Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-23 / 225. szám
I < I 1 I V A Tolna megyei Egészségnevelési Csoport és az iskola Az egészséges életmódra történő nevelés része annak a nevelési folyamatnak, amely az óvodában kezdődik és folytatódik az általános, közép- és felsőfokú iskolákban. Ki foglalkozzon ezzel a nevelési területtel: a pedagógus, az orvos, vagy más egészségügyi szervek? Természetesen ezen a téren is a pedagógus tevékenykedhet legeredményesebben — különösen amióta a pedagógus- képző intézetekben bevezették az egészségtan oktatását, — de az óvónők, tanárok munkáját mások is segítik, többek között a megyei egészségnevelési csoportok. Dr. Sass Edit főorvossal, a Tolna megyei Egészségnevelési Csoport vezetőjével arról beszélgettünk, hogy milyen tevékenységet fejt ki, az iskolákat, óvodákat mivel segíti ez az alig néhány éves múltra visszatekintő intézmény. — Tavaly az iskolákban kiemelt nevelési cél volt az egészséges életmódra történő nevelés. így 1971. őszén Tamásiban a középiskolai igazgatók értekezletén mi is részt vettünk. Dr. Lenner Aladár szülész főorvos a szexuális nevelésről, dr. Papp István főorvos pedig „Az iskola mint pszichés környezet” címmel tartott előadást — mégpedig olyan sikerrel, hogy utána alig győztek eleget tenni a sok meghívásnak. Az ilyen előadásokkal kettős célt szeretnénk elérni: egyrészt, hogy a pedagógusok méginkább lássák az egészséges életmódra történő nevelés fontosságát, másrészt szakmai útmutatást adjunk. Dr. Sass Edit más példát is említ az együttműködésre. Tavaly az egyik szekszárdi általános iskola bemutató tanítást tartott a helyes táplálkozásról. Az egészségnevelési csoport biztosította hozzá a KÖJÁL könyvtártermét, egy színes filmet a szemléltetéshez és még kisebb könyvkiállítást is rendeztek a gyerekek és a pedagógusok részére. Ezen az úton szerenéhek tovább haladni, amikor felajánlják segítségüket a szekszárdi napköziknek. Szívesen látják a gyerekeket az előbb említett könyvtárban, filmeket, vetítőgépet adnak, tanáccsal látják el a foglalkozásvezetőket. — Hogy minél eredményesebb legyen az együttműködésünk, rendszeresen olvassuk a Köznevelést, viszont a pedagógusoknak ajnáljuk, hogy nézzék át az Egészségügyi Felvilágosítás című folyóirat >t. A főorvosasszony tetszetős borítójú kiadványt mutat: a csoport felvilágosító filmjeinek jegyzékét. — Most küldjük el az iskolákba, a körzeti orvosoknak, a védőnőknek. Azt szeretnénk, ha megszaporodna az igénylések száma. Már eddig is sok filmet kért tőlünk a palánki szakközépiskola, a nagymányo- ki diákotthon, a szekszárdi egészségügyi szakiskola és más oktatási intézmények, de azt hiszem még nem mindenhol tudnak erről a lehetőségről. Á csoport saját könyvtárából szíveseh kölcsönöz szakkönv- veket, melyet a pedagógusok felhasználhatnak a helyes szokások kialakításában, a dohányzás, az alkoholizmus elleni küzdelemben éppúgy, mint az osztályfőnöki órákra, az egészségügyi felvilágosító foglalkozásokra történő felkészülésük során. Az egészségnevelési csoport azt tervezi, hogy több kiadványt juttat el közvetlenül a tanulókhoz — ezzel is segítve a betegségek megelőzését, a helyes szokások kialakítását. Bár feladatuk elsősorban a szervezés, irányítás, tájékoztatás, vállalkoznak egy-e?y fel- világosító előadás megtartására is. Az egészséges életmódra történő nevelést azonban helyben, az iskolákban, községekben kell elvégezni — ehhez a munkához nyúit segítséget a Tolna megyei Egészségnevelési Csoport. „Igen-igen szeretek táncolni” (Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a madocsai népi együttes.) Két kislánnyal találkoztunk az utcán. — ök is táncosok — mondja a tanácselnök, Földesi János. — Hogy hívnak benneteket? — Bölcskei Margit. — fíácz Ilona. — Hányadikba jártok? — ötödikbe. — Milyen volt a bizonyítvány? — ötös ... Négyes ... — Mióta táncoltok a falu tánccsoportjában? — Két éve. — Szerettek táncolni? — Nagyon. A két kislány „megajándékoz” bennünket egy kis utcai énekléssel: eÿy részlettel abból, amely dallamára táncolni szoktak a színpadon. — János bácsi, mi is fellépünk szombaton? — Természetesen. Nagy ünnepségünk lesz. A színpadra megy a legfiatalabbtól a legidősebbig mindenki. A madocsai népi együttes idősebb, mint amennyi Margit és Ilona életkora együttvéve. 1947-ben alakult, és a paksi ÁFÉSZ együtteseként tevé- kenyedik sikert sikerre halmozva. Két éve megkapta a Kipáló együttes címet, fellépett — és mindig sikerrel — az ország legkülönbözőbb fesztiváljain, két alkalommal vendégszerepeit már Jugoszláviában. A negyedszázados jubileum ünnepségére invitáló meghívó így mutatja be az együttest: „A legfőbb értéke, hogy változtatás nélkül élesztette újjá és viszi színpadra a madocsai nép, a szántó-vetők dalait és táncait.” ■Wll III lllllllll ■■Ilii— —— Népújság 5 1972. szeptember 23. Földesi János, aki egyben az együttes megszervezője, s előrehaladott kora ellenére ma is fáradhatatlan irányítója, így emlékszik vissza a kezdetre: — Negyven évvel ezelőtt egy lakodalomban elkapott egy idősebb asszony és táncolni vitt... Ekkor kezdtem megismerni, megkedvelni az eredeti népi táncot. Mégpedig a madocsait, mert a mi táncunk mindig más volt, mint más vidékeké. A néprajzosok is Madocsai táncok címmel gyűjtötték össze és írták le. Szerintem ez a legszebb páros csárdás. Később, ahogy jobban végiggondoltam a táncritmusainkat, táncszokásainkat, rájöttem, hogy ez menynyire kifejezi az egész nép- életet, és úgy véltem, hogy ezt nem szabad veszni hagyni. Ez olyan népi érték, ami mindig túléli az egyes embert, s olyan érték, ami az övé mindenkor. A felszabadulás után, amikor tele volt mindenki lelkesedéssel, tettvággyal, ápolni kezdtük szervezetten a tánchagyományainkat. Megalakítottuk az együttest. És azóta is együtt vagyunk, mégpedig úgy, hogy az együttesben együtt van az egész falu is. Az öregek kihalnak. Nemrég temettük el a szegény Tarczal István bácsit, aki öreg kora ellenére egyik legfiatalabb szívű táncosunk volt, halála előtt pár hónappal még felment a színpadra ... Jönnek a fiatalok. Köztük Tarczal bácsi unokája is. A két szélső korhatár köztiek is váltogatják egymást aszerint, hogy kinek hogyan engedik a körülményei a próbákra járást. Nemigen tudnék olyan családot mondani a faluban, ahonnan ne jött volna valaki közénk. Mulatós, jókedvű nép a madocsai, nagyon tiszteli a becses hagyományait. Nem egyszer megesett már, hogy amikor felléptünk a falu népe előtt, a közönség egyik fele sírt, a másik pedig tapsolt. Mert valahogy mindenki önmagát látta a táncunkban a színpadon. — Sajnos, az én lábaim időnap előtt megöregedtek. Megrokkantam — mond ja idős Sós Ferenc, aki valamikor maga is az első táncosok közt volt a faluban, s a kegyetlen sors arra kárhoztatta, hogy öreg napjainak nagy részét ülve, tétlenül kénytelen tölteni. Az utcai pádon üldögélt, úgy találkoztunk. — De azért írtam egy köszöntőt, hogy valamivel én is ott legyek a nagy ünnepségünkön. Mert ez olyan ünnep lesz, amiben mindenki érdekelt. Aki nem táncol, szívvel- lélekkel az is tagja a mi együttesünknek. — A szív, a lélek, ez a mi táncunk kiindulópontja. Akinek nincs a szívében, lelkében a népszeretet, a népzene, a néptánc, annak sosem fog a lába igazi népi ritmust járni — szövi a beszélgetést Földesi János. Bekopogtatunk az egyik idősebb — bár korántsem a legidősebb — táncosasszonyhoz, Rácz Józsefnéhez. Szerencsénk van, otthon találjuk. — Már nagyobbacska volt a fiam, amikor járni kezdtem a tánccsoportba. És még most is járok — az unokámmal együtt. El sem tudnám képzelni az életem nélküle. El sem tudná képzelni az életét... Nincs okunk kételkedni szavaiban, hiszen any- nyi áldozatot talán senki sem tett és tesz a néptáncért, mint 6. Rácz József né egyszerű pa- rasztasszony, mint a legtöbb Sárközi bútorok Szőttesei, hímzései és hímes tojásai tették eddig híressé itthon és külföldön a Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezetei. Most újdonsággal jelentkezik: A múlt hónapban a győri kiállításon, most pedig a BNV területén megnyílt „Otthon ’73” kiállításon láthatók a szövetkezet sárközi bútorai. Sikeres volt a győri bemutató és bizonyos, hogy az eredmény most sem marad el. — Az ötlet nem most született — mondja Gróh József elnök. Már évek óta gyűjtögetjük, szedjük össze családoktól, a padlásokról, a szőlőhegyről a régi sárközi festett bútorokat, a sárközi népművészetnek e tekintetben is gazdag mintakincsét. Elképzelésünk : ahogy egyre többen díszítik lakásukat sárközi szőttesekkel, bizonyára kelendőek lesznek bútoraink is, amelyeknek díszítése hagvományos, azonban funkciójuk új. Olyan mintakollekciót állítottunk össze, amelyből — néhány darabbal — ízlésesen lehet berendezni egy-egy sarkot az új, modern lakásokban. Mélykék alapon piros, okker, zöld és fehér virág és kü-^ lönféle geometriai minták díszítik a székeket, ládákat, szekrényeket. Az egykori ruhásláda ma ágyneműtartó, a fali tékából fali italszekrény lett, a tálasból előszobafal, a pénz- és okmánytartó ládikóból bizsu- téri a. Egyelőre a szövetkezet tmk- asztalosai készítik a mintadarabokat, de ha sikerül „beve-i zetni” az újdonságot — a kereslet már az eddigi tapasztalatok szerint is meglehetősen pagy lesz — a szövetkezet profilja bővül, festett sárközi bútorokkal. Ez azonban már fejlesztés, beruházás kérdése. Bárszekrény, fali szekrény, ágyneműtartó, bizsutéria és szék a mintakollekcióból. Keszthelyi Ferenc tmk-asztalos és Rácz Jánosné nímző- asszony az utolsó simításokat végzik a zsúrkocsin. a faluban. Nyakában a sok háztáji és mezei munkával. Sőt, az ő vállát tálán még annál is több munka, gond terheli, mint asszonytársaiét. Férje évek óta súlyos beteg, nem tud dolgozni, és a háztájiban az aprójószágon kívül két tehén is van. Két tehén háztájiban való gondozása önmagában is sok. Hajnaltól késő estig nyüvi magát a munkában ez a*, asszony. — De amikor a fülembe lopakodik a népdallam, mindig újjászületek. ilyenkor akármilyen faradt l., vagyok, jókedvem kerekedik. Tetszik tudni, igen-igen szeretek táncolni... BŐDA FERENC y
