Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-19 / 195. szám
* J» s » Ügyel etek színvonalas verseny lamasiban a lovasbajnokságon Tegnap folytatódott Tamásiban a nemzetközi, egyben területi lovasbajnokság. Mielőtt a tegnapi eredményeket ismertetnénk, közöljük az első versenynap második versenyszámának végeredményét, melyet lapzárta után fejeztek be. A hetvenöt lovas közül harminchat hibátlanul fejezte be a versenyt, így összevetésre került sor, melynek győztese Mezei Miklós, a Határőr Dózsa versenyzője lett, Újonc nevű lován. 2. Baj kai Sándor (Határőr Dózsa) Attilán. 3. Kurcinák Joszip (Djakovó) Dan- tén. Tegnap reggel a kezdő lovak díjugratásán 110 cm magas akadályon 17 Induló volt. Közülük 6 hibátlanul végzett, így összevetésre került sor. Végeredmény : 1. ifi. Kovács János (Mezőhegyes) Ursulán, 2. Horváth István (Igar— Simontornya) Hollón, 3. Rezgő Zoltán (Mezőhegyes) Utason. Délelőtt a második versenyszám az ifjúsági lovasok díjugratása volt 120 cm-es akadályon. A 46 induló közül kétszeri összevetés után alakult ki a következő he-: lyezés: 1. Túri Ferenc (Mezőhe^ gyes) Tulipánon, 2. Baj kai Sándor (Határőr Dózsa) Amuron. 3. Túri Ferenc (Mezőhegyes) Rózsán. Stafétaugratás 3 lovassal 120-as akadályon : 1. Határőr Dózsa I. (Hriazik Pál Floridán, Gróf Lajos Döbrö- közön, Nagy Ferenc Ahmeden). 2. Határőr Dózsa H. (Mezei Miklós Barkán, Turká Pál Vosztokon, Baj kai Sándor Attilán). 3. DaLmandi MEDOSZ (Péntek Károly Palotahölgyön, Szabó Sándor Posztorán. Kecskeméti József Százszorszépen). A pontszerző verseny lapzártakor még tart, a további eredményeket lapunk holnapi számában isfner tétjük. ORVOSI ÜGYELET: Szekszárdon, a Hunyadi u. 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó- orvosi ügyelet van, naponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed SzekSzárd. városon kívül .Harc,' Sióagárd és Szálka községekre is. Telefon: 12—122. Dombóváron a központi orvosi ügyelet mindennap 19 órától, másnap reggel 7-ig, szombaton 13 órától, vasárnap reggel 7-ig, vasárnap reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig tart. Az ügyelet helyé: a kórház bőrgyógyászati szakrendelése 7-től, illetve vasárnap .és ünnepnapon csak az ügyeleti helyen található. Házhoz hívás is itt jelenthető be. Telefon : 13—67. vagy a 14—52 telefon 188-as mellékén. Bonyhád, Kakasd és Lengyel községekben dr. Kövér Ferenc végzi a hétvégi orvosi ügyeletet. (Bonyhád, Perczei Mór ll 49. Telefon: 80). Nagymányok, Máza és Győré körzetben dr. Újvárosi Pál ügyel (Győré). Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kéty és Zomba körzetben dr. Genye Sándor ügyel (Hőgyész, telefoni 59). Állatorvosi ügyeleti Szekszárdon az állatorvosi ügyeletet dr. Fissi István (Sióagárd) látja el. Az ügyelet kiterjed Szek- szárd, Szálka, öcsény, Sióagárd és Harc területére. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hétvégi, és ünnepi ügyeletet a ll'l-es gyógyszertár végzi (Széchenyi u.) Bonyhádon, Dombóvárott, Pakson és Tolnán a helyi két gyógyszertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet tart még Bátaszék, Hőgyész* Dömbóvár. Nagydorog és Tamási gyógyszertára. Megkezdődött a Sió kupa nemzetközi női kosárlabda-torna Közel háromszáz néző foglalt helyet a Zrínyi utcai sportcsarnokban pénteken délután, amikor a sportinduló hangjai mellett az ünnepélyes megnyitóra felvonult a III. Sió kupa nemzetközi női kosárlabda torna hat részt vevő csapata. A felsorakozott együtteseket Németh Antal, a Szekszárdi Vasas sportkör elnökségének tag- is köszöntötte. Meleg hangú üdvözlő szavaiban kitért a Vasas sportkör 20 éves jubileumára, melyet ebben az évben ünnepelnek. A jubileumi ünnepségsorozat egyik igen jelentős rendezvénye ez a már hagyományos nemzetközi kosár- labda-küzdelemsorozat is. Valamennyi részt vevő csapatnak eredményes szereplést kívánt és annak a reményének adott kifejezést, hogy a háromnapos viadal tovább erősíti a kosárlabda-sportág fejlődését Szekszárdon. Ezután került sor a torna első mérkőzésére, melyet a lengyel MKS Jezioranka és a magyar ifjúsági válogatott játszott. MAGYAR IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT—MKS JEZIORANKA 67:62 (29:32) Vezette: Kardos és a jugoszláv Nagy.' A két csapat összeállítása: Magyar ifjúsági válogatott: Zakiáh (2), Király (21), Beloberk (17), Lerner (2), Bálint (4). Csere: Brozman (2), Molnár (10), Romák (9), Szlkora, Molnár A. MKS Jezioranka : Ratkiewisz, Menczei (13). Wasik (22), Modrowska (7). Kra- siewitz (18). Csere: Milósz (2), So- 1 odú eh a, Antoniewicz. A lengyel II. ligás csapat a vártnál lényegesen nehezebb ellenfélnek ( bizonyult. Az első félidőben a magyar ifjúsági válogatott kezdett jobban. A 4. percben már 6:0-ra elhúzott, de Krasiewicz révén a 7. percben a lengyelek kiegyenlítettek. Ettől kezdve fej fej melletti küzdelem alakult ki, az ifjúsági válogatott koanbinatív játékra törekedett, a lengyelek gyors indításból szerezték pontjaikat. A második félidő elején nagy iramot diktált a Jezioranka és a 7. percben 47:37-re elhúzott. Király és Beloberk kosaraival a magyar csapat a 13. percben 54:47- es ‘ vezetést szerzett. A lengyel együttes a saját maga diktálta iramot nem bírta, így küzdelmes végjátékkal bebiztosította győzelmét az ifjúsági válogatott. Jók: Király, Beloberk, Molnár Gy., illetve Krasiewicz, Wasik, Menczei. BACKA TOPOL A—SZEKSZÁRDI VASAS 63:49 (32:23) Vezette : Szittya és a lengyel Bed- narLk. A mérkőzés részletes ismertetése lapunk vasárnapi számában. Mi várható vasárnap? NB VB Szekszárdi Dów a—Oroszlányi Bányász: Régi, rutinos együttes ellen játssza első hazai NB I/B-s mérkőzését a Dózsa. A vendégcsapat 1963 óta megszakítás nélkül az NB I/B-ben szerepel, a leggyengébb teljesítményük az 1971—72. évi bajnoksághoz fűződik, amikor a 15. helyen végeztek. Az első fordulóban magabiztos játékkal nyertek 3:l-re a Volán SC ellen. A várható esélyekről Kormos Mihály edző a következőket mondotta: — Korner megsérült vasárnap. rajta kívül Szántó is köny- nyebb húzódással bajlódik. Amennyiben vállalják a játékot, úgy nem lesz változás a Debrecenben szerepelt kezdő 11-ben. Feltétlenül támadóbb szellemű játékot várok csapatomtól. Az eredményes helytállás érdekében vasárnap az oroszlányiak kulcsembereit kell kikapcsolni. Hegedűs kiválása a középpályán súlyos problémát okoz az együttes szerkezetében, az ő helyettesítése nem könnyű feladat. Ahhoz, hogy_ a Dózsa ne szakadjon le a mezőnytől, elsősorban hazai pályán kell „pontosan” szerepelnie. Első hazai mérkőzésünkön is ez a célkitűzés. NB in Fornád—Mezőfalva : A délnyugati csoport két újonca első alkalommal találkozik bajnoki mérkőr zésen. Fornád határtalan lelkesedését, küzdeni tudását ismerve bi- „ zakodással tekintünk az NB/III-as bemutatkozása elé. Kaposvári Vasas—Máza-Szászvár: Tavaly ősszel Szászváron 1:1- es döntetlent játszottak, tavasszal a Vasas nyert 4:1 arányban. Szoros küzdelemben pontszerzést bárunk a bányász-csapattól. Pécsi Helyiipar—Szekszárdi Vasas: 1967 óta hét mérkőzést vívtak egymással, a győzelmek aránya 4:1 a pécsiek javára, kétszer megosztoztak a pontokon. Az átszervezett Vasas „csikócsapata” idegenben bizonyíthatja feljavult játékerejét. Nagymányok—Szigetvár: Az 1971—72. évi bajnokságban kettős vereséget szenvedett ellenfelétől Nagymányok: otthon 2:0-ra, idegenben 3:2-re Szigetvár nyert. Ezúttal szépíthet otthonában az esélyesebb Brikett SK, Megyebajnokság Dunaföldvár—Bölcske : Az elmúlt öt évben hatszor találkoztak, Dunaföldváron egy hazai és egy bölcskei győzelem mellett 1970 őszén 2:2-es döntetlen született. Döntetlent tippelünk a két ,,szomszédvár” hetedik összecsapására. Hőgyész—Simontornya: 1967 óta lejátszott 10 mérkőzésük mérlege: 6 BTC- és 3 hőgyészi győzelem, valamint egy döntetlen. A bőrgyáriak nagyon visszaestek, hazai siker várható. Bátaszék—Szedres: A BVSK eddig egyszer sem tudott győzni Szedres ellen. A vendégcsapat játékereje meggyengült, így ezúttal a pályaválasztó az esélyesebb. Majos—Kisdorog: A megyei T. osztályban először találkoznak. Az újonc majosiak — vereségük ellenére — jó benyomást keltettek az első fordulóban. Kisdorog nagyobb rutinja és egységesebb csapatjátéka birtokában sem léphet elbizakodottan pályára. A mérkőzést kétesélyesnek ítéljük meg. Alpári SE—Tamási: Korábbi 10 mérkőzésükön a győzelmek aránya 5:3 volt a szekszárdiak javára. kétszer l:l-et játszottak. Tamási és az elmúlt öt év során egyezer sem nyert Szekszárdon. Most a vendégek látszanak esélyesebbnek'. Bonyhádi Vasas—Tolna: Vereséggel kezdett az NB III-bói kiesett Vasas. Tolna viszont küzdelmes. jó mérkőzésen nyert a dombóváriak ellen. Érdekes mérkőzést és a hazaiak győzelmét Ígéri a két csapat összecsapása. Dombóvári Szöv. SK—Dombóvári VSE: A 2. forduló dombóvári helyi rangadóját nagy érdeklődés előzi meg. Utoljára az 1960—61.' évi megyebajnokságban játszottak egymás ellen megyebnfnoki mérkőzést. A DVSE az Ma magasabb osztályban szerepelt. Döntetlen körüli eredményt tippelünk. Sportműsor Szombat: Lovasverseny : Folytatódik Tamásiban a nemzetközi, egyben területi lovasbajnokság. Kosárlabda: Folytatódik Szekszárdon a Sió Kupa nemzetközi torna. Délelőtt 9.30-kor, délután 17 órakor kezdődik a küzdelemsorozat. Bátaszéken 15 órától Alkotmány-kupa. Kézilabda: Megyebajnokság: Sz. Eü. Szakiskola—Simontornya (nói) 16 és 17. V: Király és Somogyvá- ri. Szekszárdi Szöv. SK—Simontornya (férfi) 16.30 és 17.30. V: Vida és Sudár. Mözsön 15 órától Alkotmány-kupa fiú- és leánytorna. serdülőcsapatok részére. Labdarúgó NB Ili: Kaposvári Vasas—Máza-Szászvári Bányász 16. V: Sümegi. Labdarúgó megyebajnokság: Majos—Kisdorog 16.30. V: Farkas. Alpári SE—Tamási 16. V: Várad!. Megyei B: Fadd—Sióagárd 16.30. V: Kiss I. Vasárnapi Kosárlabda: Szekszárdon a Sió Kupa döntő mérkőzéseit játsszák a Zrínyi utcai iskola tornatermében. 15 órától. Lovasbatnokság: Tamásiban 9 órától folytatódik a nemzetközi, eevben területi lovasbajnokság. A délutáni verseny kezdési ideje ^Kézilabda: NB TI. Sz. Bőrdíszmű—Zalaegerszeg 11 óra. Megye- bajnokság: Nők: Koesola—Dombóvári Kesztyű 9 és 10. V : Taksonyi. Ozora—Bonyhád 9 és 10. V: Buchor. Sz. Bőrdíszmű 1T.—Paks 9 és 10. V: Tőrök. Gvönk—Sz. Vasas 9 és 10. V: vida és Róth. Férfiak • Hőgyész.—Domb tvár 9 és 10. V Sudár és Varga. Iregs’cmcso— Dunaíöldvár 15 és 16. V: Vida, és Dombóvári. Gyönk—Alpári SE 11 * Jt, Vj Vád* é* Bőth. Pakson a Kinizsi sporttelepén 9 órától Du- na-kupa női mérközéssorozat. Atlétika: Bátaszéken a vasutassporttelepen 10.30-tól úttörő megyei atlétikai bajnokság. Asztalitenisz: Pakson, a gimnázium tornatermében 9.30-tól augusztus 20 emlékverseny. Tolnán, a sportszékházban 8.30-tól Alkotmány-kupa egyéni verseny. Labdarúgó NB IB: a Szekszárdi Dózsa az Oroszlányi Bányászt fogadja 16 órakor. V: Zábodszky. Labdarúgó NB/1II: Tamás* MEDOSZ—Mezőfalva (Formádon) 16 óra. V: Szóke. Nagymányok! Brikett-Szigetvár 16. V: Zsalakó. Pécsi Helyiipar—Szekszárdi Vasas 10. V: Bóna. Labdarúgó megyebajnokság: Sz. Dózsa II.—Tengelie 14.15. V: Kor- vicska. Dunaföldvár—Bölcske 16.30. V: Kiss II. Hőgyész—Simontornya 16.30. V: Varga F. Bátaszék—Szedres 16.30. V: Sipöcz. Bonyhád— Tolna 16.30. V: Baráth. Dombóvári Szöv.—Dombóvári VSE 16.30. V : Takács J. Labdarúgó megyei B: Pincehely —Szekszárdi Építők 16.30. V : Keller. Nagydorog—Győré 16.30. V: Kunfalvi. Ozora—Gyönk 16..10. V : Salamon. Zomba—Bogyiszló 16.30. V- Altvater, Clkó—PáJ/a 16.30. V: Király. Báta—Kölesd 16.30. V: Kiss B. Labdarúgó II. osztály: Koesola— Kajdacs 16.30. V: Veidinger. Döb- rököz—Szakcs 16.30. V: Dein, Du- naszentgyörgy—Madocsa 15. V : Paulai. Ocsény—Decs 16.30. V: Schmidt. Mucsfa—Tolnanémedi 16.30 V: Paplauer. Izmény—Ireg- szemcse 16.30. V: Gecző. Dombóvári Tsz—Gerjen 16.30. V : Lúgost, Aparhant—Tevel 16.30. V : Kisz- 1er. Labdarúgó Sió Kupa: Magyark->szin 15 órától Sz.abadhidvég— Sőregres. majd Magyarkesal— Igarvám-szőlőhegy mérkózé*, A rádió es a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.18: Lányok, asszonyok. 8.43: Hangverseny. 10.05; A néhai Antonio Tortilla. Hangjáték;. 10.59: A kegyencnő. Operákból. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 14.00: Faragó Vilmos jegyzete. 14.10 : A „ Magyaf . Népköltészet Hete. 14.25: Uj Zenei Újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! Tánczene. 16.00: Ipper Pál műsora. 17.30: Naszred- din Hodzáa kalandjai. Epizódok. lfl.01: ,,A varázsfuvola.” 18.31: Hattyúk tava. — Balettszvit. 19.30: Beethoven: f-moll „Appassionata” szonáta. 19.55: Kedves rokonok. Zenés játék. 20.00: Táncd^lfesztivál döntő. Közbén: Kb. 21.15: Reiner Frigyes felvételeiből. Kb. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Operákból. 23.20 : Zenekari muzsika. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO vízió... 19.30: Tv-híradó. 20.00? Háry János — szvit. 20.30: Feketo macska. Tv-film. 21.20 : Tv-híradó, — 2. 21.30: Isten hozta, őrnagy úri Film. (Színes !) JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 17.30: Első szerbiai népművésze*« ti seregszemle. 18.15: Csilllagos utak. Előadás az Úttörők Házában, felvételről. 19.15: A színész, a színész — az színész. 19.45: Rajzfilm. 20.30: Ujvidék-Petrovaradin: Könnyűzenei fesztivál közvetítése, 22.00: Nagy Sándor, Amerikai já- tékfilm. 2. műsor: y • **• 20.30: Soulzene. A montreux-3 fesztivál műsorából. 21.23: Huszonnégy óra. 21.38 : Isten veled 15 évem. Filmsorozat. 22.07: Hardi- Gardi. Zenei műsor. .8.05; Népi zene. 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.03: Zenés Játékokból. 9.49: Jelképek erdején át. 10.05: Zenés- műsor. 12.03: Térzene. 12.33: Az önmegvalósításról. 13.03: Operákból. 14.00: Napraforgó. Gyermekrádió. 15.00: Orvosi tanácsok. 15.05: Mozart: c-moll szerenád. K. 388, 15.27: Falurádió. 16.05: A hét műsorából. 17.44: Színházi notesz. 18.10 : Népi muzsika. 19.02: Uj könyvek. 19.05: Népi gyermekmondák. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.30: Bach-felvé- télekből. Vni. 21.16: István király és Európa. Utijegyzet. 21.36: Verbunkosok. nóták. 22.16: Ritmus és melódiA»-~23;iJ.* Beat.' : URH 12.93: Bruno Walter lemezeiből. 13.54 : Sergio Mendes és a Brasil 66 együttes felvételeiből. 14.16: Utak, terek, emberek. II. 14.55: A távoli kedveshez — dalciklus. 15.10: Nemzetközi Kórusfesztivál. 16.45: ötórai tea. 18.10: Kulturális világhíradó. 19.06: A XX. század zenéiéből. 20.28: Cassiná. Plautus komédiája. 21.31: Verdi-hamgverseny. MAGYAR XV 9.30: Téka. 10.00: A négy páncélos és a kutya. 9. Az ék. 10.55: Mindenki közlekedik. 14.40: Világjárók. Rövidjátékfilm-sorozat. 7. Thatföldön. 15.10: Ki látott már *t”et? Riportfilm. 15.55: Az olimpiai eszme. Rövidfilm. (Színes !) 16.20: A beszélő köntös. Film. (Színes!) 17.35: Hírek. 17.45: Azezeréves Fehérvár. Dokumentumfilm. 18.15; Röpülj páva-körök találkozója. I. (Színes!) 19.15: CicaVárosi tanács költségvetési üzeme FELVESZ: parkosításhoz térti es női segédmunkásokat Jelentkezés: Szekszórd, Tart- say V. u. 20. (318) A Tolna megyei Tanács VB. ipari osztály felvételre keres számviteli főiskolát végzett (esetleg tanulmányt folytató) dolgozót. Jelentkezni írásban, vagy személyesen lehet Szekszórd, Mártírok tere 11—13 címen. Telefon: 12—5ó9. (333) OSZTRÁK TV 1. műsor: 16.30: Kicsinyek műsora. 16.55: Rajzfilm kicsinyeknek. 17.05: Ifjúsági műsor. 17.35: Zeneóra. Kls- film. 18.00: Heti magazin 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Kulturális specialitások. 18.55: A kis szöuli angyalok. (1. rész). 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15." Esztrádmüsork. 21.40: Sporthírek. 22.10: Tv-híradó. 22.20: Éjszakai filmvetítés: Az ördögi nő Monta- nából. 19.00: A muzsika öröme. 19.301 Tv-híradó. 20.00: Az ORF ma este. 20.06: Sporthírek. 20.09: Aktuális események kénekben. 20.15} Ismeri ezt a melódiát? Zenés fejtörő. 21.15: Picasso. Dokumentumfilm. 21.50: Kulturális specialitások. 22.15: Tv-híradó,-1 ■ ■ ■ » < piaci árjelentés : szekszárwdon, augusztus 17-től érvényes piaci fogyasztói irányárak: nyári burgonya gül, rózsa 3,60, nyári burgonya fehér 3,20, burgonya takarmány 1,50, íőzőhagyma 3.30, 3,—, fokhagyma 14,—, 10,—, vörös- káposzta 4,—, fejessaláta 2,—, 1,40, kelkáposzta 3,30, 2,50, karfiol tisztított 8,60, 7,80, uborka 8,50, 6,2(V ?—, 0.70, paradicsom 3,30, 2,50, tv-paprika 5,50, 4.20, 2.50, paradicsom (Sanmarzaná) 3,70. bogyiszlói paprika 6.—, 5,—, zöldpaprika hegyes 4.50, 3.40, cseresznyepaprika 7,20, 6,20, zöldbab 7.20, 6,10, fősötök 1.40. 1,10, karalábé, kék, fehér 3,70, 3,—, sárgarépa 3,30, 2.20, gyökér 6,—, 4,50, zeller 7,20, 6,10, csemege kukorica 1,—, alma n.70f 7,—, nyári alma 5,—, rétes alma 4,40. körte . (nemes) 8,—, 7,—, sárgadinnye 3,40. görögdinnye 3.50, vörös szilva 2,20. ringló 6.60. kék szilva 2.40, szőlő (szólöskertek kir.) 12,80, egyéb szőlő 10,—. őszibarack 8,—, 7,—, 5,—, 4,—, 2,60. MOZI Augusztus 19. Bonyhád: A betyárkapitány. (Román film.) Éjszakai előadás: Bye, Bye Barbara. (16). DOMBÓVÁR: Az őrvezető hét menyasszonya. (Szovjet film). Éjszakai előadás: A hekus és azok a hölgyek. DUNAFÖLDVÁR: Rabszolgák. (Amerikai film.) Éjszakai előadás: A fehér apácák titka. (16). PAKS : ördögcsapat. (Szovjet film.) Éjszakai előadás: ICalimagdora kedvese. (18). SZEKSZÁRD: A pap felesége. (Olasz film.) Éjszakai előadás: Szüzek elrablása. TAMÁSI: Sztrogof Mihály. (Bblgár—olasz film). Éjszakai előadás: Lány az or- szágútról (16). TOLNA: Ordasok között. (Szovjet film.) Éjszakai előadás: Három óra magánélet. . . __ .