fokozódott az összecsapások sorozata. A Bőrdíszmű csapata kétszer is ember- hátrányba került, kiegyenlített a hazai csapat, sőt a vezetést is megszerezte. Ebben az időszakban többször is sújtotta Szekszárd csapatát a játékvezető fordított ítéleteivel. Vezetéshez jutott a Vendéglátó, de Fazekasné egyenlített. A hazai csapat kemény beleme- néseit sorra elnézte a játékvezető. Már úgy látszott, hogy 6-6-os eredménnyel végződik a játék. A mérkőzésvezető érthetetlenül büntetőt ítélt a Bőrdíszmű ellen. Topolszky jó érzékkel, kiváló reflexszel kivédte. Két perc volt hátra és a szekszárdi csapat támadott. A játékvezető azonban lépéshibát jelzett Töröknél, pedig a játékos álló helyzetben volt. A hazaiak gyorsan támadtak. Két játékos is a 6-os vonalon belül tartózkodott a dobó játékos is vonalon belülről ugrott be, a játékvezető közelről nézte az esetet és mégis gólt ítélt. 7:6. A második félidőben többször is érezte a Bőrdíszmű csapata a játékvezető szándékos rosszindulatát, de az utolsó két percben elkövetett két ítélete nyilvánvalóan igazolta, hogy köze volt a hazai csapathoz. A Bőrdíszmű csapatának edzője írásban panaszt tesz az MKSZ játékvezető-küldőbizottsá- gának. Szirmai József játékvezető ellen. Sportszerűtlen magatartásával nem szolgálja a magyar sport ügyét. Ezt a szurkolók közül is többen is elismerték, hogy részrehajlóin vezetett. A Bőrdíszmű csapatának nem volt têtes a mérkőzés, nyugodtan játszhatott és ha vereséget szenved, jobb csapattól nem reklamál/ ez utóbbi mérkőzésen azonban a játékvezető „volt jobb”. Góldobók: Fazekasné 4, Török, Verhás. Jók; Fazekasné. Topolszky. • Pollermann Klára, a Bőrdíszmű „legrégibb” játékosa vasárnap játssza utolsó hazai mérkőzését. Jó felépítését eredményesen hasznosította. A csapat legjobb védőjátékosát veszíti el. Több mint 10 éves pályafutása alatt sok gólt szerzett. Csapatkapitányként búcsúzik. ÉberlLng Mária a cserekapus is távozik. Jelenléte biztosíték volt a csapat számára. Lelkiismeretesen dolgozott. Amikor pályára lépett, mindig megállta a helyét. Nincs már veretlen csapat a megyei B-ben Cikó a 9. forduló után is nyeretlen A megyei labdarúgó-bajnokság második vonalában vasárnap rangadóra került sor: a listavezető Fadd látogatott el a zombaiakhoz, de nem sok sikerrel. Kitűnő játékvezetés mellett küzdelmes, de végig, sportszerű mérkőzésen, befejezés előtt öt perccel Zomba lőtt egy gólt és ezzel nyerte a találkozót. Az ifjúsági rangadón is zombai győzelem született. Az eddig még veretlen Fadd 4:0-ás félidő után 6:2 arányban alulmaradt a helybeli ifistákkal szemben. A pálfai csapat változatlanul hullámvölgyben van, melyet bizonyít, hogy otthonában 3:1 arányban alulmaradt Sióagárddal szemben. Ezzel a pálfai csapat a 12. helyet 'foglalja el a bajnoki táblázaton. Bogyiszlón a Szekszárdi Építők együttese 4:1 arányú vereséget szenvedett. A bogyiszlói gárda a 8. helyre verekedte fel magát. A Gyönk-Györe mérkőzés 2:0-ás györei vezetés után 5:2-es györei győzelmet hozott. A gyönki csapatnál változatlanul belső problémák vannak. Az Ozora—Pincehely szom- szédvár-találkozó l:l-es eldöntetlennel ért véget. Cikón a kölesdi csapat lépett pályára. A hazaiak már 2:0-ra vezettek. de végül meg kellett elégedni a 3:3-as döntetlen eredménnyel. Cikó változatlanul tartja gyenge formáját, ezúttal sem sikerült kiharcolni a győzelmet, így az egyedüli nyeretlen csapat ebben a bajnokságban. A nagydorogiak Bátán ismét bebizonyították, mennyire rapszodikusak, mert a múlt vasárnapi viszonylagos jó helytállás után 6:2-es vereséget szenvedtek. Az ifjúsági mérkőzések közül a már említett Zomba—Fadd találkozón kívül a következő eredmények születtek: Pálfa Sióagárd ellen 4:0-ra, Ozora Pincehely ellen 3:2-re, míg Báta Nagydorog ellen 5:i-re nyert. A Szekszárdi Építők Bogyiszlón 9:1 arányban bizonyultak jobbnak, mint a hazaiak, míg a Gyünk—Győré 2.:2 és a Cikó— Kölesd 4:4-es döntetlennel ért véget. A felnőtteknél továbbra Is Fadd áll a bajnoki táblázat élén, de már csak jobb gólkülönbséggel vezet Zomba előtt. Meglepetésnek számít Győré és Kölesd eddigi Jó szereplése, melyet a 3., illetve 4. hely bizonyít. Az ifjúságiaknál Zomba az egyetlen veretlen, sőt pontveszteség nélkül álló csapat. Második Fadd, 3. Ozora egyaránt 15—15 ponttal. Itt a nagydorogiak bizonyulnak leggyengébbnek, eddig mindössze a 9 mérkőzésükből egy győzelmet szereztek. A bajnokság állása: Felnőttek: 1. Fadd 9 8 — 1 31—9 16 2. Zomba 9 8 — 1 27—9 16 3. Győré 9 5 2 2 30—16 12 4. Kölesd 9 4 3 2 17—18 11 5. Nagydorog 9 5 1 3 23—26 11 6. Sióagárd 9 4 2 3 18—9 10 7. Pincehely 9 3 2 4 20—20 8 8. Bogyiszló 9 4 — 5 17—19 8 9. Sz. Építők 9 3 1 5 18—22 7 10. Báta 9 3 1 5 16—25 7 11. Ozora 9 3 1 5 12—22 7 12. Pálfa 9 2 2 5 19—23 6 13. Gyünk 9 2 2 •5 13—22 6 14. CIKÓ 9 — 1 8 9—30 1 Ifjúságiak: 1. Zomba 9 9 — — 60-7 18 2. Fadd 9 7 1 1 50—14 15 3. Ozora 9 7 1 1 29—9 15 4. Sz. Építők 9 6 — 3 59—9 12 5. Sióagárd 9 5 1 3 27—14 11 6. Pálfa 9 5 1 3 35—27 11 7. Bogyiszló 9 4 2 3 23—28 10 8. Győré 9 3 2 4 24—24 8 9. Kölesd 9 2 1 6 23—39 5 10. Cikó 9 2 1 6 20—40 5 11. Gyönk 9 2 1 6 15—23 5 12. Báta 9 2 — 7 15—64 4 13. Pincehely 9 1 1 7 12—28 3 14. Nagydorog 9 1 — 8 12—42 2 15:55,6 (új megyei csúcs). 110 gát: ...2. Móra Zoltán 15,5. 3. Szabó Miklós 15,6. 400 gát: ...2. Landauer Géza 58,7. Magas: 1. Tóth János 194. ...4. Szűcs György 105. Versenyen kívül Veres László 188. Hármasugrás: ...2. Kocsis Ferenc 12,68. Rúd: ...2. Móra Zoltán 290. Súly: ...2. Tóth István 13,60. ...4. Hajas Dezső 12,70. Díszkosz: ...3. Dosz- pod András 40,55. Versenyen kívül Ruzsinka István 39,17. Gerely: ...2. Bólyás Zoltán 57,09. 3. Steib László 56,62. Kalapács: ...4. Ruzicska István 45,54. 5. Serfőző Zoltán 41,18. A pontverseny végeredménye a nyugati csoportban: 1. Győr megye 416, 2. Komárom megye 300, 3, Tolna megye 351, 4. Zala megye 346, 5. Vas megye 141 ponttal. Nők: 100 m: ...2. Csaba Györgyi 11,4. 200 m: ...2. Csaba Györgyi 26,3. 800 m: ...4. Takács Dóra 2:17,8. 5. Vida Borbála 2:21,4. 1500 m: ...3. Takács Dóra 4:48,6. 4. Vida Borbála 4:56,8. Magasugrás: ...3. Vaszkó Judit 148, ...5. Győrfi Katalin 148. Gerely: 1. Tóth Erika 43,64. 2. Torma Ibolya 38.38. Pontversenyben: Hajdú—Tolna 83:51, Csongrád—Tolna 72—52, Hajdú—Csongrád 83:5L • A hét végén a csb-k következnek. A Sz. Dózsa Székesfehérváron szerepel az NB/I. B-ben tartalékoscsapatával szombaton 15 órakor és vasárnap 9.30-kor. Bonyhádon a megyei csb kezdődik a gimnáziumban 11 órakor. Hőgyészen a 13—14 évesek megyei csb-Je lesz 9 órakor. HÍREK A paksi járási labdarúgó-szövetség Sárvári Jánost (Gerjen) november 13-ig, Kiss Józsefet (Duna- szentgyörgy) november 20-ig, Sza. bó Dezsőt (Tolnanémedi) október 30-ig tiltotta el a játéktól. Befejeződött a dombóvári járásban a női kézilabda-bajnokság. A bajnoki címet a Dombóvári Szövetkezet csapata nyerte 15 ponttal, második a Dalmandi MEDOSZ 10, 3. a Dombóvári Kórház SC 9. 4. a Dombóvári Univerzál csapata 2 ponttal. A megyebajnokságba jutásért az osztályozón a járás színeit a Dombóvári Szövetkezet együttese képviseli. * Hat labdarúgó-játékvezetőnk működik vasárnap NB Ill-as mérkőzésen, A Nanva+ád—St^inmat- SE találkozót az Andorka, Pataki ( Szabó A., míg a Pécsi Porcelán— Vasa8i Bányász mérkőzést a Varga E., Sebestyén, Ritzel hármas vezeti. Kik vezetnek vasárnap ? A MÉRKŐZÉSEK IDŐPONTJAI A megyei labdarúgó-szövetség elnöksége hétfőn hozott határozata alapján vasárnap a mérkőzések kezdési időpontja 13.30. Ennél kO' rábban csak azokra a mérkőzé' sekre küldenek játékvezetőket; ahova ezt igy kérték. Ezúttal közöljük a kezdési időpontokat is melyre a játékvezetőket küldte a JB. Megyei 1. osztály: Szedres—Dom bóvári Szöv. 13.30. V: Király. Si- montornya—Kisdorog 13.30. V : Ró. zsa E. Bölcske—Tamási 13.30. V Berta. Tengelic—Tolna 13.30. V Takács J. Dombóvári VBE—Bony, hád 13.30. V: Kleiber. Danaföld vár—Majos 13.30. V: Pozsonyi P. Hőgyész—Bátaszék 13.30. V: Eretnek. A Szekszárdi Dózsa n.—Alpári SE mérkőzést 14.3«-kor játsázák, szombaton. V : Korvics ka. Megyei B osztály: Gyönk—Báta 13.30. V : Denier. Győré—Bogyiszló 13.30. V: Lugosi. Sz. Építők—Pálfa 11.30. V: Haaz. Sióagárd—Cikó 11.30. V: Kiss i. Kölesd—Zomba 13.30. V: Kiss B. Fadd—Ozora 13.30, V : Kiszler. Pincehely—Nagydorog 13.30. V: Schmidt. Megyei II. osztály: Dees—Apai- hant 13.30. V: Szőes A. Madocsa- Tolnanémedl 13.30. V: Vicze, Szakcs—Iregszemcse 13.30. V : Ta kács Gy. Kajdacs—Gerjen (Nagy dorogon) il. V: Csordás. Tevel- Dombóvár 13.30. V: Stumpf. Ko csola—Izmény 13.30. V: Krommer. Döbrököz—Mucsfa 13.30. V: Szőts Gy. Dunaszentgyörgy—őcsény 13.30. V : Pogány. Népújság 6 1972. október lí. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.18: Régi melódiák. 9.00: Petőfi Sándor. VIII. 9.20: Operettekből. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.40: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabócsalád. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: A korszerű mezőgazdaságról. 13.40: Népi muzsika. 14.12: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.21: Nótafaiskola. 14.47 : Filmdalok. 15.10: Harsan a kürtszó! 13.45: Chopin-felvételekből. 16.05 : Kórus- pódium. 16.17: Polkák. 16.26: Kor- társaink. 17.20: Uj Kodály-felvé- teleinkből. 17.50; Szabad szombat. 18.05: Zene indul Ferihegyről. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Nóták. 19.56: Gondolât. A Rádió Irodalmi lapja. 20.43: Hoffmann meséi. Opera. 23.51: Népdalok. PETŐFI RADIO 8.05: Szimfonikus zene. 9.50: A mutatványos... 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: Kb. 10.30: Mit tegyen, hová forduljon? 11.55: Tudomány. 12.00: Mezők, falvak éneke. 12.20: A láva birodalmában. 12.35: Kamarazene. 13,40: Orvosi tanácsok, 14.00: Rádiónapló. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Dal az emberekről. 18.50 : Fiatalok hullámhosszán. 20.10; Kis magyar néprajz. 20.15: UJ könyvek. 20.18: Táncdalok. 20.55: A szocialista irodalomról. II. 21.30: Könnyűzene. 21.40: A Schllffen-tefvről. 22.20: Népi zene. 22.40: Könnyűzenei újdonságok. 23.15 : Könnyűzene, tánczene. dzsessz. URH 18.05: Orosz. Alt. isk. 7—8. és középisk. I—II„osalnak. 18.20: Székely Endre: Makáma. 18.28: A sevillai borbély. Részletek. 19.25: , Gazdasági könyvespolc. 19.35: Ftl- harmónlkusok hangversenye. Közben: Kb. 20.28: Versek. Kb. 21.20: Dzsessz. 21.36: Himnusz a szerelemről és az életről. MAGYAR TV 9.00: Iskola-tv. : Kémia. (Közéo- Isk. I. oszt.) I. 9.36: Delta. 10.00: Az élet szeretete. Tv-fílm. 10.50: Berlini miniatűrök. NDK rövid- film. 17.30: Hírek. 17.35: Művészet Miskolcon. 18.00: ...és kezdődik minden elölről... RioortfUm. 18.30: Az Országházból jelentjük... 19.15; Fsti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: öt barát. Film. 21.30: Kinek lesz szerencséje? Dokumentumfilm. 21.45: Filharmonikus zenekari hangverseny. 22.10: Tv. híradó — 2. H. (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: Tengerparti ritmusok. 21.15: Tv-híradó. — 1. 21.45: A világ búvármaszk alóL II. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 16.45: Magyar nyelvű tv-krőnika. 17.40: Rajzfilm — gyermekeknek. 17.50: Quentin Durward — filmso-' rozat. 18.30: Bosznia és Hercegovina kulturális öröksége. 19.00: Rajzfilmek. 19.15: Szórakoztató zene. 20.30: Játékfilm. 22.20: Sakkkommentár. 2. műsor: 20.00: Bitef 72. (Belgrádi színház-' fesztivál.) 21.30: Huszonnégy óra. , 21.40 : A pillanat zenéje. OSZTRÁK TV 1. műsor: 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 21.20: Közvetítés a Józsefvárosi Színházból: „Játék”. 22.40: Tv-híradó. 2. műsor: 18.30: Iskolatelevízió. 19.30: Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események kénekben. 20.15: Faust igazi arca. 21.35 : Osztrák képek. 21.55: Tv-híradó. MOZI BONYHÄD: Az ördög fogadója. (Japán film.) (14.) SZEKSZÁRD: Az erdő titka. (Román film.) UJDOMBÖVAR: Az élethez túl gok... (Olasz—francia film.) (16.) PIAÖI ÁRJELENTÉS: Szekszár- don, október 5-től érvényes piaci, fogyasztói irányárak: burgonya 3.50, 3,20, 2,70, takarmány 1,30, vöröshagyma 3,30, 3,—, vöröshagyma Illa 6,—, 5,—, fokhagyma 16,—, 12,—, vöröskáposzta 3.60, fejes káposzta 1,60, 1,20, kelkáposzta 2,40, 1.80, karfiol tisztított 5.20. 4,—. uborka 4,50, 3,50, paradicsom 5,—, 3.50, paprika 8,50, 6,—, 4,50. pritamin paprika 9,—, 6,60, paprika hegyes piros 7,20, cseresznyepapt rika 10,—, kocsolai paprika 8,—, 6.50, zöldbab 7,20, 6,10, főzötök 2.20, 1,10, karalábé 2,80, 2,20, sárgarépa 2,—, 1,50, gyökér 5,50, 4.40, zeller 5,80, 4,60, cékla 2 20, 1,50, íejessaláta 1,80, hónapos retek csomója 2,50, paraj 4,50, piros alma 8,—, 5,40, 4,80, 3,50, fehér alma 4,50, 4,—, 3,—, körte (nemes) 7.20, 6,20, birsalma és -körte 3,50, csemegeszőlő 10,—, 8,—, szőlő Car- dinál 15,—, szőlő Pannónia kincse 11,—, étkezési -borszőlő és otelló 8,—, 6,60. . Mit ígér a televízió a jövő hétre ? Október 17-én, kedden új ifjúsági társasjáték kezdődik. . Az első adás címe: „Ha én lennék a szövetségi kapitány...” . Ezen az estén kerül képernyőre Leonyid Zorin „A nagy karrier” című víg játéka,''amelyet a Miskolci Nemzeti Színházból közvetítenek. A főhős — Viktor Vaganjan — mások jóhiszeműségét használja ki, s ezáltal meg nem érdemelt karriert fut be. Október 18-án, szerdán a „Torokszakadtából” című magyarul beszélő olasz film érdemel említést, amely a nyugati impresszárió-rendszer visszásságaival, a sztárcsinálás és sztárbuktatás lélektelen módozataival ismertet meg. A Budapesti Művészeti Hetek keretében a „Színházi album” ezúttal a külföldi együttesek vendégszerepléseivel és a hazai színházak magyar ciklusaival foglalkozik. Október 19-én, csütörtökön a 30-as években készült „Egy úr a Santé börtönből” című magyarul beszélő francia filmet vetítik. Október 20-án, pénteken folytatódik az „Olvasta-e?” című sorozat. Ezúttal Ambrus Zoltán „A porcelán” című elbeszélésének tévé-változatával ismerkedhetnek meg a nézők. Főszereplők: Detre Annamária, Ernyei Béla, Dózsa László és Creguss Zoltán. Rendező: Kalmár András. Október 21-én, szombaton a „Balladák könyve" című riportműsorban Csoóri Sándor Kallós Zoltánnal beszélget arról, hogy a balladák az elmúlt századok során kerültek a költészet világába; eredendően énekek voltak. A tv zenés színháza következő produkciójaként Planquette „Garasos menyasszony” című operettjét mutatják be. Arany János halálának 90. évfordulóján „Oszikék” címmel versösszeállítás hangzik el Mensáros László tolmácsolásában. Október 22-én, vasárnap „Vasárnapi vendégségben mű sorozat házigazdái: István költő és felesége Szántó Piroska festőművész. a cí- Vas Megjelent a Múzsák új száma Az egyre népszerűbbé váló képes művészeti és tudományos folyóirat ez évi harmadik száma jelent meg. A gazdag tartalomból mindenekelőtt azt a két cikket érdemes kiemelni, amelyek a századik évfordulójukat ünneplő két jelentős múzeumunk történetével és kincseivel foglalkoznak. A kettős centenárium alkalmából Koczogh Ákos, az Iparművészeti Múzeum, Sándor István, a Néprajzi Múzeum évszázadáról ad sok fényképpel Illusztrált érdekes beszámolót. Az ókori kultúra neves tudósa Ri- toók Zsigmond Szent versenyek címen írt az olimpiai játékok eredetéről. Hogyan lett a zene és a színház a képzőművészeteknek is kedvelt témája? — erről olvashatunk, a Szépművészeti Múzeum kiállítása kapcsán Czére Andrea cikkében. Falvy Zoltán írása a régi hangszerekről, a régmúlt korszakok muzsikájának felélesztéséről, előadhatásuk problémáiról szót, A Múzsák Sajtómúzeum rovatában Móricz Zsigmond és a Kelet Népe kapcsolatával foglalkozik. „Mit tegyen az író a háború ellen?” Babits Mihály tette fel ezt a ma is aktuális kérdést 1934-ben, ezt a vitaindító cikket és néhány író akkori válaszát — Karinthyét, Bálint Györgyét, Kassákét — ismerteti a folyóirat új száma. Móra Ferenc, a régész; őseink közlekedési eszközeinek fejlődése; az antik Róma világának érdekes, aktualizáló viktoriánus festője, Alma Tadema; a 25 évvel ezelőtt elhunyt nagy fizikus Max Planck; az új szárszói József Attila Emlékmúzeum — ezek a különösen gazdag szám további cikkeinek témái. A Világcsodák rovat a granadaí Alhambrát és a torontói modern városházát ismerteti. Könyvismertetés és a világba tekintő Képes Krónika teszi teljessé a Múzsák legújabb számát.