Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-24 / 251. szám
Sggedttl öregedni A levélíró kívánsága természetesen parancs. Tegyük hozzá nyomban, hogy félelmet tükröző parancs. Marad tehát névtelen és nem nevezzük meg a községet sem, ahol beszélgettünk vele. Környezetéről, melyben mint magányos, nyugdíjas pedagógusnő él, talán- a háza végéről készült fényképfelvétel is vall valamit. Róla valamelyest az életrajzi adatok. 1928-ban szerzett képesítést a Budapesti Állami Óvónőképzőben. 1929. szeptember 12-én kezdett dolgozni és 1964-ben ment nyugdíjba, harmincöt évi munka után. Ebből a harmincöt évből harmincnégy és felet megyénkben töltött. Olyan faluban kezdett, ahol a gondjára bízott félszáz gyerek közül csak egyetlen egy tudott magyarul, az tolmácskodott neki. Három esztendő múltán valamennyien beszélték a magyar nyelvet. Az akkori szakfelügyelő visszaemlékezése : — Emlékszem fiatalabb arcára is. Akkor még ...-ben tanított, mikor belépjem, mint látogató felügyelő az óvodájába. Hegedű volt a kezében, s ma*gyar nótára tanította a kis óvodásokat... A harmincöt év soráról alig féltucat munkahelyet tud felsorolni. Volt ahová éveken át kilométerekről járt, gyalog. Közben szép csendesen megöregedett. Férjhez nem ment, egyedül van. Egy darabig még a régi szolgálati lakásában lakott, aztán kitették abba a szükséglakásnak nevezett nyomortanyába, amelyben felkerestük. Utca felé hajló falú rosszul fűtött szoba volt. Az óvónő ágyban. — Tüdőgyulladás! — mondta tömören. Aztán pedig áradt belőle a panasz. Se oka, se értelme a panaszokat sorra venni. Valószínűleg akadt köztük megalapozatlan. vagy époen félreértésből fakadó is. Hiszen tudott dolog, hogy a magukra maradt öreg emberek hajlamosak vélt sérelmeken rágódni (de valósakon éppígy!), és nagyon sokszor nem tesznek féket a nyelvükre. Ilyesformán részben önmagukat izolálják attól a társadalomtól, melyhez nemcsak tartozni szeretnének, hanem tartoznak is. Mert dolgoztak érte. — Múltkoriban megszólít az utcán egy fiatal ember. Úgy harmincéves lehetett. „Óvó néni, megismer?’.’ — kérdi. Mondom, hogy meg, ha elárulja, melyik óvodában volt a kezem alatt. Kicsit gondolkodnom kellett, de aztán csakugyan megismertem. Épp a kisfiát vezette óvodába. — Hová szeretne menni? — Szociális otthonba. Ha lehet Tengelicre. Ott jártam, azt ismerem, kedvesnek, vonzónak tűnt. A nyugdíjam nyolcvan százalékát kellene befizetnem, szívesen fizétném... Mást idézünk: — Mint a szociális állandó bizottság elnökének egy kérvény került a kezembe. Az ügy előadója és a kérelmező szerint a rossz lakásviszonyok miatt szeretné ezt a megoldást választani. Ezt a lakást megnézem — gondoltam magamban — s el is mentem. Hát nem kultúremberhez méltó lakás volt, annyi szent; sötét, kicsi, beázott mennyezettel. Megértettem az óvónőt, megértettem, hogy nincs senkije. Beszéltem is vele, s mondtam, miért nem szólt nekem, talán lehetett volna valami jót is tenni az érdekében. Megértettem és aláírtam a kérvényét, de nem értettem meg azokat, akik a szolgálati lakásból ilyen nyomorúságos lakásba helyezték át a nők megbecsülése jegyében. .. Tengelicen egyelőre a jelek szerint nincs hely; — Évek múlva kerülhetek csak otthonba... Ha ugyan egy munkában koptatott öreg szervezet ilyen környezetben kibír éveket. Számolgattunk. Harmincöt év alatt az „óvó néni” keze alatt nagyjából megfordult ezerötszáz gyerek. Ma napok is eltelnek, amíg valaki rányitja az ajtót. Egyedül öregszik és a jelek szerint nem félelem nélkül. Vajon ő az egyetlen? Vajon a tettekben ugyan nem szegény, de szavakban sokszor lényegesen gazdagabb társadalom összefogása nem tehetne érte és a hozzá hasonlókért valamit? Valamivel többet. Patron — patikamérlegen Napok óta nehézkesnek érzem múgam. Oh, milyen tökéletlen az emberi szervezet. Még hat-hét grammnyi különbséget sem érzékel a két kezében tartott tárgyak között. S milyen tökéletlen a háztartásom: nincs benne patikamérleg. Márpedig ez nélkülözhetetlen, ha mór vettün|c auto- szifont. A patronok miatt, amelyek kétféle minőségben léteznek: nem súlyhiónyosok és súlyhiányosak. Persze, tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy egy patron mennyit nyom. A fontos csak az, hogy patron legyen, vagyis lehessen vele szódavizet csinálni. Vagyis létezik jó patron és rossz patron. Csakhogy nálunk rendkívül illedelmesen beszélnek az iparban és a kereskedelemben. Olyan csúnya szót, hogy rossz, nem használnak. Súlyhiányos, az sokkal jobban hangzik. Tiszta udvar — tiszta járás Üléseseit a Paksi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság O. L Tanácsi szükséglakás. Azt a benyomást kelti a szemlélőben. hogy lakója úgy költözik egyre beljebb és beljebb, ahogy a ház egyik vége fokozatosan összedől. Előbb-utóbb sj the tőén összedől az egész. A tanácsnak újjáépítenie valóan nem érdemes. A község centrumában van ugyan, de így is nagyon kétséges, hogy egyáltalán szabad-e emberi lakás céljára használni. Tegnap délelőtti ülésén a Paksi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság a járás köztisztasági helyzetével foglalkozott. Mind a tanácskozásnak, mind az azt megelőző széles körű vizsgálatnak az volt a célja, hogy ne csupán egyes porták érdemeljék meg a „Tiszta udvar, rendes ház” címet, hanem a járás egész területén érvényesüljenek a köztisztasági előírások. Ezek alapja az egészségügyi miniszter és az építésügyi és városfejlesztési miniszter 9/1970. számú együttes rendeleté. A legjobb tapasztalatokat Bölcskén, Gerjenben, Györ- könyben, Kajdacson, Madocsán és Nagydorogon szerezték a népi ellenőrök a tanácsok köz- tisztasági tevékenységéről. Az említett jogszabályt helyesen, a falu viszonyainak megfelelően alkalmazták, hajtották végre. Néhány község — sajnálatos módon — még késlekedik saját köztisztasági szabályzatának elkészítésével. Ezeken a településeken a házi szemét elszállítása rendszertelen. Szomorú példa erre Pakson az a hatlakásos épület, ahol két hónapig tornyosult a szemét. A benne elszaporodott rovarokat, rágcsálókat a járási közegészségügyi felügyelőség és a megyei KÖJÁL szakemberei irtották ki, ők fertőtlenítették a sok ember lakta épület több helyiségét. A városias jellegű Pakson és Dunaföld- váron a legsürgetőbb a belterületi szemétszállítás megszervezése. A feladat nagyobb, mint néhány esztendeje volt, hiszen egyre többen térnek át az olajfűtésre, — olajkályhában pedig nem lehet eltüzelni a szemetet. A járás néhány pontja köztisztasági-közegészségügyi szempontból ijesztő képet nyújt. Ilyen — például — a madocsai szeszfőzde és a Ger- jenl Állami Gazdaság szállásainak környéke. Az utóbbi kiáltó ellentétben áll az igazgatósági épületek környezetének dicséretes kulturáltságával. Népújság 5 1972. október 24. A Vöröskereszt a szervezője, éltetője a „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalomnak. A népi ellenőrök igen hasznosként értékelték a vöröskeresztes ak- , tívák fáradhatatlan felvilágosító munkáját. Ugyanúgy azt, hogy egyes községi tanácsok, köztük említésre legméltóbb módon a nagydorogi, a faluszéli telepek lakóit jól szervezett gyűlésen tanította mind a köztisztaság, mind a védőoltások fontosságára. ,, A németkéri tanács éberen ügyel, hogy a háziállatok se a járókelők testi épségét, se a köztisztaságot ne veszélyeztessék : Dunakömlődön keveset törődnek ezzel. Ott nem ritkán falkába verődve alkalmatlan*- kodnak a lakosságnak a kóbor kutyák. A közkutakra nagy gondot fordít a közegészségügyi hatóság; a vízművek munkájára sincs panasz. A vizsgálat idején e megállapítás alól csak az egyik dunaszentgyörgyi közkút siralmas állapota volt kivétel. Bölcske és Gerjen Duna- partját leszámítva a folyam partja igen szennyezett. Aligha véletlen, hogy ahol kedvező a helyzet, korábban a tanács nem fukarkodott a segítséggel, a rendőrség pedig a bírságolással. A tegnapi ülés másutt Is követésre méltó érdekessége, hogy azt a járási NEB, a Hazafias Népfront járási bizottságával együttesen tartotta. így a népi ellenőrzés a népfrontmozgalommal összefogva tett értékes szolgálatot a köztisztaság ügyének. Az okos kezdeményezés szép sikert ígér. B. Z. Tehát: „A fogyasztói érdekvédelemmel kapcsolatos rendelkezés előírja a felhasználatlan súlyhiányos patronok kötelező, díjtalan cseréjét... A minisztérium felhívta az érdekelt kereskedelmi vállalatok figyelmét, hogy minden körülményeskedés nélkül cseréljék ki a felszúratlan, súlyhiányos patronokat.” Mindezt a lapokból idéztem, amelyek ismét védtek egyet a fogyasztók érdekein. Persze, én jobban szerettem volna egy olyan utasítást olvasni, amely kimondja, hogy o boltosnak bocsánatot kell kérnie azért, mert vacak árut adott el — elismerem, önhibáján kívül — a vásárlónak. A jó modort azonban mindmáig nem foglalták rendeletekbe, utasításokba, s talán ezért is akad olyan kevés belőle: sokan azt hiszik, hogy megszegik a törvényeket, ha elviselhető hangon tárgyalnak a másikkal. Dehát nem lehet mindent rendeletekbe foglalni. Lám-lám, milyen egyszerű ügy a súlyhiányos patron, s még itt is milyen nehéz rendezni a dolgokat. Az utasításból vagy felhívásból kimaradt ugyanis egy rendkívül fontos dolog. Honnan tudjam én, hogy melyik patron súlyhiányos és melyik nem? Hivatásomnál fogva húsz esztendeje szorgalmasan és figyelmesen olvasom a lapokat, s emlékszem rá, amikor közölték a nagyközönséggel: azt a patront, amelybe eleve nem tettek szénsavat, azzal lehet meqkülönböztetni a szénsavval ellátott, vagyis patronpatrontól, hogy könnyebb, mint az. Azt hiszem, hat-hét gramm a különbség... Mindenesetre olyan sokkal nem lehet nehezebb a . jó patron o rossznál, s én egyszerűen nem tudom érzékelni. Pedig úttörőként még becsléspróbát is tettem, de akkor sem grammokra ment a dolog. Patikamérleget meg nem használok a szódakészítés előtt, mert ez meglehetősen lassítaná a technológiát, s afféle egyszerű emberként egyelőre még ösztönösen és nem tudományosan készítem a szódát, ha sikerül. És akkor sikerül, ha^ a patronban von szénsav. S így — akkor jövök rá arra is, hogy egy patron súlyhiányos, amikor már kiszúrtam. Persze, akkor már hiába viszem vissza a boltba, ott helyesen nem veszik vissza, hiszen kiszúrt állapotban már minden patron egyforma nehéz, akár volt benne szénsav, akár nem. De még a csere sem old meq semmit, még ha meg is oldják a cserét, ami azonban tulajdonképpen megoldhatatlan. Egyetlen megoldás létezik. Mások mérik meg helyettem a patronokat, s csak olyant tesznek a dobozba, amelyek nem súly- hiányosak. Ekkor nem kell kicserélni a súlyhiányos patront a boltokban, nem létezik sem jogos, sem jogtalan csereiaény, viszont létezik jó, megbízható patrongyártás. Egyelőre azonban nincs. Marad a méricskélés. Ez azonban kicsinyes dolog. Nagyvonalúan kell élnünk, s különben is, egészen könnyű, súlytalan problémák ezek. S akik azt hiszik, hogy az ilyesmiktől válik nehézzé az élet, vegyenek patikamérleget. PINTÉR ISTVÁN Levél helyett •.. Mikor veszi már észre, akinek ez a dolga, hogy észrevegye, hogy Szekszárdon, az Otthon Áruház előtt gyerekkocsival nem lehet az úttestről a járdára jutni. Nemrég az ügyeletes rendőr azt tanácsolta egy asszonynak, aki a lépcsőkön ráncigálta fel a kocsit: ne legyen szégyenlős, írjon a városi tanácsnak. Nem tudni, ebben az ügyben interpelláltak-e már a tanácstagok, vagy szóban, írásban eljutott-e a panasz az illetékesek füléhez. Nem tudni, van-e tudomásuk arról, hogy az Otthon Aruház mellett évek óta képtelenség babakocsival közlekedni, Egyébként akinek szeme van, az látja, ha a lábán jár, és Szekszárdon jár, láthatja. Panaszoslevél helyett most — remélhetőleg még időben — szólunk: kocsifeljáró kellene az Otthon Áruház elé. Mielőtt egy adattal gyarapodna a gyermekbalesetek statisztikája. _a. _a.
