Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

Szeptemberben történt : NËMETKiREil

Iskola és tnosi

Régi emlékek derengenek. Valamikor, egy sajnos egyre távolabbra tűnő gimnázium fizikai oktatótermében dr. Bay Károly tanár úr időnként filmeket vetített nekünk. A filmeknek örültünk, hiszen ilyenkor nem kellett felelni. Ósdi masina pergette a szalagot és a vásznat a félt, sőt rettegett fekete tábla elé húzták. Valamennyi így kezdődött: „VKM Oktatófilm”, vagyis a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által forgalmazott oktatófilmek egyike volt.

Egyetlen egyre sem emlékszem közülük.

Azóta — ezt mindenki tudja — fejlődött a filmművészet és régen sosem hallott taneszközökkel gyarapodtak az iskolai oktatás eszközei. (írásvetítő, epidiaszkóp és hasonlók.) Országosan is ritka módon, de a megyében először a múlt héten fordult elő viszont az, hogy egy régi iskola — a szekszárdi Garay gimnázium — igazgatója felkeresett egy közismerten tömegszórakoztatási és emellett népművelési célt is szolgáló vállalatot, hogy segítse az oktatásban. Ennek eredményeként Szenczi László, az említett gimnázium igazgatója és Czank József, a megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója szocialista szerződést írt alá. Szerződésüket lehetne pontonként is idézni, fontosabbnak — mert példát mutatónak — tűnik azonban tényleges tartalmával tenni ugyanezt.

Nem másról volt szó, mint arról, hogy az iskolai oktatásban napirenden vannak a különböző évfordulókra való megemlékezések. Ha ezek a tornateremben történnek, vagy a folyosókon — hatásuk kétséges. Amiként a felnőttek jó része, a diákok többsége is vizuális típusú. Maradandóbb élmény számukra a látott kép, mint a hallott szöveg. A Moziüzemi Vállalat raktáraiban ugyanakkor az évfordulók alkalmával jól felhasználható filmtekercsek tömege porosodik. (Dózsa, Petőfi, november 7.) Annak érdekében, hogy ez az állapot megszűnjön, a Moziüzemi Vállalat kötelezte magát, hogy

— iskolai ünnepségek céljaira — a játékrendben szereplő előadásokon kívül —- a gimnázium rendelkezésére bocsátja a szekszárdi Panoráma mozit,

— az alkalomhoz illő filmeket biztosít,

— vállalja az iskola vetítőgépeinek és tv-készülékéinek díjtalan karbantartását,

— az iskola kívánsága szerint beszerez, Budapestről lehozat az oktatás értékét növelő, a tananyaghoz kapcsolódó filmeket. Ezek jegyzékét jó előre átadja az iskola igazgatójának.

Mindehhez a „Garay János Gimnázium és Óvónői Szak- középiskola” előadásonként biztosítja a minimálisan háromszázas látogatói létszámot — a Moziüzem által nyújtható legolcsóbb áron. A külön előadások filmjeinek hatvan százalékát évi átlagban az iskola választja, a többit a Moziüzemi Vállalat ajánlja Jel.

A szocialista szerződést a megyei tanács művelődési osztályának vezetője jóváhagyta.

Hasonló szerződés mindenhol, egyszerűen technikai okokból, természetesen nem köthető. De Tolna megyében csakugyan Szekszárdon a Garay Gimnázium az egyetlen nagy tanulólétszámú középiskola?

Szeptember az év harminc- napos hónapjainak egyike. Ilyesformán elmúltával tegnap éjfélkor 720 órával, 43 200 perccel, vagyis 2 592 000 másodperccel lettünk idősebbek. Mi emberek, a földgolyó, a földrész, a Kárpát-medence, hazánk és ezen belül egy közepes méretű falu, Németkér, a maga alig két és fél ezer lakosával. Szeptembert augusztus előzte .meg, október követi. Pergő napjai során befejeződött a nyár és elkezdődött az ősz, a jelek szerint semmivel sem szeszélyesebben, mint az idei évszakok bármelyike.

Szeptemberben történt egy s más a világban a világpolitikában és idehaza is. Bombázó repülőgépek szálltak fel, diplomaták utaztak, repülő- géprablók csikartak ki váltságdíjat, lezajlott az olimpia és a Pajzs ’72 hadgyakorlat, házak épültek, az emberek moziba járnak és helyettesítésre új állatorvos érkezett a bonyhádi állatkórházba. Ma- docsán megünnepelték a nagy hírű együttes negyedszázados jubileumát, máshol elkezdték szüretelni az almát, olvasóink egyike pedig valamelyik közönséges hétköznapon azzal a hírrel örvendeztette meg munkatársunkat, hogy egyetlen sajtóhibát sem sikerült találnia az aznapi Népújságban.

Mi történt azonban szeptemberben Németkéren?

A kérdés olyan nevetségesnek tűnik, hogy első pillanatban maguk a németkériek is hajlamosak rá nagyon tömör választ adni:

— Semmi !

Az a valóság, hogy számlál- hatatlanul sok minden. Olyannyira sok, hogy egy hosszú látogatás árán se merülhettünk el valamennyi részletben. Nemcsak annak tudakolá- sát mellőztük, hogy melyik portán milyen szülői indulatokat váltott ki az iskolai ellenőrző könyvbe írt tanári bejegyzés, hanem még csak termelési tevékenységgel se foglalkoztunk és nem látogattunk el a Haladás termelőszövetkezetbe sem. Ezek híján is maradt feljegyezni való.

SZÜLETÉS—HALÁL

Németkér gyarapodott néhány új állampolgárral, ezek számát azonban a tanácsnál pontosan senki se tudja. A születési anyakönyvi kivonatokat a születés helyén állítják ki, és ma már egyetlen németkéri asszony se sajil otthon, hanem vagy Pakson, vagy Szekszárdon. A halotti anyakönyv két bejegyzéssel bővült. Két idős asszony költözött el végképp, Balogh Jó- zsefné és Barta Jánosné. Utóbbinak hatvanadik házassági évfordulójáról februárban a televízió is megemlékezett.

HÁZHELYEK

FELOSZTÁSA

A Szabadság utcában, az erdő mellett kijelöltek huszonhét házhelyet. A területet a tanács váltotta meg az erdő- gazdaságtól és több, mint kilencvenezer forint erdősítési díjat is fizetett. A telkekre már az első napokban tizennyolc igénylő jelentkezett, vállalva, hogy két év alatt felépíti az egyenként 300—350 négyszögölnyi területeken családi házát. Az igénylők többsége fiatal, harminc év alatti ifjú házas.

TANÁCSÜLÉS

A szeptember 22-i tanácsülésen megvitatták a féléves költségvetést, a fejlesztési terv teljesítését és a társadalmi munkák helyzetét. Utóbbi területen száztízezer forint értéket tud a tanács kimutatni, de általános a vélemény, hogy a valóban elvégzett társadalmi munka lényegesen több. Csak éppen azok, akikre tartozik, a tanácstagok mulasztanak el hírt adni róla a tanácsnak.

ÉPÍTKEZÉS

Mint évek óta, most is változatlanul folyt a művelődési ház építése, mindenesetre az eddigieknél valamivel nagyobb lendülettel. Most már valóban remény van az egy- millió-kilencszázezer forintos létesítmény november 7-i átadására. Tatarozzák a római katolikus templomot és a rendelkezésre álló csekély tanácsi erővel tovább folytatták egy hosszú vízlevezető árok fedését, melyre a ,;Vi- rágzó Tolna megyéért” mozgalom keretében parksáv kerül majd.

BÜCSÜ

Szeptember 17-én zajlott le a búcsú. Nem beszéltünk a falu lelkészével, így sajnos azt nem közölhetjük, hogy a búcsút eredetileg melyik szent tiszteletére hirdették meg. Ezt a megkérdezett résztvevők egyike sem tudta. Azt viszont igen, hogy volt körhinta, céllövölde, bizsu (tehát giccs) árusítás minden mennyiségben. Megjelent egy vattacukor-készítő, de cukorkaárus már egy -sem, így az édesség ezen a németkéri búcsún hiánycikknek bizonyult. Ugyanaznap bál volt az iskolában.

AZ ISKOLA

Az úgynevezett „benti” és a felső-németkérl általános iskolába összesen kétszázhatvannégyen' járnak. Ide tizennyolc, amoda hét elsőst Írattak be. Az igazgató fő gondja, hogy a tantestület egy főnyi hiánnyal kezdte meg működését. Ennek kárát nemcsak a nevelők látják, hanem a felső-németkéri (hardi) iskolások is, akikhez minden hónapban más és más pedagógus megy majd helyettesíteni. Az ok: — egy eltávozott kolléga augusztus 29-én jelentette be, hogy máshol vállalt állást és így már nem volt mód a megüresedett helyre új pályázatot kiírni. Az iskola egyébként szeptemberben

Nemes György :

18.

Ugyanott guggoltam, ahol először hallottam klarinétozni. Csak most vettem észre, mennyi délignyútó díszíti a kerítést Fölkúsztak a drótkerítésre. Szív alakú leveleik tenyémagyok. És mindenütt ezek a gyönyörű tölcsérvirágok. Halványlilák és sötétlilák. A szél enyhén fújt A virágok bólogattak, integettek. Azt mondták: gyere, Klót

Azt mondták: gyere, vár Dávid. Azt mondták: igen, igen, igen, ez a fiú szeret téged. Azt mondták: jó, hogy te is szereted.

Szememmel kiválasztottam két virágot. Egymás melletti tövön nőttek. Ók kúsztak a legmagasabhra. Túl a kerítés peremén. Halványlila az egyik, sötétlila a másik. Bólogattak, integettek. Tulajdonképpen táncoltak a szélben. A sötét, az Dávid. A világos, az én vagyok. Mi táncoltunk így. Ó, de gyönyörű pas de deux.

Arra gondolta, nem fütyülök neki. Hátha így is megérzi, hogy itt vagyok. Itt vagyok, és várom őt.

Ültem a fűben, és néztem a két délügnyitó virágot.

tizenkétezer forint értékben rendelt meg a Tanért-től tantárgyi szemléltetőeszközöket, további nyolcezer forintot pedig egy írásvetítő vásárlására óhajt fordítani.

AZ ÓVODÁK

Az I. sz. óvodában hatvanöt gyerek van, közöttük tizenhat „újonc”, míg a II. számúban a létszám harminc, az újonnan felvetteké ezen belül nyolc. Aprócska adalék a legfiatalabbak étvágyára: szeptemberben a régi kastélybeli II. számú óvodában elfogyott huszonöt kiló cukor, ugyanennyi zsír, negyven kiló baromfi, tíz kiló disznóhús, négy kiló szalámi, nyolcvannégy liter tej és fél mázsa liszt. Ebben az óvodában kétezerkétszáz forintot fordítottak új játékok vásárlására, amiből négyszáz forint a szülők hozzájárulásából gyűlt össze.

A POSTA

A postások szeptemberben 6058 napilapot, köztük 1958 Népújságot és 2724 különböző hetilapot kézbesítettek. A levélforgalom jóval felül járt a tízezer darabon, míg a kivitt nyugdíjak összege pontosan 138 517 forint volt.

AZ ÜZLETEK

Németkéren három vegyesbolt és egy ruházati szaküzlet, továbbá egy presszó és két italbolt van. Tegnapról mára virradólag ezek ‘forgalmát természetesen még nem lehetett pontosan megállapítani, így a paksi ÁFÉSZ kereskedelmi főosztálya vezetőjének becslésére voltunk utalva, aki úgy ítéli, hogy a forgalom előreláthatólag öt százalékkal jár majd az augusztusi felett. Ez a vegyesboltok esetében valamivel ötszázki- lencvenezer feletti, a ruházatinál kétszázhúszezer forint körüli összeget jelent, a két italboltnál pedig a száznyolcvanezret, a presszónál közel hetvenötezret.

• ;

Nem történt szeptemberben Németkéren semmi? Valóban apróságok csupán. Ezekből igyekeztünk egybekötni, egy csokorra valót.

(ordas)

mm

Nem sokáig ültem így, magamban. Dávid kilév>ett az erkélyre. Hát mégis megérezte. hogy itt vagyok. Megérezte, hogy várom őt.

Azonnal észrevett. Ügy állt ott, megmeredten, mint egy szobor. Mért csodálkozik, hogy itt vagyok, gondoltam. Hiszen eddig is vele voltam. Csak éppen gondolatban. Nálunk ez a kettő összefolyik.

Odaszaladtam az erkély alá. Kihajolt az erkéíykorlá- ton. Mintha ő lenne Júlia. Én meg Rómeó.

— Gyere, Klót — mondta. — Rohanok. Nyitom az ajtót.

Beszaladt a szobába. Én ezalatt) felkúsztam a fenyőfa törzsén. Máris átlendítettem magam az erkélykorláíon. Mire Dávid kiért a kertbe, én fentről integettem neki Most én voltam Júlia, ö meg Rómeó.

Nagyot nevetett. Egy pillanat alatt ő is felkúszott a fenyőfán. Átvetette magát a korláton. Lendületét a karommal fogtam fel. De olyan erővel ugrotta át a korlátot, hogy feldöntött. Nyilván szándékosan* Mert ott volt egy

leterített pokróc. Arra estünk.

Sokáig csókolóztunk. Ezt nem lehet soha megunni ösz- sze-imultunk a pokrócon. De rajtam ruha volt, rajta meg pizsama. Valami eszembe jutott. Milyen jó lenne, ha nem lenne rajtam ruha. S őrajta nem lenne pizsama. De nem mondtam. És nem tudtam, ngfci mi jutott eszébe, ö se szólt, egy szót se.

Aztán kigomboltam a pizsamakabát! át. A mellére hajtottam a fejemet. Hallgattam, hogyan dobog a szíve. Szépen, egyenletesen, és nagyon lassan dobogott.

— Hallgasd meg, hogy dobog az én szívem — mondtam. A mellemre vontam Dávid fejét. • De csak a ruhára. Fejét ráhajtotta és hallgatta.

— A tied nagyon gyorsan dobog — mondta.

— Igen. én olyan vagyok, mint a madarak.

— A madaraknak gyorsan dobog a szivük? — kérdezte.

— Gyorsan, mint nekem. A testükhöz képest nagy szívük van. Hogy legyen erejük felemelni a testüket.

— Ezt te honnan tudod? — kérdezte Dávid.

— Nem tudom, csak gondolom. Én ás azért táncolok könnyen, mert nagyobb a szívem. És azért ver gyorsan, mert sok erő kell a tánchoz.

— Akkor meghallgatom még egyszer — mondta Dávid, és a fülét a mellemre tapasztotta.

Aztán a hátunkra feküdtünk. Átöleltük egymás nyakát. Néztük az ezüstkék reggeli égboltot. Csönd volt. Csak a levelek susogtak, ahogy a gyönge szél táncoltatta őket. Ujjam hegye Dávid nyakán a nagy érhez ért. Ott éreztem szívverése lassú ritmusát. Mintha az is kopogott volna. Mintha azt is hallanám,

A Villanydróton, közel a házhoz, ült a fecske-Rómeó meg a fecske-Júlia. Még mindig a fészküket építették. Az egyik hosszú szálat tartott a csőrében. A másik egy csöpp sárdarabot. Előbb az egyik repült a fészekhez. Mikor elhelyezte amit hozott, átadta helyét a másiknak. Aztán hihetetlen lendülettel elröpültek. Nagy ívben fordultak meg.

— Nekik is gyorsan dobog most a szívük — mondta Dávid.

— Nekik is, mint nekem — feleltem.

Dávid elmélázott:

— Láttad milyen elegáns ruhájuk van? Tulajdonképpen barna a fejecskéjük, nézd csak, S a hátuk sötétkék. S mégis úgy hat, mintha feketék volnának. Elöl meg kilátszik a frakkingjük. A zenészek a pódiumon mind ilyenek. Fekete, villás szárú frakk, hófehér ing.

— Te is ilyet fogsz hordani? — kérdeztem.

— Természetesen.

(Folytatjuk).

Dávid és