Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-26 / 253. szám

* A kézilabda-szövetség ülésén | Svájci ősz Az idei évben még sohasem fordult meg annyi sportvezető, já­tékvezető és egyesületi képviselő a megyei kézilabda-szövetség ülé­sén. mint kedden este. A szövet­ség elnöksége a sportág soron kö­vetkező versenyeiről tartott rész­letes tájékoztatót, valamint elké­szítette a Magyar Népköztársaság Kuoa megyei selejtezőjének, az 1973. évi megyebajnokságba törté­nő feljutásért sorra kerülő osz­tályozó, a November 7. ifjúsági kupa és a középiskolás megyebaj­nokság forgatókönyvét. A mozgal­mas, közéi négyórás szövetségi ülésről az alábbiakban számolunk be. MNK MEGYEI SELEJTEZŐI A versenykiírás értelmében az NB'II-es Szekszárdi Bőrdíszmű női. valamint a megyebajnokság mezőnyében szerepelt együttesek részvétele kötelező az MNK me­gyei selejtezőiben. Az első for­dulóra október 29-én kerül sor, a sorsolás után kialakult alábbi párosításokban: Nők: Szekszárdi Vasas—Bonyhádi Cipő 10 óra, Mözs-—Szekszárdi Kórház 9, Si­montornya— Ozora 14. Dombóvári Kesztyű—Kocsola 12, Paksi Kini­zsi-Szekszárdi Bőrdíszmű (NB 'Il­es) 11. Férfiak: Mözs—Alpári SE 10.30. Szekszárdi Szöv. SK—Fadd 10, Simontornya—Iregszemcse . 15, Dombi)vári VSE—Hőgyészt Helyi- ipari SK 10, Paksi Kinizsi—Duna- földvár 10. Az első forduló öt győztes női és férficsapata, valamint a megyei osztályozó' első helyezettjei no­vember 6-án játsszák az MNK má­sodik fordulóját. Az ebből a for­dulóból továbbjutó 3—3 győztes együttes november 12-én — ké­sőbb kijelölt helyen — körmérkő­zéses formában dönti el az MNK megyei győztese címét. A szövet­ség vezetői elmondották, hogy a kupamérkőzések során a kisor­solt találkozóktól távolmaradó egyesületekre ugyanazok a hatá­rozatok vonatkoznak, amelyeket a fegyelmi bizottság az 1972. évi me­gyebajnokság során alkalmazott. AZ OSZTÁLYOZÓ MENETRENDJE Az egyesületi képviselők körében a legnagyobb érdeklődés kétségte­lenül a megyei osztályozó sorso­lását kísérte. Mint ismeretes, az 1972. évi járási kézilabda-bajnoksá­gok győztes csapatai október 28— 29-én Szekszárdon osztályözó-mér- kőzéseket játszanak az 1973. évi megyebajnokságba jutásért. Annak ellenére, hogy a szekszárdi já­rásban női és férfi ba jnokságot is rendeztek, az ósztályozón a járás­ból nem szerepel csapat. Az egy­másra épülő versenyrendszer nvújtóttá lehetőséggel — úgy tű­nik a szekszárdi járási bajnokság­ban szerepelt együttesek közül — senki sem kíván élni. A kétnapos megyei osztályozó részletes menetrendié: szombaton 13 órától három pályán a követ­kező párosí+ásban játszanak a női csapatok: 13.30-kor Kisdorogl ME- DOSZ—Gyönki Gimnázium, Pálfa— Iregszemcse! MEDOSZ. A második forduló mérkőzéseire 15 órakor ke­rül sor: Tregsz'miesei MEDOSZ— KLsdorogi MEDOSZ, Pálfa—Dombó­vári Szöv. SK. Vasárnap délelőtt folytatódik a küzdelemsorozat. Gyönk—Máza-Szászvár (férfi). Sz. Bőrdíszmű-Pécsi Vörös Meteor 8:7 (5:3) Vasárnap Pécsett játszotta idei utolsó NB/II-es bajnoki kézilabda- mérkőzését a Bőrdíszmű csapata. Sikeres őszi sorozatát győzelem­mel fejezte be. A Vörös Meteor veretlen volt az utóbbi időben ha­zai pályán. Most ’ is győzelmét várt a hazai közönség. Ennek tu­lajdonítható. hogy a kellemetlen hideg idő ellenére jelentős szur- koló^ereg gyűlt össze. A közönség hangulatát kelleme­sen befolyásolta a mérkőzés kez­deti alakulása. A 6. percben már 3:0 arányú vezetést szereztek a pé­csi lányok. A Bőrdíszmű csapata több ziccert hagyott ki. Csak a 7. percben tudott szépíteni Faze- kasné góljával. 3:1. Ezután foko­zatosan lendültek játékba a ven­dégcsapat ’ játékosai. Pollermann K. szerzett gólt. majd a 13. perc­ben Kajtár egyenlített 3:3. A ren­dezetlenül védekező hazaiak hi­báit jól használták ki a Bőrdísz­mű játékosai és Pollermann, majd Fazékasné góljaival 5:3~ra alakí­tották a félidő eredményét. To- polszki igen jó reflexszel védett több lövést. A második félidőt újra a Meteor kezdte jobban. Egy gólra csökken­tették az előnyt. Fazékasné, aki ezen a mérkőzésen elemében volt, újra két gólra növelte az előnyt. A 12. percben Laborer, szépen for­dult le és gólt dobott. A 17. perc­ben még 6:7-re vezetett a szek­szárdi csapat, de emberhátrányba került és büntetővel egyenlített a hazai -csapat. Bravúrnak' számít, hogy emberhátrányban szerezte vissza a Bőrdíszmű csapata a ve­zetést. 7:8. Az utolsó percek igen izgalmasak 'voltak. Már á sípszót várták a labdát birtokló szekszárdi lányok, amikor elhalászta az ellen­fél a labdát és kapura is tört a játékos, de TopolsZki biztosan vé­dett. A közönség büntetőt rekla­mált, .de a játékvezető nem Látott okot a hétméteresre. Végig izgalmas és mozgalmas volt a játék. Mindkét csapat szár mára fontos volt a győzelem. Ha a Bőrdíszmű csapata gvőz. esetleg a bronzéremre is számíthat. A ha­zai csapat a 6. helyről akart felr îëbb kerülni. Szoros küzdelemben a jobban Játszó, és jobb kapussal rendelkező Bőrdíszmű csapata nyert. A játékosok közül említés­re méltó Fazékasné sok mozgása és gólképessége. Töröknek voltak helyzetei, de szerencséje kevés. Szerelései aranyat értek. A kö­zönség is elismerte :jó tempóárzé- két a beugró játékos szerelésénél. Topolszki1 igen jól védett. Poller- mann utolsó NB/II-es mérkőzésén gólokkal búcsúzott és kitűnően védekezett. Kajtár mind a véde­kezésben. mind a támadásban je­leskedett. Verhás sokat dolgozott, igen jól indított, de állandóan szabálytalanul., akadályozták. La- borcz vállalkozott lövésekre, jól tartotta a labdát, sokat mozgott, jót is dobott. Góldobók : Fazékasné, Roller­maxin 2. Kajtár, Latoorcz. Cselgáncs A Pécsett megrendezett országos jellegű Misina Kupa cselgáncs­versenyen, a Bp. Spartacust kivé­ve, az ország legjobb egyesületei képviseltették magukat, A Szek­szárdi Dózsa cselgáncsozói kilenc versenyzővel szerepeltek e ran­gos versenyen' ,£s szép sikereket érték él. A junior- és ifjúsági vá­logatott ,Papp Endre szerepelt a Dózsa versenyzői' közül a legjob­ban, aki az .ifjúságiák küzdelmé­ből győztesen került ki, míg a fel­nőttek összecsapásán az igen érté­kes második helyezést szerezte meg. A Szekszárdi Dózsa versenyzői­nek eredményei : Serdülők 56 kg- os súlycsoportjában Kovács Sán­dor, nehézsúlyban pedig Farkas József bronzérmet szerzett. Az if­júságiak 58 kg-os súlycsoportjában Vineze József harmadik, a nehéz­súly dáknál Papp Endre első he­lyen végzett. A felnőttek verse­nyén nehézsúlyban Papp Endre ezüst-, a 80-kg-osok súlycsoport­jában induló Adám János pedig bronzérmet nyert. Teke Dombóvári Szöv. SK—Pécsi Volán 4:2 A területi bajnokság idei utolsó mérkőzésén győzelemmel búcsúzott a szövetkezeti csapat. A 2664:2496 arányú biztos győzelme mellett ör­vendetes volt, hogy a dombóvári csapat több versenyzője egyénileg is nagyszerű eredményt ért el. Legjobb dobók: Tarsoly 483, Ár­vái J. 476, Topa 469, ifj. Horváth 439, illetve a vendégcsapatból Jám­bor 448, Szilágyi 429. À Dombóvári Szövetkezeti SK csapata szorgalmasan készül a no­vember 11—13 között Győrben meg­rendezésre kerülő osztályozóra. Mint ismeretes, megyénket az ösz- szevont területi bajnokság legjobb helyezett csapata képviseli az osz­tályozom, egy fordulóval a baj­nokság befejezése előtt, már biztos, hogy èz a dombóvári együttes lesz. A feljutást, illetően a dombóvári­aknak nincsenek vérmes reménye­ik, de a csapat vezetői az idei eredmények alapján becsületes helytállást várnak a versenyzők­től. Az osztályozóra utazó nyolc fős keretben öt Ifjúsági versenyző is helyet kap. Dombóvári Szöv. SK—Kisdorog, és a Gyönk—Iregszemcse (női) mér­kőzéseket 8.30-kor rendezik. Az osztályozó további műsora : 10 órakor Iregszemcse—Dombóvári Szöv. SK (női). 11.30-kor Pálfa— Gyönki Gimnázium (női). 12 óra­kor Máza-Szászvár—Gyönk (férfi). 13.15-kor Dombóvár—Gyönk és Kisdorog—Pálfa (női). KÖZÉPISKOLÁS-BAJNOKSÁG Október 24-én lejárt a nevezési haáridőt az 1972—73. tanévi közép­fokú iskolák bajnokságára. Az elő­ző évekhez viszonyítva ezúttal ne­vezési rekord született. Megyénk középfokú iskoláiból 9 leány és 6 fiúcsapatot neveztek a kézilabda­döntőre. November 5-én Szekszárdon ren­dezik a megyebajnokság döntőjét. A megyei szövetség szervezőbizott­sága délelőtt 10 órától két-két cso­portban körmérkőzéses'' formában, négy pályán bonyolítja le a neve- magas számából adódó 24 mérkőzést. A csoportok győztesei újabb egy mérkőzéssel döntik el a megyebajnoki cím sorsát. A kö­zépiskolás-bajnokság sorsolásátok. tóber 31-én 17 órakor tartják az érdekelt csapatok testnevelő taná­rainak közreműködésével. JJ. osztályú labdarúgás Felnőttele 1. Gerjen 11 7 2 2 34—18 16 2. Dombóvár 11 7 1 3 31—24 15 3. Tevel 11 6 2 3 39—16 14 4. Kocsola H 6 2 3 20—26 14 5. Mucsfa H 5 3 3 35—21 13 6. Tolnanémedi 11 6 1 4 24—18 13 7. Döbrököz ll 5 3 3 25—20 13 8. Madocsa 11 5 2 4 10—14 12 9. Szakos 11 3 4 4 16—14 10 10. öcsény 11 4 2 5 20—27 10 11. Izmény 11 4 1 6 23—40 9 12. Kajdacs 11 3 2 6 15—14 8 13. Aparhant 11 3 2 6 25—31 8 14. Iregszemcse ll 3 2 6 18—35 8 15. D.-szentgy. n 3 1 7 36—39 7 16. Decs 11 2 2 7 19—42 6 Ifjúságiak 1. Mucsfa 11 9 2 — 50—21 20 2. Gerjen 11 9 — 2 59—22 18 3. Kocsola il 9 — 2 48—14 18 4. Tevel 11 7 1 3 50—15 15 5. Tolnanémedi ll 6 1 4 44—17 13 6. Döbrököz ll 6 1 4 35—26 13 7. Kajdacs ll 6 — 5 37—32 12 8. Aparhant ll 5 — 6 47—40 10 9. öcsény n 4 1 6 37—46 9 10. Izmény ll 3 2 6 19—37 8 11. Szakcs ll 4 — 7 16—44 8 12. Dombóvár ll 3 1 7 31—39 7­13. Iregszemcse ll 3 1 7 29—53 7 14. Madocsa ll 2 2 7 15—32 6 15. Decs H 3 — 8 33—60 6 16. D.-szentgy. H 3 — 8 17—69 6 Járási labdarúgás Felnőttek 1. Alsópél 8 6 2 — 31—11 14 2. Paks II. 8 6 ­- 2 34—10 12 3. Kajmád 8 6- 2 25—16 12 4. Dunaköml. 8 4 ■- 3 26—14 9 5. Alsótengelic 8 4 — 4 28—29 8 6. Pusztah. 8 4 — 4 21—24 8 7. Németkér 8 3 1 4 22—22 5 8. Várdomb 8 2 1 5 12—20 5 9. Harc 8 1 1 6 11—39 3 10. Sárpilis 8 1 ­- 7 10—34 IX Ifjúságiak I. Paks 8 8 _— 4 9—4 16 2. Dunakömlőd 8 7 — 1 39—8 14 3. Alsópél 8 6 1 1 38—9 13 4. Németkér 8 3 2 3 10—12 8 5. Harc 8 4 — 4 24—36 8 6. Pusztah. 7 2 1 4 14—22 5 7. Kajmád 8 2 1 5 12—33 5 8. Várdomb 7 2 — 5 10-14 4 9. Alsótengelic 8 2 — 6 11—42 4 10. Sárpilis 8 — 1 7 5—32 1 Felnőttek 1. Ujireg 7 7 — — 21—5 14 2. Medgyes 7 3 3 1 20—14 9 3. Nagyszékely 7 4 1 2 20—15 9 4. Szakály 7 3 — 4 16—13 6 5. Nagyszokoly 7 3 1 3 10—12 6X 6. Értény 7 2 1 4 17—21 5 7. Magyarkgszl 7 2 1 4 11—18 5 8. K.-hidegkút 7 — 1 6 9—26 1 Ifjúságiak 1. Szakály 7 6 _ 1 3 5—12 12 2. Ujireg 7 6 — 1 28—11 12 3. Medgyes 7 4 1 2 20—15 9 4. Magyarkeszl 7 3 — 4 21—16 6 5. Nagyszékely 7 3 — 4 18—24 6 6. K.-hidegkút 7 2 2 3 15—15 5x 7. Nagyszokoly 7 1 1 5 6—27 3 8. Értény 7 — 2 5 5—26 2 = büntetőpont-levonás. A hét 11-e Ambrus (Bonyhád) Domokos (Kisdorog) Geruszi (Simontornya) Fazekas (Tolna) Holacsek :(Bátas?ék) Horváth (Simontornya) Makk (Bátaszék) Cseke (Kisdorog) Loboda (Domb. SZ SK) Heidecker (Bonyhád) Bíró (Domb. VSE) (Simontornya). Tartalékcsapat: Balaskó (Hőgyész — Andriskó Háti (Tamási), Szíjártó II. (Dombóvári VSE), Hídvégi (Bölcske) Lakos (Dombóvári Szöv.), Turbók (Alpári SE). Scheffer (Tolna) Jilling (Tengellc), Maros (Alpári SE), Kerekes (Kisdorog). A szokatlanul hideg őszi időjárás egész Európában érez« teti hatását. Kép: Svájcban komoly akadályok elé állítja » gépkocsivezetőket a korán lezúduló havazás. (Telefoto — AP—MTI—KS) Az üzletek ünnepi nyitva tartása Az üzletek 1972. évi november 7-i ünnepi nyitva tartását a 121970 (VIII. 30.) Bk. M. számú rende­let 5. §., illetve a 31971 (VIII. 17) Bk. M. számú rendelet 2. §. (2) bekezdése alapján a KPVDSZ Tol­na megyei Bizottsága véleményé­nek figyelembevételével az aláb­biak szerint állapítom meg. 1. November 4. (szombat). Va­lamennyi kiskereskedelmi és ven­déglátóipari egység hétköznapi nyitva tartás szerint üzemel. 2. November 5. (vasárnap). Vala­mennyi kiskereskedelmi és ven­déglátóegység szombati nyitva tar­tás szerint üzemel. 3. November 6. (hétfő). Vasár­napi nyitva tartásra kijelölt boltok vasárnapokon szokásos, vendéglá» tóegységek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. Többi kiskeres-3 kedelmi egység zárva tart. ; 4. November 7. (kedd). Vala­mennyi kiskereskedelmi egység zárva tart. Vendéglátóegységei« vasárnapi nyitva tartás szerint űzet» m élnék. 5. November 8. (szerda). Kisk»* reskedelmi és vendéglátóegysége» a szokásos hétköznapi nyitva tartá(9 szerint üzemelnek. Tolna megye Tanácsa Végrehajt* Bizottsága kereskedelmi osztálya Korsós István osztályvezető A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.18: A vadorzó. Részletek. 9.00: Tudományos magazin. 9.25: Népi zene, 10.05: Iskolarádió. 10.20: Ze­nekari muzsika. 11.29: Dózsa György. Jelenetek. 12.35: Melódia- koktél. 13.40: Kecskeméti kerté­szeti napok. 14.00: Kóruspódium Aggteleken III. 14.26: Nóták. 15.15: Jegor Bulicsov. Dráma. 16.41: Lili bárónő. Részletek. 17.05: Uj felvé­telek. 17.35: Körmikrofon. 18.00: Bach-felvételekből. 18.38 : Kriti­kusok fóruma. 18.48: Miért igen, miért nem? 19.25: Illyés Gyula művészete. 19.45 : Kedvenceinkkel. 20.48: Az Állami Népi Együttes műsorából. 21.14: A Rádió irodal­mi lapja. 21.35: Renata Scotto énekel. 22.30: Haydn: B-dúr szim­fónia. 23.00: Tánczene. 23.30: Dal­játékokból. PETŐFI RADIO 8.05: Könnyűzene. 9.03: Mozart: Esz-dúr szerenád. 9.30: A 04 , 05, 07 jelenti. 10.00: A zene hullám­hosszán. Közben: kb.: 10.30: Ze­ne közben. 11.50: A sötétség ha­talmában. 12.00 : Könnyűzene. 12.30: Rómeó és Júlia — n. szvit. 13.03: Miskolci stúdiónkból. 13.20: Frieda Hem pel és Hermann Jad- lowker énekel. 14.00 : Kettőtől hatig... 18.10: Falusi esték. 19.00: Rádióhangversenyekről. 19.35: Kó­rushangverseny Kodály műveiből. Kb.: 21.35: Operettdalok. 21.50: Stadion az ókori Athénben. 22.00: Könnyűzenei újdonságok. 22.20: Népi zene. 22.30: Stadion az ókori Athénben 22.40: Népi zene. 23.15: Debussy és Ravel műveiből. URH 18.10 : Johann Strauss-keringő. 18.28: Dzsessz. 18.58: Magyar ze­neszerzők. 19.38: Ariodante. Ope­ra. Közben: 20.50: Külföldi tudó­soké a szó. kalandjai. Tévéfilmsorozat. I. 21.00* Kórusfesztivál. Riportfilm. 21.158 Dokumentum film Magyar Lajos« róL 22.20: Tv-híradó — 2. JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 16.45: Magyar nyelvű tv-króni­ka- 17.40: A tizenharmadik kulcs — adássorozat gyermekeknek. 18.30: Tudomány. (Zágráb: Isztriái lakodalom — népzenei adás.) 19.00: Mozaik. 20.30: V. Petrovic: Haj­tások a megperzselt bpkorbóL 21.30: Zenéi és zenész portrék : Oli- vera DurdeviCo 2. műsor: 20.30: Kör. 21.15: Rövidfilm. 21.307 Huszonnégy óra. 21.40: Édes bánat. Filmsorozat. OSZTRÁK TV S 1. műsor: 16.30: Kicsinyek műsora. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: A sportolásról. 18.30: Tv-híradó. 20.25: A 400 éves Spanyol Lovasiskola Bécsiben. 22.30: Tv-híradó. 2. műsor: 18.00: Moha a iköveken. FilmJ 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Schubert: UI. D-dúr Szimfó­nia. 21.15: Schmied őrmester. Do­kumentum j á ték. MOZI MAGYAR TV 9.00: ITV Olvasás (ált. isk. 3. oszt.) 9.55: Magyar nyelvtan (ált. isk. 5. oszt.) 11.55: Filmesztétika, (lcözépisk. II. oszt.) 14.00 : Olva­sás. 14.55: Magyar nyelvtan. 17.20: Hírek. 17.25 : Amatőrfilmesek mű­sora III. 18.15: Hazafiasság, hon­védelmi nevelés. Riportműsor. 18.35: Téka. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vidocq újabb DOMBÓVÁR: Az oroszlán télen (Angol film.) DUNAFÖLDVÁR: Fuss. hogy utolérjenek .. . (Magyar film.) PAKS : Jefferson utolsó menete (Amerikai film.) (14.) SZEKSZÂRD : Harminckét ne­vem volt (Magyar film.) TAMÁSI: A jövő emlékei (NSZK-film.) TOLNA : A Zeppelin (Angol film.) w>

Next

/
Oldalképek
Tartalom