Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-08 / 185. szám
Moldava földijén Irtai Igor Dobiadé, a Moldova SZSZK minisxtertanácsánah elnökhelyettese, a köxtársasági tervhivatal elnöke Moldavát valamikor Bessza- rábiának nevezték. Aki ismerte ennek a vidéknek az életét és helyzetét a szovjet kormányzat létrejövetele előtt, az elámulhat azokon az óriási változásokon, amelyek az utóbbi évtizedekben történtek itt. Külföldi vendégeink időnként gondolkodóba esnek: hogyan sikerülhetett ilyen rövid idő alatt ezt az elmaradt vidéket ipari-agrár köztársasággá változtatni, amely élenjáró kultúrával és tudománnyal rendelkezik! A tárgyilagos megfigyelők arra a következtetésre jutnak, hogy ezt az átalakulást, amely a társadalom valamennyi rétegének életkörülményeire jótékony hatást gyakorol, annak következtében sikerült elérni, hogy az ősi moldavai földön diadalt aratott a szabad munka, hogy ennek a vidéknek a felemeléséhez önzetlenül hozzájárult minden szövetséges köztársaság, elsősorban Oroszország. A szovjet állam népeinek bőkezű segítsége nélkül Moldova lakói, minden munkaszeretetük és szorgalmuk ellenére sem tudták volna ilyen gyorsan elérni a gazdasági és kulturális fejlődés ilyen magas színvonalát. Az oroszországi föderáció Moldavának autókat, Dieselmotorokat, mezőgazdasági gépeket, műtrágyát, papírt, fémvágó szerszámgépet, faipari termékeket, cipőt, kötöttárut és szövetet szállít. A kőszenet és a hengerelt árut Ukrajna adja. A fűrészárut, a papírt, a kábelt, a szintetikus és műJ szálat, s megint csak cipőt, szövetet és teherautót Belorussziától kapjuk. A balti államok exkavátorokat, a közép-ázsiai köztársaságok gyapotot szállítanak. Az Orosz- országi Föderáció északnyugati és központi vidékeiről faanyagot, Ukrajnából, a Volga mellől, a Közép- és Dél-Urai mellékéről hengerelt árut, csövet, kenőolajat, benzint, nyersolajat, Kazahsztánból fémvágó szerszámgépeket és nehézipari berendezéseket kapunk. A lényeg azonban nem ezekben a szállításokban, nem a gépek és szerszámgépek, valamint a tudományos és műszaki tervek, vagy ötletek cseréjében rejlik, ami természetesen rendkívül fontos a köztársaság termelőerőinek fejlesztése szempontjából. A dolog mélyebb lényege a politikai, a gazdasági és a kulturális kancsolat. Ezek a kapcsolatok kifejezik az oroszok és a moldavaiak, az ukránok és a belorusszok, a szovjet népek érdekeltségét abban, hogy sikeresen teljesítsék az SZKP által felvázolt gazdasági és szociális programot, tovább emeljék minden szovjet ember életszínvonalát. Lényegében mindaz, amivel ma a moldavai népgazdaság rendelkezik a második világháború után keletkezett. Az átalakulások gyökerében változtatták meg a gazdasági struktúrát. A moldavai gazdaság ipari termelése 1940- hez viszonyítva több tízszereA Tamási Építőipari Ktsz két festő és mázoló szakmunkást felvételre keres. Cím: Tamási, Rákóczi u. 21. Telefon: Tamási 44. (91) sére növekedett. Nehézipari ágak jöttek létre, amelyek korábban ismeretlenek voltak Besszarábiában. Moldavának ma nemcsak hatalmas energetikai bázisa van, hanem energiatartalékát testvériesen megosztja a szomszédos Ukrajnával. De nemcsak erről van szó. Az ötvenes években Molda- vában megindult a gépgyártás, s ma már 35 nagyüzemet foglal magában. Ezek a gyárak egyedi termékeket gyártanak. A kisinyoyi traktorgyár például olyan speciális traktorokat gyárt, amelyek a Szovjetunió déli részén alkalmazhatók. A traktorgyár a belo- russziai traktorgyárral kooperál. Tiraszpol és Kisinyov gyáraiban ultrahangos defektosz- kópokat, oszcillográfokat és más precíziós műszereket, villamos motorokat, a többi között a vegyiparnak szükséges hermetikus és robbanásmentes villamos motorokat gyártanak. Az ország aszályos vidékei számára szükséges elektromos szivattyúkat a ki- sinyovi Kotovszkíj gyárban állítják elő. A Tiraszpoli gépgyár nagy teljesítőképességű elektromos gépeket szállít több köztársaságnak is. Vezető ággá nőtte ki magát az élelmiszeripar. Ez az iparág korszerű felszerelése mellett óriási kapacitásokkal rendelkezik. Moldava országos viszonylatban vezet a dohány- gyártásban, első helyen áll a borászatban, harmadik helyen a gyümölcs- és zöldségkonzervek, a cukor és a növényi étolaj gyártásában. Egyszóval, Moldava, a Szovjetunió egyik legjelentősebb élelmiszer-ellátója lett, fejlett élelmiszeripari kapacitásánál fogva. Szállít Moldava szűcskészítményeket, ruházati cikkeket, kötöttárut, harisnyákat, selyemszövetet és cipőt az Orosz Föderáció, Kirgizia, Ukrajna, Litvánia és Kazahsztán lakossága számára. A szovjet köztársaságok szövetsége azonban nemcsak a gazdasági fejlődést mozdította elő Moldavában. A testvérnépek kedvező hatására virágzásnak indult a köztársaság kultúrája, művészete és irodalma. A kommunista párt mindig arra nevelte a szovjet embereket, hogy tiszteljék minden nép életformáját, minden nép hagyományait. Ez lehetővé tette, hogy a Szovjetunió testvérnépei nemzeti kultúrájuk legszebb gyöngyszemeivel kölcsönösen gazdagítsák egymást. Az SZKP nemzetiségi politikájának alapját a szocialista nemzetek egyenjogúsága, barátsága és kölcsönös segélynyújtása kénezi. Szovjet-Moldava e politika diadalának ékes tanúbizonyítéka. (APN—KS). • • VJ-h< £ rr a Kaszinó utcában o LIX. — Mitől? — kérdezte Szász. — Hány esztendős a nénike? — kérdezett vissza. — Nahát! Aztán még hozzátette: gyenge szívműködés, renyhe tüdőmozgás, talán egy enyhe vértolulás is az agyban. Igen, attól merevedik. Hogy kórházba szállítani? Különösebbet ott sem tudnának tenni. Elnézést kér, de most el kell mennie. Ha óhajtják, déltájban még visszanéz. Ha esetleg rosszabbul lepne, azonnal telefonáljanak. — ön férfi — folytatta bizalmasan —, megmondhatom, még gyógyszere sincs ennek az állapotnak. Szász már majdnem elfelejtette, mit is akart az orvostól, de idejében még észbe kapott. Elkísérte a doktort a folyosó végéig. A tárcájából elővette a fiolát. Arra kérte a doktort, mondja meg, mi lehet ebben az üvegcsében, de az orvos kitért a válasz elől. Azt tanácsolta, vigye be Szász a helyi gyógyszertárba, ott talán. Köszönt, és már sietett is le a lépcsőn. — Mit mondott? — Éva kijött eléje a folyosóra, és aggódva nézett rá. — Enyhe szélütés — Szász megvonta a vállát. — Sajnos ebben a korban... — Amíg kint voltatok, felemelte a fejét és a karját is mozgatta. Ez jó jel, nem? — Éva hangjából reménykedés csendült ki. Szász tétován széttárta a karját. — Legyél vele, nekem egy kis dolgom van. — Szász megszorította Éva kezét. — Nemsokára jövök. Szász a szálloda előtt éppen 3V befutott és vendégeitől -'ár megszabadult taxit kapott eL ____________ — Azonnal vigyen a város legnagyobb gyógyszertárába. Sürgős! Siessen!... Amíg a taxi az ébredő és lassan megelevenedő város zegzugos utcácskáin kanyargóit, Szász maga elé idézte a bárónő arcát, szemét, a szemüreg sötét foltjait, a szoba levegőjét, amely egyszeriben nyomottá, szinte elviselhetetlenné vált. Szász nem áltatta magát, tudta, a bárónő órái meg vannak számlálva. Az autó közben fékezett a lezárt redőnyű gyógyszertár előtt. A sofőr kiszállt, és a kocsi belsejéből előtápászkodó Szász- szál egykedvűen közölte: még nem nyitott ki. Most mit tegyen? A szomszéd ház ablakából idős férfi hajolt ki, és azt kérdezte, kit keresnek. Szász kerékbetört szerb nyelven magyarázta neki, hogy a gyógyszerészt keresi. A gyógyszertár vezetője, egy fiatal férfi, kedvetlenül fogadta Szászt, aki türelmetlen mozdulattal mutatta neki a receptet, aztán az ampullát. Az idegen gyanús volt neki. A gyógyszert megkapta, de az ampulláról a patikus nem tudott ilyen hirtelen semmit sem mondani. Arra kérte, jöjjön vissza két óra múlva. Szászné magába roskadtan állt Dédi ágya mellett, s órák óta figyelte nagyanyja minden mozdulatát. A bárónő nem kért reggelit, teát sem tudott inni. Tíz óra felé heves görcsökben rángatózott, mintha az ördög szállta volna meg, s bent a testében, lelkében gyötörné. Aztán a fél arca, fél teste teljesen megbénult. Éva a beteg ágyánál ült, s tehetetlensége borzalmas csapdájában fuldoklóit: látnia kellett, mint követik egymást a betegség fázisai. — Öh, istenem! — mondta nagyanyjának az egyik nyu■ mm rrm • . **2.w** -------------M iről irt i'héuudáa '.VAti HK«*TAWA( Sf;Víí4.T-nmnl 15 évvel ezelőtt? Esős nyár volt 1957-ben is. Érthető volt a felsőnánaiak felháborodása, hogy a cséplőgépek nem ütemtervnek megfelelően járják a szérűket, hanem rokoni, baráti alapon. Hol a falu egyik végén, hol a másik végén csépelnek. Fogy a drága üzemanyag és a kihagyott szérűkön csírázik az asztag. Augusztus 20-án tartja névadó ünnepélyét a tamási járás munkásőrszázada — adja hírül a lap. A harmadik oldalon pedig háromhasábos képes riportban számol be a szekszárdi munkásőrök zászlóavató és névadó ünnepségéről. Az egyik képen Prantner József, a megyei pártbizottság akkori első titkára látható. Ö tartotta az ünnepi beszédet. „Nem lesz többé, hogy a proletariátus fegyver nélkül áll szemben az ellenforradalmi erőkkel” — idéz a beszédből a tudósító. Egy másik képen munkásőrasszonyok és -lányok láthatók. A kép alatt a következő olvasható: „Ott vannak a sorban a munkásőrlányok és -asszonyok is. Keményen szorítják a fegyvert, készen arra, hogy ha szükség lesz rá, fegyverrel is megvédjék a munkáshatalmat”. Tizenöt évvel ezelőtt a szekszárdiak csak a villamossági szakbolt kirakatában láttak televíziót. Sokan hitetlenkedve csóválták a fejüket a készülék láttán: „Televízió Szekszárdon?” Ezzel indítja az újságíró azt a tudósítást, amely „Két hónappal a nagyadó indulása előtt” címmel jelent meg. Kevesen hittek akkor a szekszárdi televíziózás lehetőségében. Ez érthető is volt, hiszen mindez akkor került szóba, amikor még Budapesten is csak kísérleti adások voltak, egy gyenge teljesítményű adóval, és a szakemberek véleménye is az volt az épülő új nagyadóról: ennek hatósugara sem lesz több 50 —100 kilométernél. Később aztán kiderült: nem is ábránd Budapesttől 140 kilométerre a televíziózás. „Ma már több szekszárdi ház tetején lehet látni a T-alakú emeletes antennát, sőt Dunaföldváron három, Medinán, ahol nem is olyan régen még villany sem volt, két televíziós készülék működik”. A vételi lehetőség persze akkor még nem a legjobb volt: Zsedényi Ferencnek, a RAr VÉL akkori kirendeltségvezetőjének volt evv elgondolása. Eszerint: a Kálvária hegyen kellene építeni egv átjátszó antennát. „A berendezés nem is kerülne sokba, nehézséget főként az áramellátás okozna. Reméljük sikerülni fog” — zárja cikkét az újságíró. Mint a példa bizonyítja —' sikerült. godtabb szünetben —~ pont ma reggel akartam neked egy nagyszerű hírt újságolni: Alfred Flessburger úr kivitt volna bennünket Olaszországba. Érted, Dédikém? Olaszországba. Nyugatra, ahová vágytál. — Félek, hogy el kell ha- lasztanunk ezt az utat — mondta bágyadtan az idős hölgy, s minden szótagnál lélegzetet vetj. Nehezére esett a beszéd. Olaszország, Nyugat-Német- ország az álmai !... Behunyta szemét, repült. Városokat látott, magas tornyokat. Mennyországból üdvösségbe szállt. De a kép gyorsan sötétedni kezdett, a pompás épületek alatt nem emberek, hanem szörnyek járkáltak, vihogtak, vigyorogtak. A bárónő felnyitotta szemét. — Ha én nem tudnék, te csak menj szívem! Menj! Szabadulj meg ettől az embertől. Gyűlölöm. .. gyűlölöm őket; ha nem így végződik a háború, már mind, mind... Majd ott kint elválasztanak... Pénzed lesz, nekem rengeteg pénz jár... Flessburger elintézi. Keresd meg Ludger Westricket. El ne felejtsd a nevét! Schröder bankárt! Egy millió pengő jár nekem. A németek. .. A németek sohasem hagyják cserben az embert Hűséges bajtársak voltak... Éva előtt nagyanyja szavaira a hajnali rémlátomások kezdtek egészen furcsa alakot ölteni. Miféle nevek, alakok kerülnek elő Dédi szaggatott mondataiból? Végképpen nem értette. Menjen? Könnyű mondani, de Dédi nélkül nem mehet, nem hagyhatja itt Dánielre, aki nyilván nem ápolná, ha megtudja, hogy ő disszidált. És ha Dániellel együtt mennének el? Lelkiismeretlenség lenne itthagyni beteg, magával tehetetlen nagyanyját. Holnap utazniuk kellene vissza Pestre, lejár a vízumuk. Mi lesz? Flessburger sem fog várni rájuk, fuccs az egész olaszországi útnak. De aztán mi lesz? Dédi nem adott pénzt, nem segített otthon a háztartásban, mégis támasza volt. v Ö erősítette, tartotta benne a lelket. A rokonokra nem lehet számítani. Mind önző disznó, akik csak saját magukkal törődnek. Annyira külön vágányon futott Dédi élete távoli rokonai életétől, hogy minden tíz évben ha találkoztak. És mit is tudnának azok tenni ?... Az asszony nézte, csak nézte a számára drága szenvedő arcot. Éva ugyan magának sem merte bevallani, de megfordult fejében, ha Dédi szegény kiszenvedne, akkor még elmehetne. — Nem, nem! — hessegette el magától ezt a szörnyűséget. Ezt ő nem akarja. Igenis szereti, imádja ezt a szerencsétlen asszonyt, egyetlen hozzátartozóját, családjának egyetlen szívós ágát, gyökerét. Inkább lemond mindenről, az utazásról, arról a sokszor forrón óhajtott másik életről, amelynek édességét éppen Dédi csöpögtette éveken át a leikébe. Balsors, végzet üldözi ezt a családot. Apját is hiába segítette Dédi, elvitte a vihar. Anyja meg egy rosszul sikerült műtét áldozata lett. Amíg az asszony így töprengett, gondolkodott, a szobában csodálatos dolog történt. A bárónő kinyitotta régóta lehunyt szemét, és féloldalra dőlve felkönyökölt az ágyon. — Drágám! — kiáltotta Éva. — Ez csodálatos! Nagyszerű! — letérdelt az ágy mellé, és megragadta nagyanyjának vastagon kidudorodó erekkel átszőtt kezét. — Dédi, te meggyógyultál ! A bárónő torz, féloldalas mosollyal válaszolt Éva szavaira. — Igen drágám, azt hiszem, valamivel jobban vagyok. Szász ezekre a szavakra lépett a szobába. Leült arra a székre, ahol korábban felesége őrködött Dédi fölött. Aztán benyúlt a zsebébe és egy letörött fejű üvegampullát vett elő tárcájából. Az ampulla gondosan be volt csomagolva. Szász úgy tartotta kezében, mint egy féltve őrzött ereklyét. (Folytatjuk.)
