Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-30 / 178. szám
? CSALÁD-OTTHON Vakáció — és pótvizsga Sokszor az egész család életét megkeseríti, ha pótvizsgára kényszerül a gyerek. Állandó vádaskodások, szemrehányások érik, — holott ezzel már nemcsak hogy nem változtatunk a helyzeten, de ártunk is. Viszont ne engedjünk a kényelmes csábításnak sem, s ne keressük holmi sorsszerűségben a kudarc okát. („Kis szerencsével másképp is alakulhatott volna...” „A tanár is hibás, hiszen...” stb.) Neveljük inkább arra gyermekünket, hogy vállalja mindig tetteit és bátorítsuk, hogy balsikereiből is mindig előre tudjon nézni. A pótvizsgázóknak is szükséges a nyári pihenő. A két- három hetes teljes kikapcsolódás után azonban a sikeres vizsga érdekében kell összehangolni minden tényezőt. Mindenekelőtt határozzuk meg a tanulás idejét. A hangsúly a délelőtti tanuláson legyen; utána pihenjen, strandoljon, foglalkozzék mással is. Az átismétlés, a számonkérés, felmondás az esti időszakban történjék. Az anyagot úgy kell beosztani, hogy ismétlésre is maradjon bőven idő; ezzel rögződik határozott ismeretté a megtanult anyag. Vigyázzunk arra, hogy a tanulás arányosan oszoljék meg az időben: többet ér, ha naponta egy-két órát tanul a gyermek, mintha, mondjuk, két napon át 6—6 órát foglalkozik az anyaggal, s utána hosszú szünetet tart. A tananyag elsajátítása komoly figyelmet, erős koncentrációt követel. A strandon tanulás, vagy ehhez hasonló kísérlet hamis illúzió! Figyelembe véve a gyermek egyéni és életkori sajátosságait, az ilyen próbálkozásokat határozottan vissza kell utasítani! A gyermek önértékelése, önismerete még nem kiforrott, könnyen elképzelhető, hogy „javaslata” mögött őszinte a szándék; nem szabad tehát minden hasonló esetben „ravaszkodással” vádolni. A rossz előmenetel oka többnyire sok összetevőből álL Könnyen fényt deríthet azonban rá egy nyílt, őszinte tanár-szülő-diák beszélgetés. Ha például a szükséges alapkészségek hiányoznak (nem tud jól olvasni a gyerek, az orosz nyelvnél nem gyakorolta eleget a beszédet stb.) akkor elsősorban több készség- fejlesztő gyakorlásra lesz szükség. Ha viszont (például a kémiánál, matematikánál) még a legelején nem értette meg az alapvető törvényszerűségeket, új alapozásra van szükség. Ez esetben nélkülözhetetlen a korrepetitor. Vannak akiket meg kell tanítanunk — tanulni. Egy- egy év közbeni lecke elsajátításánál még eredményezhet némi látszólagos sikert a „magolás”, de az egész évi anyag megtanulásánál vitathatatlan kudarchoz vezetne. Úgy olvassa a szöveget gyermekünk, hogy közben az arra vonatkozó összes lényeges ismeretét felelevenítse, kapcsolatba hozza a már megtanultakat az új anyaggal. A számonkérésnél, felmondásnál a kevésbé képzett szülő is segíthet. Mindenekelőtt kövesse a pedagógus, esetleg korrepetitor tanácsait, de magatartását mindig a segíteni akarás jellemezze. Igen tanácsos igénybe venni azokat a tanfolyamokat is, melyeket az általános iskolák indítanak a pótvizsgázók számára, augusztus folyamán. A legfontosabb, hogy ne hagyjuk magára a gyereket! A pótvizsga előtti napon pihenjen a diák. Csak a kipihent, nyugodt idegrendszer nyújt garanciát arra, hogy teljesítménye nem marad el valóságos tudása mögött. Ne szedjen se nyugtatót, sem élénkítőt: a legbiztosabb gyógyszer a lelkiismeretes felkészülés, az alapos tudás. HIHETETLEN — Nicsak, nicsak! A kisfia már újságot olvas?... Folytatása a keresztrejtvény vízszintes 1. és függőleges 14. soraiban. Vízszintes: 1. A vicc első része. 14. Nagy hírű. 15. NyugatAusztrália szövetségi állam fővárosa. 16. Figyelmes. 17. Malom része. 18. Az állítólagos havasi ember. 19. Emelt zenei hang. 20. Nincs kizárva. 22. Rövidítés egyházi ruhákon (díszítő motívum). 23. Yttrium és nitrogén. 24. Óv. 25. ...culpa: én vétkem. 27. Mesefilm címe volt. 29. Prométheusz ajándéka. 31. Szükség volna rá. 33. A szlovén nyelv egyik változata. 36. Herpesz. 38. Gazdasági épület része. 39. Elhajít. 40. Gramm-molekulasúly röviden. 41. A termés mennyisége. 42. Az elemi részecskék belső forgásimpulzusa. 43. Retorta. 45. Szőre sárgásfehér, fakó (+')■ 46. Tudományos dolgozók. 48. Egzotikus rovarevő emlős. 50. Kiejtett mássalhangzó. 51. Nagyhatalom. 53. Mázol. 54. Római 600. 55. Réz betűi. 57. Ritka női név. 59. Minden mese így kezdődik! 60. Fogyasztotta. 62. Fenő. 63. Bolgár hegység. 64. Lépteit szapo- rázó. 66. Nem járnak hátránynyal. Függőleges: 2. önelszámoló kereskedelmi egység. 3. ...Montand. 4. Levegő latinul. 5. Linz egyik fele! 6. Színművész (Gyula, 1870—1931). 7. Visszaható! 8. Gödör. 9. Régészeti kutatást folytat. 10. Olvadáspont, röviden. 11. Kiváló operaénekes volt (Dávid). 12. Három, németül. 13. Családias. 14. A vicc befejező része. 20. Élet. 21. Irány. 25. Van bátorsága. 26. Kis értékű kártyalapok. 28. Útjára bocsát. 30. Alacsony, de erős testalkatú. 31. Gabonanövény. 32. Ennek a segítségével. 34. Megöl. 35. A Duna neve a német nyelvterületeken. 37. Othello népe. 43. Volt portugál gyarmat Indiában. 44. Pillangós virágú takarmánynövény. 47. Többesszám röviden. 49. Amerikai tábornok, a déliek vezére. 52. Felfelé mozgató. 54. A mágnes nyelvújításkori neve. 56. Szerves vegyület. 57. A társaságában, de csak visszafelé! 58. Aradat. 59. Egyházi zenei műfaj. 61. Középkori, ma már nem létező sárközi nagyközség. 63. Sertéshang. 65. Visszájái 67. Kettősbetű ford. ....................k B eküldendő a vicc szövege levelezőlapon a Megyei Művelődési Központ Szekszárd címre 1972. augusztus 7-ig. A levelezőlapra kérjük ráírni: Rejtvény. A helyes megfejtést beküldők között 5 db könyvet sorsolunk ki. Az 1972. július 16-i kereszt- rejtvény megfejtése: Gazdasági kistükör — Az első magyar nemzetgazda — Gazdasági Egylet —• Akácfák — Szekszárdi Megyeháza. Könyvjutalmat nyertek: Balogh Károly Tamási, Árpád u. 6., Bán- hidi Ádámné Cikó, Kossuth u. 8., Göttlinger József Szekszárd, Mészáros L. u. F/1., Lazányi Elekné Gerjen, Községi Tanács, Töttös Zsuzsa Szekszárd, Kálvin tér 2. A könyveket postán küldjük el. SZEREK Egy ruha — több ruha Sokan vannak olyanok,' akik szeretik a variálható ruhát. Terveztünk egy fekete, sötétkék, vagy barna jerseyből (selyemből) elkészíthető modern ruhát, amely szinte korhatár nélkül mindenkinek előnyös, s amellett divatos is. Ezt a legkülönbözőbb módon lehet változtatni. A hozzávaló blúz, vagy díszítő kellék legtöbbje meglévő ruhatárunkból is kikerülhet. Az alapruha Önmagában is viselhető gyönggyel, vagy akár csak egy szép dísztűvel. Átme- nős fazonja van, mint egy pongyolának. Derékban és a csl> pőn belső pánttal és kapoccsal lehet zárni, de a rajta lévő megköthető öv is tartja. A ruha ujja 9/10-es, így a variálásnál a blúz kézelője kilátszik alóla. , 1-es rajzunk (amelyen az alapruha jól látható) : Kihajtott apacsgalléros ingblúzzal. Ujja alatt a kézelő kilátszik. A ruha szoknyarésze kissé bővített trapéz formájú, a szoknya nagy alámenettel készült, hogy a járásnál ne nyíljon ki. E ruha váriálására néhány ötlet: a) Fehér csipkéből, vagy ba- tisztból készült blúzt vehetünk alá, amelynek magas álló nyaka van, kis csipke fodorral és ugyanez ismétlődik az ujja végén is. b) Pettyes selyemből készült nagygalléros betétrész. amely a ruha alá kerül, ugyanakkor kis kézelőt is varrhatunk az anyagból a ruha ujjába. c) Kockás selyemből, vagy jerseyből készült, megkötött nyakú blúz van a ruha alatt; itt is kilátszik a kézelő. d) Mintás, virágos selyemből vagy csipkéből készíthető úgynevezett „Wasserfall”. Ezt természetesen azok részére ajánljuk, akik tudnak szabni- varrni. A ruha eleje szélére, valamint a háta nyakkörbe körül felvarrható. Kis fodrot készíthetünk az ujja végére is, mert akkor komplettebb és elegánsabb ez a változat. e) Fehér batisztból, vagy madeirából készíthető a ruha kivágásába, egy álló sálgallér- szerü betét. Ugyanebből az anyagból az ujja végződéshez kis masnira kötő* kézelőt is készíthetünk. Ha ugyanakkor színben harmoniz, ló bőrövet- teszünk a ruhára, 11 is nagyon csinos megoldás. NÁDOR VERA Népújság 12 1972. július 30.