Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-02 / 154. szám

Szabad idő CSALÁD—OTTHON Ál-természetjárók Nyári étrend sok zöldet ! Övónők visszatérő panasza, hogy ha a gyerekek uzsonná­ja francia saláta, hagymás virslisaláta, vagy körözötté« kenyér zöldsalátával, az étel felét kidobhatják a szemétbe, mert a gyerekek csak turkál­nak benne, de nem eszik meg. A szülők is felháborodnak, hogy miért nem adnak inkább zsíros kenyeret a gyerekeknek, mint ezeket a „nemkell éte­leket!’* így aztán szinte kan. kurrencia nélkül állnak a gyermekintézményekben a paprikáskrumpll, a gulyás, a mákos és krumplis tészta és egyéb nehéz ételek. Az asszonyok vállán nagy fe­lelősség nyugiszik táplálkozási kultúránkat illetően; Sajnos nem dicsekedhetünk el azzal, hogy ennek tudatában látjuk el a családunkat A technika egyre nagyobb mértékben ala. kítia át életünket, egyre keve­sebb a nehéz, nagy erőkifej­tést igénylő fizikai igénybevé­telünk, s így jóval kevesebb energiát vesztünk el naponta. A táplálkozásunk, a kony­hánk, azonban erről a váltó, zásról úgy tűnik, alig vesz tu­domást s bekövetkezik a* a nagy veszedelem, hogy több kalóriát veszünk magunkhoz, mint amennyire szükségünk van. Különösen veszélyes ez nyáron, amikor szervezetünk­nek az állandó hőmérséklete fenntartásához ís kevesebb kalóriára, következésképpen könnyebb ételekre van szüksé­ge, mint télen; ! f!- ï Ä magyar ember azonban szinte virtust csinál abból, hogy a minél nehezebben emészthető ételekből minél többet tudjon enni. Az átla­gon felüli zsiradék, sertéshűs- és lisztfogyasztásunk odavezet hogy az elhízás terén lakossá­gunk Európa élvonalához tartozik és előkelő helyet fog­lalunk el a különböző emész­tőszervi bántál mák és fekély- betegségek tekintetében is. A testsúlyunk egyensúlyban tartása ma már szinte olyan egészségügyi követelmény, mint a fogaink ápolása. De ne csak azárt étkezzünk változa­tosan és könnyebben, mert a felesleges kilók nem előnyö­sek, hanem azért is. hogy frissebbnek és fkatalabbnak érezzük magunkat. A fő ételek hiányait — a nélkülözhetetlen vitaminokat és ásványi sókat — a kiegészí­tő jellegű élelmek, a zöldfélék és a gyümölcsök fogyasztásá­val pótoljuk Nem helyes regge­li például az, ha egy csésze teá­hoz csak vajas kenyeret adunk. A jól összeállított reggelihez pl. fehérje tápanyagot is adó felvágottat, vagy tojást, illet­ve tejterméket, tejet, túrót; vagy sajtot is adjunk, de min­denképpen szerepeljen mellet­tük az évszaknak megfelelően retek, paradicsom, zöldhagy­ma, zöldpaprika, Btb. Hasz­náljuk ki az évszak adta lehe­tőséget ég a nyár folyamán vi­taminokkal és sókkal töltsük fel a szervezetünket. A nyári hónapokban még az édes tész­ták helyett is okos dolog, ha gyümölcsöt fogyasztunk, mért nem lehet eléggé hangsúlyozni szervezetünk zöldség- és gyü­mölcsszükségletének fontos­ságát Kerüljön az asztalunk­ra nap mint nap gyümölcs, és zöldségfélékből készült leves, illetve leveskrém, főzelék, sa­láta, stb. Sokan mondják er­re, hogy túlzott dolog ennyit foglalkozni a vitaminokkal. Nincs igazuk, ugyanis a ter­mészetes vitaminforrásokat amelyekhez • nyári idősza­kokban jutunk, nem pótolják a mesterséges úton előállított készítmények. Az utóbbi években helyes tendencia, hogy a torták mellett és he­lyett terjed a magyaros tész­ták, például az almás, káposz­tás, túrós rétesek fogyasztása, ami táplálkozási értékét te­kintve sokkal egészségesebb, tápanyagaiban többoldalú, mint a torta. A salátákat a hagyományos magyar konyhában általában a hús mellé szokás tálalni és Csak kevesen élnek azzal, hogy a saláták önálló ételként is fogyaszthatok. A feje» saláta, a paprika-, a paradicsom-, a gombasaláta, de a franciasalá­ta is mind-mind dúsítható például reszelt sajttal, főtt to­jással, sovány sohkaszeletek- kel, karikába vágott virslivel. S ha a fűszerezés mellett egy ki« olajjal is meglocsoljuk sa­látánkat, máris fejedelmi ízű, tápláló, laktató és főleg jól emészthető varsorát készítet­tünk. Az étrend összeállításában éljünk a nyár adta lehetőség­gel, a sokfajta friss zöldség­féléből, gyümölcsből készíthe­tő változatos ételekkel tegyük egészségesebbé táplálkozásun­kat. Ne hiányozzon egyetlen nap se asztalunkról valami­lyen friss gyümölcs- vagy zöldsaláta, KOCSIS ETA Receptek TOROS ZSEMLE-— A zsemlék tetejét levágjuk, a belét kiszedjük és vaníliás, cuk­ros tejben megáztatjuk, összeke­verjük túróval, mazsolával, 2—3 nyers tojással, néhány kanál tej­föllel, vagy tejszínnel és cukor­ral. A jól összedolgozott tölte­lékkel megtöltjük a szemléket és a zsemle tetejét visszahelyezzük Mert ilyenek is vannak, nem is kevesen. Nem úgy mondom, hogy ál-turisták, mert ma már a turizmus sehol sem azt je­lenti, mint régen; ma repülő­gépes, autós, hajós, meg vo- natutazást jelent, luxus, de legalábbis jó, kényelmes, hotel­szobát, mindent, csak nem ba­rangolást, természetjárást; Igaz, ugyanakkor sok jót és hasznosat ad az előbbiek he­lyett: világot látást, távoli tá­jak, népek, kultúrák megis­merését. Azokról az embereikről aka­rok szólni — a látszat ellené­re sem gúnnyal, hanem in­kább sajnálkozással — akik szöges bakancsot húznak, a vállukra zöld turistatarisznyát vetnek, aztán elindulnak a legközelebbi buszmegállóhoz; ott bepréselik magukat vala­milyen járműbe, aztán föl a hegyek közé! Fönn a hegyen, ahol kiszállnak, nap süt, ma­dár szól, virág illatozik, ám ez őket nem zavarja ; be az első kocsmába, elő azt a turis­tatarisznyát, abból meg a kártyát, és következik a „blatt-verés” — persze bor, sör, pálinka mellett — egészen sötétedésig! Mikor aztán ki- gyúlnak a lámpák — illetve a csillagok — fölkerekednek megint, ahogy jöttek — irány hazai És másnap még fehérebb bőrrel, még egy-két fölösleges kilóval — mert turistákhoz méltóan bőségesen táplálkoz­tak a „túra” alatt —, alko- holtál-nikoti ntól kábul tan mondják el munkatársaiknak, ismerőseiknek, micsoda remek volt az a hétvégi kirándulás! kalapnak. Kivajazott tűzálló tót­ba tesszük és meglocsoljuk vaní­liás, cukros tejjel. Sütőbe he­lyezzük, sütés közben is locsol­juk. Nagyon finom, ’•SWJ'ÿ ÜDÍTŐ ital Langyos tejben feloldunk 6—7 dkg mézet, megvárjuk, amíg ki­hűl, aztán összekeverjük tejjel, hogy fél liter legyen, ehhez adunk 1 narancs levét, fél citrom levét és jól összerázzuk. PASI KATALIN Aki nem hiszi, járjon utánaT Mert én például utánajártam. A hegyi büfében nem tudtam meginni egy pohár szomjoltó italt, mert nem fértem be a késsel vágható füsttengerben italozóktól, danászóktól, kár- tyázóktóL Válóban eszményi zöldöve^ zetben azt a fura megfigyelést tettem, hogy sok a szemét — a csikk, a csokoládé- és rágó­gumipapíros. a gyümölcscsutka — mindenütt. (Azt csak mellé­kesen jegyzem meg, hogy az igazi természetbarátok, akik gyaloglásra „adják a fejüket”; azaz nem fosztják meg magu-i kát a hegyi túrák páratlan él­ményétől, szeretik és tisztelik az erdőt, tehát nem szemetel­nek benne.) Persze máris hallom az el­lenvetést: nem mindenki bírja ám szívvel, tüdővel, meg láb­bal az emelkedőket! Ez iga^ ám —. hogy stílusosak legyünk — erősen sántít ez az érvelési Mért azért ha hosszabb túrák-- ra nem is vállalkozhatunk, a legközelebbi kocsma helyett fölkereshetjük a legközelebbi tisztást, ott is le lehet teleped­ni, még kártyázni sem halálos bűn, de nem ám! És nem min­denütt emelkedik az út, kivá­laszthatunk magunknak olyaní kirándulóhelyet, ahol viszony­lag sima terepen bárki kedvéi re — és egészségére — kocog­hat egy keveset, még „hivatal ios” kocogópálya nélkül is. *- ^ Mondom, nem gúnnyal, iní kább sajnálkozással írtam le e sorokat De ugyanakkor re­mélve. hátha sikerül rádöb-j bentenem azokat akiket illet hogy jobb igazi természetjáró^ nak leimt Sőt hogy csakis igazinak érdemes lenni! Azaz jó nagyokat — vagy kisebbe--, két — gyalogolni, jó levegő* szívni, madárdaltól jó kedvre derülni, s aztán, egy igazán kellemes hétvége után csak-- Ugyan pihenten ismét munkáé hoz Látni! ' 1. í> rv-.- v , , SZABADI SÄNDOB j Akinek nem inge ••• Egy igazgatótól hallottuk a kö­vetkezőt; (Lásd a rejtvényben 9 Beküldendő a vicc szövege levelezőlapon 1972. július 10-ig a Megyei • Művelődési Központ, Szekszárd címre. A levelezőlap­ra kérjük ráírni: Rejtvény. A he­lyes megfejtést beküldők között 5 db könyvet sorsolunk ki. Az 1972. június 18-1 kereszt- rejtvény helyes megfejtése: Aj­ka, Baja, Gyula, Hatvan, Komló, Oroszlány, Pápa, Szarvas, Sze­ged, Szentes, Szombathely, Tata. Könyvjutalmat nyertek: Bartal Pálné Szekszárd, Wosinsky u. 160/617.., Molnár Aladárné Szek­szárd, Bezerédj u. 4., Noll Gá­bor Pécsvárad, Rákóczi u. 28- Pálfy Zsigmondné Dombóvár, Já­rási Tanács, Pilisi István Bo- gyiszló, Petőfi u. 3. A könyveket postán küldjük el. ...............- C7EBCK

Next

/
Oldalképek
Tartalom