Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-06 / 184. szám

Balatoni beszélgetések Nyári tárlat Szegeden VINKLER LÄSZLÖ: IPHIGENIA SAMU KATALIN: FEKVŐ L OVACSKA írták alá. Molnár István szere­pel is kezdettől fogva a fel­jegyzésekben, bár Varga Ist­vánnak csak később van nyo­ma. Érdekes, hogy a legelső anyakönyvi bejegyzésben is Bognár István szerepel, akinek „Erse leánykája mintegy 10 Esztendős korában a Sárréti­ben förödvén beléholt és pré- dikátzióval eltemettetett, 1722. aug. 24-én.” Az 1723. évi megyei összeírá- si íven is nyolc család szerepel, éspedig: 1. Gál Mihály bíró, 2. Németh János, 3. Katona Mi­hály, 4. Fenyő András, 5. Bog­nár István, 6. Fördős György, 7. Molnár István, 8. Jós Péter. Ha a nevekben van is különb­ség, számában ez a feljegyzés is alátámasztja a hagyományt, hogy a legelső csoporttal nyolG család érkezett. A július 27-én aláírt szerződés birtokában már augusztusban sátort ütöt­tek a pusztán, (aug. 24-én már temettek), szálláshelyeket ren­deztek maguknak és jószágaik­nak. A papcsaláddal közösen lelkészlakást és imeházat is építettek. Szeptember 8-án, Kisasszony napján tartották az első istentiszteletet. A kis telep hamar izmoso­dik. Györkönyből rövid idő alatt újabb családok jönnek (Szekeres György, Németh István, Vég István, Pulai László, Bajusz Dávid, Ëïlan Mihály stb.), majd szélesebb körben is érvényesül az egész­séges kezdet vonzása. A mai Sárszentlőrinc alapí­tói közvetlenül Györkönyből jöttek, de ez csak átmeneti szálláshelyük volt, ahol 3—4 évig tartózkodtak. A Tolna me­gyébe érkező magyar evangé­likus telepesek kiindulási terü­lete Északnyugat-Dunántúl volt, főleg Győr, Moson, Sop­ron és Veszprém megye. AZ ŐSHAZÁVAL VALÓ ELEVEN KAPCSOLAT Sárszentlőrinc evangélikus gyülekezetei anyakönyvei na­gyon értékes adatokat őriznek a telepescsaládok eredetére vo­natkozóan. A Katona-család eredetére pl. egy érdekes ha­láleseti bejegyzés vet világot: „Katona Mózesnél látogatóban volt Malomsokon lakozó Kato­na András meghólt 1731...” Fenyő Andrásra vonatkozóan 84 éves özvegye halálakor sze­replő „Pordanyi” megjelölés ad útmutatást. A ragadvány­nevek általában igen hasznos adalékot nyújtanak: Cziráki Tóth Mihály, Péri Molnár Ist­ván, Badonhelyi Varga György, Marczaltüi Bröllyei János, Malomsoki Molnár György, Móriczhidai Takács István, Beledi Csafordi Péter, Gassai (Galsa?) Németh János, Szent-Péteri Molnár János, Börtsi Szakács János, Lebeni (Lébény) Szabó János, Miskei Németh János, Felpétzi Molnár János, Sági Szűcs Mihály, Vági Pesti János, Győri Kis István, Kissitkei Horváth Mihály, Téti Takács Márton, Zsirai Takács János, Réti Horváth István, Kapi Orbán János, stb. így szerepelnek aztán kiindulási helyül Rábaszentmihály, Rába- szentandrás, Geresd, Csapod, Potyond, Bezi, stb. Házasság révén is nagyon eleven marad a kapcsolat az őshazához. Ifj. Zámbó György a lébényi Kis Márton Panna lányát veszi feleségül (1731), s miután a menyecske jól meg­állja a helyét, a következő év­ben Szabó János elhozta Kis Márton másik leányát, Katát, sőt később Csapó István a harmadikat is, Ilonát. Lébény- ből Somogyi Gergelynek is há­rom lánya kerül Lőrincre asz- szonynak: Éva Kovács Mihály­Tizenöt éves fiúval beszélgetek, gimnazista fiam barátjával, mi­közben a Balaton sima tükrét fodrozzuk evezőinkkel. A fiú ér­telmes, gondolkodó, egyik kér­dés a másikba csap át. Hol kaphat választ valamennyi kérdésére? Bővebbet, részlete­sebbet, pontosabbat, mint ami­lyent én kapásból adhatok? Könyveket ajánlok. Aztán bibliog­ráfiákat. Utóbb a szakkatalógus használatát magyarázom. Végül a módszert, amely rögzíti az ol­vasottakat: foglalkozzék egy-egy korszak történelmével, irodalmá­val, művészetével, olvassa a kor szerzőit, majd azt, amit később az adott korról írtak; vagy kö­vessen „területi elvet”, egy föld­rész, egy ország, egy tájegység kapcsolja össze az olvasmányo­kat; vagy egy-egy nagy író élet­művére koncentrálva, keresse meg a tőle, s róla található munkákat, s a vele'rokon, vagy vele vitázó gondolatokat; de mindenképp válasszon összekap­csolódó műveket, hogy a több­féle könyv egy témakör láncára felfűzve támogassa egymást, és szilárd építményként maradjon meg emlékezetében. A fiú rá­döbben — csakugyan I —• ő ed­dig is olvasott, de mindig azt, ami éppen a kezébe került, és így hamar el is fújta a feledés szele... — Egy óra evezés közben töb­bet tanultam, mipt az iskolában 10 év alatt — mondja partra­szálláskor a fiú. — Nem többet — mást. De talán éppoly fontosat, mint a betűvetés. — Miért nem tanítják még­sem? * Erről a kérdésről volt szó azon a másik „balatoni beszélgetésen" is, amely Siófokon folyt három hosszú napon át, és amelyen pedagógusok és könyvtárosok váltottak eszméket. Az állami oktatásra vonatkozó párthatározat óta a módszerek megújításának gondolata úgy­szólván a levegőben van. Hogyan lehet kevésbé túlter­helő módon, mégis hatásosab­ban, maradandóbban tanítani? hoz, Ilona Sellyéi Andráshoz, Panna Hárs Péterhez. Lébény- ből különben is sok lányt hoz­nak: Debreceni János Nagy Erzsét, Huszár Mihály Pintér Ilonát, Kovács János Győri Pannát. De hoznak feleséget Csikvándról, Potyondról, Pin­kafőről, Kamondról, stb. Per­sze közelebbi helyekről is, mint Miszláról, Gyönkről, öregszékelyből, Szilasról, Me­dináról, stb. Arra is van pél­da, hogy lőrinci leányokat visznek vissza Észak-Dunán- túlra, pl. a Szentandráson la­kozó Kis Mihály Zámbó Évát, Kovács Mihály Mórichidára Fördős Erzsét. A házasságok kötődésének sokszor az az útja, hogy leányok jönnek ide szol­gálatba a Kisalföldről, s így kerülnek menyecskének lőrinci családokba. A sort még lehetne bősége­sen folytatni, de talán ez is elég annak a megmutatására, hogy a fiatal sárszentlőrinci telep eleven összeköttetésben, termékeny kölcsönhatásban marad korábbi hazájával, ugyanilyenbe kerül a Tolna megyei magyar településekkel, ezért állandó a vérfelfrissülés, a tapasztalatcsere, hagyo­mányőrizet és gazdagodás, élénk a vállalkozási kedv, ami egyik magyarázata a gyors fej­lődésnek. ERŐS IPAROS RÉTEG KIALAKULÁSA A szellemi és gazdasági fel­lendülés másik eredője az ipa­ros társadalom előretörése. Először a község szolgáltatását ellátó iparosok tűnnek fel (Kovács György mészáros, Bors János kovács, Bognár István bognár, Dormán Sán­dor csapiáros, Szívós István szűrszabó, Szabó Mihály csiz­madia, a Molnárok a környéket is megszálló malmos-családot És hogy lehet jobban kibonta­koztatni az egyéni képességeket, a sajátos tehetséget? Mai oktatásunk a közepesekre, az elképzelt átlagra szabott. De- hát „átlagos” ember nem léte­zik sehol, mint ahogy átlagosan közepes diák sincs, hanem van ilyen meg olyan tehetségű, egy­irányú, vagy sokfelé ágazó ér­deklődésű. És van, akiben szuny- nyad a tehetség, föl kell ébresz­teni. Tényközlésre alapozott, tan­könyves oktatással a bontakozó tehetség nem tud eléggé fölszár­nyalni — hacsak a szülői ház ezt elő nem segíti —, a gyen­gébb képességű diák, vagy az, akiben csak egyirányú érdeklő­dés él, szárnyszegetten vívódik a számára túl nagy anyag töme­gével és közben talán maga sem tudja, merre keresse útját. A modern oktatás világszerte a „többkönyvűség", az „önálló kutatás” felé keresi a kiutat, az iskola mindinkább könyvtárrá, kutatóműhellyé válik, ahol min­denki az őt érdeklő tantárgy- csoportban mélyül el. (Olyannyi­ra, hogy pl. egyes amerikai is­kolákban tankönyv sincs, az is­kolai könyvtáros állítja össze a _tanterv alapján a bibliográfiákat, "melyek a fölkészüléshez tanácsot adnak.) Ez az oktatási mód eleve föl­tételezi a kötelező tantárgyi mi­nimum szűkebb mivoltát és a szaktanárok útbaigazító, egyéni és csoportos kutatásirányító mun­káját, azonkívül a szaknyelvi mű­szóval „tantárgyi koncentráció­nak” nevezett kapcsolatot az egymást érintő tantárgyak között. Ha ezek alapján valaki azt hinné, hogy itt merőben új do­logról van szó, az tévedne. Az értelmes és érdeklődő diák min­dig is olvasott az őt érdeklő témakörök könyveiből, ha erre módja volt, s az úgynevezett „elit iskolákban" ezt évszázadok óta meg is tehette. Ami a mód­szerekben új, az a tömegessé tétel, vagyis, hogy ne csak a legesiegkiválóbbak (akik nem mindig azonosak a színjelesek­kel), vagy a szülői házból a legjobb szellemi poggyásszal el­eresztettek, hanem mindenki ily alkotnak: István szabatoni, György pincehelyi, Mihály tán- dori, Ferenc mányoki, Péter uzdi malmos), de egyes ipar­ágak gyakorlói úgy elszapo­rodnak, hogy vidékre dolgoz­nak, vásárokra járnak, céhek­be tömörülnek. Különösen a takács és csizmadia mesterség volt féjlett és elterjedt Sár- szentlőrincen. Ezek már a XVIII. sz. második felében cé­hekbe tömörültek, s 60—80 taggal fejlett közösségi életet éltek. Közöttük valóságos ipa­rosdinasztiák nőttek fel, ahol apáról fiúra szállt a mester­ség szakszerű tudása, a nagy műhely, széles vevőkör és fél vármegyét behálózó vásáro­zás. A föld- és szőlőművelés­sel párhuzamosan folytatott ipar, a külvilággal való rend­szeres érintkezés, a sok moz­gás, a városi polgárságtól el­tanult céhrendszer lassanként a község vezető rétegévé tette az iparosokat. Társadalmi hely­zetükre jellemző, hogy Tóth János kovács családjában tör­tént kereszteléskor Perlaki Gá­bor lelkész feleségestül, Lani Pál nótárius feleségestül és Varga István bíró feleségestül voltak a keresztkomák (1760). Az iparosok emelkedésükben magukkal együtt emelték a fa­lu lakosságát. A népes csalá­dokból egy-két fiút taníttat­tak, s közülük nem egy me­gyei, sőt országos hírre emel­kedett. Elég itt dr. Zsivora György kúriai bíróra, dr. Zsi­vora József orvosra, a Nemzeti Színház művészére hivatkoz­nunk, akik sárszentlőrinci ta­kácsmester gyermekei voltak, vagy dr. Kiss István és dr. Kiss Lajos orvosokra, akik né­pes csizmadiafamiliából szár­maztak, amelybe az országos hírű nyelvész és akadémiai tag, Lehr Albert is benősült. módon tanuljon; minden órán le­gyenek néhányon, akik olvasás útján szerzett ismereteikről szá­molnak be, ennek során vitat­koznak — hiszen csak a vita szünteti meg a szajkózást, és serkenti az önálló gondolkodást, az alkalmazni tudás és következ­tetés képességét. Ahhoz, hogy minden diák va­lamelyik tantárgycsoportban je- leskedhessék, feltétlenül az kell, hogy korán, tehát már az álta­lános iskolában hozzászokjék az önálló szellemi munkához, ez pe­dig csak úgy történhet, ha könyv­tár áll rendelkezésére. Mivel még a középiskolák jó része is szűkölködik megfelelő könyvtárakban, nem szólva az ál­talános iskolákról, melyekben a valamennyire is könyvtárnak te­kinthető gyűjtemények fehér holló számba mennek — a legutóbb kiadott minisztériumi irányelvek kimondják, hogy ahol a térbeli közelség lehetővé teszi, ott a közművelődési könyvtárnak kell az iskolát segítenie. Kisebb telepü­lésen helyesebb, ha egy helyre koncentráljuk az erőket, s az is­kolák csak a feltétlenül „kar­távolságban" szükséges kézi­könyveket gyűjtik. Még a nagy­városok egyes részein is lehet ilyen megoldás, ha ezt a térbeli közelség elősegíti. Az ideális ter­mészetesen az, ha az iskolának van helyben olvasásra, elmélyült munkára alkalmas könyvtára, ahová a gyermek bármikor be­mehet. Kevés a hasznuk a taná­ri szobákban elhelyezett még oly impozáns gyűjteményeknek is, mert ugyan melyik diák fog ott böngészni? Sajnos még a legutóbbi évben is épültek iskolák könyvtárnak szánt és kialakított helyiség nél­kül, s az ideális helyzet tömeges megközelítésére ebben az év­ezredben aligha lesz reményünk. Szegény ember vízzel főz —úgy kell hát mindenütt helyiséget biztosítani, ahogy lehet. Ám a könyv a legfontosabb, ezért indul napjainkban társadal­mi mozgalom az iskolák könyv­ellátása érdekében, a „Tv-t min­den iskolának” jelszó mintájára. Itt azonban fontos, hogy a segí­teni akaró, patronáló intézmé­nyek, szervezetek, közösségek pénzt adjanak inkább, mint könyvet: tervszerű állományt épí­teni, a szűk helyet a legfonto­sabb kézikönyveknek, megtartani csak úgy lehet, ha nem indul meg olyan kimustrált könyvek áradata az iskolák felé, melyek­re nincs, vagy nem nagy példány­számban van szükség. Az új korszerű oktatáshoz a könyveken kívül szemléletváltás js kell a pedagógusok egy részénél, akik olykor ragaszkodnak a tény­közlő oktatás hagyományához, mert kényelmesebbnek vélik és különben is óvakodnak a viták­tól. Hiszen rövid a 45 perces óra — valóban, csakhogy koncent­ráció esetén össze lehet vonni egy-egy anyagrésznél pl. a ma­gyar- és a történelemórát, és 90 percbe már belefér a vita is. Azután: milyen legyen az osztá­lyozás, ha nem leckefelmondást, hanem önálló kutatást értékel? A könyves oktatás új gondokat hoz magával, amelyekkel csak rugal­mas, újításra kész pedagógusok tudnak és mernek szembenézni, ők is csak akkor, ha feletteseik hagyják őket. A siófoki, háromnapos konfe­rencia a kérdéskör anyagi, mód­szertani, személyi feltételeit és a szakirodalomban tükröződő kül­földi tapasztalatokat tárgyalta. Az idő mindenesetre sürget: ha az eddigi módszerekhez mereven ragaszkodunk, hovatovább nem tudunk lépést tartani. A nézetek változását, a fejek­ben végbement fejlődést min­denesetre már itt is lemérhettük: három évvel ezelőtt ugyanez voit az akkor még Bogláron tartott „Balatoni beszélgetések" témája, s akkor még élesen megnyilvá­nult a pedagógusok ellenkezése, illetve az az állítás, hogy a könyves oktatás csak a legjob­baknak való. Ma már föl sem merült ellenkezés, nem volt kér­déses, hogy ez a jövő útja, csu­pán a megvalósítás gondjairól esett szó Bozólty Éva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom