Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-25 / 252. szám
Kosárlabda NB/ÎIÏ Dombóvári VSE—Pécsi Postás (Férfimérkőzés) DVSE: Farka* (2), Takács (»), Tarr (6), Gerecs (12), Ruzicska (34). Csere: Haraszti (4). Szabó (2), Barkóczl (2), Bogdán (9). A hazai csapat szerezte meg az első kosarakat, de a vendégek gyorsan válaszoltak. Fej íej mellett estek mindkét oldalon a kosarak, és a 10. percben döntetlenre (14:14) állt a mérkőzés. Az első félidő második részében a vendégek kezdeményeztek többet, feltűnő, hogy mindkét oldalon milyen eredményesen értékesítették a Játékosok a büntetőket. Az utolsó két perc a Postásnak sikerült jobban és ötpontos előnyre tett szert. Szünet után rákapcsolt a hazai csapat, de Jelentős előnyre nem tudott szert tenni. (5. perc: 42:39). Továbbra Is lendületes, élvezetes és helyenként színvonalas mérkőzést vívott egymással a két együttes. A 12. percben sikerült a DVSE-nek 10 ponttal megugranla. (63:53). Nagy izgalmak közepette zajlott le az utolsó három perc. A 1». percben egy pontra megközelítette a Postás a hazaiakat. (72:71). Tudott azonban újítani, erősíteni a hazai csapat és megérdemelten győztek a bajnokság második helyezettje ellen. Kitűntek: Ruzicska, Takács é3 Gerecs. DOMBÓVÁRI VSE— j PÉCSI POSTAS 52:47 <23:34) __ ( Női mérkőzés) DVSE: Gyimesi (6), Herke (3), Sárosi (2), Garay (25), Hilbert (12). Csere: Barna (2). Tóth (2). Nem úgy indult a találkozó, hogy hazai győzelem születik. Nagyszerűen kezdett a Postás és 10:4-re elhúzott. A hazaiak nehezen lendültek játékba, sok volt az eladott labda, pontatlan dobások jellemezték első félidei játékukat. A 15. percben 26:l8-ra vezetett a Postás és a félidő végéig előnyüket még tovább növelték és teljesen megérdemelten jutottak 11 pontos vezetéshez. Szünet után feljött a hazai csapat. többet kezdeményezett, mint a vendégek, de csak a 13. percben sikerült ledolgozniuk hátrányukat. (39:39). Ettől kezdve fokozták az iramot és addig míg a vendégek sok büntetőt hibáztak, a hazaiak megfordították a vesztésre álló találkozót. A bajnokság 7. helyezettje ellen csak a második félidei játéka volt kielégítő a haHÍRE K Az MTS Dombóvári Városi-Járási Szövetsége 1972. október 26-án. csütörtökön 17 órai kezdettel a városi tanács tanácstermében élménybeszámolóval egybekötött s por tanké tot rendez, ahol Dr. Dienes Ferenc világbajnok sportoló tart élménybeszámolót. • A megyei asztalitenisz-szövetség elnöksége foglalkozott azzal a sportszerűtlenséggel, melyet két tolnai asztaliteniszező követett el Tolnán, a Tízek bajnokságán. A szövetség Blumensein Jánost és Koncz Pétert (mindketten a Tolnai Vörös Lobogó versenyzői) 1973. január 31-ig eltiltott minden egyéni versenytől. • A szedres! és a tolnai sportpályán rendezett körzeti labdarűg6- úttörőolimpia eredményei: Szedres—Tengelic 1:4, öcsény—Báta 0:3. A döntőt Tengelic és Báta csapata játszotta, atool 0:0-s végeredmény után ll-es rúgások döntöttek Tengelic ja\»ra. Második Báta, 3. Szedres, 4. öcsény. A tolnai körzetben; Tolna II.—Fadd 1:1 (ll-es rúgásokkal Fadd jutott tovább). Bogyiszló—Tolna I. 1:1 (ll-es rúgásokkal Tolna I. jutott tovább). Végeredmény: 1. Fadd, 2. Tolna L, 3. IXxLna IL. 4. Bogyiszló. • Ma, szeresén két középiskolás labdarúgó-mérkőzésre kerül sor Szekszárdion. A tolnaiak Szekszárd ellen, míg a bátaszékiek Palánk ellen mérkőznek. Kezdési idő: 13 és 14.30. • A megyei kosárlabda szövetség október 28-án. szombaton. Szek- szárdon, a Zrínyi utcai általános iskola tornatermében rendezi az ÓIK megyei selejtezőjét. A csapatok párosítása: 13 óra: Bonyhádi Cipő—Dombóvári VSE (fiú). 14,15: Bonyhádi Cipő—Szekszárdi Vasas (leány). 15,30: Bátaszéki VSK— Dombóvári VSE (fiú). 16,45: Paksi Kinizsi—Szekszárdi Vasas (leány). 18: Bátaszéki VSK—Bonyhádi Cipő (fiú). 19.15; Paksi Kinizsi—Bonyhádi Cipő '(leány). 80:74 (31:36) zai csapatnak, ez azonban elegendőnek bizonyült a győzelemhez. Jók: Garay, Hilbert ét Gyimesi, SIÓFOK—PAKS 70:58 (34:34) (NŐI mérkőzés) A paksi csapat a következő játékosokkal szerepelt: Madács (15), Blatt (—), Bálint (—), Treszl (17), Falusi (13). Csere: Kuner E. (13), Madács II. (—), Kuner Zs. (—). A paksi lányok kezdtek jobban, de miután néhány kosarat elértek, a siófokiak erősíteni tudtak és egyenlítettek. A 8. percben már 13:13-re a vendégek vezettek. Ettől kezdve hullámzott a játék, hol Paks, hol Siófok szerzett vezetést. Az utolsó percekben a siófokiak játszottak jobban és Paks minimális előnyét ledogozták, Így alakult Id a félidő 34^4-es eredménye. Szünet után hosszú perceken át nagy küzdelem folyt a pályán, de egyik csapat sem tudott előnyhöz jutni. Hét-nyolc perc játék után a paksiak visszaestek, míg a siófokiak egymás után érték el szép kosaraikat. A gyenge napot kifogó hazaiak felett Így a vendégek megérdemelt győzelmet arattak. Csak Falusi és Kuner E. játéka dicsérhető ezúttal. Kik vezetnek vasárnap? Megyei I. osztály: Kisdorog— Dombóvári Szövetkezet: Takács J. Szedres—Tamási: Takács Gy. Slmontomya—Tolna: Csordás. Bölcske—Bon yhád : Sebestyén. Tengelic—Alpári SE: Bihari. Dombóvári VSE—Majos: Pataki. Sz. Dózsa n.—Bátaszék: Tolnai. Dunaföldvár—Hőgyész : Farkas A. Megyei B bsztály: Bogyiszló— Báta: AntHinger. Gyönk—Pálfa: Dravecz. Győré—Cikó : Király. Sz. Építők—Zomba: Stumpf. Sió- agárd—Ozora: Bencze I. Kölesd— Nagydorog : Pozsonyi. Fadd—Pincehely: Tőrök. Megyei n. osztály: Tolnanémedi —Aparhant: Kleiber. Dees—Iregszemcse : Bíró. Madocsa—Gerjen : Kiss I. Szakos—Dombóvári Tsz: Szőts. Kajdacs—Izmény (Nagydo rogon) : Paulai. Tevel—Mucsía. Haáz. Kocsoia—öcsény : Pozsonyi. Döbrököz—Dunaszentgyörgy: Havasi. (Kezdési időpontok: 14 óra.) Ifjúsági labdarúgás válogatottunk CSÜTÖRTÖKÖN BARANYA ELLEN JÁTSZIK Tolna megye ifjúsági labdarúgóválogatottja holnap október 26-án Szekszárdon, a városi sporttelepen Baranya megye válogatottjával mérkőzik. Megyénk válogatottjába a következő játékosok kaptak meghívást: Bede, Kupa (Sz. Építők). Wéber, Kóka (Nagymányok), Varga, Kiss (Kisdorog). Pécsi, Bulla (Bonyhádi, Szabadi. Lerch (Sz. Vasas), Straubinger (Tolna), Szőcs, G. Kiss Z. (Dombóvári Szöv.) Öbendorf (Majos), Kiss (Má. za-Szászvár). A mérkőzés 14 órakor kezdődik. Keleti Márton Szekszárdra jön Fadd és Zomba elhúzott a megyei B-ben A megyei labdarúgás második vonalában, a B osztályban Fadd továbbra Is megőriete vezető pozícióját, míg a zombalak mindösz- sze egy ponttal állnak hátrányban Faddal szemben. EZ a két csapat elhúzott a többitől és kettőjük között dúl a harc az őszi elsőség megszerzéséért. A faddiak Nagydorog on vették fel a küzdelmet, és eredményesen, mert, ha csak egy góllal is, de nyertek az otthonában veszélyes hazaiakkal sziemben. Az ifjúsági mérkőzésen 4tt Fadd bizonyult Jobbnak 3:0 arányban. A zombalak Sióagárdot fogadták. O.-0-s félidő u*án 2:0 arányban nyert a hazai csmpat, a lelkesen és sportszerűen jStszó Slóagárddal szemben. Az ifjüeságl mérkőzésen is biztos — 6:1 arányú — zom- bai győzelem szíiletett. Ezzel a Tombal ifisták m.ég tartják veretlenségüket. Pálfán Győré . volt az ellenfél, ahol 89 pere aleffrt nem született gól. Már mindenki elkönyvelte, hogy gól nélkí'fil döntetlennel ér véget a küzdelfSn, amikor befejezés előtt 30 másodperccel Pálfa szögletet rúgott!, a györel kapus a beívelt labda mellé ütött. és ebből esett a hazaiak számára két pontot jeliül tő gól. Az ifjúságiak küzdelméből is Pálfa került ki győztesen. 4:0 arányban. A gyömkiek Bogyiszlón léptek pályára, de kevés sikerrel, mert a két csapatuk összesen 24 kapott góllal tért hilza úgy, hogy a hazaiak hálóját« egyszer sem találtak. A bogyiszlói felnőttcsapat . 7:0, míg az ifjúsági na arányban nyert. Ctkón a Szekszárdi Építők együttese vdlt a vendég. 3:l-es félidő után ’4:3 arányú cikól győzelem szüle (tett. Érdekesség: a cl- kói közönségnek a 11. fordulóig kellett várufi ahhoz, hogy csapata megszerezze az első győzelmet. Az ifjúsági, mérkőzésen a szekszárdi géb-da bizonyult Jobbnak. 8:1 arányba un. A pincehelyiek Bálára látogattak, ahol :s hazaiak biztos 4:l-es győzelmet szereztek. A felnőtt- mérkőzésen Is hazai győzelemmel ért véget a találkozó, 4:2-re bizonyult Báta jobbnak. A felnőtteknél Fadd, Zomba és Győré a sorrend a bajnoki táblázaton. Az ifjúságiaknál a veretlen Zomba vezet 22 ponttal, a második helyezett Faddnak 19, míg Ozorának 17 pontja van. A bajnokság állásai Felnőttek : 1. F add 11 101 34—10 20 2. Zomba 11 9 1 1 30—10 19 3. Győré 11 6 2 3 35—17 14 4. Kölesd 11 4 5 2 19—20 13 5. Nagydorog 11 5 2 4 24—28 12 6. Sióagárd 11 4 3 4 18—11 11 7. Báta 11 5 1 5 23—26 11 8. Bogyiszló 11 56 24—24 10 9. Pállá 11 4 2 5 22—23 10 10. Pincehely 11 3 3 5 22—25 9 11. Ozora 11 3 2 6 14—25 8 12. Sz. Építőik: 11 3 1 7 21—28 7 13. Gyönk 11 2 2 7 13—32 6 14. Cikó 11 1 2 8 13-33 4 Ifjúságiak: Már hírt adtunk arról, hogy a megyei moziüzemi vállalat meghívását, hogy „Harminckét nevem volt” című filmje vetítése alkalmából látogasson Szekszárdra, Keleti Márton Kossuth-díjas filmrendező elfogadta. Az akkor még dátummegjelölés nélküli ígéret azóta konkretizálódott. Október 28-án, szombaton a Panoráma Filmszínház délután 6 órai előadásán jelenik meg a filmrendező, valamint Nemeskür- thy István, a gyártó Budapesti Filmgyár igazgatója, és a film női főszereplője, Bodnár jErika filmművésznő. Közvetlen ezután, negyed hétkor kerül sor a megyei- művelődési központban a művész—közönség találkozóra, mely egyúttal az újonnan alakult pedagógusklub első, a KISZ-szel közös rendezvénye lesz. Keleti Márton filmje Ságvári Endréről, a munkásmozgalom nagy alakjáról és mártírjáról szól, már országszerte nagy sikert aratott, és megyénkben is nagy érdeklődésre tarthat számot. A filmet .már a rendező látogatása előtt vetítik, így annak részletes ismertetésére lapunk jövő szombati, október 28-i számában térünk vissza. 1. Zomba 11 11 - 70—9 23 2. Fadd 11 9 1 1 63—16 19 3. Ozora 11 8 1 2 36—20 17 4. Sz. Építők U 8 3 76—11 16 5. Sióagárd 11 6 1 4 43—20 13 6. Pálfa 11 6 1 4 40—38 13 7. Bogyiszló 11 5 3 3 43—31 13 8. Győré 11 3 3 5 27—31 9 9. Gyönk 11 3 1 7 19—77 7 10. Báta 11 3 8 21—70 6 11. Pincehely 11 2 1 8 17—33 5 12. Kölesd 11 2 1 8 25—49 5 13. Cikó 11 2 1 8 21—63 5 14. Nagydorog 11 1 10 13—48 2 A VOLÁN 1L SZ. A mezőny legjobbjai: Tamás!—Simonlomya: Kisdorog—Sxodres : Bátasxék—Dunafö idvár : Alpári SE—Dombóvári VSE: Bonyhád—Tongolic : Dombóvári Slő».—Hógyótl : Tolna—Bőlcsko : GrSuni (Simoniamra) Csak* (Kisdorog) Makk (Bátasiók) Bíró (Dombóvár) Ambrus (Bonyhód) ' Loboda (Dombóvár) ~ okos (Tolna) Vállalat AZONNALI HATÁLLYAL ALKALMAZ AUTÓSZERELŐKET Jelentkezési hely: VOLÁN 11. sz. Vállalat Szekszárd, Tartsay V. u. 21. (380) Társadalmi munka Kölesden Kölesden a községi tanács a tavasz óta állandóan napirenden tartotta a társadalmi munka szervezését. Nem múlhatott el egyetlen tanácsülés vagy tanácstagi beszámoló anélkül, hogy szóba ne került volna a Vorosilov utcában folyó átalakítási munka, amelynek célja az általános iskolai tantermek számának növelése. A tanács kérésére megmozdult a község. A sajtüzem, az ÁFÉSZ dogozói, a tsz-tagok, a kiszesek és vagy száz szülő végzett társadalmi munkát az iskola építésén. Nem maradhatnak ki a felsorolásból az Alsótengelic! Kísérleti Gazdaság kőművesbrigádjának tagjai, és a kisiparosok, Kiss István kőműves, Szeder János villanyszerelő, akik ugyancsak végeztek társadalmi munkát az iskola építésén. A végzett társadalmi munka értéke jóval meghaladja a százezer forintot. A három tantermes iskolát a közeljövőben adják át rendeltetésének, s ezzel az alsó tagozatosoknál megszűnik a délelőtti-délutáni váltakozó tanítás. Jelenleg két utcában, másfél kilométer járda épül. Ebben a munkában is részt vesz a lakosság. Társadalmi munkában felszedik a régi, kopott téglajárdát, és elvállalták a földmunkát is. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO * 8.18: Régi melódiák. 9.00: Petőfi Sándor XIV. 9.20: Operákból. 10.05: „Nyitnlkék” 10.40: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó .család. 12.35 : Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Uj zenei felvételek. 14.22: Egy pálya Vonzásában. 14.36: Bordalok. 15.10; Harsan a kürtszó! 15.45: Virágénekek. 16.05: Alekszandrov : Poéma Ukrajnáról. 16.13: Könnyűzene. 16.39: Az élő népdal. 16.49: Versek. 17.20: UJ Kodály-felvéte- lek. 17.39: A hétköznapok etikája. 18.00: Fllmmelódlák. 18.10: Kárpáti rapszódia. Epizódok, n. 19.25: Népzenei Magazin. 20.05: A Celtic—U. Dózsa BEK labdarúgó-mérkőzésről. 20.53: Mikrofonközeiben. 21.28: Mozart: G-dúr zongoraverseny. Kb. : 21.50: A Big Band Europa zenekar Játszik. 22.20: Dzsessz. 23.20: Rettegett Iván. Részletek. 0.10: Gitár- és xnandolinmuzsika. PETŐFI RADIO 8.05: Bruno Walter lemezeiből. 9.03: Nóták. 9.30: Mi van a varázsdobozban? 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: Kb.: 10.30: Mit tegyen — hová forduljon? 11.55: Tudomány. 12.00: Nóták. 12.30: Egy ifjú muzsikus a német Velencében. 13.03: Dvorzsák: í-moll trió. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 19.20: Kis magyar néprajz. 18.25: Az FTC—Sparta Praha KEK labdarúgó-mérkőzés H. félidejéről. 19.06: Csárdások. 19.13: Idegen nyelv — anyanyelv. 19.20: Csárdások. 19.27: UJ könyvek. 18.35: Ko- dály-hangverseny. Kb.: 21.15: Idegen nyelv — anyanyelv. 21.30: Operettmuzsika. 21.40: Bethmann HoUweg kancellárnál. 22.00: Hangverseny. 22.40: Népdalok. 23.15: Könnyűzene, tánczene, dzsessz. URH 18.05: Orosz ált. iskolák 7-8. és középiskolák I—n.-osainak. 18.23: Adamo énekel. 18.43: A modern pénz TV. 18.53: Szelényl István: Szólószonáta. 19.06: Mahler: vm. szimfónia. 20.32 : Dzsessz. 20.45 : Balettzene. 21.16: Az Egyetemi Színpad produkciója. MAGYAR TV 9.00: rrv Kémia (középisk. I. oszt.) 9.35: Sportvilág. 9.55: A gyilkos a Wembley stadionban van. Tévéfilm I. 10.45: Zenés film a Kessler-nővérekről (Színes !) 17.20: Hírek. 17.25: Ferencváros— Sparta Praha Kupagyőztesek Európa Kupája labdarúgó-mérkőzés. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Berenice. Tragédia. (Színes!) 22.00: Tv-híradó — 2. 22.10: Telesport. Magyarország—Anglia Asztalitenisz Európa-Llga-mérkő- zés. n. (KÍSÉRLETI) MŰSOR 30.00: Dimitrij Sosztakovics. Portréfilm. 20.50: Tv-híradó. — 1. 21.20: A szökevény. Filmsorozat L JUGOSZLÁV TV L műsor: 16.45: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.40: Rajzfilm. 17.50: Quentin Durward. Fimsorozat. 18.30 : Reggeltől takarodólg. 19.00: Rajzfilm. 19.15: Ismerjük meg jobban őket. Szórakoztató adás. 20.301 Gitár Johnny. Amerikai IIUn. 2. műsors 20.30: A nagy tűzvész. — Az angol tv-dráma egy hónapja. 21.30: Huszonnégy óra. 21.40: Mokranjac- napok. 22.10: Szabadegyetem. OSZTRÁK TV 1. műsor: 10.00: Iskolatelevíziő. 17.05: Veronika. Rajzfilm. 17.35: Lassie. Egy kutya története. 18.00: Francia nyelvlecke. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek. 18.30: Osztrák képek. 18.55: Három lány és három fiú. Filmsorozat. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Horizont. 21.05: Féligazság. Vígjáték. 22.35: Tv-híradó. 2. műsor; 18.30: Iskolatelevíziő. 19.30: Tv- híradó. 20.06 : Sporthírek. 20.09 : Aktuális események képekben. 20.15: Jazz-est. 21.00: Huszonegy. Nemzetközi kvíz-műsor. 21.45: Osztrák képek. 22.05: Tv-híradó. MOZI OKTÓBER 25. BONYHÁD : Meteorvadászok« (NDK—lengyel film.) SZEKSZÁRD: Lépj olajra! (Francia—olasz film.) ÜJDOMBÖVÁR: Finom kis háború. (Román—francia film.) PIACI ÁRJELENTÉS : Szekszárdon az október 20-tól érvényes piaci fogyasztói irányárak: burgonya gül 3.50, rózsa fajta 3.20, ella burgonya 2.70, takarmányburgonya 1.30, vöröshagyma 3.30, 3.—, vöröshagyma lila 6,—, 5,—, fokhagyma 18—, 12,—, vöröskáposzta 3.60, fejes káposzta 2.—, 1.60, kelkáposzta 2.40, 1.80, karfiol tisztított 5.—, 4.20, paradicsom 8.50, 6.50, paprika 9,—, 6.—, pritam in paprika 9.—, 6.60, paprika hegyes piros 7.20, cseresznyepaprika 10.—, kocsolai paprika 8.—, 6.50, zöldbab 7.20, 6.10, főzőtök 2.20, 1.10, karalábé 2.50, 2.—, sárgarépa 2.60, 2.20, gyökér 5.50, 4.40, zeller 5.—, 4.—, cékla 2.20, 1.50, torma 12.50, feketeretek 2.—, paraj 4.50, dughagyma IV. fajta 8.80, zsi- ka fajta 7.20, sütőtök 2.—. piros alma 8.—, 5.40, 4.80, 3.50, fehér alma 4.50, 4.—, 3.—, nemes körte 8.50. 6.—, birsalma és -körte 5,—, csemegeszőlő 10.—, 8.—, étkezési borszőlő és otelló 8.—, 6.60 forint kilója.