Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-27 / 202. szám

AUGUSZTUS 27 VASÁRNAP NÉVNAP: GIBART. A Nap kél 4.55 —, nyugszik 18.35 órakor. A Hold kél 19.19 —, nyugszik 8.14 órakor. — Kooperáció a „házon be­lül”. A Tolna megyei Mező­gép Vállalat gyáregységei kö­zött egyre bővül a kooperáció különböző gépek gyártásában ; ennek értéke az év első felé­ben elérte a 16 millió forintot, a más vállalatok által végzett munkák értéke pedig a tíz­millió forintot. — A szocialista brigádmoz- galom eredményeit értékelték a Mezőgép Vállalat gyönki gyáregységében. A második negyedév teljesítményei alap­ján a nyolc brigád közül az aranykoszorús Gábor Áron bri­gád áll a verseny élén. Egy brigádot kizártak a verseny­ből, tagjainak rendezetlen szakszervezeti tagsága miatt. — Megkezdték a szárító épí­tését a Hőgyészi Állami Gaz­daságban. Mint már korábban hírül adtuk, a gazdaság tár­gyalásokat folytatott a községi tanáccsal, a volt téglagyár te­rületének átvételéről, hogy ott építhessék fel a szárítót. A tárgyalások eredményre vezet­tek, a gyár kéményét robban­tással ledöntötte a tatabányai bánva speciális robbantó bri­gádja és megkezdődött a szá­rítóüzem építkezése. — Tegnap kezdték meg a szekszárdi Fiatal Utazók Klub­jának tagjai — harmincnyolc személy — kétnapos köruta­zásukat a Siófok—Fűzfő— Veszprém és vissza útvonalon. Szállásuk a szekszárdi járási úttörőelnökség . Balatoni-parti sátortáborában lesz. — Fotókiállítás. Horváth Pé­ter dunaújvárosi fotóművész kiállítása nyílik mához egy hétre, szeptember 3-án a me­gyei művelődési központ kiál­lító termében. — Tolna megye főhivatású népművelői szeptember 1—3 közt országjáró tapasztalatcse­re-túrára indulnak. Állomása­ik: Kiskőrös, Szeged, Hódme­zővásárhely, Hortobágy, Deb­recen, Derecske, Hajdúszobosz­ló, —■ Javítóüzem másfél millió­ért. A Tolna megyei Vendég­látó Vállalat másfél millió fo­rintért felújítja központi rak­tárát és javítóműhelyeit. Uj gépeket kap az asztalos-, gép­lakatos-, valamint presszó- és hűtőgépjavító részleg. A mun­kálatok másfél hónapon belül befejeződnek. ' ' — Csalásért fegyelmi. A szekszárdi vasútállomással szemben lévő kisvendéglő ká­véforgalma az utóbbi időben visszaesett. Az ellenőrzés meg­állapította, hogy az eladók sa­ját vásárlású kávét hoztak for­galomba, s a hasznot bezsebel­ték. Három felszolgálót fe­gyelmi úton elbocsájtottak. REPÜLÖGßPRABLÄS — A kolumbiai Tao légitár­saság egy utasszállító repülő­gépét, 30 személlyel a fedél­zetén pénteken három fegy­veres férfi Kubába térítette. A kolumbiai kormány a havan­TOL.NA MEGVET NÉPÚJSÁG , Magyar Szocialista Munkáspárt ’olna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadla: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárdi Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10. felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46, Telefon : 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető nánnely •ostahivatalnál és kézbesítőnél pSflzelési díj egv hónapra 20 <■ Indexszám: 25 04» Kodály-év Az idei Kodály-emlékévhez hasonló gazdag, változatos ze­nei program még nem volt Kecskeméten, a nagy zeneköltő szülővárosában. A tavaszi hangversenyeket a nyáron a második nemzetközi Kodály- szeminárium keretében rende­zett újabb 12 nagyzenekari és kamarazenei hangverseny kö­vette. Az elmúlt zenei évad 15 felnőtt- és ifjúsági hangverse­nyéhez hasonló színvonalú lesz a már készülő 1972—73-as kon­certprogram. Az emlékévet a múlt esztendő végén Kodály­emlékhangversennyel kezdték, s azzal is fejezik majd be az év decemberében. A kiskunsá­gi népzene fejlődési szakaszai­ról a megyei népzenei társaság által rendezett előadássorozat már véget ért. Novemberig tart a kecskeméti Városi Tanács művelődésügyi osztályának Ko­dály Zoltán munkásságát is­mertető rendezvénysorozata, amelynek előadói kiváló ze­nei szakemberek, Kodály-ku- tatók. E programhoz szeptem­berben megyei népzenei talál­kozó kapcsolódik. Á nő és az ital Olimpiai MblSográíta Pakson A müncheni XX. nyári olim­piai játékok alkalmából biblio­gráfiát és eredménylistát állí­tott össze és jelentetett meg tízezer példányban a paksi ki­váló ’járási könyvtár. A lepo­relló alakú kiadványon ismer­tetik az eddigi olimpiák helyét, idejét, valamint a magyar ver­senyzők helyezéseit a nyári és a téli olimpiákon, sportágan­ként is. Ezenkívül tartalmi tá­jékoztatást adnak az olimpiai játékokról szóló, vagy azokkal kapcsolatos sportkönyvekről, köztük Barcs Sándornak: A modern olimpiák könyve című, a nagy vetélkedőket Athéntől Tokióig felidéző, szépirodalmi szintű müvére, továbbá Sze­pesi György—Lukács László: Négyszemközt az olimpiával. Havas László: A magyar sport aranykönyve, Peterdi Pál : Melbourne—Miami—Margitszi­get; Jan Parandowski: Olimpia tüze, valamint Kalich—Papp— Subert: Olimpiai játékok című könyvére hívják fel a könyv­tár látogatóinak figyelmét. A MANNESMANN AG ENGEDÉLYT KAPOTT arra, hogy harmadik nyugatné­met cégként képviseletet nyis­son Moszkvában. A szovjet fő­városban eddig a Höchst fes­tékgyár és a Siemens-cég ren­delkezett képviselettel. Moszkvában 35 külföldi cég képviselete működik. Legna­gyobb kontingenst a japánok képviselnek. Baj lett a csúszóból » Gáz bekapcsolását sürgette a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat szekszárdi irodájához írott levelében Mayer György 53 éves gyulaji kőműves. Ügyé­nek kedvező elintézését remél­te attól, hogy egy százast is tett a borítékba. Pesti Katalin ügyintéző nem tartott igényt a vesztegetésre szánt Kossuth-ra, s a „leletet” átadta hivatali főnökének. A Dombóvári Járásbíróság a százast elkobozta, Mayer Györ­gyöt pedig nyolcszáz forint pénzbüntetésre ítélte. SIÓ-PART Foto: G. K. Egészen más hatást ér el a nő és a férfi alkoholfogyasztá­sa és azt a tényt, hogy a nő kevésbé bírja az alkoholt, ál­talában pszichológiai okokra vezetik vissza. A Columbia University és a New York-i ál­lami pszichiátriai intézet két kutatója hosszú kísérletezés után kimutatta, hogy a dolog magyarázata főként fiziológiai jellemzőkben rejlik. A nő szer­vezetében ugyanis — a kataláz nevű enzim csökkent tevékeny­sége miatt — felgyülemlik az etilalkohol, ámít viszont a férfi szervezete igen gyorsan lebont. Ezért bírja a nő lényegesen kevésbé az italt a férfinál. augusztus 26-án Moszkvics 412-es 30 331 Moszkvics Combi 499 Polski Fiat — 1300 8 457 Polski Fiat — 1500 3 275 Skoda 29102 Skoda Cupé 75 Trabant Limousine 41 789 Trabant Combi 5 523 Wartburg Limousine 18 182 Wartburg de Luxe 14 223 Wartburg de Luxe tolótetős 725 Wartburg Tourist (1 900 Zaporozsec 5 640 Zsiguli (Budapest) 14 822 Zsiguli (Debrecen) 8 428 Zastava 2 654 Szeptember 23-án és 24-én (szombaton és vasárnap) ün­nepük meg a madocsai népi együttes fennállásának huszon­ötödik évfordulóját a Duna menti községben. Földesi János községi tanács­elnök, az országos hírű pa­rasztegyüttes alapítója és mű­vészeti vezetője, érdeklődé­sünkre közölte, hogy az első napon a néprajztudomány, a néptánc és -zene kiváló kuta­tóinak találkozóját szeretnék megrendezni, s erre az ország minden megyéjéből meghívnak Szép eredménnyel fejeződött be az őzbakvadászat a hőgyé,- szi erdőkben. Keszi Nándor, az erdészet vezetője elmondotta, hogy huszonnyolc őzbakot ej­tettek el, s ezek között ötnek az agancsa 400 gramm feletti súlyú volt. Az idén nyolc kül­földi vadászvendége volt az er­dészetnek, s a legszebb, 475 gramm súlyú, aranyérmes őz­trófeát Peter Eidam, NSZK- beli vadász szerezte meg. Ed­Aranyérmes őzbaktrófea Hőgyészen dig ez a legerősebb agancsú őzbak, amit a hőgyészi erdé­szetben1 lőttek. Az idei eredmé­nyek arról tanúskodnak, hogy szépen javul a Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdasághoz tar­tozó hőgyészi erdészet őzállo­mányának minősége, bár nem ez számít fővadjának. A cél­tudatos, szakszerű vadgazdál­kodás azonban ebben is meg­mutatkozik. egy-egy jeles szakembert. Elő­adónak dr. Andrásfalvy Ber­talant, a neves néprajztudóst kérik fel. Ott lesznek a’ Ma­gyar Tudományos Akadémia népzene- és tánckutatói, gyűj­tői, a Magyar Állami Népi Együttes és a Népművelési In­tézet, s természetesen megyénk képviselői. Vasárnap a jubileumi ün­nepség tnűsorában a budapesti, a dombóvári, a dunaújvárosi és a szekszárdi táncegyüttest szeretnék üdvözölni, a mint­egy negyventagú madocsai né­pi együttes díszelőadásán. S azt tervezik, hogy ezután minden évben megrendezik a „mado­csai napokat” Tolna megye északi,, északkeleti tája kultu­rális életének pezsdítésére. A madocsai népi együttest budapesti szereplésre is meg­hívták, szeptember 30-án és október 1-én a Tolna megyei falu három nemzedéke mutatja be külföldiek előtt is az ősi táncokat és dalokat az Ope­rettszínháziján. (só) Lottó-tájékoztató A Sportfogadása és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 34. játékhéten 5 találata egy fogadónak volt, nyereménye 2 051 565 forint, 4 találatot 40 fogadó ért el, nyereményük egyenként 51 289 forint. Három taíálata 3729 fogadónak volt, nyereményük egyenkéht 550 forint, a 2 találatos szelvények száma 122 310 darab, ezekre egyenként húsz forintot fizet­nek. A nyereményösszegek a nye­reményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tá­jékoztató jellegűek. (MTI) nai svájci nagykövetség köz­vetítésével kérte a repülőgép és utasai kiadatását. IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás vasárnap estig: időnként megnövekvő felhőzet, szombaton egy-két he­lyen futó záporral, vasárnap valószínűleg eső nélkül. Gyen­ge, napközben megélénkülő északi szél. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérsék­let 8—13, legmagasabb nappa­li hőmérséklet vasárnap 22— 26 fok. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál 18 fok: A Merkúr kocsiátvéfeli sorszámai : vitiCc pzoíetliHi zarzsütiífÉp NÉPÚJSÁG A MítlYHH SZOCiflUETB M 0 W JCH Bfíi R T TOLHB MC&VKI 8V20TJBÁCAHAK LAPUI* Huszonöt éves jubileumára készül a madocsai népi együttes

Next

/
Oldalképek
Tartalom