Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-20 / 248. szám

\ * f f Fekete Sándor? Petőfi élete szerelmes leány ilyen dön­tésre kényszerült. De Júlia helyzete azért mégsem min­dennapi volt, nem egyszerű­en szülei és szerelme között kellett választania. Az egyik oldalon, a szülök mellett a vidéki élet unalma várta, a másikon dicsőség és regényes élet. Innen nézve, nem is le­het vitás, merre hajlik a mérleg nyelve. De a dolgot máshonnan is kell nézni, s ha Júlia erre nem gond út volna, aggódó szülei bőven felvilágosították arról, hogy Petőfi nemcsak híres és so­kak által becsült költő, ha­nem bohém is, csapodár is ... Sőt... forradalmár is ... Mi lesz az ilyen emberből? Hisz az ilyen mellett a nyomor, a börtön a legkevesebb, amire el kell készülni. Ha Júlia mindezt meggon­dolta, és meg kellett gondol­nia, akkor megérthetjük, mi­ért áradozik a költő a „dicső, dicső leány”-ról. Az öröm annyiban volt ko­rai, hogy a Júlia makacsságá­tól megdöbbenő szülők még mindig nem véglegesen ad­ták fel a csatát. Az esküvőt 1847. szeptember 8-ra tűzték ki, abban az önmagát lelep­lező reménykedésben, „hátha történik valami addig”. A szerelmeseknek ezalatt még találkozniuk sem szabad, leg­feljebb „levélileg”. Mit tehet a költő, ha szerel­mes, ha állása sincs és vár­nia kell az annyira áhított szeptemberi napig? Utazik, mint egyébként is szokta, en­nél kisebb okok nélkül is. Petőfi tehát barangolt még egy kicsit a „környéken”, ide értve még Szalontát is, ahol Aranyt látogatta meg, azután június közepén visszatért Pestre. Itt, már a családfői kötelmekre gondolva, eddig írt összes költeményeit elad­ta egy kiadónak, azután júli­us' elsején nekivágott 1847-es második, meg nagyobb útjá­nak: Felső-Magyarországon át Erdődig. A kerülő oly nagy, mint amilyen gyönyörű hosz- szadalmas harcot követelt Júlia meghódítása. Az utazás­ról gyönyörű lapokat olvas­hatunk az Úti levelekben, a reformkori magyar próza leg­szebb és ma is legélőbb al­kotásában. Nekünk Ut a vég­célra kell szorítkoznunk. Egy évvel első találkozásuk • után, 1847. szeptember nyol­cadikén, a kora reggeli órák­ban tartotta esküvőjét Petőfi és Júlia. Szendrey Ignác ko­mor gőggel távol maradt, Pe­tőfi keserű kacajjal hajtatott el. A kocsi egvik kereke el­tört. Az ifjú házasok első éj­szakájukat egy ■ fogadóban töl­tötték. Maga a költő számolt be erről is, köpés mosollyal : „...házasságom első éjét a fogadóban! nem hiába va­gyok a csárdák költője.” Petőfi megkérte Teleki gró­fot, adja át a mézeshetekre költői kastélvát, amit a „vad gróf” meg is tett, barátság­ból is, meg talán azért is, mert tudta már, hogy ami e még mindig csak huszon­négy éves költő körül törté­nik, az már történelem és a magyar utókor örök része. Verset írni a szerelemről, mindennaoos dolog. A házas­ságról lerázni — ez már rit­kább. De az egészen egyedül­álló volt akkoriban, hogy Pe­tőfi a versek mellett még nyilvános útilevelekben is ország-világiak számolt be mézesheteiről: hazugság, amit tartanak közönségesen, hogy a házasságban megszű­nik a szerelem. Én most is oly forrón, oly lángolón sze­retem feleségemet, mint haj­danában nőtlen koromban, pedig már egy hét múlva két hete lesz, hogy megházasod­tam .. (Folytatjuk.) Sirokkó Szicíliában A CITROM 10. UDICSÖ, DICSŐ LEÁNY..." Két újabb nagy utazás kö­vetkezik egvmás után. 1847. májusában Petőfi elindult le­ánykérő útjára, Debrecenen át, Erdődre. Egyenesen Szendreyékhez. Az apa meg­ismételte elutasító szavát. Az anya zokogott. De Júlia mó­dot talált arra, hogy minden áldozatra kész szerelméről biztosítsa a költőt. Ekkor Petőfi már arra gondolt, hogy megszökteti Jú­liát. ' Elvittelek volna, mint nap a harmatot, Mint az esti szellő a rózsa­levelet, De most, mint a nyílvessző­vel a zaklatott Megsebzett oroszlán, úgy me­gyek el veled! Júlia érthetően, nem szökve szeretett volna távozni a szü­lői házból. Az ostromolt ara időt akart nyerni, egy hét haladékot kért, de alighogy a költő kitette a lábát, levélben ismét visszautasította a kelle­metlen kérőt. Május 25-én , Petőfi ünneplőbe vágta ma­gát. s ismét megjelent Szend- reyéknél, komor engesztelhe­tetlenséggel követelve a le­ányt. Az apa válaszút elé állította lányát: ha kitart a költő mel­lett, ám legyen, de amennyi­ben akarata ellenére megy 'férjhez, nem kap hozományt, válasszon — vagy apja, .vagy a” kérő. Mindenki tudja, hogyan " döntött Júlia. Már annak ide­jén, is, hamarosan megtudta az egész ország, mert Petőfi már másnapi Úti levelében közhírré tette: „Dicső, dicső leány!” — Kettő között kel­lett választania: szülei és köztem. Engemet választott...” Megesett már persze a világtörténelemben, hogy egy Messinából is szicíliai csa­láddal utaztunk együtt, ők on- pap tartottak északi ottho­nukba. Fájó szívvel hagyták el a vakáció múltán vidéki kertjükét, ahol csodás gyü­mölcs terem. Megkínáltak nagy szemű muskotályos sző­lővel — Italia dolce a neve —, és megajándékoztak két citrom­mal. Soha még ilyet — ahogy az olaszok kiáltanak fel gyak­ran. Nem akartuk hinni, hogy citrom. Itthon megmértem: 40 dekát nyomott egy. És a héja nem volt fél cerítiméternyi sem. KERTEK PARLAGON Azért került sor az ajándé­kozásra, mert arról érdeklőd­tek, kapható-e Magyarorszá­gon szicíliai narancs, citrom, és milyen. Nevették, hogy az utóbbi kicsi és zöld. — Ezt mutassa meg otthon! Ez nem ládában ért be, ha­nem az ág hegyén. — Miért nem termelnek itt­hon a kertekben, miért men­tek el északra, ' ha jobban sze­retnének itt élni? — érdeklőd­tem, fellelkesülve a gyönyörű gyümölcsökön. — Csak gyümölcs terem meg ebben a földben, s az nem ad biztos megélhetést. A ke­reskedők nagyon keveset ad­nak érte, tele spekulációval az értékesítés. Sok kert van par­lagon manapság, nincs aki művelje, kevés már a paraszt- ember Szicíliában — válaszol­ták. Egy adat alátámasztásul, a Giorni című hetilapban olvas­ható. A paradicsomot hat lí­ráért veszik meg kilónként a termelőktől a kereskedők. És mire a boltban a fogyasztó megvásárolja, 120 líra az ára. Nyilván a gyümölcsárak is eh­hez hasonló arányokat mutat­nak. Catániában egy idős trafikos- nő megkérdezte tőlem, milyen Magyarország? — Szép ország — feleltem. — Szeretik az olaszok is, so­kan vannak most is Budapes­ten. — Ott dolgoznak? — kér­dezte az asszony. — Nem dolgoznak, csak oda­utaztak most, a nyárra. — Munkát keresnek? —kér. dezte újra. Zavarba jöttem szinte, és megismételtem. — Nem dolgoznak, nem is akarnak dolgozni. Turisták. Láttam nem érti ÉS MÉG KÉT BESZÉLGETÉS Az Etnára vivő buszban szintén hazánkról érdeklődött egv idősebb, munkás külsejű férfi. Az élelmiszerek ára és a keresetek érdekelték, valamint az, hogy véleményem szerint hol jobb az élet. Magyaráz- gattam, hogy az árak alapján a két országot nem lehet egy­máshoz mérni, teljesen más struktúráról van szó. Aztán egy mondhatom perdöntőnek bizonyult, akkor nem is gon­doltam rá, hogy mekkora ha­tással lesz. Életünket jellemez­ve ezt is kimondtam: — Mindenkinek van mun­kája. A beszélgetést többen hall­gatták, korábban bele is szól­tak. E mondat után csend lett. Lehet, hogy nem hitték el? Catániában egy délelőtt be akartunk menni egy szűk kis sikátorba. Antik romok lát­szottak onnan is. Egy asszony megállított' ne menjünk arra. Mondtuk, a görög színházat szeretnénk látni. Nem arra van, közölte. Visszafordultunk. Vagy tíz perc múlva újra ta­lálkoztunk egy másik utcán az asszonnyal, aki — jellemző a déliek kedvességére — köszönt, és mutatta, hogy most már jó irányban megyünk. Azután hozzátette : ■— Vigyázzon a táskájára. — Miért? — kérdeztem. — A turisták miatt. Minden­féle emberek járnak itt. Vi­gyázni kell. — Csak a turisták miatt? Rám nézett és kicsit elmo­solyodott : — Nemcsak a turisták miatt. DOLCE FAR NIENTE? Akkor már másfél hete szo­rongattam a táskámat, hogy azt hittem, sose tudom többé egyenesbe nyújtani a karomat. Hiszen itthon is figyelmeztet­tek: rossz a közbiztonság, ki­Bemo tatjuk a Nyiva kombájnt A szovjet „Rosztszelmas” gyár a betakarító gépek egyik legfőbb szállítója a Magyar Népköztársaságba. A gyár ed­dig 15 000 kombájnt küldött a magyar mezőgazdaságnak. Eb­ben az évben összesen újabb ezer gépet szállít. Napjainkban gyakran esik szó a rosztovi gyár újdonságá­ról: a Nyiva komjánról. Meg­alkotásánál a szovjet konstruk­tőrök figyelembe vették a Szovjetunió és a szocialista országok mezőgazdaságának igényeit, adottságait. Az új gép termelékenység tekinteté­ben 30—35 százalékkal múlja felül elődjét, az SZK—4-es típusú kombájnt, de más műszaki jellemzőkben is elő­nyösen eltér attól. A „Rosztszelmas” gyárban találkoztam Mihail Nyikulin mérnökkel, az ellenőrző kísér­leti állomás vezetőjével. Az állomás kollektívája állandó figyelemmel kíséri a magyar állami gazdaságok és terme­lőszövetkezetek földjein dol­gozó gabonabetakarító gépe­ket, és a patronálás keretében műszaki segítséget nyújt a magyar gépkezelőknek, kom- báinvezetőknek. Nyikulin mér­nök már többször járt Ma­gyarországon, szeretettel em­legeti magyar barátait és kol­légáit. A szovjet szakembert elő­ször arra kértem, hogy be­széljen a Nyiva kombájn ki­próbálásának eredményeiről. — Az új kombájn kísérleti modelljei a Szovjetunió külön­böző területein dolgoztak, amelyeknek az éghajlata ha­sonlít Magyarország éghajla­tához. A kipróbálás nemzetkö­zi módszer szerint történt: a Nyivával együtt a legújabb tí­pusú belga, amerikai, angol, nyugatnémet, kanadai és ausztráliai kombájnok végez­ték a betakarítást. A szovjet gép a produktivitás tekinteté­ben semmivel sem maradt el a legjobb külföldi modellek mögött. Kétműszakos munká­val naponta másfél ezer mázsa gabonát aratott és csépelt. A többi minőségi mutató: a megbízhatóság, a szemveszte­ség csökkentése, a kicsépelt tépik az utcán a nők kezéből a retikült Nos, a csodaszép itáliai na­pok alatt senki nem akart ki­rabolni, semmink el nem ve­szett, semmi kellemetlensé­günk nem volt. Egyszer ezer lírásnak néztem egy ötezres bankjegyet, és a visszaadott apróval már menni akartam. A kereskedő rám szólt: — Várjon, signora. Még jár négy ezres. Csak azért vállalom a fele­lősséget, amit magam tapasz­taltam, de azért teljesen vál­lalom. Nagyon jó impresszió­kat nyertem az olasz népről, nem először. Nálunk rögtön a „dolce far niente” kerül szó­ba, ha róluk beszélnek. Nos, ez az édes semmittevés mese­beszéd. Hihetetlen szorgalom­mal és precízséggel építi ez a nép az életét, az országot, és emellett a szó legvalóságosabb érteimében harcol is. Az utcák valóban nem tisz­ták. Akadozik a szemétgyűj­tés, sok a mulasztás a hivata­los szervek részéről. A laká­sok azonban, még a legnyomo. rúságosabbak is — sok helyütt belátni az utcáról közvetlenül nyíló hálószobákba — nagyon tiszták. Patyolatfehér a ház elé kiteregetett mosott holmi, a férfiakon az ing, a gyerekek ruhája. Ami rajtuk múlik, — azt megteszik. Láttam utca- kövezőket Siracusában, vasár- naD is dolgoztak, felügyelő nélkül, figyeltem építkezések munkatempóját. Becsülni, tisztelni kell az olasz munkásokat. CSONTOS MAGDA gabona tisztasága tekintetében a Nyiva felülmúlta vetély- társsit — Á Magyar Népköztársa­ságban is kipróbálták a kom­bájnt? — Igen, a Komáromi Állami Gazdaságban a mi gépünk együtt dolgozott a Német De­mokratikus Köztársaságban' gyártott kombájnnal. A kipró­bálásnál az ottani mezőgaz­dasági tudományos kutatóin­tézet szakemberei is jelen voltak. A magyar kombájnve­zetők a Nyivára szavaztak. A szovjet gép konstrukciós meg­bízhatóságával, kényelmével és magas fokú üzemeltetési tu­lajdonságaival nyerte el tet­szésüket. — Mikor kezdődött meg a Nyiva tömeges gyártása? — Az új modellnek a gyár szerelőszalagjain nem jutott hely. A termelőmunka meg­szakítása nélkül kellett új mű­helyeket építenünk, a régie­ket felújítanunk, s emellett a berendezéseket, a szerszám­gépparkot is meg kellett újí­tanunk. Hogy a kostrukció méreteiről némi fogalma le­gyen, elmondom, hogy a fel­újítás teljes összege 104 millió rubelt tesz ki. A „Rosztszel­mas” gvár területén lényedé­ben a régivel azonos méretű új gyár épül. Ma már a rekonst­rukció fő munkáin túl va­gyunk. Az új kombájn, ahogy mi mondjuk, fokozatosan „belenő” a termelésbe. A tö­meges gyártást a jövő évben kezdjük el. — A Rosztszelmas rekonst­rukciójában a KGST több tagországa is részt vesz. A magyar ioar mivel segíti a gyár felújítását? — A 70 000 négyzetméter al aoterületű több új éDületből álló gyáregységünk tavasszal kezdi meg az üzemelést. Tetői alatt hat műhely kapott he­lvet. A szocialista országok az új gyár részére kovácsprés- berendezéseket és forgácsoló szerszámgépeket küldtek. A Magvar Néoköztársaság inara festőberendezéseket szállít ne­künk. Az új berendezések le­hetővé teszik, hogy a gyár az alkatrészek és az egész kom­bájn festésének technológiáját megváltoztassa. Nyikulin mérnök szavaihoz már nem sokat fűzhetek hoz­zá. A kilencedik ötéves terv folyamán a Szovjetunió több mint félmillió gabonabetaka- rítő kombájnt gyárt. Ennek több mint kétharmad része a „Rosztszelmas” gyár mű­helyeiből kerül ki. A töme­ges termelés miatt a szovjet kombájnok ára a legalacso­nyabb, ezért a hazai és a kül­földi piacokon egyaránt nagy keresletnek örvendenék. P. JASCSENKO (APN—KS) Értesítjük a vásárlóközönsé­get, hogy a Pécsi ÁFÉSZ Sup- rett ABC. Áruházában (Pécs- újhely, Bor u. 15 sz.) import­ból származó olajégők kapha­tók garanciális beszereléssel, melyet fővárosi szakvállalat végez. Irányár: 17—1'8/mFt. Használják ki a lehetőséget és időben kérjen előjegyzést. Komplett fűtőberendezések állandó jelleggel kaphatók. Pécsi ÁFÉSZ (321) V árosgazdálkodási Vállalat BÁDOGOS SZAKMUNKÁST keres felvételre. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Hunyadi u. 4—6. (336)­1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom