Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-03 / 233. szám
Nincs már veretlen csapat a megyebajnokságban Bátasxék „lelépte** Majoui — Bony lut ti Duna földváron nyert — Simontornya ismét magára talált ? — Hőgyésx megsxerexte első győzelmét — Kisdorog elsxenvedte első vereségét A megyei labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójának több érdekessége van: nincs már veretlen csapat. Kisdorog Tengelicen alulmaradt és az eddig nyeretlen Hőgyész is megszerezte első győzelmét. Simontornyán is megszületett végre az a teljesítmény, melyet a közönség hosszú idő óta vár. Nézzük részleteiben, mi is történt vasárnap. Az eddig még veretlen Kisdorog Tengelicen lépett pályára, ahol befejezés előtt tíz perccel még csak egy góllal vezetett a hazai csapat. Ekkor Kisdorog mindent egy lapra tett fel, feladta védekező taktikáját, támadásba lendült. Ebből a küzdelemből a hazaiak kerültek ki győztesen, mert a fellazult kisdorogi védelem mellett további három gólt lőttek a különben kitünően védő kisdorogi kapus hálójába. Bátaszéken az eddig még nyeretlen majosi csapat lépett pályára. A hazaiak győzelme figyelembe véve a két együttes eddigi szereplését, biztos volt, de ilyerç nagy arányú vasutasgyőzelemre senki nem számított. Különösen az első félidőben remelkeltek a bátaszéki csatárok, hétszer találtak a majosi kapuba. A Dombóvári VSE Tamásit fogadta. Az első félidő kevés eseményt hozott, gól egyik részről sem esett. A második félidőben élénkült a játék, de csak a vasutasok részéről, akik végül 3:0 arányban győzedelmeskedtek. A Bonyhádi Vasas Dunaföldváron vette fel a küzdelmet, a gyengén játszó és belső bajokkal küzdő hazaiakkal szemben. A 18. percben Bonyliád már 2:0-ra vezetett, és a félidő utolsó percében Bulla gólja\ al kialakult a 3:0-ás végeredmény is. Dunaíöldvári tudósítónk Bonyhád győzelmét elsősorban abban látta, hogy a játékosok lényegesen nagyobb rutinnal rendelkeznek, de ugyanakkor a játékvezető működését bírálta. Bölcskén Szedres kísérelte meg a győzelmet, illetve a pontszerzést, de eredménytelenül. 2:l-es félidő után — jó iramú mérkőzésen a bölcskeiek 3:2 arányban győztek. Hosszú ideig 3 :l-re vezetett a hazai gárda és csak befejezés előtt egy perccel sikerült Szedresnek 3:2-re szépíteni. Simontornyán az első félidő alapján ismét hazai vereségre számított a közönség. A vezetést Dombóvár szerezte meg, amikor Dobos büntetőrúgásból lőtt gólt. A második félidőben Geruszi 11-esből egyenlített, de ekkor még mindig nem gondolta senki, hogy a si- montornyai csapat 4:l-re nyer. Â 30. percben Molnár, majd hét perc múlva ismét Molnár talált a hálóba, és a 44. percben Nagy állította bsí a végeredményt. A Hógyészi MEDOSZ az Alpári SE csapatát fogadta és 2:l-es félidő után ugyanilyen arányban nyert a hazai gárda, ezzel megszerezték első győzelmüket. A Szekszárdi Dózsa tartalékcsapata Tolnát fogadta és 0:0-ás félidő után a hazaiak nyertek 3:1 arányban. A bajnoki tábíázat élére Tolna került, 2. BátP^ék és 3. Bonyhád. (A Dózsa eredményeit itt nem vettük figyelembe.) A bajnoki táblázat alján viszont változatlanul a pont nélküli Majos áll, Hőgyész- nek és Dunaföidvárnak 2—2 pontja, míg az Alpári SE-nek három pontja van. A BÁTASZÉKI CSATÁROK REMEKELTÉK Bátaszék—Majos 10:3 (7:1) Bátaszék. 200 néző. Vezette : Láng. BVSK : Micski — Péter, Pomsár. Hollósi, Fábián, Hurtony,. Csiesó. Zágonyi, Holacsek, Tóth I., Tóth II. Csere: Tóth Hl., Pénzes. Majos: László — Sántha, Szőcs I., Lőrlncz, György. Lobéi, Szőcs II., Gáspár, Ettig. Csoboth. Obendorf Csere : Pallósi. Bátaszék kezdett jobban és a 4. percben Tóth I. egyéni játék után megszerezte a vezetést. A 6. percben ismét Tóth I. volt eredményes. 2:0. Ä 10. percben Pomsár öngóljával szépített a vendégcsapat. 2:1. A 15. percben Holacsek növelte a hazaiak előnyét. 3:1. A 20. percben Zágonyi 11-esből szerzett újabb gólt. 4:1. A 26. percben Holacsek a kifutó kapus fölött emelt a háAZ ELSŐ FÉLIDŐ ESEMÉNYTELEN lóba. 5:1. A 37. percben Holacsek talált a kapuba. 6:1. A 40. percben Tóth-.I. kapushibáhól lőtt a hálóba. 7:1. Szünet után az 5, percben Szőcs I. jól eltalált lövése a kapufáról vágódott a hálóba. 7 :2. A lé. percben ismét Holacsek volt eredményes. 8:2. A 40. percben Szőcs I. talált a hazaiak kapujába. 8:3. Á 43. nercben Tóth !.. a 44. percben pedig Holacsek szerzett úajbb gólt. 10:3. Bátaszék csatársora jó napot kifogva. ilyen arányban is megérdemelten győzött. Jók: Micski. Fábián. Holacsek, Tóth I., illetve Lőbel, Sántha, Gáspár. — Kántor — JÁTÉKA UTÁN. . ; Dombóvári VSE—Tamási 3:0 (0:0) Dombóvár, 200 néző. Vezette: Pethő. Dombóvár: Hilbert — Mike, Potó, Szíjártó, Beke, Végvári, Sonkoly, Poór, Varga, Kovács F.. Bíró. Csere: Molnár, Bertók. Tamási: Németh — Béres, Háti, Péti. Tóth III., Tóth II., Jurasics, Noé, Hirth, Wittmann, Pölöskei Csere: Horgos, Hohner. A 4. percben Bíró beadását Varga nagy helyzetben kapu mellé fejelte. A másik oldalon Wittmann lövése kerülte el Hilbert kapuját. Mindkét csapat sok hibával játszott, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. A második félidőt nagyobb lendülettel kezdték a hazaiak. A 12. percben Sonkoly beadását Kovács előrevetődve fejelte a hálóba. 1:0. A 40. percben Varga beadását dinár a bal sarokba lőtte. 2:0 A 46. percben Végvári lövése Hóimért érintve jutott Németh kapujába. 3 :0. A második félidőben a lendületesebben és nagyobb akarással játszó DVSE megérdemelten győzött. Jók: Végvári, Hilbert, Potó, Beke, illetve Háti, Németh. — Halmai — Világjelenség: a kocogás A Margitszigeten és néhány budai parkban reggelente és esténként sokszor lehet látni idősebb embereket, akik tornacipőben futnak a sétányokon. Ez a látvány az arra járókat általában mosolygásra készteti, azonban nem kevés azoknak a száma sem, akik nem elégszenek meg a puszta nevetéssel, hanem gúnyos megjegyzéseket is tesznek. A futó emberek saját egészségük megóvásán fáradoznak, a gúnyolódok pedig tudatlanságukat árulják el. Ugyanis ma már szerte a világon teret nyert az a felismerés, hogy létszükséglet a mindennapos mozgásszükséglet kielégítése, ez óvja az egészséget és meghosszabbítja az életet. Georgjj Szperanszkij professzor, a Szovjet Tudományos Akadémia 95 éves tiszteletbeli tagjának legutóbb megjelent könyvében érdekes epizódot olvashatunk Louis Pasteur-ról. A nagy francia természettudós, a mikrobiológia megteremtője élete teljében volt, amikor súlyos vérkeringési zavarok ágynak döntötték. A kutató természetesen hosszasan elemezte betegsége okát, s rájött, hogy életmódja okozta a bajt. Hibát követett el, amikor a rendkívüli szellemi megterhelést nem ellensúlyozta megfelelő fizikai mozgással. Felépülése után változtatott életmódján, rendszeres tornçt és futást végzett naponta. Uj életritmusa nyomán visszanyerte alkotókészségét, s az emberiséget további nagy felfedezésekkel gazdagította. Az NDK kiváló kardiológusa, Wallenberger professzor azt állapította meg, hogy korunk embere krónikus mozgáshiányának okait az előítéletekben és a kényelemszeretetben kell keresni. Persze az életbiztosítási társaságok szakértőit nem fenyegeti ez a veszély, amikor az üzleti kalkulációkat mérlegelik. ök megállapították, hogy a derékbőség növekedése minden három centiméternél két esztendővel csökkenti a biztosított életét, tehát ennyivel kevesebb járadékot lehet rajta bevasalni. így hát a tarifát is ennek figyelembevételével állapították meg. Az orvosok, a szakemberek, a statisztikusok szinte egyöntetűen állapították meg, hogy a napi futás a leqalkalrr.asabb arra, hogy a test ne z$íro- sod.iék el s az izmok még idősebb korban is teherbíróak leayenek. Ugyanakkor a futással iáró erősebb légzés és szívmunka hátráltatón a keringési szervek elnyenqülését és javítja a test egészséges anvgncseréiét. A helves felismerések, ha lassan is, de azért mégis meomozpatjqk az embereket szerte a világon. Az Eovesült Államokban 14 millió ember kocoo naoonta, a S-o/i? tun iában ennek többszöröse. De hódít a mozgalom az NDK-ban, az NS7.K-han és Franciaországban is. Nálunk Maayorországon csak a fővárosban és néhány na^vohb vM-U- városban láthatunk kocoaókat. ök is jobbára csak n tayb'zi és nyári há- nanokban merészkednek ki a szabadba. Pedig hazánkban is ijesztően emelkedik a szív- és keringési betegségekben szenvedők'száma. A 18 PERCBEN MÁR 2.0-RA VEZ TETT BONYHÁD Bonyhád—Dunaföldvár 3:0 (3:0) Dunaföldvár. 150 néző. Vezette: Csókás. Bonyhád : Tóth — Barabás, Ambrus, Fazekas, Horváth, Heidecker, Eizencher, Khul, Varga, Szegedi, Bulla. Csere: Csordás, Lovász. Dunaföldvár Bognár — Herényi, Nagy, Princz I, Vidács I., Jónás, Vidács II., Bencsik, Riv- nvák. Rótgéber, Kimlei. Csere: Németh. A vendégcsapat már az első percben nagy helyzetet hagyott ki. A 12. percben Varga lövése a baloldali kapufáról gurult a hálóba. 1:0. A 15. percben Vidács II. fordulásból alig lőtt mellé. A 1.8 percben kavarodás támadt Tóth kaouja előtt, az egyik védő kézzel ütötte ki a labdát a kapuból, a játékvezető szögletet ítélt. Ezutáh Varga újabb góljával már 2:0-ra vezetett a vendégcsapat. A 31. percben Vidács II. lövése a kapufáról vágódott a mezőnybe. A 45. percben Bulla tört kapura, közeli lövése a kapufáról vágódott a hálóba, 3:0. A második félidő 6. percében Khul lövését védte Bognár, ekkor a kapus megsérült. A 15 percben ismét Vidács II. veszélyeztetett, lövése a kapufára, majd onnan a gólvonalra vágódott. A 46. percben Lovász kapáslövését a kapufa mentette. A vendégcsapat rutinja döntött. Jók: Horváth, Varga, Fazekas, illetve Nagy, Bognár. Vidács II. — Szegvári — BÖLCSKE VÉGIG BIZTOSAN VEZ ETETT Bölcske—Szedres 3:2 (2:1) Bölcske, 100 néző. Vezette: Patria. Bölcske : Mármarosi — Papp II., Dárdai, Hídvégi II.. Majrák, Fercs, Szauer, Sipos, Pásti. Varga I. Varga II. Csere: Bereczki. Szedres: Bálint — Merk, Tornai, Szabó, Simon, Lökös, Ferkelt, Dán. Szabján, KoLeszár, Balogh. Bölcskei támadásokkal kezdődött a mérkőzés. Már az első percben Majrák szögletét Varga II. Bálint kapujába fejelte. 1X). Továbbra is a hazaiak támadtak többet, de a támadások lesen akadtak el. A 22. percben Majrák jó labdát adott Varga II-nek, aki még a kapust is kicselezve lőtt a hálóba. 2:0. A következő percben egy elhamarkodott bölcskei partdobásbói Ferkelt szépített. 2;i. A második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott. A gólratörőbben játszó hazaiak a 28 percben Varga II. révén újabb gólt értek el. 3:1. Sokáig úgy tűnt, hogy nem változik az eredmény, de a befejezés előtt egy perccel 20 méteres szabadrúgásból Koleszár szépített. 8:2. Végig jó iramú mérkőzésen Böjcske helyzete; alpján több góllal is győzhetett volna. ■ Jók: Varga II.. Hjdyégi II., Fercs, illetve Tornai, Ferkelt, Szabján. — Kovács — A JÁTÉK MÁSODIK RÉSZÉBEN ISMÉT LELKES HAZAIAKAT LÁTTUNK . . . Simontornya—Dombóvári Szöv. SK 4:1 (0:1) Simontornya, 100 néző. Vezette : Takács. Simontornya: Horváth — Csepregi, Geruszi, Ihász, Havel, Nagy, Molnár, Szelei, Reinhardt, Baranyai, Babóczki. Csere : Péter. Dombóvár: Dobos — Hertelendi, Vida II. Szóka, Vida J.. Lakos, Gaál, Újvári, Loboda, Lódri, Tóth. Csere: Illés. Igen változatos, Jó iramú első félidőben a vendégek támadtak többet és a 16. percben Dobos li-esével megszerezték a vezetést. 0:1. A második félidő 20 percében Geruszi ll-esből egyenlített. 1:1. HŐGYÉSZ ELSŐ GYŐZELME A 30. percben Nagy jó átadásával Molnár tört kapura és közelről nem hibázott. 2:1. A 37. percben Molnár egyéni játék után növelte a hazaiak előnyét. 8:1. A befejezés előtt egy perccel Nagy egyéni alakítás után állította be a végeredményt. 4:1. Végig jó iramú mérkőzés, a helyzeteit jobban kihasználó BTC ilyen arányban is rászolgált a győzelemre. Jók: Geruszi, Molnár, Nagy, illetve Dobos, Hertelendi, Gaál, — Hóth — Hőgyész—Alpári SE 2:1 (2:1) Hőgyész, 50 néző. Vezette: Kleiber. Hőgyész: Balaskó — Manhaldt, Barabás. Törő, Oberltter, Lakatos !.. Pintér, Lakatos II., Pilács, Hopp, Trick. Csere: Banai, Kovács. Alpári SE: Kiss — Lázár, Hepp, Cikk, Túrós, Szabó, Fehérvári, Kovacsevics, Miklós, Rozoga, Földi. Az első félidőben a lelkesen játszó hazaiak szerezték meg a vezetést. A 34. percben Pintér talált a vendégek hálójába, majd öt perccel később Törő volt eredményes. 2:0. Ezután feljöttek a vendégek és Túrós révén a 43. percben szépítettek. A második félidőben csapkodó, alacsony színvonalú játék folyt. A valamivel lelkesebb hőgyésziek ekkor jól védekeztek és némi szerencsével megőrizték kapujukat a góltól Mindvégig alacsony színvonalú találkozón a helyzeteit Jobban kihasználó hazaiak megszerezték idei első győzelmüket. Jók: Man- haldt, Barabás. Pilács, Illetve Hepp, Túrós- Rozoga. — Trieft NEM ISMERJÜK A RÉSZLETEKET Tengelic-Kisdorog 4:0 (1:0) Tengelic, 300 néző. Vezette: An- dorka. A mérkőzésről Tengelic nem adott részletes tudósítást, mindössze annyit sikerült megtudni, hogy a gólokat Hujbert (2), Jilling és Gáncs 111. szerezte. A hazai csapatból Rudolf, Hujbert és Jilling, mig Kisdorogból Brunner, Győrfi és Kiss nyújtott jó teljesítményt MEGÉRDEMELT DÓZSA-GYÖZEL Btt Sz, Dózsa II.—Tolna 3:1 (0:0) szekszárd, 300 néző. Vezette: Szabó A. Egyenlő erők küzdemét hozta az első félidő, mindkét oldalon jó romboltak a védelmek. Szünet után a gólratörőbben Játszó Dózsa II. megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Góllövők: Kocsis 2, Lizák, Illetve Somorjai. Jók: Kért, Kocsis, Lizák, Bozsá- nyi, illetve Havasi !.. Kugler, Fazekas I. A mezőny legjobbjai: Simontornya—Dombóvári Sz8v. • Bölcske—Szedres : Dombóvári VSE—Tamási : Dunaföldvár—Bonyhád : Hőgyész—Alpári SE : Bátaszék—Majos : Tengelic—Kisdorog : Geruszi (Simontornya) Varga II. (Bölcske) Végvári (DVSE) Horváth (Bonyhád) Manhaldt (Hőgyész) Tóth I. (Bátaszék) Rudolf (Tengelic) A dombóvári kispályás labdarúgó-baj nokság 1, csoport 1 ÁFÉSZ 2. Láng-Gépgyár 3. Gazd. Vasút 4. Honvédség 5. Napsugár 6. Vegyesipari 7. Univerzál 8. Fatelítő 9. Fűszért 1. Dózsa 2. Gépállomás 3. Fűtőház 4. Kórház 5. Tejipar 8. Költségv. 7, Volán 8. Téglagyár 9 Dombcalor 10. Műv. Ház 15 12 3 — 93-22 21 15 11 2 2 79-25 24 14 83 3 54-24 19 15 8 1 6 36-43 17 15 72 6 55-40 16 15 6 3 6 39-33 15 H 437 24-31 11 14 4 2 8 30-59 1» 14 4 2 8 35-68 10 15 3 2 10 35-75 8 csoport : 13 12 1 — 55-23 23 8—5 44-21 18 13 8 — 5 59-19 16 13 7 2 4 42-30 16 13 5 3 5 34-48 13 13 6 1 6 27-42 13 13 5 2 6 38-36 10 13 5 — 8 23-3G 10 13 3 1 9 23-35 7 13 1—12 15-87 2 10. Pátria II. 13 HÍREK Az öcsény távolmaradása miatt elmaradt Izmény—Oesény felnőtt - és ifjúsági mérkőzés pontjait 0:0 gólkülönbséggel Izmény kapta, ugyanakkor Öcsény elvesztette pályaválasztó jogát, köteles a tavasszal Izményben játszani. A Paksi Járási Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a fenti döntésen kívül a következő határozatokat hozta: Pukli Zoltán duna- szentgyörgyi játékos október 9-ig nem játszhat, a decsi sportkört kötelezték, hogy a pályát megfelelően kerítsék el dróttal, és karszalaggal ellátott rendezőkről gondoskodjanak, ellenkező esetben a játékvezető a mérkőzést nem vezetheti le. Ismét a szombati postával kaptunk két körlevelet, melyet ezúton rövidítve közlünk. Bonyhádi járási labdarúgás: (Máza-Szászvár eredményeivel) 1. Máza-Szászvár 7, 2. Felsőnána 7, 3. Bonyhádbör- zsöny 6, 4. Závod 6, 5. Kakasd 4, 6. Kalaznó 4, 7. Bonyháövarasd 2, 8. Nagymányok II 2, 9. Kéty 2. 10. Tabód 0 ponttal. Ifjúságiaknál : 1. Felsőnána 5, 2. Máza-Szászvár 4. 3. Závod 3, 4. Kakasd 3, 5. Kéty 2, 6. Börzsöny l, 7. Bonyhád várasd 0 ponttal. A paksi járási kézilabda-bajnokságon a következő sorrend alakult ki a 8. forduló után; l. Nagydorog 11, 2. Pálfa 8. 3. Györkftny 7, 4. Dunaszentgyörgy 4 ponttal. 4 A bonyhádi Öregfiúk labdarúgócsapata október 7-én szombaton. Szekszárdon a város válogatott öregfiuk csapatával játszik. A visszavágó mérkőzésbe október 14-én kerül sor Bonyhádon. Labdarugó megyei B osztály Zomba legyőzte az eddig otthoná« ban veretlen Pincehelyt A megyei labdarúgó-bajnokság B-csoportjában a listavezető Fadd Cikót fogadta és 4:0-ás félidő után 8:0-ás vereséggel küldték haza a vendégeket. A második helyen álló Zomba idegenben az eddig otthonában még veretlen Pincehely ellen lépett pályára és győzött 4:3 arányban. Nagydorogon Ozora volt a vendégcsapat, ahol a hazaiak ezúttal javuló játékkal 2:0-ra nyertek. A kölesdiek a pálfaiakat fogadták és 3:0-ás félidő után 4:2 arányban Kölesd bizonyult jobbnak. Sióagárdon a rendkívül mérsékelten szereplő BogyiszlS ezúttal nyert 2:l-re. Szekszárdon? a tavasszal még megyebajnokságban szereplő Gyönk nem fejtett ki különösebb ellenállást, így az Építők 3:0 arányban nyerni tudtak. Győrén Báta volt a vendégcsapat, s ezúttal is mérsékelt teljesítményt nyújtottak. így Győré 4 Ä arányban győzött. Az ifjúsági mérkőzéseken a vendégcsapatok közül három ért e! győzelmet. Pálfa Kölesden 3:2. Zomba Pincehelyen 4:0, Ozora Nagydorogon szintén 4r0 arányban nyert. Szekszárdon az Építők Cvönk ellen l8:0-ra. Gvöre Báta eHen 6:0-ra, mfg Fadd Cikó dien ugyancsak 6 :fl-ra nvert. A Sió- aeárd—Bogvfsrló találkozó gól nélküli döntetlennel ért véget. A bajnokság állását Felnőttek t. Patíd 8 8 — _ 3 1-3 Ifi 2. Zomba 8 7 — 1 2fi-fi 14 3. N.dörög8 5 1 2 91-90 11 4. Gvöre 8 4 2 2 fifi-14 KI 8. Kölesd 8 4 2 9. 14-15 m fi. Rlóaffárd 8 3 2 fi 1 fi-R 8 7. Binc^bciv « 3 1 4 1Q-1<1 7 8. Rz. Építők 8 3 1 4 17-1R 7 0 Bálfa fi 9, 2 4 1 9-9/> fi iV. Bo^viszló 8 3 S 19-13 fi 11. Gvönfc 8 9 2 A 11-17 fi 19, rwora A fi fi 11-01 fi 13. 75* + » 8 2 1 fi 5 14. Cikó fi 8 6-27 Ifjúságiak 1. Zomba 8 8 — — R4-S ifi 2. Fadd 8 7 1 — 18-8 15 3. Ozora 8 fi 1 1 fifi-7 13 4. Síóa^árd ?, fi 1 2 97-10 11 s. Sr. Foil ők 8 5 2 fiO-R 10 fi. Bogyiszló R 4 2 ? 99-1Q 10 7. PáUa fi 4 1 3 31-97 9 R. Oiröre .3 3 1 A 99-02 7 *. Köiesd 8 fi fi 10-9^ 4 10. rurá 8 2 _, f i 1fi-*>fi 4 11. Cvönk 8 2 _ f i r1-^ A 19. TMngehelv 8 1 1 fi 10-oe; 3 13. Nn^vdorog 8 t fi 11-9’? 9 M. Báta 3 I — 7 10-63 2