Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-25 / 252. szám

Hagyománytisztelet és korszerűség Petőfiről tanácskoztak Europa költői Fekete Sándor : Petőfi élete r 14. Téves ez az okoskodás, s Petőfi védelme címén valójá­ban a költő megtagadását fog­lalja magában. Petőfi, a szó és tett egységének elvét is hite­lesítette, amikor kardot kötött oldalára. Az ugratok, akik alávaló esz­közökkel támadták a költőt, megérdemlik megvetésünket, de a más bőrére bátrak visz- szataszító serege nem azonos a nemzettel. A nemzet jobb része történelmünk legnagyobb küzdelmét vívta. E harcban eszményre, példára is szükség volt. Petőfi ilyen eszményül ajánlkozott, s aki erre vállal­kozik, annak tudnia kell, mit tesz. Apostolságot, prófétaságot nem kötelező vállalni. De ha valaki erre szánja el magát, nem kötheti ki, hogy csakélet- biztosításos alapon hajlandó szolgálni. S nem biztathat má­sokat olyan kockázatok válla­lására, amelyek alól neki a nemzettől felmentést kell kap­nia. Hamis „védelmezőitől” el­térően Petőfi tudta ezt. Ezért ment az első lehető alkalom­mal a csatába. A csatába — nem a halálba. A kettő nem azonos. Vállalni a harcot, annyi mint végszük­ség esetén a halált is vállalni. De a katonák többsége általá­ban túléli a háborúkat. Petőfi sem azért mént Bemhez, hogy „meghaljon”, hanem azért, hogy személyesen küzdjön a hazáért. A lengyel szabadságharc hő­sét nemcsak dicsőséges múltja igazolta a költő szemében, ha­nem erélyes erdélyi bemutat­kozása is. Amíg a többi fron­ton seregeink visszavonultak, Bem villámgyorsan rendbe szedte a rábízott csapatokat, s nekilátott a szégyenletesen el­vesztett Erdély visszafoglalá­sának. Petőfit szeretettel fo­gadták Bem táborában, a ve­zér és a sereg egyaránt. Petőfi ismerhette már Bem képét, metszetekről, leírások­ról, de a valóság bizonyára így is meglephette: egy nyomorék­nak látszó öregember állt előt­te (pedig Bem csak 55 .éves volt), egy komor, zárkózott, mit tagadni, csúnyácska férfi, akiből senki sem nézte volna ki, hogy a forradalmi háború zsenijével van szerencséje be­szélni. ' Már amennyit Bem egyálta­lán beszélt. Nem szerette a csevegést, tömör, sőt kurta vezényszavakon kívül nem sok mondatot lehetétt hallani tőle. Petőfivel kivételi tett. Néhány hét alatt megérezte benne — ha nem is a nagy költőt, hi­szen verseit csak Petőfi heve­nyészett francia tolmácsolásá­ban ismerhette — a nagy jel­lemet és a hajthatatlan sza­badságharcost. Féltette, óvta, fiának nevezte, s amikor csak lehetett, futárként a kormány székhelyére küldte, hogy addig is távol tartsa a csatától... Erre a gondoskodásra annál is inkább szükség volt, mert Petőfi nem sokkal megérke­zése után átesett a tűzkereszt­ségen, és már első csatáiban a vakmerőségig menő bátorsá­got tanúsított. Bem a szelin- deki katlanban visszaszorította az ellenséget, de erősítésért Vízaknára vonult, ahol a túl­erő vereséget mért rá. Hátrá­lást rendelt el, de a csata he­vében előre lovagló költő nem hallotta a parancsot és meg akarta állítani a visszakozó ka­tonákat. Kivont karddal, „tor­ka szakadtából” kiáltotta: Ha lehull a két kezünk is, Ha mindnyájan itt veszünk is, Előre! Az idézet a Csatadalból van, amelyet Petőfi nemrég aján­lott fel terjesztésre a nemzet­gyűlésnek. Itt a szörnyű vízaknai mé­szárlásban tanulta meg ismer­ni és becsülni Petőfi a lengyel tábornok rettenthetetlen lelki­erejét és katonai leleményes­ségét. Ö. aki soha fejet nem hajtott hatalmasságok előtt, ő, aki még Kossuth dicsőítésére sem volt hajlandó soha, most „könnyes szemekkel” bámulta Bem „lelki nagyságát”. Bemet a vereség nem törte meg, helyreállította a sereget és a diadalmas csaták sorában kiűzte Erdélyből az ellenséget. Mielőtt még elkezdődött volna a dicsőséges tavaszi hadjárat, amelyben Magyarország szívé­ből is kikergették a hódítókat, Bem jelenthette Kossuthnak, hogy felszabadította Erdélyt „JÖTT A HALÄL...” Bem féltette Petőfit, s ezért minden lehető alkalommal a kormányhoz küldte futárként. Debrecenben azonban Petőfi ismét összeütközésbe kevere­dett a hadsereg vezetőivel, akik irigykedtek „a lengyelre”, s demokrata segédtisztjével előszeretettel éreztették vezéri fennsőbbségüket. A megsértett költő lemondott rangjáról. Amikor azonban április else­jén jelentkezett Szebenben pa­rancsnokánál, az tüstént visz- szaadta rangját, sőt kitüntette hadi érdemeiért. Bem saját hátaslovával, egy arabs ménnel is megajándé­kozta segédtisztjét, főleg pedig előléptette őrnaggyá. Sajnos, ez is szerepet ját­szott abban a lehangoló ese­ménysorozatban, amely újabb összeütközésekbe sodorta Pető­fit a magyar hadvezetéssel. Az itt nem részletezhető csúnya viszályok után a jogtalanul megsértett költő lemondott őr­nagyi rangjáról, sőt a katona­ságtól is meg akart válni „egé­szen és örökre”. Eladta Bem­től kapott lovát és visszavonult „a polgári életbe”. A fővárost, majd Buda vá­rát is visszafoglalta a honvéd­ség. A diadalmas tavaszi fel­támadás minden igaz hazafit bizakodással töltött el. A nagy örömből csak egy ember ma­radt ki... Petőfi. Nem volt elég, hogy a honvédségből ki­marták. hogy ismét a szegény­ség fenyegette, a halál is meg­látogatta: két hónap leforgása alatt előbb apját, majd anyját vesztette el. Neki sincs már több ideje hátra, csupán két hónapja. A derűre ború jött — a megvert, megalázott Habsbur­gok az orosz cártól kértek se­gítséget. S Petőfi, aki a diadal csúcsain visszavonult, most a bajban ismét jelentkezett. Új­ra a harcoló nemzet költője- ként buzdított a végső küz­delemre. (Folytatjuk) A Petőfi Sándor születése 150. évfordulójának méltó megünneplésére alakult em­lékbizottság átfogó terveivel .összhangban a Magyar írók Szövetsége rangos, európai szintű rendezvényekkel tisz­teleg a szabadságharc költőjé­nek életműve előtt. A toll mű­vészeinek határainkon túl is nagy érdeklődést kiváltó ta­lálkozóiról Simon István Kos- suth-díjas költő, az írószövet­ség titkára tájékoztatta Ger­gely Róbertét, az MTI munka­társát. — Az írószövetség alapvető célja az volt, hogy kapcsolód­jék az országos ünnepségsoro­zathoz, rendezvényei méltó részei legyenek annak a nagy társadalmi megmozdulásnak, amely a Petőfi-évben várható lesz. Európai költőtalálkozót rendezünk a jövő év tavaszán április 8. és 15. között. Szoká­sos. négyévenkénti költőtalál­kozónkat hoztuk előre egy év­vel, hogy Petőfi munkásságát a költők európai társasága vi­tathassa meg. A korábbi köl- tőtalálkozók központi témája a hagyományok tisztelete és a korszerűség viszonya, egymás­ra hatása volt. Ezúttal a ma­gyar szabadságharc költője életművének tükrében vizs­gáljuk majd a mai költői ma­gatartásformákat. nyolcvan külföldi költőt várunk a ta­lálkozóra, amelynek központi témáia Petőfi helye az európai forradalmi költészetben, élet­művének tanulságai a mai európai szocialista költészetre vonatkozóan. Voznyeszenszkij, Jevtusenko, Vinokurov, a cseh Vílem Za- vada, a szlovák Tőzsér Árnád. Andrej Plavka, Romániából Szemlér Ferenc, az NDK-ból Stefan Hermlin, Heinz Kahlau szerepel többek között az európai hírű meghívottak kö­zött. í — A jövő év novemberében megrendezzük az európai Pe­tőfi-fordítók találkozóját is Budapesten. — A rádióval közösen ren­dezendő februári ünnepi esten a Zeneakadémián a mai ma­gyar költők vallanak Petőfi­hez fűződő alkotói kapcsola­tukról, poézisének ösztönző, inspiráló örökségéről. A Kor- társ, az Uj írás januárban Pe- tőfi-számként jelenik meg, s a Jelenkor, a Tiszatáj, az Al­föld és a Napjaink is a 150 éve született költő ünneplésének szenteli januári számát. Emel­lett az írószövetség tagsága minden alkalmat megragadva nyilatkozik, vall, emlékezik a különböző folyóiratokban. A francia „Europe” jövő év ele­jén külön Petőfi-számmal tisz­teleg az évfordulón. A szer­kesztés alatt álló kiadvány fő hangsúlya Petőfi költészetébe ágyazottan, a modern költői forradalmi magatartásformák vizsgálatán lesz. — A Corvina által kiadott Árion 1973-as száma ugyan­csak a Petőfi-évforduló jegyé­ben születik. Elsősorban vi­lágirodalmi hatásának, fordítói tevékenységének, valamint Pe­tőfi szellemisége diadalának ismertetését állítja a közép­pontba. Megjelenik Illyés Gyu­la Petőfi-könyvének 30. fejeze­te angolul, a költő útilevelei­nek válogatása, s összes ver­seinek általa írt előszava francia nyelven. Ugyancsak franciául lát napvilágot Feke­te Sándor és Lukácsi Sándor tanulmánya, az új Petőfi-ku­tatások eredményeiről. Mint­egy tíz nyelven közöl az Ári­on új Petőfi-fordításokat, s illusztrációként Petőfi eredeti rajzai .díszítik a számot. A meghívott költővendégek kö­zül elsősorban azokat vontuk be az Árion munkájába, akik Petőfitől fordítottak, vagy kap­csolatba kerültek a Petőfi- életművel. (MTI) À kiolvasott újság is érték! Gyűjtse össze, mert a tiszta, gyűretlen, kötegelt újságpapírt kilónként 1 forintért, a színes újságokat, a folyóira­tokat, a nyomtatott füzeteket, a puha fedelű könyveket, füzete­ket és az irományo­kat kilónként 50 fillérért, a papírgyártásnál felhasználha­tó vegyes papírhulladékot .ki­lónként 40 fillérért MEGVESZI (15) A hármas űrrepülés harmadik évfordulóién A Szojuz-program A Szojuzok repülését 1967 és 1971 között tu­lajdonképpen olyasfajta turisztikai teljesítmény­hez hasonlíthatnánk, amikor több turistacsoport több oldalról indulva próbálja birtokába venni ugyanazt a hegycsúcsot. A „hegycsúcs" ebben az esetben a huzamos ideig keringő orbitális állo­más volt. A Szojuz—1 és a Szojuz—3 kísérlettel egy leendő utasszállító hajó fedélzeti rendszereit próbálták ki, és kidolgoztak néhány orbitális ma­nővert. A Szojuz—4-gyel és a Szojuz—5-tel végre­hajtották az összekapcsolást, míg a Szojuz—6, 7 és 8 arra szolgált, hogy összeegyeztessék né­hány, embervezette kozmikus objektum műveleteit és kidolgozzák ezeknek az objektumoknak az egyidejű földi irányítását. A Szojuz—9-en azt próbálták ki, hogy a huzamosabb idejű űrrepülés hogyan hat az űrhajósok szervezetére. A Szojuz—10 űr­hajón kipróbálták az orbitális állomással való összekapcsolás technikáját és kipróbáltak egy új összekapcsoló fődarabot. Végül a Szojuz—11 az első, embervezette orbitális állomásra, a Szaljut- ra szállította az űrhajósokat. A Szojuz—6, 7 és 8 hármas kísérlet 1969 ok­tóberében jelentős lépés volt — hogy maradjunk meg példánknál — ebben a sajátságos hegy­mászásban. Három űrhajó egynapos időközök­ben került pályára — és nem azért, mintha ez­zel valamiféle rekordot szerettünk volna elérni —, hanem elsősorban azért, hogy bonyolultabb kö­rülmények között kipróbálhassuk a hajókat és a földi komplexumokat. Az egységes parancsnokság alatt három ember­vezette űrhajó egyidejű mozgatása és manőverez- tetése a röppályán természetesen fokozott kö­vetelményeket támasztott mind az űrhajósokkal, mind pedig a földi szolgálatok személyzetével szemben. A hét embernek a világűrben és a több száz földi irányítónak az óramű pontosságá­val kellett dolgoznia. Mind a három hajó sokat manőverezett a pályán. Erre azért volt szükség, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek a „fedélzetek", vagyis az űrkabinok és a „Föld", vagyis a földi irányítórendszerek együttműködé­séről. A próba során nemcsak az emberek, hd- nem a tökéletesített szerkezetű hajók, a fedélzeti műszerek és a földi eszközök is vizsgáztak. A Szojuz újabb repülését — ez alkalommal közös szovjet—amerikai program keretében — 1975-re tervezzük. Nyolc évvel a Szojuz típusú űrhajók első emberirányította repülése után. Nyolc esztendő viszonylag magas életkor az űr­hajónál, hiszen a kozmikus technika rendkívül gyorsan fejlődik. Az alkotók azonban lehetővé tették, hogy a hajó a kor technikájával együtt fejlődjön. A Szojuz típusú hajók szerkezetét és fedélzeti műszereit szüntelenül tökéletesítik. Az 1969-es hármas repülés egyik fő feladata az volt, hogy újabb elemeket építsenek a hajó szer­kezetébe és berendezéseibe. A személyzetben há­rom szakmérnök és egy kutatómérnök foglalt he­lyet. Ez a kísérlet biztosította a Szojuz—9 huza­mos idejű repülését 1970-ben, 1971-ben pedig azt, hogy az első embervezette orbitális állomás­ra szállítsák az űrhajósokat. De nemcsak a hajók tökéletesednek, hanem a földi eszközök is. A hármas repülés idején pél­dául azt munkáltuk ki, hogy a hajók személyzete ne csak a Szovjetunió területén lévő földi irá­nyító és mérő állomásokkal működjék pontosan együtt, hanem az óceánok különböző térségein tartózkodó tudományos és kutatóhajókkal is. Adatközlésre a Molnyija—1 osztályú távközlő szputnyikok szolgáltak. Ennek a kísérletnek az eredményeit is felhasználjuk a továbbiakban. A Vlagyimir Satalov parancsnoksága alatt álló Szojuz űrhajóraj repülése 1969 októberében nem­csak kísérlet volt. Az űrhajósok számos tudomá­nyos, népgazdasági és űrhajózási kutatást, kí­sérlete^ és megfigyelést végeztek. A legérdeke­sebb kísérlet a légüres térben és súlytalansógi állapotban — Valerij Kubaszov által végzett _­h egesztés volt. A többi kísérlet talán nem volt ennyire szenzációs, de az is mind érdekes és szükséges volt. A három_ Szojuz-repülés nemcsak lépcsőfoknak volt jelentős a huzamos ideig keringő orbitális állomás megalkotásának munkájában, hanem egészében véve is előrelendítette az űrhajózást. A kozmosz meghódításának — e végtelen hegy­mászásnak —- fontos eseménye volt. Jurij Marinyin az APN tudományos kommentátora

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom