Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-06 / 157. szám

Uj Tarosok — új

À Magyar Urbanisztikai Társaság a városi rangra emelt települések fejlesztési, rendezési, problémáinak megismerése céljából 9 tanács vezetőit hívta meg kerekasztal-konfe- renciára. A Minisztertanács képviselője, a minisztériumok megbízottai, a településekkel foglalkozó szakemberek nagy érdeklődéssel hallgatták a tanácselnökök beszámolóit a városfejlesztésről, az ipar és a mezőgazdaság helyzetéről, a szolgáltatásokról, a lakásépítkezésekről, a közműhálózatról, a városrendezésről.

A „BALATONIAK”

SAJÁTOS FEJLŐDÉSE

Keszthely után két másik, balatoni település kapott városi rangot, Balatonfüred és Siófok. Várossá fejlődésük útján teljesen más akadályokat kellett elhárítaniuk, mint a többieknek, gondjaik is sajátosak. Balatonfüreden például a 10 000 lakosú gyógyüdülőhely fejlesztését jó lenne kissé fékezni. A vállalatok nem kevesebb, mint 500 millió forintért termelő telepeket, gyáregységeket, üdülőket, akarnak gyorsan létrehozni, ám a tanács nem képes ehhez megfelelő, közművesített területet, elegendő vizet, az üzemeltetésükhöz szükséges csatornahálózatot biztosítani. Balatonfüred máris zsúfolt, az utak alig tudják átereszteni a rengeteg gépkocsit, óriási a forgalom, s természetesen a vele járó por, gáz, füst szennyeződés. A város három „külterületén”, sőt inkább határában — engedély nélküli építők „jóvoltából” — bódévárosok csúfítják a környezetet. A kereskedelmi hálózat sem tartott lépést a vendégek számának növekedésével. Még több új üzletre lenne szükség. A kisipari szolgáltatás sem elegendő.

Hasonló helyzetben van Siófok is. A városnak 16 000 lakosa van, de szezonban 120— 140 ezerre is felduzzad, kevés a jó út, 200 kilométernyi járdát kellene építeni. Az „arany és ezüst” part üdülő- és szállodasorain több tízezer nyaraló keresi az olcsó étkezést, a

gyors bevásárlás lehetőségeit. Az új üzletek építése vontatottan halad. Sajnos a Balaton vidéke nem rendelkezik távlati fejlesztési tervvel, s így az új városok tanácsainak nagy nehézségekkel kell megküzde- niök. Indokolt lenne egy szervezet létrehozása, amely ösz- szehangolná a terveket.

AHOL AZ IPAR

MEGJELENIK,

GYORS A FEJLŐDÉS

Kevés olyan községünk van, ahol ne az ipar, vagy a mezőgazdasághoz kapcsolódó élelmiszeripar és feldolgozás tette volna lehetővé a gyors előrehaladást, a várossá válást. És ez a folyamat folytatódik.

Dombóváron például a valamikori „vasutasfaluban” a Láng Gépgyár és a Pécsi Kesztyűgyár létesített nagy telepeket. A hűtőipar a megfeielő létesítmények mellett 1000 va- gonos hűtőtárolót épít. A csavaripar is kéri már a helyet a dunántúli kisvárosban 2500 új munkahely várja a munkára jelentkezőket. Mátészalkán, ahonnan minden reggel 10 000 utasával elindul a „fekete vonat”, úgy kell az ipar, mint egy falat kenyér. A MOM 2000 embert foglalkoztató gyárat épít, az Ipari Szerelvénygyár szintén új üzemet létesít, de jól előkészített terület várja az ezután letelepedni szándékozó vállalatokat is. Munkáskézben sincs hiány.

A 14 000 lakosú Kisvárda várossá válását is a 12 állami és 10 szövetkezeti vállalat segítette. A további fejlődést megalapozza az új gyárat építő Villamosszigetelő és Kábelgyár és a Baromfifeldolgozó Vállalat Nagyatádon a Konzervgyár és a Cémagyár bővítése teremtett jó munkaalkalmat a városba beköltöző környékbelieknek. Sárváron a Győri Vagon- és Gépgyár „szólt bele” a település fejlődésébe, amikor is egy nagy gyáregységet létesített a községben. Bővítette telepét a cukorgyár és a Bamevál is.

Uj városaink közé feliratkozott Százhalombatta is, és a valamikori 2000 lakosú, mezőTélrc készülnek Szekszárd központjában, a sok lakóházat, intézményt fűtő-, és meleg vízzel ellátó Beloiannisz utcai hőközpontban. A napokban kerül sor a kazánok működésbe lépése óta az első nagyobb karbantartási munkára. A télen példásan működött hét, óránként majdnem kétmillió kalória meleget adó kazánt most tüzetesen átvizsgálják. Ellenőrzik a szelepeket, tolózárakat, új műszereket, automatikákat építenek be, önműködő szerkezeteket szerelnek a kézzel zárható csapok helyére. A munkát terv szerint július 17-re kellene befejezni, de a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat Tucsek-brigádja a szerelési munkákban közreműködő budapesti Lavatherm Vállalat szakembereivel egyetértésben elvállalta, hogy a jövő hét közepére elvégzik a karbantartási teendőket. Fotó: Szepesi.

gondjai

Trevi kutak Szekszárdion

Kiemelik a Beloiannisz utcai kutat, amiből később fél marék pénz, kavics, meg egy szeg hullott ki.

gazdasági jellegű, szétszórt, közművek nélküli kis községből az olaj varázsolt modem épületekkel, jó utakkal, ragyogó üzletekkel teli várost. A kőolajfinomító további fejlesztése a városépítés jövőbeni legnagyobb biztosítéka.

De ne hagyjuk ki a mező- gazdaságot sem! Dombóvár lakóinak még jelentékeny része él a mezőgazdaságból. Kisvárdán, Mátészalkán is jelentős a mezőgazdaságból származó jövedelem és a városban jó a lakosság élelmiszer- és zöldségellátása is.

Sárospatakon, a 100 év után újból városi rangot kapott városban talán éppen az ipari üzemek hiánya befolyásolja kedvezőtlenül az anyagi viszonyokat, a tanács pénzügyi helyzetét. A környék mezőgazdasága is fejletlen, rosszak a földek.

23 VÁROSÉPÍTÉSI SZAKAG

FIGYELT

Az urbanisztikai konferencián 23 városépítési szakágazatot képviselő szakember figyelte az új városok tanácselnökeinek expozéit. A megismerésre, a gondok, problémák feltárására azért is szükség volt, hogy kidolgozhassák a további fejlesztés egységes koncepcióit, s ahol kell segítsenek a helyi szerveknek. Az új magyar városok más és más tájkörzetben vannak, ezért aztán fejlődésük is sajátos utakon megy végbe. Rengeteg közös feladatuk van azonban a megfelelő városközpontok kialakítása, egységes iskolahálózat építése, szociális és kultúrintézmények létesítése, az út-, víz-, csatornahálózat egységes kiépítéséről nem is beszélve.

És az sem haszontalan, ha ország-világ megismeri gondjaikat és megszüntetésük legjobb módszerét egymástól megtanulják.

Dobj egy pénzt a Trevi kútba, s visszatérsz Rómába — hangzik a jó tanács.

Szekszárd szép, bátran mondhatjuk, egyre szebb város. így meg is értenénk, ha egy szökőkút medencéje lenne városunkban, s abba az ide visszavágyók beejtenék — viszontlátás reményében — obu- lusaikat.

A szökőkút medencéjébe. De Szekszárdon, és valószínű épp a szekszárdiak nem szö- kőkútba, hanem az utcai víz- szerző alkalmatosságokba dugják, erőszakolják be filléreiket. És innen már nem az éjszaka leple alatt, és nem is a római gyerekek csenik ki a kis érméket, hanem a Tolnai Vízmű Vállalat dolgozói, előbb kiásva, majd szétszerelve a kutat. Mert szgt kell szerelni. Nem a pénzért, hanem mert a behullott pénz megakadályozza a zárószelep működését.

A napokban többen panaszkodtak, hogy hosszú ideje folyik a Beloiannisz utcai kút.

— Elromlott a szelep megint — mondták, és a szemünk előtt bontották szét az épp kiemelt vízcsapot. Pénz, kavicsok, meg egy hosszú rozsdás szeg hullott ki a szelepből.

— Az építők innen viszik a vizet. És hogy ne kelljen nyomni a kart, ezekkel az alkalmatosságokkal kitámasztják. Aztán az szépen beleesik a csőbe, le, a föld alatt jó méterre lévő szelepig.

— A múltkor Három forintot szedtünk ki 10—20 filléresekben a vasútállomás melletti kútból.

Azt hiszem nagyon messze lyukadnánk ki, ha arról is kezdenénk beszélni, hogy a pénznek mi a funkciója. Nem akarunk. <

De az ellen a helytelen módszer ellen szót kell emelnünk, mikor lustaságból így ékelik ki a nyomókart. Az elromlott szelep miatt sok ezer, százezer liter ivóvíz megy veszendőbe.

Horgászok

fürdőzők

VÍZ

nélkül

Sajnos nemcsak a fenti címben rejlik ellentmondás, hanem a valóságban is. A rejtőző ellentmondást nem kell túlságosan sokáig keresni. Elég kiutazni Domboriba.

Dombori neve nem véletlenül szerepel sűrűn lapunkban. A holt Duna menti üdülőtelep híre-neve messze túljutott már a megye határain, alig egy hónapja a rádióban is a legkellemesebbek (és ami egyáltalán nem elhanyagolandó), legnyugodalmasabbak közptt emlegették. Jogos büsz- keségeink közé tartozik tehát. Fejlődik, évről évre szinte hónapról hónapra bővül, szépül. Bővítésének a partszakasz egyik végénél természetes határt szab, itt település- tervezésileg is jó lezárást képez a Mátai Antal KISZ-ve- zetőképzőtábor. Innen az Idegenforgalmi Hivatal Hullám Campingjéig terjed a telep egyik szakasza, majd egy kis védő fasortól nagyjából a MÉSZÖV-üdülő vonaláig a második.

A harmadik emögött alakul, nem is akárhogy. A helyszínre látogató úthengert, markoló gépet, földgyalut láthat, a rövidesen megvalósuló útépítés monstruózus jeleit. A nyolcvan körüli házhelyen több, mint harminc hétvégi ház, kisebb-nagyobb nyaraló felépült már, vagy most épül. Reggeltől estig, szinte nincs a napnak olyan órája, amikor szorgoskodókat ne lehetne látni itt, akik jórészt „saját erő

bedobással” készítik azt a helyet. amit pihenésre, üdülésre szántak maguknak és családjuknak. Nem lévén az Osztrák Alpokban, természetesen nem síparadicsomra gondoltak, és az se valószínű, hogy éppen ide vonzott volna sokakat a máshol is változatosan felhős ég látványa. Ä vonzóerő Domboriban természetesen a víz, amitől az itt épülő, és majdan építendő házak, házikók tulajdonosai — újabban — el vannak zárva.

A zárást a megyei kórház kezdte el, mely üdülőjével a vízpartig nyújtózott. Folytatta az Állami Építőipari Vállalat, mely szép kerítéssel rekesztette ei azt a kis öblöt, ahol a helyiek másfél tucat csónakja részére az egyetlen alkalmas kikötőhely áll rendelkezésre. Ezután jött az MTS Vízitelepe, majd a Vízügy, végül az Óra-Ékszer Vállalat. A nem vállalati üdülőktől, fürdőzőktől. horgászoktól elzárt partszakasz hossza — így mértük — mintegy nyolcszáz séta-lépés.

Természetesen senkinek se jut eszébe kifogásolni azt, hogy bármely szerv, vagy vállalat dolgozói részére üdülőt létesít. Azt azonban igen, hogy ezzel másokat nagy kerülőre kényszerít: — törvényellesen.

Megkérdeztük Pócza István halászati felügyelőt azzal kapcsolatban, hogy mit ír elő a törvény.

— A halászati törvény félreérthetetlen és hatályban van, — mondotta. — Előírja, hogy a vízpartot lezárni nem szabad. Ilyesmire már Domboriban is volt példa, az érdekeltek természetesen visszavonulni kényszerültek. Tudomásom van arról, hogy a Szekszárdi Horgász Egyesület panasszal szándékozik élni ezzel kapcsolatban.

Hepp József és Csorba Gyula, az egyesület tagjai:

— Úgy tudjuk, hogy az 1972. márciusi törvényerejű rendelet kötelezővé teszi 8—15 méteres partsáv szabadon hagyását.

Az érdekeltek joggal hábo- rognak, hiszen az itt létesülő telepen máris ötven-hatvan horgász van, akik évente 475 forintot fizetnek azért, hogy hódolhassanak szenvedélyüknek. Véleményünk szerint az a szerény igényük, hogy — akár szolgalom formájában — jogot kaphassanak a víz megközelítésére, kevés. A törvény félreérthetetlen, melynek az illetékes szervek érvényt kell, hogy szerezzenek. Ugyanis ha a további parcellázások és tervezett építkezések arányában folytatódik a part lezárása, egyszerűen nem lesz értelme annak, hogy bárki beljebb építkezzen, mint a nádas széle.

Várjuk az érdekeltek véleményét.

ORDAS IVÁN