Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-05 / 209. szám

»

I

 boldogulás útja

Meglepődött kissé a gyulaji tanács elnöke, amikor segítséget ermélően betoppantam hozzá, de aztán a magyarázkodást követő rövid tűnődés után hat különböző életkorú férfi nevét rótta föl egy papírcsíkra.

— Nézze csak, van itt alkalmazott, pedagógus, ipari munkásnak számító szerelő, ez a három szövetkezeti tag. Ezeket, ha szerencséje van, kint találja a keverőüzemben. Bármelyikük olyan ember, hogy őszintén is, meg szívesen is elmondják magának a boldogulásuk titkát.

Köszönve az iránytűvel felérő segítséget, csak néhány percre váltam ismét tanácstalanná kint az utcán, hogy merre induljak először. Fölfelé-e a Kossuth utcán, vagy csak ide a presszó-falatozóba? Aztán eszembe jutott, hogy az üzlet bezár a déli órákban. Ez döntötte el utam első állomását, azt pedig, hogy hat gyula ji ember közül végül csak egy nyilatkozott, azt a presszó- falatozó üzletvezetőjével folytatott beszélgetés. Igen, az, jóllehet nem volt eben az eszmecserében semmi különös, ízét, varázsát a nyíltság adta, az a fajta őszinteség, amitől olyan érzése támad a beszélgetőnek, hogy ősidők óta ismerik, tisztelik egymást, nincs tehát szükség ravaszkodó kérdésekre és csavarintos válaszokra, felszínes udvariaskodásra, vagy más efféle civilizációs kacatra.

— Ide leülhetünk, ha tetszik, de azért én majd néha megnézem a vendégeimet — hangzott az invitáció, ami azt is tudtomra adta becsülettel, hogy szolgálatban van, nem kívánhatom, hogy lehúzza a redőnyt. ,

Eszembe sem volt ilyen, pedig az alatt a két és fél óra alatt, kishíján kiürült a sörösüvegekkel megrakott hűtőpult, megcsappant a fagylaltosté- gelyek tartalma és a vendégek is többször cserélődtek.

— Mit tartok én a boldogulás titkának? A munkát— Csak így, egyszerűen?

Ö, nem! Beszélgetésünk tár-, gyában nincs helye a szenten- ciázásnak és míg Séféi József elmondja, hogy 42 éves fővel milyen életútra tekinthet visz- sza, bennem fölködlik az a különös helyzet, amit a társadalomban a vendéglátóiparban dolgozók foglalnak el. Általánosításokra mindig kész erkölcsítészek úgy vélik, hogy a vendéglátásban dolgozóknak van a legtöbb lehetőségük a görbe utakon való boldogulásra. Sajnos, a közvélemény sem tesz sokszor különbséget, be- ugorva a csak rosszhiszeműeknek. Pedjg hát, mint minden más szakmában, a vendéglátásban is vannak csak a munkájuk árán boldogulok. A gyu- laji születésű Séfer József is ilyen ember, a maga négy szakmunkás-bizonyítványával és a szülőfaluhoz való ragaszkodásának szenvedélyességével.

Elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy vanilak-e írigyei, haragosai. Nehéz elképzelnem, hogy vannak. Vagy ha mégis, aligha olyanok nézik sanda szemmel, akik gyulaji születésűek, a jövevények szava pedig legföljebb átmenetileg számít ebben az 1723 lelket számláló községben, ahol Séféi Józsefet idézve „se csók, se pofon nem csattanhat úgy, hogy néhány negyedóra múlva ne tudja az egész falu”.

— Jól ismerjük mi itt élők egymást, valami olyasmi köt bennünket össze, ami kitű- nőbben működik a legkorszerűbb URH-láncnál is. így aztán, aki észbe tartja az ilyesmit, emlékezhet még arra,' hogy hol kezdtem én.

Hol is? Valahol ott, ahol a hétgyerekes Séféi család gyerekei, fiúk és lányok már egészen fiatalon segíteni voltak kénytelenek a mamának, aki

magára maradt a felnevelésük gondjával.

így hát az az elégedett, kiegyensúlyozott ember, akivel én most találkoztam, előbb molnársegédlevelet szerzett, hogy több kenyér jusson az asztalra, aztán munka mellett megszerezte a sütőipari szakmunkás-bizonyítványt, majd a vendéglátóipari, végül az üzletvezetői képesítést. Tizennégy éve vendéglátós, 1953 óta az ÁFÉSZ dolgozója. Itthon.

— Közülünk egyik se kapott hazulról semmit, mert még alumínium villánk se volt annyi, ahány száj.

— Mi volt a maga Induló tőkéje az élethez?

— Amikor megnősültem, anyámnál volt egy szobánk, annak a bútora volt a mienk. Ezenkívül volt égy vén kerékpárom, meg az, hogy tudtam, szerettem is dolgozni. Ha meggondolom, ennyi idősen már nern lennék képes ugyanazt végigcsinálni, pedig most is sokat dolgozunk a feleségemmel, regei hattól, este kilencig. Ha nagy a forgalom, közöttünk nem lehet vita, hogy ki álljon be a munkába, melyikünk a sqros. Mind a kettőnknek keli csinálni.

— Megéri?

— Meg, mert amim van és

amit a két gyereknek adni tudunk, az a munkánk után van.

Hogyan is mondta? Hogy nem lenne képes most kezdve végigcsinálni? Hát persze, hogy nem. Ez a tagbaszakadt, jókedélyű férfi valamikor, ledolgozva a pékségben a műszakot, elment még vagont kirakni, hogy megtoldja a havi háromezer forint fizetést zsákolással megszolgált kétezerrel. Nem sokat pihent. És elmondta nekem, hogy miért.

— Tudja, hogyan van ez, mi a nulláról indultunk az életnek. Kellett a ház. Meglett. Aztán a bútor hiányzott. Arra is került. Később televízió, a gyerekek, hogy ne járjanak, éljenek úgy. mint mi... Egyébként még mindig kell valami. Nekem megvan a lazító szórakozásom, nagyon szeretek vadászni. De a család! Mindig fejtörést okozott a nyaralás. Elhatároztuk hát, hogy telket veszünk a Balatonon. Összegyűjtöttük. Építeni kell! Na, akkor a? következik. Célok nélkül nem lehet élni. Nekünk mindig volt miért dolgozni, és minden célunk egy-egy lépcsőfoKot jelentett a boldogulás felé.

Cigarettával kínálom, elhárítja. Nem dohányzik.

— És az ital?

— Itt, soha. Vadászvacsorán, összejövetelen, vagy lakodalomban, nem mondom, akkor igen. Tán egész életemben kétszer voltam ittas.

— Pedig itt elég sokszor láthat ittas embereket.

— Sajnálom őket, mert nem hiszik el, hogy az alkohol nem old meg semmit. Nagyon gyönge legény az, aki az alkoholba kapaszkodik. Ismerek embert, aki bejön ide, fölhajt néhány pohárka italt és úgy indul, hogy na most aztán, majd megmondja a magáét

Amiről beszélgetünk, úgy tűnik, nagyon személyes dolog. A személyes természetű kitárulkozás azonban minduntalan visszakanyarodik Gyulaihoz, a szülőfaluhoz. Itt nőtt fel, Itt rakta le a boldogulás alapjait, itt akar megöregedni.

— Tudom én, mit mondanak a falumról. Azt mondják, hogy sötét, elmaradott zuga a megyének. Nekem elhiheti, hogy ez nem igaz már régen. Az itt élő emberek semmiben sem rosszabbak, mint a másfele élők. Csak a hírünk olyan, abba meg bőven beledolgoztak olyanok, akiket rövid lejáratúra sikerült megbízatás

szólított ide, semmi több. Nagy volt itt mindig a jövésmenés, de nem mindig olyanok jöttek, akik ügyet tudtak volna csinálni abból, hogy megismerjék a falu lelkét.

O, azok közé tartozik, akik ismerik és hosszú éveken át sokat tettek Gyulajért, mert volt EPOSZ-titkár, DISZ- és KISZ-vezető, a sportkör lelke, pedig tevékenykedését nem koszorúzta mindig az elismerés babérja. A tunyaságra, úr- hatnámságra, közönyösségre hajlamosak, akik azt vallottá^ mindig, hogy „minden úgy van jól, ahogyan van", soha nem kedvelték különösebben, mert számukra igen kellemetlen volt az az erkölcsi sarkantyúzás. amit Séféi József szpkimondásával jelentett.

— Nagypofájú — mondja nevetve. — Sokszor láttak el ezzel a jelzővel, de mit csináljak? Szeretem a falumat és a falubelieimet, és ha nem hallgatok, ezért van és nem azért, mert a saját hangomat akarom hallani !

Azt vallotta, hogy a vadászás szolgál csak kikapcsolódására. Van azért más is. A presszó-falatozó vezetője, aki istentudja naponta hány fröccsöt, sört, fagylaltot ad el, lót-fut, cipekedik, közben meghallgatja a betérőket, kedvtelésből pszichológiával foglalkozik, ráérő idejében. Ezzel meg miért? Mert nem a felszín érdekli, mélyebben akarja ismerni az embert, az emberi természetet.

— Boldog?

— Az vagyok, pedig elég regényes volt eddig az életem, de amim van, azt a munkának köszönhetem. Kislányom fizika tagozatos gimnáziumba jár. A fiam hetedikes még. Szóval, nem nagyon lehet egyelőre lazításra gondolni. Azt akarom, hogy a gyerekeink tanult emberek legyenek.

Tanulni akart volna ő is. Nem sikerült. Illetve ... nem úgy sikerült, mert valójában ez az ember azok közé tartozik, akik tiszteletet parancso- lóan valósították meg önmagukat és úgyszólván mindent tudnak az életről...

LÁSZLÓ IBOLYA

Hogyan csillapítható a beruházási éhség?

Jóllehet az étvágy a* 1972. évi

beruházási intézkedések nyomán némileg csillapult, a címben feltett kérdés azért még időszerű. Válaszoltak ugyan már rá sokszor és sokféle megközelítéssel. De nem mindig sikerült a lényegig hatolni. Gyakran a felszíni jelenségek kerültek reflektorfénybe téves következtetésekkel, felemás tanulságokkal.

A beruházási túlfűtöttség okait vizsgálva szóba került például a tervezés, a programozás pontatlansága. Sőt az, hogy a tervezők, a beruházók szándékosan alábecsülik a beruházások költségeit, s igy csalárd mádon igyekeznek elfogadtatni a programokat. S az eredetileg számított vagy becsült költségek már a többszörösére növekedtek a kivüelezés során. Kétségtelen, hogy ez nemcsak egy-egy létesítménynél, vállalatnál, hanem népgazdasági szinten is jelentős túlköltekezésre vezethet

Mégis van valami félrevezető abban, ha ezt a beruházási feszültségek lényeges okának tekintjük. Mert közelebbről ^zem- ügyre véve kiderül: internacionú- lis jelenséggel vpn dolgunk. A The Times például arra panaszkodik, hogy a La Manche csatorna alatt épülő alagút eredetileg 160 millió fontra tervezett költségeit jelenleg már 500 millióra becsülik. S közben az is kiderült, hogy a majdan várható forgalom és haszon mérsékeltebb lesz mint gondolták. Milyen messzire távolodnak el a várható kiadások és bevételek egymástól 1975-ig, amikor majd a csatorna mindkét partján elvégzik a szükséges próbafúrásokat 15—20 millió fontért? A jövő zenéje. Tény azonban, hogy az ilyen manőverek nem okoznak általános tőkehiányt Nyugaien, de még az egyébként érlelődő újabb nagy pénzügyi válságot sem siettetik. ,

Akkor talán a beruházási presztízs-verseny okozná a hazai beruházási piac éles feszültségeit? Ahogy például egyik országos napilapunk fejtegette: újabban már nem csupán a vállalatok, hanem a megyék is igyekeznek fényűzésben egymásra liJavítjíik

a szekszárdi Sió-hidat

Forgalomkorlátozás szeptember 11-től

A nagy igénybevétel miatt a szekszárdi delta előtt levő közúti hidat javítani kell. A Közúti Igazgatóság szakemberei elkészítették a hídjavítás, felújítás részletes tervét, kidolgozták az ezzel kapcsolatos közlekedési rendet.

A hídon útburkolat-javítást is végeznek, a munkát úgy szervezték, hogy lehetőleg minél rövidebb ideig kelljen a forgalmat korlátozni, illetve .a hídon teljesen megszüntetni.

A felújító munkát két ütemben végzik. Az első szeptember 11-én kezdődik. Ekkor a Sió-hidat csak fél szélességben zárják je. a forgalmat irányítani fogják. Ez az építési szakasz szeptember 19- ig tart.

A második szakasz szeptember 19-től október 19-ig. Ezalatt a hídon nem lehet közlekedni. A forgalom eltereléséről időben értesítik az érdekelteket.

A hídlezárás jniatt a forgalom a régi hatos útra. Palánk felé terelődik el. Tehát aki Pécsről érkezik és Budapest felé akar haladni, be kell mennie az újvárosi temetőig. Ott a műszergyár felé fordulva a régi hatoson a vörös keresztig kell haladni, csak itt lehet rátérni a hatos útra. A Budapest, illetve Székesfehérvár felől érkező forgalmat ugyancsak a régi hatos útra terelik a vörös keresztnél.

A közlekedési szakemberek ajánlják ezt a terelő utat is: a Székesfehérvár irányába haladók vegyék igénybe a harc— kölesdi utat, így gyorsabban jutnak Cecére, Simontomyára, illetve Székesfehérvárra.

A forgalomkorlátozás, illetve útlezárás miatt értelemszerűen az autóbuszok közlekedése is módosul. Tehát akik a szekszárdi Sió-hídnál levő megállót szokták használni, most a palánki közúti hídnál tudnak az autóbuszokra felszállni.

Amikor -a Sió-hidat csak fél szélességben zárják el, akkor is megfelelő sebességkorlátozó, figyelmeztető táblákat helyeznek el. Valószínű, hogy a fél szélességben való közlekedés torlódást okoz, mert ha Pest felől leállítják a forgalmat, akkor legalább öt-tíz perc telik el, míg a Szekszárd felől jövők a hídon áthaladnak. Tehát ajánlatos, hogy a forgalomkorlátozás első szakaszában is már a régi hatos utat vegyék igénybe azok, akik a főváros felé akarnak utazni, illetve akik a hatoson jönek Szekszárdra, Mohácsra, vagy Pécsre.-PjcitőIni : abban például, hogy ki tud több és egyre magasabb toronyházat építeni a belvárosi rekonstrukciók keretében. Napilaptársunknak mélységesen igaza van, amikor ezeket a pazarló hetvenkedéseket élesen ostorozza, de mellélő akkor, amikor ezeket tekinti a beruházási fe- szükségek egyik fő előidézőjének.

Végül a leggyakrabban hangoztatott nézet szerint a reform nyomán megnövelt vállalati, tanácsi önállósághoz nem társult kellő felelősség, ezért csillapíthatatlan a beruházási éhség. Tulajdonképpen valamennyi felszínes magyarázat — köztük a már említett két verzió is — valahol a zabolátlan, pazarló vállalati döntésekre vezeti vissza a feszültségeket Valamennyi tartalmazza az igazság egy-egy részét, fontos, vagy kevéssé fontos elemét. Ám az érvelés mégis hamis, félrevezető, mert a részt egésznek, a jelenséget lényegnek tűnteti fel. S így nehezíti a valódi összefüggések felismerését, az érdemi megoldások kéresését. Mellesleg még olyan színezetben is tünteti fel a helyzetet, mintha az alapjában a reform, a megnövelt önállóság velejárója lenne.

A félreértések újabb végletes véleményes forrásává válhatnak; ha éretlenek, felelőtlenek a vállalati vezetők miért kaptak önállóságot? Miért nincsenek fele-, lös és hozzáértő emberek a vezetésben? íme, akik az emberi, a szubjektív tényezők szerepét túlhangsúlyozzák, különösen abszurd következtetésre ( juttathatnak; Az irányítási rendszerektől függetlenül például valamennyi szocialista országra jellemző a beruházási feszültség, Legfeljebb a feszültségi fokozatok és megjelenési formák között lehetnek árnyalatnyi különbségek.

Aligha mondunk újat mindezzel. De úgy látszik, hogy néha nélkülözhetetlen az alapigazságok elismétlése, ha el akarjuk kerülni a részigazságokra épülő felemás következtetéseket. Ezért ismételten hangsúlyozzuk, nem a vállalatok felelőtlen költekezése tehát mai gondjaink fő oka. Az igények túlnyomó többsége észszerű, gazdaságos, megalapozott és jogos. (Nevetséges lenne például azt állítani, hogy a reform előtti beruházások nagyobb felelősség jegyében fogantak.) Mégis rangsorolásra szorulnak, mert valamennyi egyidejű jelentkezése, minden jószándék elleré- re pazarló módon szétforgácsolja erőinket. Az igazat megvallva ezt a rangsorolást még nem sikerült teljesen megvalósítani sem o Vállalatok fejlesztési alapjainak differenciált képzésében, sem a hitelversenyben.

S ha az ország gazdasági fejlettsége és ebből eredő tőkeszegénysége a beruházási feszültségek fő oka, akkor a felhalmozási eszközökkel való takarékosság, az álló- és forgóeszközök ésszerűbb kihasználása a felzárkózás, a műszaki-gazdasági haladás egyik nélkülözhetetlen feltétele. Bizony nálunk még luxus — nemcsak vidéken, a fővárosban is! — a felhőkarcoló, a márványbur- kolotú tanácsterem és ehhez hasonlók. Ha valóban utol kívánjuk érni a fejlett tőkés országokat, okkor nem másolhatjuk őket építészeti stílusban, költséges nagy. vonalúságukban, de az életmódban sem. Félreértés ne essék; nem a földhözragadt megoldásokat pártfogoljuk, de a nayy beruházási éhség csillapítása közben nem gondolhatunk az ínyencekre.

KOVÁCS JÓZSEF

Népújság 5

1972. szeptember 5.