Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-03 / 208. szám

í

♦

t

\

♦

s

♦

A közlegény tábornok

Szabad bekopogni?

Nagyon tartok ettől a múltat idéző bekopogástól, mert 15 esztendő után ki tudja, mit találunk' odabenn. Előfordulhat, hogy nein a régi Vendli bácsit, akivel megesett az a furcsa eset, hogy az istállóban ruházták rá az elnöki tisztet. 1957. szeptember 3-án ezt írja róla a Tolna megyei Népújság:

„Ezév január 15-én O. Papp István, a nagyszokolyi Béke Tsz akkori elnöke megjelent a csíra-istállóban, félrehívta Teszler Vendelt, és bizonytalan hangon mondta neki:

— Vendel bátyám, átadom az elnöki funkciót, összehívjuk gyorsan a gyűlést, s ha az egész tagság úgy akarja, maga lesz az elnök, én meg itt maradok maga helyett az istállóban...”

A Béke Tsz akkor a tamási

járás egyik legjobb szövetkezete. „425 holdas gazdaság.”

Lapozgatva az egykori újságpéldányokat, előkerülnek a rég feledésbe merült nevek. Ni csak! öt elfelejtették, ő lebukott, felette eljárt az idő, ő megrekedt, ő eltűnt a közéletből, amaz meg feljebb került, egy másik elvtárs meghalt fiatalon és a megyét nagy veszteség érte. De ki maradt meg a régiek közül, ki maradt meg annak, ami vqlt? Ágaskodik bennem a bizonytalanság. Idős Teszler Vendelt szabad-e bolygatni? És ha megkeseredett, és ha félreállt, és ha botlott?

Kaszával a vállán, szövetkezeti gazda megy az utcán.

Megállítom.

— Idős Teszler Vendelt keresem. Ismeri?

— Öt mindenki. Utolsó előtti házban lakik, a falu végén. Arrafelé tartok, megmutatom.

Együtt megyünk most már, és beszélgetünk. A kaszás tsz- tag elmondja, hogy ami negyvenöt óta történik a községben abból Vendli bácsit soha nem lehet kihagyni. Hozzáfutnak a szálak, kezdve a földosztástól az átszervezésig, a téesz megszilárdulásáig. Egy volt cseléd egykor határtalan hittel elindult a haladás útján, és nem térítette le Őt soha senki és semmi.

— Bántották pedig eleget, — mondja a kaszás.

— Itt?

— Hát hol? Emlékszem,

hogy egyszer valaki (nevet is mondhatok éppen, de minek?) megpályázta az elnöki széket. Akkor az öreget íélreállítot- ták. De ez az illető, aki megpályázta az elnöki széket, még három esztendőt sem húzott ki. Most kanász. És már senki sem tudja, hogy valamikor elnökösködött. De az öreg Vendli bácsit számontartják.

A kaszás téesz-tag szavaiból, történetéiből kiérzem, hogy Nagyszokolyban idős Teszler Vendel rangja tábornoki rang. És nagy a becsülete, mert változatlanul megmaradt közlegénynek. Úgy látszik, nyugodtan bekopogtathatok hozzá.

Kicsi a bors, de erős. Veres Péter-arcú bácsika jön elém, (a favágást hagyta abba), s érdeklődve végigmér. Mit is mondjak? Hebegek-habogok. Látogatóba jöttem, és... Legyint, mosolyog. Hagyjuk a ceremóniát, nyitva az ajtó, ez a ház megszokta a váratlan vendéget. Az állítást nyomban követi a bizonyítás, mert szinte velem együtt érkezett meg a termelőszövetkezet egyik vezetője, s már mondja is szaporán: Vendli bácsi, az állattenyésztők halat főznek, s magát is elvárják. Megyek, mondja a közlegény tábornok, mire köll, ott leszek.

Bevezet a tiszta szobába.

— Ide aztán gyalogolhat az ember. — kezdem.

— Meg lehet szokni. Két kilométer a tanácsháza. Olykor előfordult, hogy napjában háromszor megjártam. Oda- vissza. És este újból.

— Lábbusszal?

— Mindig gyalog, csak gyalog. Biciklire ülni nem lehetett, mert az utcán mindig megállítottak. Hol ezzel, hol

azzal És megszóltak volna, 1

én biciklivel járok. Nem kerülhettem el az embereket — mondja.

Régi szép idők, régi nehéz idők. Régi harcos napok. Ök az igaziak? A Teszler Vendelek? Vagy húsz év múlva majd a mostaniakra fogjuk mondani némi nosztalgiával, hogy ők voltak az igaziak?

— Vendli bácsi, mikor kezdte?

A „kezdés nála teljesen egyértelmű fogalom.

— Nyomban, a felszabadulás után. 1948-ban már megkezdtük a nagyüzemi gazdálkodást. Időközben hol ez voltam, hol az. Nagyon bírtam dolgozni, és mindenen átsegített békés, türelmes természetem. Nem tudtam haragudni senkire. Inkább mosolyogtam, amikor káromkodni kellett volna. Utóbb kicsit restelltem magam, hogy állandóan van valami funkcióm, s az emberek még azt gondolják, hogy a funkcióért hadakozok.

— Volt, mikor megbántották?

Fejét ingatja.

— Soha.

— És amikor az elnöki székből kifúrták?

Mosolyog.

— Ó, az életben minden előfordul.

— Nem érez haragot?

— Dehogy, dehogy. Meg aztán, jöttek a magasabb iskolával, képzettséggel rendelkező emberek, és én már magam is úgy voltam, ne dirigáljon egy hatelemis. Nekem nincs több. Hat elemim van, megmondom őszintén. Hatvannyolcban március elsején mentem nyugdíjba.

— Ô. Papp Istvánra emlékszik?

— Hát hogyne.

— ö most hol van?

— Traktoros. Derék, rendes ember.

— És azt meg tudná e még mondani, hogy hány holdas volt a régi kis Béke Tsz?

Mosolyog.

— A kis Béke? ötvenhárom tag, 425 hold föld...

— ...És őszi árpából, őszi búzából nyolc vagont takarítottak be, ezzel szemben a mostani termelőszövetkezet szántóterülete 2760 hold, búzából néhány kilóval több, mint 20 mázsa ( termett, és 2500 hízót adnak el évente.

— így, így, — mondja az idős tábornok közlegény, aki most, ebben az esztendőben töltötte be a hetvenet.

így, így. Mindig ugyanaz, mindenütt ugyanaz, és mégis mindenütt más. Valamennyi közösségnek, községnek megvolt', megvan a maga közlegény tábornoka, ez a remek kicsi ember tehát típus, egy a néhány ezerből, hős, akivel semmi más nem történt, csak az, ami a többiekkel. Se több, se kevesebb. Megszervezte az első téeszt, s amikor nem agitált, akkor kaszált. Az első ősz. Két napig senki nem ment répát szedni. Mi legyen? „Majd mi példát fogunk mutatni.” S most, jó húsz esztendő múltán, oly távoli, oly „jelentéktelen” az egész, hogy szinte már szót sem érdemel. Pedig így kezdődött (istenem le merjem írni) a község felemelkedése, a dolgozó parasztok más élete.

öt, a Veres Péter-arcú embert hallgatva, rádöbbenek, ezeket a történeteket én már ismerem. Hallottam valahol. Nem is egyszer, sokszor. Az irodalomban ez a sematizmus. De itt más, egészen más. Idős Teszler Vendelnek életsors, történelem, sírig tartó élmény, ahogy földet osztott, ahogy téeszt szervezett, ahogy megvédte a téeszt ötvenhatban a széteséstől, ahogy az ellenségből, az ellenzékből jöbarálj

küzdőtárs, egyhitű tagtárs lett. „Az egyik meg már odáig jutott hogy önkéntes rendőr”.

— Teszler elvtárs, meséljen az örömeiről.

— Amikor itt a ház előtt elmennek a téesztagok mindenki beköszön.

— Mondom: meséljen az

örömeiről.

— Ide mindenki beköszön.'

— Az örömeiről.

— Tudja elvtárs, beköszönnek. Az egész falu.

Autója nincs, a tévét nem kedveli, a világból keveset látott, társasutazásra soha nem futotta, viszont az elmúlt huszonhét évben olykor háromszor végiggyalogolta az utat a tanácsházáig, onnét vissza hazáig. Szolgálatot teljesített, s azt hiszem, Nagyszokolyban mégiscsak ő a leggazdagabb ember.

— Maga, meg a hetven esztendő. Bírják egymást?

— Nem szeretek róla hallani, hogy meg kell öregedni. Én az öregek napjára ugyan el se megyek, öreg az országút.

— Nem is öreg maga Vendli bácsi. Nyugdíjas, de nem öreg.

Eszembe jut, hogy mit mondott róla a tanácselnökasszony. Azt, hogy tanácstag, és soha nem szeretett lustálkodni.

Most is korán kel, mint életében mindig.

Sz. P.

V

Példamutató munkával, meggyőző szóval

A párt életében mindenkor időszerű kérdés élcsapat jellegének megőrzése és erősítése. Aktuális probléma ez napjainkban is. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a munkásosztály a szocializmus fejlődésének mai szakaszában sem tudja nélkülözni azt a szocialista tudatosságot, amit a párt képvisel. Csak a párt rendelkezik azzal a politikai képességgel, hogy a munkásosztály célkitűzéseivel összhangban érvényesítse a társadalom többi dolgozó osztályának és rétegének sajátos érdekeit is.

Elmondhatjuk, hogy pártunk betölti a szocialista építőmunka élcsapatának szerepét. A Magyar Szocialista Munkáspárt soraiban tömöríti a magyar munkásosztály, a dolgozó nép legöntudatosabb tagjait. A párt tagságának kétharmada eredeti foglalkozását tekintve munkás. Soraiban vannak mindazok, akik a munkásmozgalom több évtizedes harcaiban már sokszor bizonyságot tettek politikai felkészültségükről, helytállásukról, áldozatkészségükről, a munkásosztály ügye iránti hűségükről. Megtalálhatók a pártban a munka, a szocialista építés élenjáró dolgozói, legaktívabb munkásai, akik politikailag, világnézetileg a leg- öntudatosabbak, és a közösségért végzett társadalmi munkából rendszeresen kiveszik részüket. A legnagyobb üzemek dolgozóinak körülbelül egyötöde párttag. Pártunk tömöríti a marxista gondolkodás kimagasló képviselőit, intézményesítetten gondozója és terjesztője a szocializmus tudományos elméletének. Vezető szerepét abban az értelemben is betölti, hogy politikai célkitűzéseinek megvalósítására képes megnyerni és mozgósítani a munkásosztály, a dolgozók legszélesebb tömegeit.

A párt vezető szerepének következetes érvényesítése megköveteli, hogy folyamatosan biztosítsuk és erősítsük élcsapat jellegét. Ez vonatkozik szociális összetételének javítására, elméleti, politikai és szervező munkájára egyaránt. És noha alapvetően pártunkban a fejlődés pozitív vonásai a jel- t lemzőek, helyenként egészségtelen tendenciáit: is fellelhetők. Így például, ha a párt taglétszámának alakulását vizsgáljuk, az utóbbi években az új tagok felvételénél kedvezőtlen jelenség az alkalmazottak arányának túlzott növekedése a munkásokhoz viszonyítva. Ez pedig egyáltalán nem „statisztikai”, hanem kifejezetten politikai kérdés.

A párt politikai tevékenységét nem mechanikusan határozza meg tagjainak szociális összetétele, de el seré választható attól. A párt politikája a munkásosztály politikája, az ő érdekelt fejezi ki mindenekelőtt, ezért elsősorban itt találhat megértésre, a legkövetkezetesebb képviseletre és a legharcosabb védelemre minden torzítással szemben. A szocializmustól idegen eszmék és magatartási formák a munkásosztály tagjainál találhatnak a leghatározottabb elutasításra. Tapasztalatból tudjuk, hogy általában a munkások fellépése a leghatározottabb ott, ahol a régi, az elavult igyekszik teret nyerni, őket kötik a legkevésbé egzisztenciális és egyéb érdekek, ha az új, a haladó védelmében szót kell emelni. Ezért a felvételnél feltétlenül figyelmet kell fordítani a helyes arányokra.

A párt élcsapat jellegének erősítése aznbtn nemcsak tagságának szoc'ál.'s összetételével kapcsolatos, hanem a párttagság nevelése, példamutató magatartása szempontjából is fontos feladatokat jelent. Az MSZMP tömegpárt, amelynek több mint 700 000 főt számláló tagsága van, ami az aktív kereső népességnek körülbelül 14 százaléka. A párttagok közel 60 százaléka 1957 után lépett be a pártba. Az újonnan felvett párttagok száma évente 40 000—50 000 fő között van.

Ezek a számok egyrészt azt mutatják, hogy pártunk élő, eleven szervezet, amely összetételében is visszatükrözi a társadalom mozgását, szüntelenül megújítja önmagát. Másrészt viszont azt is mutatják, hogy a pártra milyen hatalmas feladatok hárulnak a kommunista nevelőmunkában. Hiszen a kommunistává válás sem automatikusan, egyik napról a másikra megy végbe, hanem a

politikai harc, a közösségért végzett állandó, rendszeres munka folyamatában, a marxista—leninista műveltség alapjainak elsajátításával valósul meg.

Ebben a tekintetben is vannak tennivalók. Mindenekelőtt gondoskodni kellene az alapszervezetekben arról, hogy több olyan pártmegbizatást adjanak, amely a párttagoktól határozottabb politikai kiállást igényel, a párt politikájának és normáinak következetesebb védelmét, magyarázatát, népszerűsítését követeli.

Társadalmunk minden öntudatos állampolgárától elvárhatjuk ma már, hogy politikai szószólója legyen a szocializmus ügyének, a párt és a kormányzat intézkedéseinek. S valójában egyre többen hallatják szavukat a párt, a kormány, a helyi szervek intézkedései mellett, felismerve bennük a dolgozók érdekeit. A

párttagokkal szemben pedig alapvető követelmény, hogy harcosan védelmére keljenek a közös ügynek. Megfeledkezik kötelességéről az olyan párttag, aki utcán, villamoson, munkahelyen tétlenül, némán hallgatja a tudatosan vagy tudatlanul rosszhiszemű, zavart- keltő nézetek hangoztatását. A pártot, az eszmét védelmezni, érte harcolni többféle módon lehet. Mindig a körülmények határozzák meg, hogy mikor, milyen formák között szükséges ezt tenni: példamutató

munkával, meggyőző szóval, ha kell, fegyverrel stb. Egy dolog azonban minden időben nélkülözhetetlen: annak tudatos felismerése, hogy a harc — bár formái különbözőek — soha nem szünetel. Kommunistának, az élcsapat tagjának lenni pedig mindenekelőtt azt jelenti, hogy vállaljuk ezt a harcot.

' R. I.

Százéves fennállását ünnepli az Iparművészeti Múzeum

Pontosan száz évvel ezelőtt, 1872-ben szavazott meg az országgyűlés 50 ezer forintot, hogy az 1873-es bécsi ipar- művészeti világkiállítás anyagából vásároljon a magyar állam — főként korabeli — műtárgyakat. Ez vetette meg az alapját az Iparművészeti Múzeumnak, amely egyike Európa első hasonló intézményeinek. A millennium évében avatták a Lechner Ödön-ter- vezte magyaros stílusú épületet, amelynek muzeális anyaga — főként magánadományok révén — egyre gazdagodott. A felszabadúdás után igen jelentős fejlődésnek indult a művészeti állomány, jelenleg 60 ezer műtárgyból áll.

A centenárium jelentőségéről, megünnepléséről tájékoztatta az MTI munkatársát a 100 éves múzeum főigazgatója, dr. Radocsay Dénes.

— Húsz külföldi vendéget — a nagy európai iparművészeti intézmények vezetőit — hívtuk meg október 17-től 21- ig tartó jubileumi ünnepségre. Az európai iparművészet remekeit a múzeum legszebb tárgyaival reprezentálja az egyik, a mai magyar iparművészet javát szemlélteti a másik, ez alkalomból nyíló kiállításunk. Néhány igen jelentős restaurálás ís folyik a centenárium méltó ünneplésére. Például az Eszterházy-gyű.ite- mény fémborítású, ezüstözött karosszéke, Thököly Éva mennyegzői szoknyája újul meg, néhány régi könyv borítása és antik ötvöstárgy nyeri vissza régi pompáját.