Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-29 / 203. szám
f V1 Nyolcezer mázsa szívnivaló A faddi dohánybeváltó üzemben. egy hónapja elkezdődött a szezon. Eddig 2750 mázsa zöld dohánylevél érkezett a szerződő termelőszövetkezetekül,: és a magántermelőktől. Peronosspóra "JA. beváltó üzemhez 366 holdról hordják a termést. Milyenek az előzetes termésbecslések? Érdemes volt idén dohányt . termelni ? j’1-— Az év eleji termelői árrendezés után, igen! — mondja Müller Ferenc üzemvezető. —. Bár az esőzések sok forintot kimostak a termelők zsebéből. A■■■ dohánynak, ugyanúgy, mint a szőlőnek halálos ellensége a peronoszpóra. A védekezés általában preventív: ültetés; után néhány hét múlva permeteznek. Utána tetszés szprint, ki hogy bírja permette!: A magántermelők kevésbé, A. dunaszentgyörgyi termelőszövetkezetnek 110 hold doháhyíöldje van. Hevesi fajtából hét-hét és fél mázsás átlagtermésre számítanak holdéiként. A Burley körülbelül két és fél mázsával többet ad. Ugyanakkor a kis területen gazdálkodók, olykor a szerződött mennyiségnek csak 20— 30 százalékát tudják szállítani. A legutóbbi nagy vihar is több helyütt lefektette a törésre váró dohányt. Az előzetes termésbecslések szerint, az elmondottak ellenére is, közepes termés várható. A peronoszpóra fertőzés ágiban a tavalyinak .mintegy k^jpjzérese. . »■■■-■ Világos kihozatal dohánybeváltó üzem célja: a „világos kihozatal”. A zölden érkező dohányleveleket ? a szárítópajtákba rakják. A szárítókra sok a panasz. Egy „bölcs” találmány, vagy újítás révén a több emelet magas helyiségek fala műanyagból készült. Olyan műanyagból, mely nem szereti a nedvességet. Megrepedezik, púpos lesz, majd nagy foltokban leválik. A több százezer forintos pajták szavatosság^. néhány év alatt lejár. Olyan gazdagok vagyunk, hogy ötévenként újakat akarunk építeni? A. szakszerű szárítás meghozza eredményét. Az érett levelek mézsárgává változnak, Ez a világos kihozatal. A túlérett, vagy rosszul szárított levelek barnák, az éretlenek ilágoszöldek. Csak a sárga ohánylevélből lehet jóminőségű szívnivalót készíteni. Addig azonban míg a dohány a cigaretta, szivar, vagy pipatöltelék formában a vásárlókhoz kerül, még hosszú az út. Mentőöv és bukósisak Senki se higgye, hogy a dohányfeldolgozó munka köny- nyű. A munkások mentőövvel és bukósisakban tornáznak a két-három emelet magasságban elhelyezett deszkákon. Egymásnak lendítik át, adogatják a két méter hosszú léceket, melyekre a dohányleveleket fonták fel. így töltik meg a szárító pajtát. Dohánnyal együtt a léc hét kilogrammos. Egyik végén megragadva azonban súlyának többszörösével nehezedik a karizmokra. Napi nyolc-tíz órán keresztül adogatni a léceket, nem gyerekjáték. Egy fonópárnak óránként 40 lécre kell felraknia a zöld dohányleveleket. Órabérük ezért nyolc forint negyven fillér. Kézügyesség, gyakorlat kell hozzá, hogy valaki a normamennyiséget elkészítse.. A pajtába 80—85 mázsa dohány fér. Illetve annyi az optimális mennyiség. Mert csúcsidőben bizony előfordul, hogy egy pajtába több kerül. Osztályozás Természetesen nem mindegy, hogy milyen a dohányle-, vél. Többféle szempont szerint osztályozzák, már akkor, amikor teherautókon, nagy bugyrokba kötve, az átvevő telepre érkezik. Legfontosabb a törési övezet, hogy a dohánynövény szárának melyik részéről törték a levelet. Gyakorlott szakember ránézésre kiválogatja. Számít az érettség is. Minden dohánylevél zöld, de nem mind érett. Szempont a levél nagysága, sérültsége, s esetleges betegségei. A szárítópajtában tapló szá- razságúvá aszalódnak a levelek. Elég hozzájuk érni, már törnek. Lehetetlen lenne a további kezelés, ha nem gőzölnék meg a helyszínen. A puhított leveleket asszonyok válogatják, minőség szerint. A fel- dolgozásnak ebben a fázisában nagy szerepet kap a levél színárnyalata. A hatalmas színben körülbelül hatvan asszony dolgozik. A levegő fojtó. Ártalmas az egészségre a dohányfeldolgozás? — Most még nem — mondja az üzem vezetője. — A levelekben ugyanis kötött állapotban van a nikotin. Csak hő hatására szabadul fel. Mégis a teremben átható, súlyos dohányszag terjeng. Szokni kell hozzá tüdőnek, gyomornak. A munkások között vannak nyugdíjasok is. A levélosztályozás ülőmunka. Jobb híján jó fizetéskiegészítés. A beváltóhelyen jelenleg kilencvenötén dolgoznak. Még körülbelül 10—15 ' munkásra lenne szükség. Hatvanan állandó alkalmazottak. A telepen télen is, nyáron is van tennivaló bőven. Október 15-én befejeződik mindhárom dohányfajta szárítása. A telepre kerti-, hevesi-, és Burley-fajták érkeznek. Augusztus vége, szeptember eleje a hevesi szezonja. Régebben volt kapadohány is, Termelése' azonban megszűnt. A szakember nem árulja el a termesztett dohányok nikotin- tartalmát. Szakmai titok. A kapadohány termesztése azonban elsősorban azért szűnt meg, mert nikotintartalma magas volt. A többi dohányé sem alacsony. Külön kutatóintézet feladata, hogy a termesztett dohányfajták méregtartalmát csökkentsék. A dohány minden grammját felhasználják. Ami szívnivaló- nak alkalmatlan, az a vegyiparba kerül: nikotint vonnak ki belőle. A faddi dohánybeváltóból Szoltldftfa küldik a s’zárTtótt, válogatott dohány nagy részét. A gépi. fermentálóban alakul át a „szűzdohány” élvezeti cikké. A faddi üzem is végez úgynevezett természetes fermentálást. Lényege, hogy az asztagokba rakott dohánylevelekből felszabaduló hő hatására kémiai folyamatok mennek végbe. A dohány útja ezután már rövid. Fektetési idő után a dohánygyárakba kerül. S itt kezdődik a szivarka regénye... • Jönnek, jönnek a magasra rakott gépkocsik. A dunaszentgyörgyi termelőszövetkezet szállít. November végéig — amikor is véget ér a válogatás — tart a szezon. Az idényben még 5500 mázsa zöld dohánylevelet várnak a beváltó- ba. _ KADAR PÉTER Á Tiszamenti V egyi Művek új kénsavgyára 1973-tól hazánkban 600 ezer tőrina kénsavat gyártanak évente, ebből 550. ezret Szolnokon, a Tiszamenti Vegyi Müvekben. Az idén júniusban indult-a negyedik »szolnoki kén- savgyárban a próbaüzem. A 200 ezer tonna évi kapacitásúra tervezett gyár a próbaüzem tapasztalatai szerint azonban ennél, is többet: 220 ezer tonnát tud majd előállítani. Az új üzem megindulása lehetővé teszi a régi elavult kénsav- gyárak leállítását, a szuperfoszfát-műtrágya gyártásának ío- kozàsât- . (MTI foto — Kunkovács László felv. — KS) Intézkedési tervek az építőanyag-ipar termelési szerkezetének javítására A gazdaságosabb termelési szerkezet kialakítására átfogó, elemző vizsgálatot kezdtek, s ennek alapján intézkédés; terveket dolgoznak ki a hatékonyság növelésére az építésügyi ágazat nagy építőanyag- és szerkezetgyártó vállalatai. Első ütemben az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 29 vállalata és a tégla-, illetve a kő- és kavicsipari egyesülés vállalatai fogtak munkához, azután pedig ; az építőanyag- és szerkézetgyár- tó ipar tanácsi vállalatai és szövetkezetei végeznek gazdaságossági felméréseket és készítik el intézkedési terveiket. A munka támogatására a minisztérium összeállította és a vállalatok rendelkezésére bocsátotta azokat az . irányelveket, amelyek alapján egységesen vizsgálhatják termékeik jövedelmezőségét és intézkedési terveikben kijelölhetik azokat a gyártmányokat, amelyeknek gazdaságosságát növelni kell. . Az ÉVM-válláíatok - a múlt évi adatok alakján több ‘-tíz* ' ezerféle termék termelésének gazdaságosságét veszik „bonckés alá”. A termékcsoportokat is árucikkekre bontják, s gazdasági hatékonyság szerint rangsorolják gyártmányaikat, így választják ' ki azokat a termékeket, amelyeknek termelése az átlagosnál kevesebb jövedelmet nypjt. vasv éppen ráfizetéses. Az • int&kédési-. tervekben e kevésbé jövedelmező termékek előállításának gazdaságosságát, hatékonyságát javító feladatokat határozzák meg. Az ÉVM szakemberei az irányelvekben hangsúlyozták, hogy komplex módon, az építésügyi ágazat sájátosságainak megfelelően kell értékelni a gazdaságosságot. A nagytömegű építőanyagok előállításánál például nemcsak a termelési, hanem a szállítási költséget is figyelembe kell venni. Az építési költségeket tekintve ugyanis kifizetődőbb a viszonylag drágább, de közelről szállított termék felhasználása, mint ha az olcsóbb terméket jóval messzebbről kell beszerezni. Ezért fontos, hogy a különböző területek igényeihez igazodjon a termelés helye is. Különösen fontos a költségek komplex mérlegelése az importlehetőségek vizsgálatánál, mert az esetek többségében jóval kifizetődőbb a népgazdaságnak a hazai építőanyag. ...» A. kevéssé jövedelemző termékek gazdaságosságának növelésére'és a- termelésszerkezet átalakítására az ÉVM-vállalatok több éves programot dolgoztak ki. Ebben a saját erőből megvalósítható feladatokon . túlmenően feltüntetik azokat a • tennivalókat is, amelyeket csak a minisztérium és más" ágazat 'bevonásával. összehangolt együttműkö- • désével oldhatnak.- meg.- (MÏÔ