Tolna Megyei Népújság, 1972. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-01 / 179. szám

A finn—NDK diplomáciai kapcsolatok felvételének elő­készítése céljából Kurt Nier (jobb oldalon) nagykövet ve­zetésével NDK-delegáció érkezett Helsinkibe. Kép: a küldött­ségét a repülőtéren Faut Gustafsson nagykövet fogadta. Támadtak az angol csapatok Belfastban és Londonderryben London, Patak Károly, az MTI tudósítója jelenti:. Az angol csapatok hétfőn hajnalban megtámadták Bel­fast és Londonderry bariká­dokkal elzárt kerületeit. Egy hétig tartó csapatösszevonások, nagy páncélos erők átdobása után a 21 000 főre felduzzasz­tott alakulatok négy órakor hatoltak át a republikánus ér­zelmű lakosság és az IRA ide­iglenes szárnya által gyakor­latilag önállóvá tett belfasti Ballymurphy, Andersonstown, New Lodge és Ardoyne kerü- . letek határai mögé, London­derryben pedig a ma már vi­lágszerte emlegetett Bögsideés Creggad negyedbe, az úgy­nevezett „Szabad Derrybe”. A bevonuló katonák hozzá­láttak az IRA „provoi” által emelt műszaki zárak eltávolítá­sához. Földgyalukkal takarí­tották el a kőből, autóroncsból, gerendákból, szögesdrótokból ácsolt barikádokat. Az angol katonai főhadi­szállás az észak-írországi Lis­burn városban a reggeli órák­ban közleményt hozott nyilvá­nosságra, amelyben azt :állítot- ta, hogy a brit erők „sikerrel befejezték az akciót”. Vesz­teségadatokat csak London­derryben hoztak nyilvánosság­ra. Az adat meglepően enyhe: a katonák — úgymond — öt „terroristát” találtak el. A brit hivatalos szervek szerint az angol erők csak szórványos el­lenállásba ütköztek. Whitelaw hajnali öt órakor helikopteren a lisburni főhadi­szállásra repült és tájékozódott az események alakulásáról, ezután telefonon számolt be Edward Heath kormányfőnek. Reggel a BBC rádiónak adott nyilatkozatában Whitelaw nagy gonddal hangsúlyozta, hogy az akció mindkét fél szélsőségesei ellen egyaránt irányul. Tisz­tázta, hogy nemcsak a bariká­dok lerombolásáról, hanem az IRA gerilláinak felszámolásá­ról van szó. Folyik a ratifikációs eljárás a Szovjetunióban .r Moszkva (MTI). A Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége megvizsgálta a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak előterjesztését a Szovjet­unió és az Egyesült Államok között a rakétaelhárító rend­szer korlátozásáról kötött szer­ződés ratifikálásáról és az elő­terjesztést véleményezés céljá­ból a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa külügyi bizottságai elé utalta. — A szerződést — mint is­meretes — 1972. május 26-án írták alá Moszkvában. McGovern ígéris Ha megválasztják 90 napon belül kivonja az amerikai csapatokat Nem lennék meglepve, ha Nixon elnök még a választások előtt lépéseket tenne a viet­nami háború befejezésére — ’ mondotta McGovern szenátor, az amerikai demokrata párt elnök jelölt je az U. S. News and -World Report című hetilapnak adott interjújában. McGovern rámutatott arra; :hogy az elmúlt négy év mé­szárlásával az Egyesült Álla­mok semmit sem ért el, és ami a tárgyalásokat illeti, akár négy évvel ezelőtt is kivonhat­ták volna a csapatokat Viet­namból, vagy ott tarthatják őket még öt évig — „az ered­mény nagyjából ugyanaz lesz”. Ismét megerősítette azt a ko­rábbi kijelentését: ha megvá­lasztják az Egyesült Államok elnökévé, 90 napon belül ki­vonja az amerikai csapatokat Vietnamból, három év alatt 30 milliárd dollárral csökkenti az éves katonai költségvetést. megszünteti a munkanélküli­séget, végrehajtja adó- és nép­jóléti reformját. A szenátor hangsúlyozta : az amerikai csapatok kivonása után az indokínai országok „némelyike a kommunista, né­melyike a szocialista utat, vagy e kettő összekapcsolását vá­laszthatja. Ezt a kockázatot azonban vállalnunk kell”. Az amerikai néppárt St. Louisban megtartott kongresz- szusán önálló elnökjelöltet ál­lított a novemberi választá­sokra, mégpedig Benjamin Spockot, a világhírű gyermek- orvost és háborúellenes köz­életi . személyiséget. A tavaly létrejött párt alelnök jelölt je Julius Hobson néger tanító. A párt választási programja elő­irányozza az indokínai beavat­kozás haladéktalan felszámo­lását, a külföldi amerikai tá­maszpontok bezárását, az ala­csony jövedelmű családok meg­segítését. ,■» ‘ ' Hazaérkezett Nemes Dezső Ehan felvilágosításokat kér Waldheimtől Az izraeli kabinet ülésén Golda Meir könnyebb influen­zája miatt Jigal Állón minisz­terelnök-helyettes elnökölt. Eban külügyminiszter közölte, hogy felvilágosításokat kérnek Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kártól, egy nyugatnémet rádió­nak adott nyilatkozatáról, amélyben a Biztonsági Tanács emlékezetes 1967-es határoza­táról beszélt. A főtitkár szerint a határozat valamennyi meg­szállt terület kiürítésére szólí­totta fel Izraelt. Nemes Dezső, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, aki az MSZMP Központi Bizottsága képviseletében részt vett az európai kommunista és mun­káspártok párizsi értekezletén, vasárnap hazaérkezett. A Feri­hegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság osztályvezetője fogadta. (MTI) Ülést tartott m SZOT Slraölcsőge Visszavonják az indiai és pakisztáni csapatokat Uj-Delhi (MTI). Az új-delhi sajtó vasárnapi jelentése sze­rint India és Pakisztán augusz­tus 9-től kezdi meg csapatai­nak visszavonását azokról a határmenti területekről, ame­lyeket a decemberi háború so­rán megszálltak. Mindenütt helyreállítják a régi határvo­nalat, kivéve Jammu és Kas­mír térségében, ahol a szim- lai megállapodás értelmében további intézkedésig a helyü­kön maradnak a csapatok. A csapatok visszavonása után a két ország felújítja a több mint egy év óta megsza­kított polgári légiforgalmat. Ez ügyben még előzőleg ta­nácskoznak egymással a két ország illetékesei. A Magyar Népköztársaság és Ruanda Köztársaság kor­mányai a kölcsönös kapcsola­tok fejlesztésének óhajától ve­zéreltetve, a nemzetközi téren és a kétoldalú kapcsolatokban A Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége hétfőn ülést tartott. Többek között foglalkozott a vállalati és üze­mi szakszervezetek jog- és hatáskörének érvényesüléséről előterjesztett jelentéssel. Meg­tárgyalta a kivitelező építő­iparban meghonosított szak- szervezeti és üzemi demokra­tikus módszerek kedvező és kedvezőtlen tendenciáit. Meg­állapították többek között, hogy az építőiparban a szak- szervezeti vezető testületek a lehetőségekhez képest éltek a részükre biztosított jogokkal, s Szádat egyiptomi elnök ta­nácsadói népes kíséretével, a líbiai Tobrukba utazott, hogy több napos politikai konzultá­ciót tartson Kadhafi líbiai el­megnyilvánuló fokozott együtt­működés érdekében elhatároz­ták diplomáciai kapcsolat lé­tesítését a két ország között nagyköveti szinten. a demokratikus vezetési mód­szerek erősítésével fejlődött az üzemi demokrácia. Gyakoribb és közérthetőbb a dolgozók tá­jékoztatása, s elsősorban a vállalatok vezetői fontos poli­tikai kérdésnek tekintik a munkások véleményének meg­hallgatását, s a közös tanács­kozásokat. Az építőipari válla­latok gazdasági és szervezeti felépítésében azonban a jogok és hatáskörök még nincsenek kellően decentralizálva, s ez a körülmény nehezíti a munka­helyi demokrácia erőteljesebb kibontakozását. (MTI) :, nőkkel. A tárgyalások homlok­terében minden bizonnyal Kad­hafinak a két ország teljés egyesítésére tett februári ja­vaslata áll majd, amire nézVe Szadat akkor öthónapos gon­dolkodási időt kért. Ezenkívül nyilván áttekintik a legújabb egyiptomi és líbiai belső fejle­ményeket, valamint az általá­nos közel-keleti helyzetet. A-díbiai vezetés nagy hang­súlyt helyez az arab erők ösz- szefogására. Ezen belül a két szomszédos ország egyesítését a megszállt területek felszaba­dítása szempontjából az arab források mozgósításának fon­tos eszközeként tekinti. Ennek megfelelően a líbiai tömegtájékoztató szervek már napok óta látványos kampány­nyal készítették elő a tobruki csúcstalálkozót. A lapok jó előre történelmi jelentőségűnek nevezték a tárgyalásokat, a lí­biai rádió pedig kijelentette, hogy „az egység az egyetlen megoldás minden más olyan megoldás kudarca után, amely­nek célja a cionista agresszió leküzdése”. Folytatódik az angol dokkmunkások sztrájkja Diplomáciai kapcsolat hazánk és Ruanda között Szadat Líbiába utazott kötőkbe: az ottani dokkmun­kások már a múlt héten kö­zölték, hogy nem hajlandók a brit dokksztrájk miatt „át­irányított” hajókat kirakni. Az angol nyomdaipari dol­gozók úgy tervezték, hogy ma. a kikötői rakodómunkások tá­mogatására, szimpátiasztrájkot tartanak, az elhatározást azon­ban a vezetőség megváltoztat­ta, ezért ma minden brit lap megjelent —I I■ ■■■ I u ............in I — s: ' M egalakult az új görög kormány Továbbra is szokatlanul csendesek az angol kikötők: a szigetország 42 ezer dokkmun­kása folytatja sztrájkját. A ki­kötői rakodók biztosítékokat követelnek, hogy a munka kor­szerűsítése és a konténeres szállítás bevezetése nem fe­nyegeti majd állásukat. A brit kikötőkben mintegy hatszáz különféle nemzetiségű hajó vesztegel, s a kapitányok hiá­ba vezényelnék járművüket holland, francia vagy belga ki­A görög hivatalos közlöny jelentése szerint szombaton lemondott Papadopulosz mi­niszterelnök öt személyi ta­nácsadója a kabinetfőnöki iro­dában viselt állásáról. A görög sajtó úgy kommen­tálta ezeket a személyi válto­zásokat, hogy a politikai irányvonalat aligha módosít­ják. Georgiosz Papadopulosz ré- gens vezetésével hétfőn dél­előtt megalakult az új görög kormány. A kabinet 22 tagja a déli órákban letette a hiva­tali esküt. A kormány 9 új tagja közül ketten — Szpiridon Kacotasz és Kleantisz Danialosz — tag­jai voltak az 1967. áprilisában lezajlott államcsíny után fel­oszlatott képviselőháznak. Az előzőt a miniszterelnök mellett működő államtitkár az utóbbit a gazdaságügyi államtitkár posztjára nevezték ki, (MTI) Schröder sajtóértekezlete Minél előbb, mégpedig min­denképpen a rendkívüli par­lamenti választások előtt dip­lomáciai kapcsolatokat kell lé­tesíteni az NSZK és Kína kö­zött — követelte hétfő déli sajtóértekezletén Gerhard Schröder, a CDU helyettes el­nöke, a szövetségi gyűlés kül­ügyi bizottságának vezetője. Az ellenzéki jobboldali poli­tikus szombaton tért vissza kéthetes kínai utazásáról, amellyel a pekingi kormány meghívásának tett eleget. Pekingben — folytatta — Csou En-laj miniszterelnökkel, és más vezető politikai , sze­mélyiségekkel tárgyalt. A kí­nai—nyugatnémet kapcsola­tok mellett Schröder szerint kitértek az Egyesült Államok politikájára,' a nemzetközi helyzetre, a gazdasági kapcso­latokra és „véleményt cserél­tek a Szovjetunió politikájá­ról” is. A keleti szerződésekről és a nyugat-berlini rendezésről Schröder szűkszavúan csak annyit mondott, hogy Kína tu­domásul veszi a tényeket, a kialakult status auot

Next

/
Oldalképek
Tartalom