Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-17 / 245. szám

Az >/.KF Központi Bizottságánál november 7-i jelszavai A Pravda és más moszkvai lapok vasárnap közzétették az SZKP Központi Bizottságá­nak a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 55. évfordu­lójára kiadott jelszavait. A jelszavak hangsúlyozzák, hogy az októberi forradalom a világtörténelemben új kor­szakot — a világ forradalmi megújhodásának, a kapitaliz­musból a szocializmusba való átmenetnek, a korszakát — nyitotta meg. Az SZKP Központi Bizott­sága felhívja a szovjet dol­gozókat, hogy a párt XXIV. kongresszusán hozott határo­zatok végrehajtásában és az ország gazdasági és védelmi erejének erősítésében elért újabb eredményekkel ünne­peljék meg a Szovjetunió megalapításának 50. évfordu­lóját. A jelszavak az SZKP Köz­ponti Bizottságának testvéri üdvözletét tolmácsolják a a szocialista országok népei­nek. Ugyancsak üdvözlik a tőkés országok munkásosztá­lyát, azokat a népeket, ame­lyek lerázták a gyarmati igát, külön üdvözlik az impe­rializmus és a fajüldözés el­len, a szabadságért és a nem­zeti függetlenségért küzdő gyarmati és függő országok népeit. Harcba hívják az eu­rópai népeket annak elérésé­ért, hogy az európai kontinens a tartós béke, a biztonság és az államok közötti gyümölcsö­ző együttműködés térségévé váljék. Az SZKP Központi Bizott­ságának a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom közelgő évfordulója alkalmából ki­adott jelszavai küzdelemre szólítják fel a világ népeit, hogy az erőszakról való le­mondás a nemzetközi élet tör­vényévé válják, az atomfegy­ver pedig örökre eltiltassék. (MTI) A Német Kommunista Párt választási kongresszusa Vasárnap Kölnben tartotta meg egynapos választási kong­resszusát a Német Kommu­nista Párt. A párt e seregszemléjén fel­szólaltak az NKP vezetői és képviselőjelöltjei. Nagy beszéd­ben világította meg a kommu­nisták választási céljait Kurt Bachmann, a Német Kommu­nista Párt elnöke. Rámutatott a választások nagy jelentőségére, összefogást sürgetett a jobboldali CDU— CSU I hatalomátvételének meg­akadályozására. A CDU—CSU — mutatott rá — ismét a re­akciót akarja nyeregbe ' ültet­ni és igyekszik kihasználni az SPD—FDP koalíció határozat­lanságát. Megpróbál tökét ko­vácsolni a jelen koalíció ígé­reteinek beváltatlanságából. A CDU—CSU — mutatott rá az NKP elnöke — csak egy vékony réteget, a lakos­ság 1,7 százalékát képviseli, amely viszont a termelési ja­vak háromnegyed részét bir­tokolja. Ezért kap a nagytőké­től 100 millió márka választá­si segítséget és képviselői ezért kapnak búsásan fizetett „ta­nácsadói” állásokat. Kurt Bachmann elismerő szavakkal méltatta a kormány enyhülési politikáját, de arra is felhívta a figyelmet, hogy sok mindenben még mulasztás terheli. Nem következett be még az NDK teljes nemzetkö­zi jogú elismerése, a két né­met állam felvétele az Egye­sült Nemzetek Szervezetébe. Az NSZK-nak aktívabban és alkotóan kell részt vennie az az európai biztonsági konfe­rencia előkészítésében és meg­tartásában is. Rendkívüli állapot Chile 17 tartományában A magánfuvarozók és a kiskereskedők sztrájkja miatt meghirdetett rendkívül állapot Chile 25 tartományából immár 17 tartományra terjed ki. Ne­hézségek mutatkoznak a ben­zinellátásban, különösen az ország fővárosában, Santiagó- ban. Hector Bravo tábornok, a rendkívüli állapot körzetének parancsnoka, ideiglenes korlá­tozásokat rendelt el a magán­járművek számára történő benzineladás terén. Szombat este dr. Salvador Allende elnök tanácskozott a népi egység politikai pártjai­nak vezetőivel. A megbeszélé­sen részt vett Jaime Suarez belügyminiszter és Daniel Vergara belügymiftiszter-he- lyettes is. A baloldali pártok vezetői elemezték az ország­ban Malakult politikai helyze­tet és kidolgozták a válságból kivezető út legsürgősebb in­tézkedéseit. Santiagói politikai megfigye­lők szerint a népi egység kor­mánya alig kétéves fennállá­sának legsúlyosabb válságát'éli át az utóbbi napokban. Hang­súlyozzák, hogy a múlt hónap­ban meghiúsított szeptember- terv elnevezésű puccskísérlet Után a jobboldal újabb össz­pontosított támadást indít Al- lende kormánya ellen. A chilei nép e napokban is­mét erőteljes harcot vív az ország belső és külső ellensé­geivel szemben. A népi egy­ség kormánya következetes imperialistaellenes politikájá­val 1970 óta sikerrel állja a reakció támadásait és ez alka­lommal is minden erőt moz­gósít a chilei forradalom vív­mányainak védelmére. Nemzetközi vásár Kantonban vasárnap meg­nyílt a hagyományos őszi kan­tom vásár, a kínai exportcik­kek második nagy idei sereg­szemléje — több látogatóval és kevesebb politikai jelszóval, mint az utóbbi években bár­mikor. Először fordult elő, hogy a megnyitó bankettet nem tudták egy szállodában megrendezni, ezért egyszerre két hotelben párhuzamosan adtak díszvacsorát a kínai rendezők az öt kontinensről érkezett több mint 4000 üzlet­embernek. A látogatók közötti rekor- iot ismét a japánok tartják, ezúttal azonban helyzetüket Izraeli támadás libanoni és szíriai területek ellen Péter Juhos külügyminiszter hazaérkezett Hétfőn este hazaérkezett New Yorkból Péter János külügyminiszter, aki részt vett az ENSZ-közgyűlés 27. ülés­szakának munkájában. (MTI) A Libanon és Szíria terüle­tén lévő gerillatámaszpontok ellen vasárnap végrehajtott iz­raeli támadással kapcsolatban hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, első ízben for- A dúlt elő, hogy egy ilyen jelle-g gú agresszív támadás megle- í petésszerű volt, azt nem ké- f, szítette elő valamilyen fényé- ‘ gető nyilatkozat. Utólagos magyarázat Golda Meir miniszterelnök-asszonytól hangzott el, aki vasárnap egy. amerikai cionista nődelegáció­val létrejött találkozó során azt fejtegette, hogy a támadá­sok azért irányultak Libanon és Szíria ellen, mert ott ké­pezik ki azokat a gerillákat, akik az izraeliek és általában a zsidók elleni merényleteket a világ különböző térségeiben elkövetik. Golda Meir ismét a müncheni terrorakció tényét melegítette fel. A legújabb jelentések sze­rint a Libanon területén va­sárnap végrehajtott izraeli tá­madás négy halálos és egy tucatnyi sebesült áldozatot kö­vetelt. A libanoni külügymi­niszter utasította országa ál­landó ENSíZ-képviselőjét, hogy tájékoz!' i a Biztonsági Ta­nácsot a támadásról. Libanon nem kérte a BT összehívását. Ismét határsértést követett el Izrael: megint benyomult Libanon területére. Képünkön egy, az izraeli erők által bombatámadással sújtott Vörös Félhold (az arab Vörös­kereszt) kocsi roncsa. A szabadságharcosok kezében a Saigonba vezető legfontosabb utak (Folytatás az 1. oldalról) Vasárnap éjfél előtt egy, hétfőn a nap folyamán két lé­giriadót rendeltek el Hanoi­ban. Az ADN jelentése sze­rint az amerikai bombázók magát a VDK fővárosát elke­rülték, de a vele határos tarto­mányokat több ízben bombáz­ták. Mint a VDK külügymi­nisztériumának szóvivője be­jelentette, szombaton az ame­rikai vadászbombázók az or­szág tíz tartományát támadták. Egyidejűleg a B—52-es nehéz­bombázók Ha Tinh és Quang Binh tartomány, valamint Vinh Linh körzetét bombáz­ták. Nam Ha tartományban a légitámadások ismét Súlyos károkat tettek az egyik folya­mi gátrendszerben. Saigoni amerikai közlések szerint az Egyesült Államok vadászbombázói vasárnap 270 légitámadást hajtottak végre a VDK ellen. „A háborúnak még nincs vége. Az előttünk álló úton még további, az eddiginél is jelentősebb győzelmek állnak előttünk és minden bizonnyal a végső győzelem is.” — je­lentette ki Pham Van Dong, a VDK miniszterelnöke a Nouvel Observateur című lap hanoi tudósítójának adott nyilatkozatában. Pham Van Dong hangoztat­ta, hogy a háborút, amelyet Ni­xon elnök egész Indolcínára kiterjesztette, rákényszerítet- ték Vietnamra, amelynek meg kellett találnia — a blo­kád ellenére is — a megfelelő harci eszközöket. „Felszerel­tük magunkat, természetesen elsősorban nem bombákkal, hanem a bombák elleni véde­kezés eszközeivel”. „A nemzeti egyetértés kor­mányának megalakítása a bé­ke kulcsa, a harmadik erő ■ fontos- tényezője a konfliktus megoldásának” — mond Jtta Pham Van Dong. Saigoni kormánykörökben nem számítanak arra, hogy Indokínában még az amerikai A vietnami helyzetről nyi­latkozott Rogers amerikai kül­ügyminiszter vasárnap este az egyik országos televízióadó, az ABC hálózatában. Bejelentette, hogy az amerikai légierő foly­tatja Észak-Vietnam bombázá­sait. A választási propaganda- kampány irányelveivel össz­hangban azt állította, hogy Kissinger nemzetbiztonsági fő­tanácsadónak az észak-vietna­mi vezetőkkel folytatott pári­zsi tárgyalásai „nagyon ko­választások előtt fegyverszü­net lesz. Megítélésük szerint sem a tárgyalásokon nem alakultak ki ehhez az előfel­tételek, sem pedig a katonai helyzet nem teszi sürgőssé a fegyverszünetet Ezt az értelmezést juttatták érvényre hétfőn nem hivata­losan, dé nagyon határozot­tan mértékadó saigoni kor­mánykörökben, miközben kor­mányszinten helyzetmegbeszé­léseket tartottak, amelyekben részt vett Dél-Vietnam pári­zsi és washingtoni nagyköve­te is, akiket Thieu elnök je­lentéstételre rendelt haza­moly és kényes szakaszba” ju­tottak és bizakodóan nyilatko­zott várható kimenetelükről. Kérdésekre válaszolva azon­ban kénytelen volt elismerni, hogy — szemben a sokat sej­tető célzásokkal — még tulaj­donképpen semmiféle meg­állapodás nincsen. A külügy­miniszter a tényleges amerikai szándékokról fellebbentve a fátylat, élesen bírálta McGo- vernnek, a demokrata párt elnökjelöltjének vietnami ren- dézési tervét és azt „megadá­si ajánlatnak” nevezte. Rogers nyilatkozata a vietnami helyzetről nyílt Kantonban Kalóztámadás kubai halászok ellen külön is erősíti a nemrég létre­jött diplomáciai kapcsolat. Erős „csapattal” képviseltetik magukat a nyugat-európai tő­kés országok is. Nyugat-Euró- pát a legmagasabb szinten Matteotti olasz külkereskedel­mi miniszter képviselte, aki a pekingi olasz ipari kiállítás megnyitása után érkezett a dél-kínai vásárvárosba. A vá­sár politikai „pikantériáját” idén a thaiföldi kereskedelmi küldöttség jelenléte adja. Az ázsiai asztalitenisz-bajnokságon megkezdett párbeszéd a thai­földi rezsimmel most a jelek szerint Kantonban folytatódik. Havanna (MTI) Hétfőn visz- szaérkezett a kubai fővárosba az a 11 kubai halász, akiket október 10-én barbár kalóz­támadás ért a Bahama-szigetek partjainál. A halászok a havannai re­pülőtéren rögtönzött sajtótájé­koztatón' r elmondották, hogy két hajójukat hatfőnyi fegyve­res ellenforradalmár b.anaa tá­madta meg. A kalózok Miami­ba akarták kényszeríteni a ha­lászokat, s közölték velük, hogy meg akarják semmisí­teni az egész kubai halász­flottát, mert az jelentős devi­zát termel a forradalmi or­szágnak. Miután az ellenforradalmá­rok felszólításának a halászok nem tettek eleget, a banditák eszeveszett rombolást kezdtek és több helyen felgyújtották a hajókat. Az irányít.hatatlan bárkákon a-kubai halászok há­rom napig hánykolódtak étlen- szomjan, míg október 13-án egv helikopter a fedélzetére emelte és a Bahama-szigetek fővárosába, Nassauba szállítot­ta őket. A halászok elmondot­ták, hogy a bahamai hatóságok jó bánásmódban részesítették őket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom