Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
Napirenden a szarvasmarha-tenyésztés Beszélgetés Széles István országgyűlési képviselővel Az országgyűlés júniusi ülésén felszólalt Széles István, a 8. számú választókerület képviselője,' a dunaföldvári községi pártbizottság titkára. Széles elvtársnak ez volt a „szűzbe- széde”, a téma pedig a azarvasmahrha-tenyésztés volt. A lapok — köztük a Népújság is — meglehetőisen szűkszavúan ismertették a felszólalást. Most azért kerestük fel Széles elvtársat, hogy részletesebben beszélgessünk. — A költségvetési vitában meg- .' lehetősen szokatlan ilyen prob- ‘ léniát felvetni, inkább az éves, . vagy ötéves tervnél, vagy más alkalommal, amikor a mezőgazdaságról van szó, lenne ennek helye. Mi indokolta, hogy most szólaljon fel? — Úgy érzem, a téma ide tartozik. Egyébként Lukács János, Zala megyei képviselő is foglalkozott vele. Igenis, érinti a költségvetést. Elsősorban azért, mert a szarvasmarhaproblémát kormányszinten kell megoldani — a tárca erre egyedül nem képes — másrészt a probléma égető. Már ha most intézkednek, akkor is talán késő. — Tehát, pénz kellene, amit a tárca nem tud előteremteni, a költségvetésből kellene a fedezetet biztosítani? — Erről is, de nemcsak erről van szó. Nemcsak a nagyobb állami támogatásról, hanem a meglévőnek hatékonyabb, ösztönzőbb felhasználásáról, a hitelfeltételek módosításáról, a meglévő lehetőségeinkkel való ésszerűbb gazdálkodásról. Arról is, hogy végre legyen országos fóruma a szarvasmarha-tenyésztésnek. Ha a nemzeti jövedelem felhalmozási részét hatékonyabban. használjuk fel, a nemzeti jövedelem is gyorsabban emelkedik. Már pedig mind a pénzügyminiszter beszámolójában, mind a felszólalásokban igen sok szó esett arról. Tudvalévő, hogy szarvasmarha-állományunk évről évre csökken. Ma — a statisztika szerint az országban hétszázezer tehén van. de nem vagyok biztos abban, hogy ez mind megvan. Ezek egy része papírtehén, amit a gazdaságok azért jelentenek, hogy megkapják utána a dotációt, vagy üszőt vásárolnak, azt aztán saját szaporulatként tartják nyilván, jelentik ugyanezen okból. Közben nőnek a gondjaink. A háztájiban a szarvas- márha-problémát nem lehet megoldani, csak a nagyüziemek- ben. Az azonban nem egyértelmű — legalábbis a jelenlegi helyzetben —, hogy miként. Semmiképpen sem úgy, ahogy elkezdtük. Egy sor problémát kell rendezni. Mindenekelőtt a tenyésztési problémákat. — Melyek ezek a tenyésztési gondok? — Alapelvekről van itt szó — amit hangsúlyoztam parlamenti felszólalásomban is. Arra rendezkedünk be pillanatnyilag, hogy egy kalap alá vesszük a tejtermelést és a hústermelést. Már pedig mások az ésszerű tenyésztési és tartási feltételek az egyik és a másik esetben. De menjünk közelebb: Nekünk ma — és még belátható ideig — nem a tejellátás a íő gondunk, hanem a hústermelés. Még akkor is, ha néha rászorulunk, hogy vajat importáljunk. Megjegyzem, ezt is akkor csináltuk, amikor Európából eltűntek a vajhegyek, drágább lett a vaj. Hús kell a belföldi fogyasztásra — fehérjefogyasztásban el vagyunk maradva. És nem igaz, hogy a magyar embernek nem kell a marhahús. Kell a jóminőségű marhahús. És legyen az olcsó, gazdaságosan előállítható. Kell a marhahús exportra, nagyon keresik. Különféle iparcikkeket egyes esetekben csak úgy tudunk, exportálni, hogy marhát adunk „hozzá”. Amit méregdrágán termelük, de erről majd később. Már a tenyésztésnél külön kellene választani a kétféle hasznosítást, mint azt a fejlettebb országokban teszik. A magyartarka kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, ehhez a röghöz van. kötve, szívesen fogadják külföldön, de nagyon drágán termeljük. Nem szükségszerű, hogy ilyen drágán termeljük, csak a tenyésztést olyan irányba kellene terelni, hogy ha tejet akarunk, az legyen 4—5000 liter tehenenként, ha húst, az legyen olcsóbb és jobb. Maradjon meg a magyartarka, de vérfelfrissítéssel érjük el, vagy a fajtán belül a hozamnövelést, vagy csepp-vérkereszte- zésre valamilyen fajtát hozzunk be. Az a szakvélemény, hogy erre a Sarollais, vagy a Plymouth felel meg. Aztán... hiányoznak nálunk a mesterséges megtermékenyítéshez nélkülözhetetlen eszközök, ami a fejlett szarvasmarha-tenyésztő országokban nem probléma. A spermát — mély- hűtve — be tudjuk hozni, megfelelő eszközök a felhasználására pedig nincsenek. — A tenyésztésnél tehát külön kellene választani a húsA jégverés ez ideig szinte kivédhetetlen. Valamikor harangzúgással, pukkanó mozsárágyukkal, fülsiketítő kereplőkkel igyekeztek elűzni az egek haragját. Csak az elv volt jó, hiszen megfelelő hangrezgés valóban befolyásolhatná a felhőzetet, a gyakorlat azonban gyatra, ugyanis ilyen fokú hangrezgést még nem sikerült előidézni. A rakétával feljuttatott vegyszerek valóban csendes esővé olvaszthatják a jégszemeket. Grúziában ez már sikerült, Villányban kísérleteznek vele. Csakhogy hol van kéznél mindig megfelelő rakéta, vegyszer és ki tudja megfizetni a költségeket? A jégverés tehát rettegett elemi csapás és belátható ideig az is marad. A meteorológiai krónikák félelmetes események emlékét őrzik. 1776-ban az Alföldön elpusztult lovastól fél szakasz huszár. Kétökölnyi jég verte agyon őket, nem messze Kis- kunmajsától. Kétökölnyi jeget elgondolni is rossz, de pusztít a mogyorónyi épp így, a galamb-, vagy a tyúktojásnyi- ról nem is beszélve. Májusban a rádió korrigálni volt kénytelen egyik híradását, mely szerint a Balatonfüred határát letaroló, és az Annabella szálló valamennyi ablakát betörő jégverés során 2 kiló 30 dekás jeget is mértek volna. Az Ilyen elméletben felérne egy tüzérségi gránát romboló erejével. A kérdéses jégdarab „csak” huszonhárom dekás volt, ami éppen elég. A jég pásztáz. Előfordulhat, hogy valamelyik dűlőút egyik oldalán mindent letarol, a másikra pedig esőcseppek se hullanak. Az a jég, amelyik június 13-án és 16-án Bölcskét meglátogatta, ugyancsak pásztázott. Majdnem kétszáz hold kukoricát tett teljesen és a vágómarha termelést. Nyilván a tartásban is hasonló megoldásra lenne szükség. — Természetesen. És itt nemcsak különválasztásról van szó. Ma az a helyzet, hogy palotákat építünk a szarvasmarhának, méregdrágán, miközben elszakítjuk a t* rmészetes életfeltételeitől, közben érzékennyé válik a különféle fertőzésekre. Lecsökkent jük a vitalitását. Hallottam olyan szakosított sertéstelepről, ahol a második évben négy embernek kell odébbvinni az anyakocát, mert már nem tud lábraállni. Az épületek, berendezések legyenek olyanok, amelyek az állat igényeinek felelnek meg. Palotákat építünk, összkomforttal, tehén-férőhelyenként hatvan-nyolcvanezer forintos költséggel. Még ha a tejtermelő állománynál szükség is lenne erre — állítom, ott is túlzások vannak — a vágómarhatermelésnél semmiképp. Azonban az állami dotációt csak ilyen telepekre adják, noha a hústermelő állomány beérné negyed-ötödnyivel. Legyenek lefejő tehenészetek — de olyan állománnyal, amelyik 1—5000 litert ad évente, a többit dobjuk ki, és legyen hústermelő állomány, aminek a férőhelyeit ne 60—30 ezer forintos költséggel kelljen megéoíteni, hanem csak 10—15 ezer forinttönkre, de megtépázta a gyümölcsöst és a dohányt is. A bölcskei Rákóczi Termelőszövetkezet határa hét és fél ezer hold. A kétszáz hold kukoricánál, mely a pusztítás után idő előtt eke alá került, holdanként harmincmázsás átlagterméssel számolnak. Májusi morzsoltban. Ez hatezer mázsa kukorica, melyből se vetőmag, se takarmány nem lesz. Nem beszélve arról, hogy egy jól működő nagyüzemben már régen nem kapa után vetnek, tehát a kétszáz holdat gépi vetési költség, alapvegyszerezés, vegyszeres felülke- zelés és hozzávetőlegesen holdanként nyolc mázsa műtrágya értéke terhelte. Ehhez járul még a kiszántás, a disctril- lerezés, a silóval történő másodvetés és _ a Hungazinozás kiadása. Olyan anyagi érvágás tehát, ami — kicsinyítve az arányokat — valamikor egy hetvenhat holdas nagygazdát a tönk szélére juttathatott, egy hétholdast pedig végérvényesen tönkre tehetett volna. Kereken tíz nappal a kettős elemi csapás után pánikhangulatot tudakolni mentünk Bölcskére. — Nincs! — mondta tömören a főkönyvelő. — Ne is keressenek, főleg pedig ne csináljanak az elvtársak! Rövidesen kiderül, hogy ámbár az Állami Biztosító tevékenységét nem kíséri egyöntetű hozsannázás a községben, hangsúlyozottan : — Most nagyon rendesen viselkedett. Tudomásom szerint azon a területen, melyet kiszántásra javasoltak, a tervezett termés értékének körülbelül hetven százalékát téríti a Biztosító. A kárbecslő a jégverés másnapján kijött és időben érkezett a felügyelő hatóság, a főigazgatóság ellenőrzése is. A főkönyvelő irodájában a falon két grafikon. Az egyikba kerüljön. A gazdaság maga döntsön már a beruházás előtt, hogy tej- vagy hústermelés irányába akarja-e fejleszteni 6aját termelését. Ez esetben nemcsak minőségben hanem termelési költségekben is versenyképesek lehetünk. — Említette Széles elvtárs a jövedeunezuségi problémákat, a liitel és dotáció kérdéseit is. — Igen, ezt is nagyon lényegesnek tartom. Igen széles keraéskomplexum, mindegyikkel külön lehetne részletesen foglalkozni. Már szó volt a differenciálásról, ami alatt azt is értem, hogy az állami támogatást kössék tehenenként megfelelő tej-, illetve hústermeléshez. Uj telepen minden tehén után kelljen átadni a népgazdaságnak megfelelő mennyiségű tejet és húst. A telep betelepítéséhez is kapjon az építtető lehetőleg állami támogatást, de legalább előnyös hitelt. Az olcsóbb, takarékosabb beruházáshoz adjunk nagyobb arányú támogatást, persze, ehhez a tervezők, építők másfajta ösztönzésére — a jelenleginél jobb ösztönzésre — lenne szükség. Nagyon lényegesnek tartom azt, hogy mi 1968. január elsején bevezettük az új gazdasági irányítást és azt mondtuk, hogy a felülről irányított termelést váltsa fel a gazdálkodás. A gazdálkodás egének görbéje felfelé tendál, ez a bruttó jövedelem alakulását mutatja. A másiké lefelé, ez az állóeszközök hitelállományának alakulására vonatkozik. A gazdaság jó, életerős, nem rázza meg a tagadhatatlanul komoly kár. Ezt állítja Dávid Csaba főmezőgazdász is. És mit beszélnek a faluban? Ottjártunk idején sugárzó napsütés volt és java munkaidő, az utcákon csak idősebbeket, javarészt asszonyokat állíthattunk meg. — Csúnya munkát végzett a jég, bizony! Azokat a szép Jonathan almafákat, meg a Starkingokat is hogyan megtépázta! Nem, persze azért tönkre nem megyünk, csak fáj a lelke az ember gyerekének, ha belegondol, mi minden ment tönkre! Persze, hogy fáj. — Meglátogatott bennünket az úristen, lelkem! Meg bizony! De azért csak megleszünk valahogy! — Most aztán felköthetik a gatyát a vezetők, hogyan húzzák ki a népet a bajból? — És felkötik? — Bizonyosan! Érti itt a dolgát mindenki. Summázzunk. A letarolt kukoricatáblát, a sebzett gyümölcsöst, dohányt mindenki sajnálja, hiszen aki a földből él, ha nem is gondol erre únos-untalan, de szereti a természetet. A tizenkettedik esztendeje működő termelőszövetkezet azonban biztonságérzetet teremtett, amire ismét csak nem gondol senki, hiszen természetes. Ugyanígy nem idézzük már a tucat, vagy két tucat esztendeje sűrűn emlegetett jelszót, mely a nagyüzemi gazdálkodás fölényét hirdette a kisüzemi felett. Már régen bebizonyosodott és újra, meg újra bebizonyosodik. Legutóbb például Bölcskén, 1972. júniusában. 0.1. szén más fogalom, mert ott már önállóságot, döntést kockázatvállalást, jövedelmező és gazdaságos termelést várunk, követelünk a gazdaságoktól, mert ha nem, szanáljuk őket. Van erre már példa is. Meg kellene érteni már az illetékeseknek: ahhoz, hogy egy gazdaság vállalkozzék bizonyos irányú termelésre, ennek jövedelemigényét rendbe kéne tenni. Ha valaki beruház — és ez a lényeg — annak minimálisan az öt százalékos jövedelemigénye megvan, mert ha ezt nem tudja realizálni, akkor adja be a bankba a pénzét kamatra. Azért, hogy csinálja a vállalkozást, annak van 1—2 százalékos jövedelemigénye, a kockázatnak is legalább 1—2 százalék. A beruházás jövedelemigény-von- zata teljesen más, ha a saját pénzemből ruházok be, vagy részben saját, részben hitelre vagy teljesen hitelre. Mert a hitelnek is megvan a maga jövedelemigénye, kamatot kell fizetni. Ez már négy komponens. Az ötödik a hozzánem- értés, ami ma még Magyar- országon jelentkezik, vagy a kapzsiság és rohanás... A nagy ugrást mi elítéljük, de sajnos, sokszor beleesünk ebbe a hibába. Azt tudja minden mezőgazdász, hogy a szakosított telep legrövidebb úton tíz. de inkább tizenöt, vagy húsz év alatt hozza vissza a beruházott összeget, — ha minden flottul megy — Ugyanakkor a banknál, a versenytárgyaláson „ki mer nagyobbat vállalni” — négy. vagy hat évre történnek a szerződéskötések, s az illető vállalja a kötelezettséget, hogy 4, vagy 6 év alatt visszafizeti. Ez azt jelenti, hogy minden beruházott forint után évente 20, vagy 25 fillér jövedelmet produkálni kell. Ha nem. akkor ezt a hitelt nem szabad felvenni, mert tönkreteszi a gazdaságot. Ez pedig nem lehet célja a népgazdaságnak. Korszerű telepeken — korszerű tartási módok mellett 15 év alatt visszahozzuk azt á pénzt, amit befektettünk, de akkor ne kényszerítsük a gazdákat arra, hogy ki mer nagyobbat mondani, nagyobbat, éleitveszélyesebbet ugrani. És mii van, ha nemi tudja kifizetni? A vezetőség rájön, „nem bírjuk”. Nem mondhatják, hogy „van húsz-, vagy százmillió forintunk az elszámolási betétszámlán, abból majd kifizetjük”. Nincs. A mi elvonáspolitikánk gondoskodik arról, hogy ne legyen. Ez így helyes, hiszen a népgazdaság erőit oda kell csoportosítani mindig, ahol a legfontosabb. Ne kényszerítsük a vállalatokat, szövetkezeteket, hogy csaljanak és még így is tönkremenjenek, hanem ésszerű ’ hitelpolitikát folytassunk. — Végül egy személyes kérdés, Széles elvlárs. Honnan ered ez az érdeklődés a szarvasmarha-tenyésztés iránt? — Még gyerekkoromból. Apám nagyon szeretett szarvasmarhával foglalkozni. Mindig szép teheneink voltak. Aztán, tavaly az egyetemi államvizsgán is a szarvasmarhatenyésztés kérdést húztam, ez véletlen, de az utána következő háromnegyed óra — ami inkább beszélgetés, mint felelet volt — már nem. Professzoraimmal azóta is tartom a kapcsolatot. Most felszólalásomra az illetékesek — elsősorban a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter elvtárs válaszát várom. J. ja JE Gif
