Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-06 / 210. szám
1 I îetnami hétköznapok Szomszédunk, Jane Fonda I. Seremetyevo II. modern, kör alakú üvegcsarnokában vártuk a hanoi járatot, s azt hittem, a szemem káprázik. Az üvegajtónál egy utazótáskán ismerős arcú fiatal nő ült. Épp az előtte való héten láttam egy magazinban egy különleges beállítással készült fotót Jane Fondáról: álla előreug- rott, hosszú, látszatra csapzott haja befedte a nyakát. Ö lenne? Csakhogy ilyen véletlenek ritkán fordulnak elő. Ráadásul egyéb furcsaságok is zavartak: a fiatal nő farmerban volt, de mellette két mankó állt nekitámasztva a csomagjainak, s az egyik lábán jókora járógipszet viselt. Ilyen lábbal utazna valaki a világ másik felére, ráadásul, ahol háború is van? Egy fiatal, de már őszülő hajú férfival beszélgettek — franciául. A repülőgépen már semmi kétség nem férhetett hozzá, hogy Jane Fondával utazunk. Először a mankókkal volt baj. A szép és fiatal stewardess hallani sem akart róla, hogy az ülés-, közelében ott legyenek a mankók — még valami bajt okoznak, ha makrancoskodni kezd az egyébként biztonságos IL—18-as. Aztán a begipszelt láb elhelyezésé okozott gondot. Végül: s Jane a szemközti padkára helyezte el fájó lábát. A több mint tízezer km-es úton az útmegszakítások alatt, míg feltöltötték az üzemanyagtartályokat, s nekünk a tranzit- váróteremben ételt-italt szolgáltak fel. Jane sohasem szállt ki a gépből. Túlságosan nehéz lett volna minden alkalommal le- és felbicegnie a gép lépcsőjén. Az úton egy franciára fordított könyvet tanulmányozott — Giap tábornoknak, a VDK honvédelmi miniszterének könyvét a népi háborúról. Hanoiban a kellemes meglepetések folytatódtak. Ugyanabban a szállodában, a Thong Nhat-ban kaptunk szállást, s ha nem éppen az országot jártuk, az egymás melletti asztalnál szoktunk étkezni. Mint kiderült, a francia férfi operatőr — ő készítette a filmet, amelyet időközben a világ számos országában bemutattak Jane Fonda vietnami útjáról. Jane Fonda nem kímélte magát: éppúgy elment a gátbombázások színhelyére vagy az állandóan támadott Nam Dinh-be, akárcsak a harcedzett, hosszabb ideje kint tartózkodó külföldi tudósítók. Eközben nemegyszer bombatámadásokat is át kellett élnie. Honfitársai elől kellett •bújnia. Akárcsak a szálloda mély óvóhelyén, ahol éjszakai riadók idején összefutottunk. A szálloda alkalmazottai közül többen kisgyerekeikkel együtt jöttek le. Addigra Jane is „vietnamizálódott”: bő, sötét színű nadrágot viselt, akárcsak a vietnami lányok és asszonyok, s kívül hordott, világos blúzt. Jane átvette az asszonyoktól a gyereküket, a térdén hintáztatta őket és énekelt. Legtöbbször a nálunk is ismert amerikai szabadságharcos dalt. Egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy megnyugtató volt a kép — inkább különleges: fent az amerikai bombázók süvöltése hallatszott, időnként a bombázás robaja, a légvédelmi ágyúk Otthon” kiállítás 55 Az idçn szeptember 22. és október 2. között , rendezik meg a hagyományos „Otthon” kiállítást, a BNV főterét körülvevő pavilonokban, összesen 12 000 négyzetméternyi területen. Ez a sorrendben hetedik lakberendezési bemutató ezúttal nemzetközivé szélesedik; részt vesznek rajta lengyel, csehszlovák, jugoszláv és osztrák kiállítók is. A kiállítás középpontjában azok a bútoripari vállalatok állnak, amelyeket * elsősorban érint, a rekonstrukció, így például a Kanizsa és a Zala bútorgyárak, a Székésfehérvári Bútoripari Vállalat, a BUBIV, valamint a Szék- és Kárpitos- ipari Vállalat. Mellettük nagy területen állít ki konyhabútorokat és irodai berendezéseket a Tisza Bútoripari Vállalat, s bemutatja legújabb termékeit a győri Cardo Bútorgyár. Általában a kiállítók zöme gyártmánycsaládokat mutat be, sokféle módon variálható elemekkel. Jó példája ennek a már közismert BUBIV-szisz- tem, vagy a Cardo gyár Otthon nevű bútorcsaládja, az utóbbinak azonos elemeiből tetszés szerint gyermekszcba, lakószoba, vagy szállodai szoba rendezhető be. A legtöbb bútoripari vállalat ifjúsági összeállítással is jelentkezik a kiállításon, hogy a fiatal házasok otthonalapítását megkönnyíthesse. A kiállítás rendezői messzemenően tekintetbe veszik a mai lakásadottságokft: a bemutató boxok alapterülete a házgyári kislakások méreteivel megegyező. A nagy állami vállalatok mellett bemutatják újdonságaikat a tanácsi vállalatok és ipari szövetkezetek is. A kiállított bútorok egy részére — azokra, amelyek gyártását az ipar három hónapon belül vállalni tudja, — a vételár 30 százalékának lefizetése mellett előjegyzést vesznek fel. A kiállításra a belépés díjmentes, belépőjegy helyett 5 forintos tombolajegyet árusítanak majd, hogy a szerencsétől függően lakószoba-berendezést, kárpitos garnitúrákat, szekrénysorokat, komplett konyhaberendezéseket, vagy különböző lakásfelszerelési tárgyakat sorsolhassanak ki a látogatok között. Sor kerül a Kiváló Áruk Fóruma őszi pályázatának eredményhirdetésére is, s emellett a piackutatás egyik formájaként közönség- szavazást is rendeznek. A legtöbb szavazatot kapott berendezéseket soron kívül rendeli meg az ipartól a kereskedelem. HIRDESSEM A ugató hangja, s itt pedig egy világsztár énekel. Itt mondta az egyik asszonynak, hogy neki is ötéves gyereke van. Ha feltűnt a szállodában, a külföldiek között az volt a nagy kérdés: vajon mennyi az őszinte politikai segíteniaka- rás és mennyi a „putlicity” ebben a kockázatos útban. Az nyilvánvaló volt, hogy az idei Oscar-díjas színésznő más, kevésbé kockázatos módot is találhatna a népszerűsége emelésére. Jane Fonda inkább a saját népszerűségét állította egy nemes ügy szolgálatába, s nem a közfigyelmet keltő világpolitikai ügyet használta fel saját reklámozására. Egyszer, egy vacsora közbeni beszélgetés során derült ki, hogy a vietnami háborúk okozta borzalmakról szinte véletlenül értesült. Akkor még boldog családanyaként, Roger Vadim feleségeként Párizsban élt, s a rádióban hallott egy olyan hírt Vietnamról, amely arra indította, jobban meg kell ismernie ezt az országot. Ott, a Thong Nhat-ban, vacsora közben azt mondta: manapság az amerikai nő számára egyetlen út lehetséges, a Jane Fonda riportot készít Dinh lakótelepén. családanya szerepe,' aki jól főz, s otthon marad a gyerekkel. ö ebből is ki akart törni, egy teljesebb élet felé, amikor politikai cselekvésre vállalkozott. Hanoiból való elutazása előtt sajtótájékoztatón találkozott az újságírókkal. Itt mondotta: Úgy gondolom, a tragédia nem a vietnami néHanoi szétbombázott Truong pé, amely vissza fogja nyerni a szabadságát és függetlenségét, sokkal inkább az ameri- kái népé, mert sok, nagyon sok idő kell, hogy lemossa azokat a bűnöket, amelyeket Nixon az ő nevében elköve- tett”. MARAFKÓ LÁSZLÓ (Következik: Gépesített ená bertelenség). Tolna megyei Népújságban ! Fülöp János: FÜLEMÜLE 21. — Mi ez? Pakfon, kell a fenének... Meglátja a kezemben a hicskát, elakad a szava. — Belédvágom — mondom. — Itt döglesz meg, levisz a víz a tengerbe, soha nem jönnek rá, hová lettél. Lehet valami a szememben, mert zsebre vágja az órát és morogva ráadja a gyújtást. Ilyen a szerencse, csak oda kell csördíteni neki: a legközelebbi dombtetőről meglátom a kápolnát. Lehetetlen, hogy kettő legyen, lehetetlen, s ezt Bibókéktól is láttam. Most jut eszembe az öreg. Hogy mit szól, ha meglát — Te! Van nálad valami stukker? — Minek? — Hamis a kutya. Ravaszul néz rám. — Attól félsz, hogy itthagylak? JÓ, hogy mondja. — Ne légy hülye! majd meglátod a dögöt, mindjárt megértesz. Sose lehet tudni a hangulatát. Még engem ds sarokba szorított egyszer — s elmeséltem az esetemet a tornácon. Nem is kell hazudnom. Röhögve tesszük meg az utolsó métereket. Ahogy a komondor előrohan, mindjárt a géppisztoly helyét is megtudom. — Te talán ki se szállj — mondom -> pilótának. — Menynyi az idő? — Negyed négy. öt perced van. úgy igyekezz. Éppen előkászálódom — kezemben a „gitár”, — amikor feltűnik Margit. Fut lefelé, mikor engem meglát, megtorpan. — Maga" az? Azt hittem, Miska! Nagyot nyelek. — Margitka, azonnal indulni kell. Jön az árvíz, elönti a szigetet. Megnő a szeme. Aztán tétován összébbhúzza magán a kendőt: -— Nem ér az föl ide. — De igen. Azért jöttem. A mérnökök kiszámították. Kapják össze a legszükségesebbet. — Nem lehet. Apánk átment az akasztó-tanyára. Jó helyre, gondolom, mindjárt ki is próbálhatnák rajta, hogy jó-e a név. — Mire felpakol, ő is megjön — s mert látom, hogy ez nem győzi meg, hozzáhazudom: — Miska a lelkemre kötötte, maguk nélkül ne menjek visz- sza. különben megnyúz. Ez jó szöveg, mert megmozdul. — S ő miért nem jött? A szemem se rebben. — Nehéz ő erre a kis kocsira. Nagyon rosszak az utak. Már a tornácig tereltem, megint megtorpan : — De hát, hogy hagyjuk itt az állatokat, mindent?! Nem tudom, mi költözik most belém. A szám elfásul, a szívem döngeti a bordáimat. — Margitka — mondom rekedten —, az életük múlhat minden percen, nem érti? Megérti. S ijedelem költözik a szemébe. — Jaj, csak apánk jönne , már! — s besiet. Cigarettát keresek. Ügy reszket a kezem, három szál gyufát is elejtek. A pilóta rámdudál. Igaza van. Bemegyek a konyhába. —Segíthetek? Valami nagy kendő az ágyon, abba dobál mindenfélét Ahogy meglát, leesik a karja, s elsírja magát. Odasietek. — Nem szabad! r— Egy pillanat az egész, vállamon a feje, rázkódik a válla a karomban. Duda. Újra meg újra. Ahogy felnéz, végigsimítok az arcán, ujjaimat benedvesítik a könnyed. — Gyorsan a kocsihoz, üljön be. Én itt maradok, segítek Bibok bácsinak ... Ki mondja ezt? Az én hangom szól, az én nyelvem mozog, az én kezem tereli kifelé a lányt, de ... — .... maga pedig megkeres si Miskát. Majd mi itt elren-’ dezünk mindent, aztán... Mi lesz aztán, valóban? — ... aztán majd mi is kijutunk lovon. Ez az, lovon. Már a kocsinál vagyunk. Ä pilóta pofáján álmélkodás és méreg kevereg: —■ Csókolom! Pajtás, erről nem volt szó, hogy a fél házat ... Besegítem a lányt, átkerülök a túloldalra, s azt mondom neki: — öreg, úgy igyekezz, lehet, hogy félórányi időtök van. — Mi? Hogy? — A Duna elönti a sziget tét. Az elfehéredő pofájáért érdemes volt mindent végigcsinálni. Mikor pedig ki akar ugrani, visszalököm a géppisztoly csövével, s rávágom a súlvzárat. Ügy ugrik előre a kocsi, mint valami megostorozott állat. Még látok egy kék foltocskát a hátsó ablakban, egy szalagot, aztán elenyészik a motorzaj. Leesik a kezem. Holtfáradtan baktatok be ä házba. Amit lehet, föl kell hordani a padlásra. * Százszor szánom rá magamj hogy lemegyek, odaállok az öreg elé, megmondom, hogy én küldtem el Margitot — százegyedszer is megtorpanok a padláslépcső tetején. Negyedórája, hogy megjött — véletlenül láttam meg fent- ről, a kakas-formájú szellőzőablakon át, amelyen Miska megostorozásának is szemtanúja lehettem. Nagyot kon- dult a szívem: no most!... Az öreg azonban csak az udvaron járkált ide-oda, abrakot vitt az istállóba. Gondoltam, megvárom, míg beér a házba. Gyávaság, persze, hogy gyávaság, mit csináljak, gyáva vagyok. Egyszer volt a tornácon is, hallottam a csizmáját dönge- ni, de aztán visszament a kúthoz. Imént viszont bejött, szólt is egyet: „Margit, he!” Most csönd van. Gondolom: morog és keresi a lányt. Ha van szeme, meglátja, hogy rendetlenség van, hiányzik ez-az. Ha van egy kis sütnivalója, rájön, hogy a lány elment. Tán utána is fut, ez volna a legjobb.., (Folytatjuk.)
